ÉLETMÓD

Retró legó, matchbox, Barbie-baba – használt játékot karácsonyra? Igen!

Miért jó gyerekkorunk matchboxait vagy mások megunt legóját tenni a fa alá? Megsúgjuk: nem csak a költségek miatt!
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. november 18.


Megosztom
Link másolása

Minden év novemberében eljön az a pillanat a legtöbb anyuka számára (és természetesen apuka, nagymama, nagynéni és bárki számára, akinek a karácsonyi ajándékozottak listáján kisgyerek is van), amikor már nem tologathatja az ajándékvásárlás kérdését, és nekiveselkedik a kereslet és kínálat összeegyeztetésének.

Aki járt már ebben a cipőben, az pontosan tudja, hogy minden igyekezetünk ellenére a végeredmény- a csomagolópapírt szétszakítva őszintén, fülig érő mosollyal ujjongó gyermek látványa - mennyire bizonytalan.

Mert bizony elég gyakran fordul elő (leginkább a brutális reklámdömpingnek köszönhetően), hogy a kívánságlistára novemberben felírt játék decemberre már négyszer is megváltozott.

És bizony az is megesik, hogy a hőn áhított játék mellé nem tudja az ember a maga lelkesedését és játszókedvét is odacsomagolni, mert hát...

Mert hát nem minden felnőttnek csillan fel a szeme az ismeretlen rajzfilmhős figurája vagy a túlságosan is jól ismert reklám terméke láttán.

Az első problémára sajnos nincs könnyen elérhető megoldás, a másodikra viszont tökéletes választ adnak saját gyerekkorunk kedvenc játékai!

De miért jó a gyereknek és felnőttenk, és miért jó a Földnek, ha retro játékot rakunk a fa alá? Mutatjuk!

Oxitocin kicsiknek és nagyoknak!

1989. november 20-án foglalta össze az ENSZ a gyermekeket megillető jogokat, melyek között ott szerepel a mindennapos játék, játszásra való tér és idő elérhetőségének fontossága. A kicsiknek ugyanis testi-lelki javára válik ez a számunkra sokszor értelmetlennek látszó tevékenység.

A különböző játék típusok során többek között fejlődik az idegrendszerük, a motorikus, logikai és nyelvi képességeik, és fontos  szociális kézségeket sajátíthatnak el, főleg, ha ezt nem csak magukban vagy a kortársaikkal, de a számukra fontos felnőttekkel is végezhetik.

Ez a közös, önfeledt tevékenység a kötődést támogató hormon, az oxitocin termelődését is segíti, ami nagyban hozzájárul nem csak a gyerek-szülő kapcsolat megerősítéséhez, de egy jól működő felnőttkori szociális élet kialakításának képességéhez is.

Az oxitocin termelés növekedése egyébként nem csak a gyermek, de minden olyan felnőtt szervezetében is megfigyelhető, akik szoros érzelmi kapcsolatban állnak a gyerekkel, ez pedig az összetartozás jóleső érzésén túl még stresszcsökkentéssel is támogatja a szervezetüket.

Mindez persze szép így leírva, de a gyakorlatban egy felnőttnek bizony sokszor nehéz a gyerekek „itt-és-most” ritmusához igazodva munka vagy más, felnőtt tevékenység után azonnal fejest ugrani a közös játékba. Egy olyan játék, ami viszont az ő gyerekkorának kellemes, „oxitocinban gazdag” pillanataihoz kapcsolódik, megkönnyítheti ezt a váltást.

Összehangolni saját magunk nosztalgiával átitatott játék-preferenciáját az ajándékozni kívánt gyerekével persze nem könnyű. Mert hát hiába voltunk mi nagy puzzle-rajongók, ha az unokaöcsénk meg fél percig sem tud a fenekén ülni. Szerencsére vannak olyan, viszonylag univerzális játékok, amikkel nagy eséllyel sikerül egymás mellé ültetni a feleket.

Örökzöld járgányok

A kerék feltalálása óta a legtöbb fiú gondolata az általuk meghajtott járművek körül forog. Nem kivétel ez alól a mostani felnőtt generáció sem, akik közül biztosan soknak volt/van matchboxa, mely köznevesült márkanév Magyarországon gyakorlatilag bármilyen tenyérnyinél kisebb fém játékjárgányra ráhúzható.

Akik nem jártasak a márka történetében, és szeretnek a játszótéren játéktörténeti tudásukkal felvágni, azoknak álljon itt néhány infó a Matchbox pályafutásáról:

  • A II. világháborút megjárt iskolatársak, Leslie és Rodney Smith közös cégének egyik első népszerű terméke még egy kisautóktól távol álló, horgászok számára készített kenyérprés volt.
  • Első játékautó modelljük az Aveling Barford úthengert mintázta.
  • Az apró járgányokat a felnőttek csak „christmas cracker trash”-nek hívták, utalva ezzel a játék méretére és az abból fakadóan rövidre jósolt élettartamra.
  • A brit iskolákba nem volt szabad bevinni gyufásskatulyánál nagyobb játékot, ezért a cég lekicsinyítette a modelljeit- innen származik Matchbox név.
  • Ki tudja, miért, de 1989-ben a cég a „Rémálom az Elm utcában” című film főszereplőjéből, Freddy Krueger figurájából beszélő babát készített, mely aztán a szülői és vallási szervezetek tiltakozásának köszönhetően hamar lekerült a terméklistájukról.

Ha van olyan gyerek – akár fiú, akár lány- az ajándékozandó listánkon, akiről biztosan tudjuk, hogy rajong ezekért az apró kerekeken guruló csodákért, és mi magunk is szívesen játszottunk ezekkel gyerekkorunkban, akkor már csak azt kell eldöntenünk, hogy saját, féltve őrzött darabjainkból ajándékozunk oda párat, vagy az önfeledt játék érdekében inkább mások készleteiből vásárolunk be.

Utóbbi esetben ma már számos online piactér áll rendelkezésünkre, ahol kényelmesen válogathatunk a veterán és retro kocsik között.

A jórészt fémből készült járművek egyébként igazi túlélők, beltéri használat és minimalizált dobálás mellett tényleg több generációt is ki tudnak szolgálni, ha pedig végleg kiszolgáltak, az alkatrészeik egyszerűen visszaforgathatóak a rendszerbe.

Babaházy-történetek

Akinek volt, az azért, akinek nem volt, az azért szeretné, ha a saját gyerekeinek is lenne babaháza. Lehet ez egy generációkkal ezelőtti, fából készült, kapcsolható villannyal felszerelt,  bútorokkal, függönnyel és szőnyeggel ellátott kézműves barkács-csoda, egy itt-ott már sárgára fakult Barbie-álomház vagy egy Sylvanian-típusú  állatokkal benépesíthető iskola épülete, szinte minden gyerek szereti az ilyen fajta szerepjátékokat.

Ezek ugyanis abban segítik a gyerekeket, hogy a hétköznapi történéseket lekicsinyítve, biztonságos térben tudják újrajátszani, legyen az egy jól sikerült születésnap pozitív, vagy egy kórházi kezelés negatív élménye.

A retro babák közül valószínűleg a Barbie-baba a legismertebb, róla is idecitálunk pár érdekes adatot, hiszen sose lehet tudni, mikor lesz szükségünk egy olyan infóra, mint hogy:

  • Barbie múzsája egy felnőtteknek szánt német képregényfigura, Bild Lilli volt, akinek dögös megjelenését vicces és szókimondó személyiséggel kombinálták.
  • Barbie 1992 óta indul minden amerikai elnökválasztáson.
  • Számtalan változata közül eddig a földig érő hajú volt a legkeresettebb.
  • a dán-norvég Aqua együttes Barbie Girl című száma miatt hiába perelt a cég: még az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is úgy ítélte meg, hogy a dal nem jogsértő, mert csupán paródia.
  • A korábbi modellek fürdőszobai kiegészítői között volt egy 50 kg-ra állított mérleg, valamint egy fogyókúrás kézikönyv is, egyetlen tanáccsal: Ne egyél!

Utóbbi tény valóban elrettentő, és jogos alapot ad a Barbie-t kritizálók számára, de fontos megjegyezni, hogy nem kizárólag a barbizástól lesz egy kislánynak testképzavara. Persze, ahogy Gazdig Dóra tanácsadó szakpszichológus írja:

„…sokkal könnyebb Barbie-t hibáztatni, mint felvállalni, hogy a médiában és az otthon látottak, hallottak nagy szerepet játszanak a gyerekek testképének kialakulásában.“

Egyébként pontosan a külvilág kontrollálatlan behatása és az átgondolatlan zsigeri reakciók árnyalására való a közös babázás/barbizás, hiszen ilyenkor könnyebben tudjuk megfogalmazni a helyes üzeneteket, és első kézből látjuk/halljuk a gyerek gondolatait a témával kapcsolatban.

Ha ilyen típusú használt játékot szeretnénk ajándékozni, a műanyag babák és tartozékok esetén legyünk óvatosak, mert a 2005-nél régebbi műanyagokban még engedélyezett volt a ftalátok használata, melyek számos egészségkárosító hatással bírnak.

Ezek az anyagok főként a szájon át tudnak a szervezetbe jutni, így kisgyerek esetén, akik még mindent a szájukba vesznek, különösen figyeljünk erre. Egy óvodás vagy kisiskolás esetén azonban egy retro Barbie-val való játék okozta kockázat elenyésző ahhoz képest, hogy a környezet egyéb területeiről- padlóburkolatból, testápoló termékekből vagy akár élelmiszerekből- mennyi ftalát kerül a szervezetbe belélegzéssel vagy bőrön át történő felszívódással.

Ha biztosra akarunk menni, válasszuk a természetes anyagú (fa, textil, kerámia) babákat, babaházakat és kiegészítőket!

(Szinte) rombolásbiztos építőkocka

A Lego talán az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet felnőttet és gyereket egy faék egyszerűségű játékkal közös játékra ösztönözni. A dán asztalos, Ole Kirk Christiansen világraszóló találmánya lassan száz éve fejleszti kicsik és nagyok finommotorikáját, koncentrációképességét és fantáziáját.

Jöjjön a legóról is néhány kevésbé ismert érdekesség!

  • A töretlen siker kulcsa az az egyszerű vállalás, hogy a régebbi és a legújabb szetteket is össze lehet építeni, minden egyes darab konbinálható a gyártó többi termékével. A 80-as években futott Fabuland-sorozat állatfiguráinak, melyeknek még külön mozgott karja-lába és a feje is, minden gond nélkül a kezébe adható a 90-es évek Belville-babáinak fagyis pohara, vagy be tudnak ülni egy 2000 után gyártott Star Wars űrjárgányba.
  • A kicsik részére gyártott Duplo-sorozat kockái kombinálhatóak a Lego-darabokkal!
  • A cég a világ legnagyobb abroncsgyártója! Évi 306 millió darab kereket gyártanak a különböző járgányaikhoz!
  • A nyíregyházi LEGO gyárból kerül ki a világ összes Duplo kockája!
És még egy fontos adat: a kockák 80 százaléka a kőolaj-alapú ABS-ből készül, amit azonban nehéz és gazdaságtalan újrahasznosítani, a lebomlási ideje pedig rettentő nagy, 100-1300 év is lehet! 

Pontosan ezért érdemes ezt a játékot minél tovább a rendszerben tartani, eltenni az unokáknak vagy mások unokáinak.

Ha nincs már meg vagy sose volt saját legónk, amivel idén megörvendeztethetnénk egy gyereket, akkor kis kutakodás után ma már a szomszédtól is vehetük használt szetteket. A használt legó adás-vételére szakosodott csoportokat azonban érdemes óvatosan kezelni, ott sajnos rendre felbukkannak csalók. A legbizosabb, ha körbekérdezünk a rokoni vagy ismerettségi körünkben, illeve ha konkrét használt Lego-ra szakosodott webboltot keresünk fel.

Rendszerben tartani

A MacArthur ösztöndíjas körforgásos gazdaság-szakértő, Tansy Robertson-Fall szerint a játékok 80%-a a szeméttelepeken vagy az óceánban végzi. Tekintve, hogy például az USA-ban értékesített játékok 90%-a műanyagból készül (és akkor a csomagolásukról még nem is beszéltünk), ez a szám több, mint aggasztó.

Amit mi fogyasztóként megtehetünk, az a tudatosságunk növelése:

  • Mérjük fel a lehető legjobban, milyen játékkal játszana hosszabb távon is a gyerek!
  • Próbáljuk ki élesben! Vendégség alkalmával figyeljük meg, milyen, otthon nem található játékkal játszott szívesen a csemeténk!
  • Kérjünk kölcsön vagy béreljünk! Bizony, ma már nem csak a családi-baráti körből, hanem erre szakosodott cégektől is tudunk játékot kölcsönözni!
  • Ha vásárolnánk, első körben válasszuk a használt és természetes anyagú játékokat!
  • Új játék esetén is gondoljunk a fenntarthatóságra!
És a mi szintén fontos: tanítsuk meg a gyereket korának megfelelően úgy játszani, hogy az adott játékbaba, kisautó vagy építőkocka később még másnak is örömet okozhasson.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Csak az egyik szülőnek köszönhetjük az IQ-nkat... na melyiknek?
Döbbenetes felfedezést tettek a Minnesotai Egyetem kutatói: az egyik szülőtől örököljük a gént, amelyik az intelligenciaszintünkért felelős.

Megosztom
Link másolása

Egyik szülő sem értékesebb a másiknál, mindkettő jelenlétére és szeretetére szüksége van egy gyerkőcnek. A gyermeknemzés során sem fontosabb az apa vagy az anya, mindkettőnek köszönhetünk valami fontosat.

Az intelligenciaszintünk mértékéért például csak egyiküket vonhatjuk felelősségre.

A Minnesotai Egyetem kutatói ugyanis megállapították, mitől függ az IQ-szintünk alapja. Persze az intelligenciának számos befolyásoló tényezője van, az örökítő csak az alapokat teremti meg.

A kutatók publikációja arról tanúskodik, hogy az IQ szint nagy mértékben az anya intelligenciájából származik.

Az IQ öröklődésére nagy hatással vagy az úgynevezett kondicionált gén, amelyet az anyák adnak tovább.

Egy korábbi kutatás szerint ezt az intelligenciagént ugyanis az X-kromoszómán hordozzuk, amiből a nőknek kettő van, míg a férfiaknak csak egy. Ez még csak a nagyobb valószínűségre ad lehetőséget, de a kutatók azt is hozzátették, hogy

az apától örökölt fejlett kognitív funkciók génjei automatikusan deaktiválódhatnak.

Az egereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy azok, akiknek extra adag anyai génjeik voltak, nagyobb agyat növesztettek kisebb testtel, míg az apai génekkel rendelkezőknek kisebb agyuk volt nagyobb testtel.

A kutatók nem találtak apai géneket az agykéregben,

ahol az érvelés, a gondolkodás, a nyelv és a tervezés zajlik, azok más fontos területeken jelentkeztek.

A minnesotai kutatás kitér arra is, hogy az anya-gyermeke "majomszeretetnek" egyik előnye, hogy az anyjával szoros kapcsolatban álló gyermek később bonyolult feladatokat is könnyebben megold.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A 24 éves modell elvesztette mindkét lábát és „percekre volt a haláltól”, pedig előírás szerint használta a tampont
A modell most figyelmeztetni szeretné a nőket a veszélye.

Megosztom
Link másolása

A 24 éves Lauren Wasser a menstruációja alatt négyóránként cserélte a tampont, hogy dolgozni tudjon. Hamarosan azonban influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála, és néhány órán belül percekre volt a haláltól.

A kaliforniai Santa Monicából származó Laurent kórházba szállították, ahol két szívrohamot kapott, a veséi leálltak, és a szövetei elhaltak.

Az orvosoknak nem volt más választásuk, mint amputálni a jobb lábát és a bal lábujjait. Később a bal lábát is elvesztette.

A most 36 éves nő a Life Uncut című podcastban beszélt erről: „Minden olyan gyorsan történt. Az életem 24 órán belül teljesen megváltozott, és nem volt visszaút."

Toxikus sokk szindróma (TSS) alakult ki nála - egy ritka, de életveszélyes állapot, amelyet fertőzés okoz. Ez tampon vagy menstruációs kehely használatakor, vagy fertőzött sebtől alakulhat ki. Az érintettek általában magas lázat, izomfájdalmakat és apró kiütéseket tapasztalnak.

A modell, aki a Louis Vuitton kifutóján sétált és szerepelt a Vogue-ban, a Harper's Bazaarban és a Glamourban, azt mondta: „Mindenkinek tisztában kell lennie a veszéllyel.”

Amikor megbetegedett, annak ellenére, hogy „egy kicsit rosszul érezte magát”, úgy döntött, hogy elmegy a barátaival találkozni, akik azonnal észrevették, hogy nincs jól, és hazaküldték pihenni.

Órák teltek el, és az anyja, aki aggódott, mert nem telefonált neki a szokásos időben, hívta a rendőrséget, hogy ellenőrizzék a lányát.

Megérkezett egy rendőr, aki látta, hogy rosszul van, de nem gondolta, hogy kórházba kellene mennie.

„Rendkívül melegem volt - mondta a nő. - Ekkorra már 41,5 Celsius-fokos lázam lett, ezért minden ruhámat le akartam venni. A kutyám vadul ugrált rám és ugatott. Tudta, hogy valami nincs rendben. A testem kezdett leállni.”

Órákkal később Laurent arccal a földre borulva találták meg, „10 percre a haláltól”. A sürgősségire vitték, ahol szívrohamot kapott, a szervei kezdtek leállni, és másfél hétre mesterséges kómába került.

A kórházi személyzet egy százalék esélyt adott neki a túlélésre, és azt mondták Lauren szüleinek, hogy készüljenek fel a legrosszabbra.

„Nem tudták megérteni, miért haldoklik előttük ez a fiatal, egészséges 24 éves lány”

- mondta.

Lauren, akit a protézisek miatt „az aranylábú lányként” emlegetnek, túlélte a betegséget, és később TSS-t diagnosztizáltak nála.

A bal lábát 2018-ban műtötték meg, mert kínzó fájdalommal élt, és a járást „elviselhetetlennek” találta.

„Az emberek azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek, de senki sem sérthetetlen” - mondta.

Lauren, aki most már kizárólag betéteket használ, reméli, hogy történetének megosztásával több ember tudatosul a TSS veszélyeiről.

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Egy pofonegyszerű trükkel bármelyik kutya vevő lesz a közös szelfizésre!
Ezt a trükköt vesd be, ha jó képet akarsz lőni a kutyádról!

Megosztom
Link másolása

Szeretnél egy jó képet csinálni az imádnivaló kutyádról, vagy egy cuki szelfit magatokról, de a kedvenced még 5 másodpercig sem tud megmaradni egy helyben, és még véletlenül sem hajlandó a kamerába nézni? Hidd el, nem vagy vele egyedül. Nem mindegyik állat fotogén, de könnyen rávehetjük őket arra, hogy megbarátkozzanak a kamerával.

A legegyszerűbb módja ennek az, hogy fogsz egy jutalomfalatot, a kutyus egyik kedvenc játékát, vagy bármi, számára érdekesnek tűnő tárgyat, és közvetlenül telefon fölé helyezed.

Mi történik? A kedvenced felálló fülekkel, érdeklődve nézi, és amíg erre figyel, te akár több szuper képet is készíthetsz róla.

Ugyanez a trükk működik akkor is, ha szelfizni akarsz a kutyáddal. Igaz, így egy kicsit kényelmetlenebb, ha egyszerre kell fognod a kutyust, a telefont és a figyelemlekötő tárgyat.

Ennek megkönnyítésére már több hasznos cuccot is találsz az online webshopokban.

Itt van például a Woofie, ami egyfajta telefonra erősíthető csipesz.

Csak beleteszel egy jutalomfalatot, ráteszed a mobilodra, és a kutyád máris figyelmesen várja, hogy egy cuki képet készíts róla.

Szelfizni is könnyebb ezzel az eszközzel, hiszen elég csak a kutyust és a telefont tartanod.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Monday’s are tough enough. Use a Woofie™️ like @kaydosiberianhusky to easily capture your Fur baby’s attention and the Pawfect Photo!

Model Citizen Pet™️ (@modelcitizenpet) által megosztott bejegyzés,

Egy hasonló mobilkiegészítő a Pooch Selfie is, amit ugyanúgy telefonra kell erősíteni. A különbség csak annyi, hogy a kialakítása miatt jutalomfalat helyett teniszlabda csábítja a kutyust. Miután elkészült a kép, jutalomból megérdemli, hogy játszhasson is vele egy kicsit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pooch Selfie ™ (@poochselfie) által megosztott bejegyzés,

A Selfie Stick It kutyás verziója szintén egy jó eszköz. Ez nem csíptetős módszerrel működik, hanem egy kis csont alakú "polcra" kell ráhelyezni a jutalomfalatot. Bárhova fel lehet erősíteni, akár üvegre és falra is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pet Selfie Stick-It (@petselfiestickit) által megosztott bejegyzés,

És végül itt van ez a kicsit drágább, de komolyabb eszköz. Előnye, hogy mozgatható, a legtöbb telefonra és tabletre is ráerősíthető, és több mindent bele lehet helyezni a csipesz részébe.

Forrás: Bustle.com

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Megdöbbentő tény: a tetovált embereknek valamiért erősebbé válik az immunrendszerük
Nem várt eredmény született egy vizsgálat során, kiderült, hogy az esztétikán kívül mást is hozzátesz a szervezetedhez, ha van tetkód.

Megosztom
Link másolása

Már nem okoz feltűnést egy teletetovált kar, lassan mindkét nemnél teljesen elfogadott lett a tetoválás.

Miközben önálló művészeti ággá nőtte ki magát a bőr kivarrása, városi legendák szerint az egészségre is rossz hatással lehet.

Korábban azt állították, hogy öregíti, károsítja a bőrt, azonban egy friss kutatás éppen az ellenkezőt bizonyította be. Az American Journal of Human Biology azt vizsgálta meg, hogy milyen hatást gyakorol a tetováltatás az immunrendszerre. Nos, az eredmény igencsak megdöbbentő, és bizony a tű szerelmeseinek kedvez.

A felmérésben 24 nőt és 5 férfit vizsgáltak, akik éppen életük első tetoválását készítették el. A kutatók a résztvevők immunglobin- és kortizolszintjét figyelték meg - előbbi a vírusokkal szembeni védelemért felelős, míg utóbbi az immunrendszer ellenálló képességét képes elnyomni. A kutatás eredménye első körben nem okozott meglepetést: a többség kortizolszintje megemelkedett, hiszen szervezetüket sokkolta a hirtelen jövő, ismeretlen típusú fájdalom.

Azonban a második alkalomra 180 fokos fordulattal reagált a páciensek immunrendszere: a test már nem sokként fogta fel a tű karcolását, és jóval ellenállóbban reagált.

Az eredmények alapján azon emberek, akik gyakrabban varratnak magukra új mintát, erősebb immunrendszerrel büszkélkedhetnek, és mivel felkészülten fogadják a fájdalmat, nem csak fájdalomküszöbük emelkedik meg, de a stressztűrő képességük. Úgyhogy jó hírrel szolgálhatunk a tetoválások szerelmeseinek: legalább az egészségük miatt nem kell tovább aggódniuk.

Megosztom
Link másolása