Kulka János agyvérzése nem a semmiből jött, egy hasi műtét következménye lehetett
Kulka Jánost mindössze négy héttel azelőtt műtötték meg egy hasi aortatágulattal, mint hogy agyvérzést kapott. Ezt nem műhibának, szövődménynek nevezik - mondja testvére, a neves patológus professzor, Kulka Janina. A betegség következtében a színész afáziás lett, elfelejtette az idegen nyelveket, melyeken kiválóan beszélt, összességében azoknak az eszközöknek egy részét is elvesztette, melyek kiváló művésszé tették. Már nem szeretne többé színpadra állni - erről is mesélt Friderikusz Sándornak egy podcastban, de ezúttal a testvére, Kulka Janina, aki maga is orvos, segített az interjú során.
„Más lettem, tényleg. Egy idegen…” – mondta többször is Kulka János Friderikusznak. Arra a kérdésre, hogy mennyire tudja kifejezni magát most, azt felelte, hogy sokat javult már, de nincs rendben: „Belül up to date, kívül ööö.” Később hozzátette:
Amikor testvére vette át a szót, a gyógyulás is szóba került: „Az én meggyőződésem az, hogy ez javulni fog, igen, tehát a mellékelt ábra is mutatja. Egy szót nem tudott mondani… Egyetlen szót sem. És aztán nagyon sokat énekeltette őt a csodálatos Varga Saci logopédus. És nyilván a logopédusoknak vannak olyan technikáik, amikkel ezeket a gátlásokat fel tudják oldani, amit ez a sztrók okozott. És elképesztő, de tényleg az, ahogy egyre-egyre javul. Szerintem ez folyamatos.”
Szóba került az is, hogy időnként fájdalmai vannak Kulka Jánosnak.
- mutat a beszélgetés során a jobb oldalára. Így talán érthető, miért nem hiányzik neki a színház. A szerepei szövegére sem képes visszaemlékezni, pedig többször elővette a szövegkönyveket. Így azt a dolgot belenyugvással elengedte. Ahogy már az sem fáj igazán, hogy úgy érzi, a világ elfelejtette őt.