Vilmos herceg bérlője vagyok - Egy szép reggel váratlanul megérkeztek a tehenek…
Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.
Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.
Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.
Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.
A ház lelke
Az, hogy az emeletre vezető lépcsőtől kezdve felfelé mindent krémszínű, süppedős padlószőnyeg fed, nagy élmény. A fenti előtér tágas, kifejezetten nagyon szép a 200 éves faragott korláttal és annak oszlopaival, a plafonon a gerendával, és az észak-nyugatra néző feltolható ablak esténként csodás kilátást nyújt a félig érett gabonára a hullámzó mezőn, meg a naplementére, amiért eddig a tengerre jártunk.
Ez a néhány négyzetméter egyszer csak a nappalink lett. Észre sem vettük, hogyan történt. Kiültem az ablakba nézni az esti fényeket, gyönyörködni a tájban. A lábamhoz ült a kutya, mert ő nem tágít tőlem, csak ha más eszik éppen (ahogy ebben a pillanatban is). Jött a lányom, hogy hol vagyok és mit csinálok, és már meg is történt.
Aztán már alig vártuk az estéket, hogy a kicsit hűvösebb konyhából feltelepedjünk a meleg és kényelmes padlóra az emeleten. Egy este beszöktek a legyek. Általában el tudjuk kapni őket, de most egy különösen gyors példány döntött úgy, hogy zümmögni fog a fülünkbe. Elkezdtük kergetni, kapkodtunk utána, persze mindig elszökött. Molli kutya egy darabig nézte, ahogy szerencsétlenkedünk, aztán egyszer csak felállt, és egy kaffantással elkapta. Utána elégedetten ült vissza, és fogadta a hálás gratulációinkat.
Szeretjük ezt a kis területet a házban. Valószínűleg az előző lakó is szerethette, mert a padlón egy nagyobb bútor (talán egy benti pad) lábának nyomai látszanak a padlószőnyegen. Érdekes, ahogy egyszer csak funkciót kapnak terek, melyek első ránézésre használhatatlan részei egy otthonnak.
Ennek a háznak lelke van. Ráadásul jó lelke. Úgy érezzük, hogy nem csak mi szeretjük őt, de ez az érzés kölcsönös. Nem fura, hogy a világ végén lakunk, körbevéve mezőkkel, és mégsem félünk? Recseg a padló? De kedves hang. Motoszkál valami a falban? Érdekes, talán egy rovar, vagy pocok lehet. Zaj van a tetőn? Biztos rászállt egy madár… Ha magától kinyílik egy ajtó vagy leesik valami, akkor is úgy gondolunk a váratlan változásra, mint egy kedves dologra.
Természetes érzés egyedül aludni egy szobában, és az, hogy az én hálómban nincs függöny az ablakon (oké, a többin római roló van, és olyan szépek, hogy nincs szívem egy olcsó függönnyel rontani az összhatáson), szóval hogy nincs függöny az ablakon, abban sincs semmi ijesztő.
És érezni azt, amit nagyon sok éve nem éreztem már sehol: itt biztonságban vagyok.
Egy reggel aztán megérkeztek a tehenek. Na nem a sajátjaink, arról szó sincs. De a tőlünk 15 méterre lévő lévő mezőn szomszédokat kaptunk. Molli vette őket észre először. Nyilván jó az orra, mert a csukott ablakon keresztül érezte meg az állatok szagát, ugyanis nem csaptak zajt, csak csendben elkezdték rágni a füvet a kocsibehajtónk mellett.
A kutya azonban észrevette a változást, felpattant, és őrült ugatással nekiugrott az ablaknak: ilyen állatokat még sosem látott, ráadásul egészen közel a házhoz, nyilván halálos veszély fenyegetett mindannyiunkat - szerinte. Szólt tehát, hogy legyen időm előkészíteni a puskámat. Mi mást gondolhatott volna egy vizsgázott vadászkutya, ha rémes és hatalmas állatokat lát felbukkanni hirtelen? Az ő ugatására vettük észre mi is, hogy micsoda kedves kis szomszédság költözött mellénk. Nagyjából 30 tehénlányka, kiskamaszok lehettek, és velük egy hatalmas és nagyon öreg bika, hogy vigyázzon rájuk.
Molli az első időszakban ezt nagyon zokon vette, próbált rájuk ijeszteni, de ezek a jószágok azt hitték, egy cuki kistehénnel van dolguk, nem ijedtek meg, nem rohantak el, csak szimatoltak a nagy orrlyukaikkal a kutya felé.
Azóta megszokták egymást, bár a szarvasmarhák részéről az erős érdeklődés fennmaradt, Molli már oda se bagózik rájuk.
És hogy hogyan kerültek ide a tehenek?
Az a gazda, aki a földeket bérli, a domb másik oldalán lévő elég szép házban él - de a mezeje, szántója itt van, a mi farmházunk körül mindenfelé. Évtizedeken keresztül élt ő is ebben a házban, amiben most mi, de aztán vett 10 éve magának egy sajátot. Onnan vidáman idekocsikázik minden nap leellenőrizni az állományt.
A szomszédlányok mindegyikének saját neve van (elolvastam a fülbevalójukon), és
Ha van időm, csak ülök a kertben és nézem őket, ahogy esznek, kérődznek, aztán megint esznek, vagy ha esik meg fúj, akkor irány az ablakfülke, onnan lehet csodálni a tájat, az előkertet, a madarakat, meg a kőkerítéssel körbevett, külön kapuval ellátott másik kertünket is, amit funkciója szerint hátsó kertnek hívok, hiába van legelöl.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A ház mögött lévő igazi hátsó kertben, ami egy picike melléképületnek ad helyet (amiben a kazán lakik néhány millió húsos lábú pókkal társbérletben), állt egy nagyon érdekes, világos bézsre festett, már rozsdásodó és kishibás kovácsoltvas rózsa-futtató, amire ülni is lehet, mert egy pad is tulajdonképpen. Csak itt szomorkodott ebben a nem túl szép udvarban, a zúzottkövön, teljesen értelmetlenül, mert senki, de tényleg senki nem akart volna oda kiülni, hogy nézze az egy méterre tőle álló melléképületet. Ezt a lugas-padot aztán egy jó nagy kanyarral átvittük először a ház előkertjébe, mert elsőre úgy gondoltam, ott nagyon menő lesz, plusz mivel a kerti székek konyhaiak lettek, lesz hová ülni kint is. Csakhogy sehogy nem érezte jól magát ott ez a pad, billegett, bután mutatott, úgyhogy végül beköltözött a fallal körbekerített „hátsókertbe”. És ott meg is találta a helyét! Teljesen feldobta azt,
szinte látom benne a napernyős kisasszonyokat sétálni, és megpihenni néha, ha cseppet elfárad a lábuk.
@ourcornishfarmhouse Peaceful garden #fyp #cornwall #cottagecore #garden #nature #xyzbca #aesthetic #viral #england ♬ オリジナル楽曲 - ranpis
Az egyik nap szóba került a palacsinta. Boldog tűzhelytulajdonosként örömmel mondtam igent rá, okés, akkor bekeverek egy nagy adagot és sütök végre palacsintát. El is kezdtem. Az első darab 8 percig sült, és még mindig nagyon fakó volt. Kiderült, hogy a fél éves tűzhelynek azért van némi hibája, például, hogy nem igazán melegít.
Ez a mi palacsintánk két óra alatt készült el, a végén már extrém vastagokat sütöttem, mert kiönteni sem volt szívem a tésztát, de már tovább állni és nézni, ahogy inkább szárad, mint sül, hát azt se. Tojásrántottát is egy örökkévalóság sütni rajta. Írtunk az eladónak, hogy van ez a kis baki. Hogy ha ez fél éves, adja már oda a garanciapapírokat, mert azt véletlenül elfelejtette.
Szó nincs garanciáról, és vissza sem vásárolja, bocsi. Szóval a használt cuccoknál sokkal jobban résen kell lenni, mint gondoltuk.
Ma egy intarziás fiókos szekrényt tett fel valaki fillérekért a netre. Alapvetően nem a stílusom, de pont jó lenne a hálószobába. Most már óvatosabbak vagyunk, úgy terveztem, hogy először elmegyünk, és alaposan megnézzük. Aztán a helyszínen majd döntünk. Hát, erre már nem volt szükség. Megelőzött valaki, aki nem óvatoskodott. Így megy ez errefelé.
Folytatás jövő vasárnap, akkor a zombikról lesz szó.
