Makány Márta a magyar divatvilág egyik kiemelkedő alakja. Akad, aki a régóta ismeri a nevét, mások menyasszonyi ruhái révén figyeltek fel rá, vagy a vele készült interjúk és az életmódváltásával kapcsolatos hírekből.

Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán kezdte, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (korábban Magyar Iparművészeti Főiskola) szerzett diplomát ruhaipari formatervező szakon.

Ruhái az érzelemgazdag, nyitott és pozitív életfelfogását tükrözik. Saját bevallása szerint soha nem akart mással foglalkozni, mint gyönyörű ruhák készítésével.

Arról, hogyan látja most a divatot és miben látja a saját szerepét, a Forbes Power Women’s Summit női üzleti eseményen beszélgettünk.

- Az öltözködésben mennyire vagyunk nyuszik, mi, magyar nők? Merünk-e stílusosak lenni?

- Úgy vélem, hogy nem nyuszik vagyunk, hanem most még eléggé vitatott kérdés a divatos öltözködés. Sokak szemében ugyanis pazarlásnak vagy egyenesen hivalkodásnak tűnik. Emiatt, bár mindenki szeretne csinos lenni, úgy akarunk divatosan öltözködni, hogy ne szólják meg, és ne gondolják azt, hogy túl sok pénzt költöttünk rá.

A másik, hogy sokan szeretnek tutira menni. Ezen azt értem, hogy léteznek bizonyos karakterek, típusok, sokan ezek alapján választják ki, milyen stílusban fognak öltözködni, és nem mernek attól eltérni, változtatni rajta. Pedig nem kell mindenkinek ugyanolyan a ruhában járnia.

- Te magad milyen értéket szeretnél közvetíteni a ruháidon keresztül? Mi az üzenetük?

- Egyrészt azt a szeretetet szeretném átadni, amit a vendégeim iránt érzek. Fontos számomra, hogy minden, amit viselnek, örömet szerezzen nekik. Másrészt, mivel nem vagyunk egyformák, és mindenkinek kicsit másfajta ruhára van szüksége, arra törekszem, hogy azt találjam meg, amire annak a bizonyos vendégemnek személy szerint szüksége van.

- De hogyan lehet kiemelkedni a mezőnyből a fast fashion, a tömeggyártott, applikációkon keresztül értékesített, olcsó, műanyag ruhák korában?

- Nagyon rugalmasnak kell lenni időben, térben, és maximálisan oda kell figyelni a vásárlókra. Amikor egy-egy vendéggel vagyok, teljes mértékben rá koncentrálok, minden energiámmal azon vagyok, hogy megértsem, melyek az igényei, mi teszi boldoggá.

Mivel a vendég áll a központban, nem az én teendőim, egy formaruha és egy alkalmi ruha megtervezését is ugyanolyan izgalmasnak találom. Nem rangsorolom a feladatokat. Akár örömanya jön hozzám, akár menyasszony, akár a gyermeke elsőáldozására készül a vendégem, akár egy bálra vagy diplomaosztóra, akkor és ott az életében az a legfontosabb esemény. Nekem pedig az a célom, azt kell elérnem, hogy azon a napon tökéletesen magabiztos lehessen, és akár a tükörbe néz, akár részt vesz az eseményen, megkapja a pozitív visszaigazolást a megjelenéséről.

- Valamelyest tetten érhető, hogyan változtak a magyar nők igényei az öltözködésben az elmúlt harminc év során?

- Sokféle változás történt. Például amikor a pályámat kezdtem, még nagyon sokan jártak varrónőhöz, úgy, hogy előtte ők vették meg hozzá az anyagot.

Ma már mindenki divatos szeretne lenni, de a testi adottságainak megfelelően: amit érdemes kiemelni, az kapjon hangsúlyt, amit szeretne eltakarni, azt elleplezzük, kezeljük. Nekünk, tervezőknek az a feladatunk, hogy a vendégeinknek a legdivatosabb darabokat adjuk, de úgy, hogy azok alkatilag a legelőnyösebbek legyenek számukra.

- Jellemzően milyen típusú öltözékért térnek be hozzád a vendégek?

- Alkalmi ruhákért és munkahelyi, üzleti ruhákért is. Van olyan vendégem, akinek még a függönyét is én választom ki, és nadrágja szárát is én hajtom fel, más meg kizárólag egészen különleges alkalmakra keres öltözéket, vagy csak egy tanácsadásra jön el. Egymástól egészen különböző emberek jönnek hozzám, és mindegyikük másképp igényli egy tervező jelenlétét.

- Lehet látni, mi lesz a divat jövője, mi történik 5 vagy 10 év múlva Magyarországon? Előre lehet jelezni, miként változnak az igények?

- Természetesen lehet látni bizonyos trendeket, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. A hétköznapokban ma már a legtöbben a kényelmesebb ruhákat keresik, és a laza, rugalmas anyagokat. Az a cél, hogy minél komfortosabban érezzék magukat benne. Ezekhez sokan sportcipőt húznak.

Emellett két erőteljes trendet látok. Az egyik a „Megvesszük, és ha már nem kell, akkor kidobjuk” irányt követi; előfordul, hogy csak egy alkalomra vásárolnak ruhát, mert olcsón megkapják. A másik trend a fenntartható módon felépített ruhatáraké.

A nők egy részének a ruha örömforrást jelent, gyakorlatilag megajándékozzák magukat vele. Ami engem illet, ennél sokkal funkcionálisabb szemlélettel rendelkezem, a ruhát a magam számára nem tekintem ennyire fontosnak. Kevés saját ruhám van – például ugyanolyan fazonból és színből öt egyforma – és addig hordok egy-egy darabot, amíg el nem kopik.

Azon már el lehet gondolkodni, hogy kihez melyik irányzat áll közelebb, hiszen különbözőek vagyunk, mindenki számára más szempontok fontosak. Nincsen egyetlen, kőbe vésett igazság a Földön a divatban sem.

- Előfordult, hogy elbizonytalanodtál, esetleg megkérdőjelezted azt, hogy valóban ez a szakma a te utad?

- Még soha nem fordult elő. Azt szoktam mondani, hogy nekem azért nincsen kockázatom, mert nem értek máshoz, világéletemben ruhákkal foglalkoztam, középiskolában is textil szakra jártam. Nálam nem áll fenn az a helyzet, mint a karrierváltók esetén, hogy mondjuk közgazdászként dolgoznak, majd abbahagyják, és más tevékenységbe fognak. Nekem csupán a divaton belül van mozgásterem, de azon túl már nincsen.

Mára viszont akkora ismertséget szereztem, hogy tőlem inkább tartanak. Ha például felajánlom egy márkának, hogy segítek nekik, akkor mindenki azt gondolja, biztosan nagyon drága vagyok. Pedig szerintem nem, viszont sok évnyi tapasztalattal rendelkezem, és szívesen tervezek, nem csak a saját nevem alatt, és nem csak magamnak, hanem mindenki másnak is. Mindig adódik új feladat, amit nem feltétlenül kommunikálok kifelé, de boldogan csinálom.

- Inspirációt ilyenkor honnan merítesz?

- Szerencsére nincsenek elakadásaim, óriási tettvággyal és energiával kezdem a reggeleket, és száz ötletem van minden nap. Inkább abban rejlik a kihívás, hogy ne akarjak egyszerre több mindent csinálni.

Ha konkrét személynek tervezek, akkor mindig őt próbálom a fókuszba helyezni, azzal együtt, hogy alkatilag mi a megfelelő számára. Nemrég járt nálam egy vendég, akinek megmutattam két anyagot, és megkérdezte, honnan tudtam, hogy neki ez fog tetszeni. Mondtam, hogy az a fél óra, amíg beszélgettem vele, pont elég volt arra, hogy lássam, milyen irányba mehetünk, és mit mutathatok meg neki.

- Sokan tartanak példaképnek. Mit üzennél azoknak fiatal nőknek, akik még keresik az útjukat?

- Elsősorban azt, hogy ne féljenek, ne ragaszkodjanak görcsösen ahhoz, amit már ismernek. Másodsorban azt, hogy bízzanak magukban. Harmadrészt azt, hogy nincsen rossz döntés, csak változás van. Úgy vélem, a változás jó, mert mindig hoz valami újat.