FONTOS

S ki viszi át fogában tartva a Művészettörténetet a túlsó partra

Gondolatok egy (és még egy) tantárgy halála kapcsán.
Solomayer Anna - sassy.hu
2024. január 10.


Megosztom
Link másolása

2024-től Magyarországon nem lehet érettségit tenni művészettörténetből, mivel a tantárgy (a film-és médiaismerettel együtt) az alaptanterv 2020-as keltezésű változásainak köszönhetően megszűnik.

Illetve hát dehogy szűnik meg, csak beleolvad a vizuális kultúra nevű tárgyba, ahol a 9-10. évfolyamon majd heti 45 egész percben mindent megtanulhatnak a diákok arról, miért kígyózik a sor mondjuk a Renoir-kiállítás előtt.

Amúgy is, így legalább kevesebb órája lesz a szegény leterhelt gyerekeknek, a tanárhiány pedig nem lesz olyan ordító.

Meg hát, minek is erről ennél többet tanulni? Akit érdekel, ott van rá az internet, olvasson utána!

Vagy ez nem így működik?

Amit nem vetnek, abból nincs mit aratni

Aki maga is volt már gyerek (vagyunk ezzel így néhányan), az pontosan tudja, ha nem lenne kötelező az iskola, bizony nagyon kevesen járnának oda, az otthontanulás intézményét pedig igen kevesen tehetik/akarják megengedni maguknak.

Ebből kifolyólag, ha mondjuk nem lenne kötelező egy előre meghatározott tanterv mentén irodalmat tanulni, az írás-olvasás elsajátítása után a legtöbb gyerek önszántából maximum képregényt olvasna, és később érthető módon igyekezne megszabadulni a szülei által felhalmozott verseskötetektől, klasszikus regényektől vagy bármilyen fajsúlyosabb könyvtől.

Mert az számára nem lenne érték.

Ugyanígy, ha valakinek nem kötelező az iskolás évei alatt stílusokat, történetiséget, iskolákat is tanulni a vizuális kultúra megismerése kapcsán, az nem fogja érteni a problémát mondjuk egy zsámbéki romtemplom pályázata körül, nem kap fogódzót egy múzeum tárlatának értelmezéséhez, vagy ami talán a legrosszabb: nem fog tudni értékrendi különbséget tenni egy reneszánsz festmény és egy AI generálta giccskép között.

Ezek ugyanis pontosan ugyanolyan rossz kimenetelnek számítanak, mint amikor valaki nem tudja, ki volt József Attila, nem ismeri fel a klasszikus utalásokat a mai popzenében vagy nem érti a poént a cikk elején látható képpel kapcsolatban.

Ha pedig nincs lehetőség arra, hogy egy bármilyen családi háttérrel rendelkező gyerek kóstolót kapjon az alkotás fizikai tevékenységén túl a művészet történelmi összefüggéseibe, áthatásaiba, akkor egy idő után nem lesz kellő számú ember, aki ezeket az értékeket hivatásszerűen őrizze, védje, magyarázza és tovább örökítse, és évszázadok közös munkája vész kárba.

Ahogy arra a Magyar Tudományos Akadémia is rávilágított a tantárgy kivonásával kapcsolatos közleményében, a rendelkezés az egyetemi felvételizők számának csökkenését vonja maga után, ezzel pedig a jövő oktatásának színvonalát, valamint a muzeológiai, műemlékvédelmi, múzeumpedagógiai, tudományos szakemberek utánpótlását veszélyezteti.

Amire pedig kevés ember van, arra kevés energia jut, a gondozandó tudás és érték viszont egyre több lesz.

Nemhogy kevesebb, de több szakemberre lenne szükség, hiszen a XXI. századra (ismét) a vizualitás vált a tömegek közös nyelvévé, aki pedig nem beszéli ezt a nyelvet, azt a többiek bizony kiközösítik.

Az viszont sajnos nem megoldás, hogy papíron összematekozzuk a kívánatos eredményt, majd odatoljuk valakinek az orra alá azzal a felszólítással, hogy „Hát ez nem atomfizika, holnaptól ezt is te tanítod, a már meglévő munkaidődbe sűrítve…”

Képzivataros idők

A szintén megszűnő (illetve papíron más tantárgyakba olvadó ) film- és médiaismeret, szűkebb művészeti terület révén még pontosabban világít rá a szakemberek félelmeire a változással kapcsolatban.

Hartai László, az ELTE Filmtudomány tanszékének alapító oktatója 2020-ben, a NAT átalakításakor azt mondta: az, hogy a tantárgy tartalma más tárgyakba kerül, csak "retorikai fogás", ehhez ugyanis a többi tanár továbbképzésére és tananyag-, illetve módszertani fejlesztésre lenne szükség.

Erre pedig nem nagyon látunk példákat. Az, hogy végül mely másik tantárgyakba és milyen módon fog megvalósulni a megszűnő tananyag átmentése, nem egészen világos. Ami viszont egyértelmű: a többi tanárnak ez újabb plusz munkát fog jelenteni. Hogy honnan szerzik majd ehhez a szakmai tudást, az jó kérdés, révén maga a képzés állami szinten megszűnt.

Talán párba állítják őket a képzést korábban elvégző, a változással pedig félig lábon lőtt médiaszakos kollegákkal, akik örömmel adják majd át az immáron önmagában értéktelen tudásukat?

Lehet.

Vagy csak szóltak nekik, hogy oldják meg, a gyerekek érdekében. És ők megoldják.

Autodidakta módon kitanulják a már meglévő munkájuk mellett, amit mások évekig tanultak az egyetemen. Megtanulják vagy kitalálják, hogyan kell egy harmadikos vagy negyedikes alsósnak a biztonságos internethasználatról úgy megtartani az ajánlott 6 órát, hogy utána a kisdiáknak ne okozzon gondot:

  • A személyes adat fogalmának értelmezése
  • Az online zaklatás felismerése, a segítségkérés lehetőségeinek bemutatása és gyakorlása
  • Közvetlen tapasztalatok szerzése az álhírekkel, manipulált képekkel, videókkal kapcsolatban
  • Az online kommunikáció etikai és biztonsági szabályrendszerének bemutatása
  • Az online függőség jellemzőinek ismerete
  • A személyes adatok védelme

Teljesen életszerű és igazán bárkitől elvárható ennek gyors és zökkenőmentes lebonyolítása.

Ezzel párhuzamosan meg a mai mozgó-és állókép dömpingben felnövő gyerekek egészen a kilencedik osztályig várnak majd arra szép türelmesen, hogy átlássák a művészettörténet rájuk vonatkozó részét.

Majd a pedagógus ezt is megoldja. A történelemtanár kellő szeletet kanyarít az egyre növekvő tananyagra rendelkezésre álló időből az aktuális korszak művészettörténeti részének is. A földrajz szakos kollegák átveszik a művtörisek könyvtárát és oktatási anyagait, és belegyömöszölik a sajátjukba.

Aki meg művészettel akar majd felnőttként foglalkozni, az döntse ezt el már óvodás korban és járjon művészeti szakirányú iskolába, különben csak magánszorgalom útján fog bekerülni a felsőoktatás művészeti berkeibe.

Kulturális hozzátáplálás

Olyan ez egy kicsit, mint a kisbabák hozzátáplálása. Minden évben előkerül valami újabb tanulmány, ami szerint eddig rosszul csináltuk az egészet, azért ennyi az allergiás, ételérzékeny, hamarabb kellett volna bevezetni a glutént, darabossal kellett volna csinálni az új étel bevezetését, vagy nem is, mégis inkább pürésítve, és így tovább.

Jelenleg ott tartunk, hogy minél több étellel (és földdel, fűvel és egyéb koszokkal) ismerkedik meg a gyerek az első években, annál gazdagabb lesz a testének az „ismeretanyaga”, és annál nagyobb tudással fog rendelkezni arról, hogyan érdemes a vele kapcsolatba kerülő dolgokat kezelnie.

Ha mindig rájuk bíznánk a választási lehetőséget, a gyerekek csak édességet ennének, és nem csak a fogaik mennének tönkre, de a rövid és hosszútávú egészségük is.

Ezért kötelezzük őket arra, hogy felvegyék az olyan, sokszor felnőttek által sem kedvelt étkezési tantárgyakat, mint a „Bevezetés a sárgarépába”  vagy a „Sütőtökismeret”.

Valahogy így működik elméletben az oktatás is: meg kellene kínálni a gyerekeket az eddigi tudásunk alapján a megfelelő időben a megfelelő alapismeretekkel, lehetőleg minél többfélével, hogy aztán egyik se legyen „testidegen” számára.

Hogy ha felnőttként találkozik vele, nem kapjon tőle allergiás rohamot vagy hascsikarást.

Remélhetőleg az átalakítások, átnevezések és átminősítések ellenére sok mai diáknak is sikerül majd belecsepegtetni a vizuális főzelékébe azt a minimumot, amitől felnőttként, ha érteni nem is mindig, de érezni és tisztelni tudja majd a művészetet.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Bizonyítékot találtak rá, hogy lehallgatnak az air fryerek - ezek a márkák érintettek
A szakértők figyelmeztetnek, hogy jelentések szerint bizonyos air fryerek lehallgathatnak akár téged is, adatokat gyűjtve a mindennapjaidról és a beszélgetéseidről. Ijesztő? Egyben a valóság is.

Megosztom
Link másolása

Az adat hatalmat ad, és ezt jó ideje tudják már bizonyos mobiltelefon-gyártók is, akikre a megfigyelés árnyéka vetült.

A telefonok tekinthetők potenciális lehallgatókészüléknek egyes márkák esetében, de azt nem láttuk jönni, hogy a konyhai eszközök ugyanerre a sorsra juthatnak.

Az air fryerek körül kialakult hype miatt egyre népszerűbbek a készülékek, bár mint korábban írtuk, bizonyos esetekben használatuk kifejezetten egészségkárosító. A mértékletes használat kiemelten fontos esetükben, és ennek újabb vetülete az is, hogy nem a közelükben kell megbeszélni a titkokat.

A What? fogyasztói tanácsadó cég kutatása bizonyítékot talált az okos air fryerek megfigyelő képességére és adatgyűjtésekre.

Az air fryerek sokszor engedélyt kértek a beszélgetések lehallgatására úgy, hogy a felhasználó ezt nehezen (vagy sehogy) értelmezve feljogosította erre a készüléket.

A tanulmány a kínai Xiaomi, Tencent és Aigostar márkák három sütőjét vizsgálta. Megállapították, hogy az eszközök a telefonos applikációkhoz kapcsolódva hangot rögzítenek.

Az ügyfelek nem kaptak konkrét indoklást arra vonatkozóan, hogy a főzőeszközök miért akarták rögzíteni a hangot, de állítólag az Aigostar és a Xiaomi sütők is jelezték adatvédelmi közleményeikben, hogy az emberek személyes adatait kínai szerverekre küldik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a Xiaomi sütőhöz készült alkalmazás a Facebook nyomkövetőihez, valamint a TikTok for Business-en használt Pangle hirdetési hálózathoz kapcsolódik.

Az Aigostar air fryerek által kért további információk között szerepelt a tulajdonos neme és születési ideje a kutatás szerint, de az erre adott válasz nem volt kötelező.

Mindhárom készülék tudni akarta a légsütőt használó ügyfél pontos tartózkodási helyét is.

Az eredményeket kommentálva Harry Rose, a Which? magazin szerkesztője elmondta:

"A kutatás azt mutatja, hogy az intelligens technológiai gyártók és a velük együttműködő cégek jelenleg hogyan képesek adatokat gyűjteni a fogyasztóktól, és a rendszer gyakran kevéssé vagy egyáltalán nem átlátható."

Rose sürgeti a megfelelő iránymutatások kidolgozását, és a gyártóknak is fontos lenne tűpontosan informálni a felhasználókat, hogy mit vesznek meg az intelligens gépekkel.

Az Egyesült Királyság Információs Biztosának Hivatala például 2025 tavaszán új iránymutatást ad ki az adatvédelmi törvények betartásáról.

Stephen Almond, az ICO szabályozási kockázatokért felelős ügyvezető igazgatója figyelmeztetést adott ki a hír nyomán, hangsúlyozva, hogy a fogyasztók nem feltétlenül csak pénzzel fizetnek bizonyos termékek vásárlásakor.

A Sky Newsnak nyilatkozva a következőket mondta: "Végül azt látjuk, hogy a fogyasztók kétszer fizetnek. Először a megvásárolt termékért, másodszor pedig az adataikkal.

Ezeket az adatokat célzott reklámozásra használják fel,

és több információt gyűjtenek a piaci fejlődéshez. A vásárlónak kétszer meg kell gondolnia, mit vásárol, majd utána mire ad engedélyt az okoseszköznek.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Egy tanulmány szerint a hasnyálmirigyrákos betegek túlélése megduplázódott ennek a gyakori vitaminnak köszönhetően
Ennek a vitaminnak a nagy dózisa áttörést hozhat a rák kezelésében.

Megosztom
Link másolása

A University of Iowa Health Care Carver College of Medicine nemrégiben közzétette egy randomizált, második fázisú klinikai vizsgálat eredményeit, amely a nagy dózisú C-vitamin hatását vizsgálta intravénás kemoterápiával kombinálva hasnyálmirigyrákos betegeknél.

A kutatók azt találták, hogy heti három alkalommal 75 gramm C-vitamin adagolása megduplázta a késői stádiumú, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek túlélési idejét: nyolc hónapról tizenhat hónapra nőtt.

A tanulmány, amely a Redox Biology című szaklapban jelent meg, azt is kimutatta, hogy a betegség progressziómentes túlélési ideje négy hónapról hat hónapra emelkedett.

Húsz év kutatás eredménye

A kutatás vezetője, Dr. Joseph Cullen, az Iowa Egyetem sebészeti és sugárterápiás professzora a Fox News Digitalnak elmondta, hogy az áttörő eredmények a C-vitaminról szóló húszéves kutatásuk eredményei.

„A laboratóriumi tesztek során azt tapasztaltuk, hogy a C-vitamin nagy dózisban való alkalmazása rendkívül hatékony a rákos sejtek elpusztításában”

– mondta Cullen. „Ezekben a magas dózisokban az aszkorbát [C-vitamin] hidrogén-peroxidot termel, amely elpusztítja a rákos sejteket.”

A második fázisú, az FDA által jóváhagyott klinikai vizsgálatban részt vevő betegek a kutató szerint jobban tolerálták a kemoterápiás kezelést, így hosszabb ideig és nagyobb dózisban kaphattak kemoterápiát, ami tovább fokozta a tumorok pusztítását.

Új lehetőségek más ráktípusok kezelésében

Cullen szerint az intravénás C-vitamin más ráktípusok, például tüdő- és agyrák kezelésében is ígéretes lehet. Dr. Georgios Georgakis, a New York-i Stony Brook Medicine sebész-onkológusa, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta, hogy ezek az eredmények potenciálisan áttörést jelenthetnek a rákbetegek számára.

„Úgy tűnik, hogy szinergiában működik a kemoterápiával”

– mondta Georgakis. Dr. Joshua Strauss, a New Jersey-i Atlantic Medical Group hematológus és onkológus szakértője szintén támogatta az új módszert.

„Az ilyen kisebb klinikai vizsgálatok izgalmas és következetes jeleket mutatnak arra, hogy a C-vitamin – amely olcsó és jól tolerálható – javíthatja a kemoterápia hatékonyságát, miközben a betegek életminőségét is megőrzi” – nyilatkozta Strauss.

Hogyan működik a nagy dózisú C-vitamin?

A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, alapvető tápanyag, amely számos élelmiszerben, például citrusfélékben, paradicsomban, burgonyában, brokkoliban, eperben és spenótban található meg. Alacsony dózisban antioxidánsként működik, segítve a szövetek növekedését és regenerálódását, a kollagéntermelést, a sebgyógyulást és az immunrendszer támogatását.

Az FDA napi ajánlása 75–90 milligramm, de a test csak annyi C-vitamint szív fel, amennyire szüksége van; a felesleg a veséken keresztül távozik.

Nagyon magas dózisban, például 75 grammnál azonban a C-vitamin pro-oxidánsként működik, ami reaktív oxigénfajták képződéséhez vezet – ezek pusztítják el a rákos sejteket.

Ahhoz, hogy egy nagyobb, harmadik fázisú klinikai vizsgálat is elindulhasson, amely több millió dolláros költséget jelentene, szükség lenne egy gyógyszercég támogatására – mondta Cullen. Addig is azt tanácsolja a rákbetegeknek, hogy konzultáljanak onkológusukkal, ha érdeklődnek az intravénás C-vitamin kezelés iránt.

Dr. Strauss dicsérte a kutatókat és a Nemzeti Rák Intézetet, de óvatosságra is intett. „A hasnyálmirigyrák rendkívül nehezen kezelhető, és mindig reménykeltő, ha pozitív eredményeket látok egy második fázisú tanulmányból. Azonban a kutatásnak több korlátja van, ezért az eredményeket óvatosan kell értelmezni.”


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Elkapták a gyilkosság előtt mosolyogva flörtölő manhattani elkövetőt
Elfogták Luigi Mangione-t, és hivatalosan megvádolták Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának meggyilkolásával. A fiatalember eszméiről döbbenetes részletek kerültek napvilágra.

Megosztom
Link másolása

A TMZ is beszámolt róla, hogy a múlt heti manhattani gyilkossággal vádolt Luigi Mangione-t elfogták. A bírósági jegyzőkönyvek szerint Mangione-t

hétfőn késő este fogták el egy altoonai McDonald's-ban, ahol hamis igazolványokat mutatott a rendőröknek.

Mangione ellen több vádat is emelnek New Yorkban, beleértve a gyilkosságot és a fegyver birtoklást is. Úgy gondolják, a férfi az egyedüli elkövető, és társak nélkül gyilkolta meg a UnitedHealthCare vezérigazgatóját.

Mangione unokatestvére, Nino Mangione marylandi republikánus küldött,

aki Baltimore megye egyes részeit képviseli. A politikus kevesebb mint egy órával a nyilvánosságra került New York-i vádak előtt kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt írta, hogy a család nem kommentálhatja a Luigival kapcsolatos híreket. Azt is hozzátette, hogy csak annyit tudnak ők is, amit a médiában olvasnak, és a hír „megsemmisítette” őket.

Bármi, amit az internetre feltöltünk, annak nyoma marad, ez a törvény Luigi Mangionét sem kerülte el. A középiskolai évkönyvéből is előkerültek neki tulajdonított idézetek, amiben gyilkossággal fenyegetőzik. Ezek egyike (ami nyelvezete miatt vélhetően nem került be az évkönyvbe), amelyben

a számára antipatikus vitatársának írta, hogy le kellene lőni az utcán, mert degenerált.

A rendőrség állítólag talált Mangionénál egy kézzel írott nyilatkozatot, amelyben azzal vádolta a biztosítótársaságokat, hogy csak az amerikai ügyfelek rovására szerzett hatalmas haszonnal törődnek.

Az irományt állítólag a Fed-nek címezték, és ez állt még benne:

"A valóság az, hogy ezek a (cégek) túlságosan erősek lettek, és továbbra is visszaélnek országunkkal hatalmas haszonszerzés céljából. Őszintén szólva, ezek a paraziták egyszerűen megszülettek"

- írta a férfi. Azt is leírta ebben, hogy sajnálja az általa okozott károkat és traumákat, de ezt a gyilkosságot "meg kellett tenni", írja a Unilad.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mit ünneplünk advent harmadik vasárnapján és miért rózsaszín a mai gyertya?
Az adventi koszorún a harmadik vasárnap gyertyája egy mélyebb üzenetet hordoz.

Megosztom
Link másolása

Az adventi koszorú négy gyertyája mindegyik vasárnapon egy-egy fontos üzenetet hordoz. Advent harmadik vasárnapján a rózsaszín gyertya meggyújtásával az öröm vasárnapját ünnepeljük – de mit is jelent ez valójában?

Az öröm vasárnapja

Advent harmadik vasárnapját a keresztény hagyományban Gaudete vasárnapnak nevezik, amely a latin „gaudete” szóból származik, jelentése „örvendezzetek!”. Ez az öröm szimbolikus megjelenítése az adventi időszakban, amikor a hívők megállnak egy pillanatra, hogy a karácsony közeledtét ünnepeljék.

A rózsaszín gyertya ebben az időszakban különleges jelentőséggel bír.

Míg az advent többi vasárnapján lila gyertyákat gyújtunk – amelyek a bűnbánatot és az elmélyülést jelképezik –, a rózsaszín az öröm színe, amely enyhülést hoz az elmélkedés időszakában.

A harmadik vasárnap liturgikus üzenete az örömteli várakozás. Arra emlékeztet, hogy a legnehezebb időkben is van remény és öröm. Nemcsak a karácsonyi ünneplésre való várakozásról szól, hanem a belső béke megtalálásáról.

Hogyan ünnepeljük ma?

Bár az advent harmadik vasárnapja egyházi hagyományokban gyökerezik, az öröm ünneplése ma is sokféle formát ölthet. Íme néhány ötlet arra, hogyan hozhatjuk be életünkbe az öröm szellemiségét:

- Adventi gyertyagyújtás: Gyújtsuk meg a rózsaszín gyertyát az adventi koszorún, és álljunk meg egy pillanatra, hogy hálát adjunk azokért az örömökért, amelyeket az életünkben tapasztalunk.

- Jótékonykodás: Az advent a szeretet és az adakozás időszaka is. Egy jótékony gesztus vagy apró figyelmesség a környezetünkben élők felé örömet hozhat mások és a saját szívünkbe is.

- Családi együttlét: Szervezzünk egy meghitt adventi délutánt a családdal, süssünk együtt mézeskalácsot, készítsünk karácsonyi díszeket vagy akár nézzünk meg egy klasszikus karácsonyi filmet.

- Belső béke keresése: Az adventi időszak a belső elcsendesedésről is szól. Egy séta a természetben, egy meditáció, valami csendes alkotó munka segíthet újra megtalálni a lelki egyensúlyt.

Miért fontos az öröm megélése?

A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni az öröm apró pillanatairól.

Az advent harmadik vasárnapja emlékeztet arra, hogy meg kell állnunk, és tudatosan helyet kell adnunk a szívünkben az örömnek.

Az ünnepi készülődés közepette ne csak a külsőségekre figyeljünk, hanem adjunk teret az igazán fontos értékeknek is.

Az advent harmadik vasárnapja tehát nem csupán egy gyertya meggyújtásáról szól, hanem egy mélyebb üzenetet hordoz: bármi is történjen az életben, az öröm mindig ott van, ha nyitott szívvel járunk.


Megosztom
Link másolása