Nick Jonas és Priyanka Chopra megmutatták kislányukat
Fotó: YouTube
Fotó: YouTube
Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.
De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.
A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.
A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.
De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.
A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.
A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.
Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.
Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.
A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:
Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.
A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.
A téli sportok világa épp egy olyan kérdésen pörög, amire senki sem számított: tényleg hialuronsavval tuningolják a péniszüket egyes síugrók, csak hogy messzebbre szálljanak? Mielőtt bárki komolyan elmerülne a fizika és az anatómia bizarr nászában, máris megszólalt a sportág legszerethetőbb figurája, Eddie „A sas” Edwards, aki 1988-ban ugyan minden sáncon utolsó lett, de a közönség szívét toronymagasan megnyerte.
A gyanú szerint egyes versenyzők azért fecskendeztetnek hialuronsavat a nemi szervükbe, hogy a 3D-s testmérésnél nagyobb méretet mutassanak, és így egy kicsivel bővebb, nagyobb felületű ruhát viselhessenek. A plusz anyag a levegőben apró vitorlaként működik, ami némi aerodinamikai előnyt adhat – írta a Blikk. Erre kontrázott rá a brit legenda, aki szerint az egész ötlet nevetséges. „Amikor meghallottam ezt a történetet, majdnem megfulladtam a nevetéstől” – nyilatkozta a SunSportnak a ma 62 éves olimpikon.
Eddie szerint az egész trükközés a gyakorlatban alig érne valamit, legfeljebb egy-két centimétert jelentene a sánc alján. „Egy erősebb széllökés sokkal többet számítana” – tette hozzá nevetve. Miközben a sportvilág ezen a pletykán szórakozik, a hivatalos szervek komolyan veszik a felvetést. A Nemzetközi Síszövetség „vad pletykának” minősítette a hírt, és hangsúlyozta, hogy semmilyen bizonyítékuk nincs ilyen gyakorlatra, a ruhaellenőrzések pedig szigorúak. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség közölte, hogy a hialuronsav ugyan nem tiltott szer, de minden teljesítményfokozó módszert megvizsgálnak, ha bizonyíték merül fel.
A szövetség azóta még szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be 3D-szkennerekkel és a ruhákba rejtett mikrochipekkel. A trükközés persze nem új keletű, ahogy azt Eddie Edwards is megerősítette. „A svédek például egyszer szalagokat tettek a kesztyűjük és a lábuk közé, hogy több levegőt tudjanak maguk alatt tartani, és messzebbre repüljenek. Ezt is betiltották.” A legenda szerint a technika sokat változott az ő ideje óta, de a kihívás maradt. „Mi klasszikus párhuzamos sílécekkel ugrottunk, ami sokkal nehezebb és veszélyesebb volt. Ma már V-alakban ugranak, és közelebb repülnek a földhöz.” A lényeg azonban ugyanaz: lejutni a sáncról, lehetőleg minél messzebbre. De ahogy Eddie is mondja: „Az emberek mindig próbálnak előnyt szerezni, de ez a mostani módszer már tényleg túlzás.”
Kulcsár Edina nemrég a Nőfilter című podcastműsorban volt vendég, melynek alkalmával az anyagi függetlenség témaköre kapcsán elárulta, hogy nem hagyja, hogy párja, G.w.M, azaz Varga Márk eltartsa őt.
„Sok ismerősömnek külön bankszámlája van a párjától, ezzel én nem tudok azonosulni. Mi úgy vagyunk a férjemmel, hogy nálunk minden közös, tehát az ő keresete is, az enyém is. Hogy el tudnám-e képzelni az életemet úgy, hogy otthon maradok, és a férjem azt kéri, hogy ne csináljak semmit? A kapcsolatunk úgy kezdődött, mivel nagyon nehéz helyzetben voltam lelkileg. Márk azt mondta, hogy neki semmi problémája ezzel, legyünk együtt, tegyük rendbe egymást lelkileg, és egy kicsit vonuljak vissza. Ő segített nekem akkor anyagilag. Aztán amikor elkezdtem jobban érezni magamat, akkor rájöttem, hogy én nem erre születtem, mert egy nagyon tenni akaró ember vagyok.”
Mindig is dolgoztam, és számomra nagyon jó érzés – nem is az, hogy a bankszámlámra pénz érkezik, hanem az, hogy képes vagyok magamat eltartani. Szerintem annál nincs rosszabb érzés és kiszolgáltatottabb dolog, mint amikor egy nő egyedül marad a gyerekekkel, és a nulláról kell megteremtenie mindent, úgyhogy én soha nem akartam így járni, és ez ellen mindig tettem is – fogalmazott a tartalomgyártó, akinek fontos, hogy meg tudjon állni a saját lábán, de az nem célja, hogy többet keressen a férjénél.
Mondjuk, én pont egy olyan kapcsolatban élek, ami nagyon klasszikus, tehát a férjem jóval többet keres nálam, de persze én is keresek, mert szeretek dolgozni."
„Szerintem azért is van ennyi gyerekünk, mert én egy olyan szinten 400 fokon égő ember vagyok, hogy nekem nincs nagy alvásigényem sem, sőt rosszul érzem magam, ha leülök és megnézek egy filmet, mert túlteng bennem az energia, és azt érzem, hogy valamit csinálnom kell.”