INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Kálid Artúr: „Apámék Afrikában egy vörös földből döngölt házban éltek, aminek se ajtaja, se ablaka, de nem ez volt a probléma”

Népszerű színész és szinkronszínész - megnyugtató hangját rengetegen felismerik, még akkor is, ha épp kenyeret kér a boltban. De a kezdetekkor nagyon nem volt törvényszerű, hogy Artúrból nem egy elkallódott gyerek lesz. Rutai Gábor interjúja.

Megosztom
Link másolása

Az első állomás egy gyermekotthon, ahol Artúr a könyvek fantáziavilágába tudott menekülni. Ez a kis rejtek a mai napig létezik, akár egy színpad zugában kialakítva is. A tanárok, nevelők szerencsére időben meglátták a tehetséget és a különleges adottságokat, főhősünk pedig elindult egy úton, melyet számtalan költemény szegélyezett. Így végül nálam kötött ki.

- Az én életemnek kikerülhetetlen és nagyon meghatározó eleme az, hogy én gyermekotthonban vagy állami gondozásban nőttem föl. A gyermekotthon az olyan, mintha… - lehet, hogy rossz, illetve nem lehet, biztos hogy rossz a párhuzam -, de talán érthetőbb, ha azt mondom, hogy van ugye fogház, meg van börtön és ugyanígy az állami gondoskodás rendszerén belül is volt gyermekotthon, nevelőotthon, javító nevelőintézet, tehát vannak ezek a különböző fokozatok. Ahol én felnőttem, az egy gyermekotthon volt.

- Tehát még ebben a műfajban a legélhetőbb.

- Mondhatni, igen. Ráadásul egy kirakat intézmény volt még anno, a keleti régióban, Szabolcs megyében ez volt az egyik kiemelt.

- Hány éves korodig voltál ott?

- Tulajdonképpen születésemtől fogva állami gondozott voltam. Egyébként, hogy itt beszélgetünk a Váci úton, az nagyon érdekes, mert anyám itt lakott,

itt volt valahol a Tungsram, és azon a környéken volt egy munkásszálló, ott lakott az én apámmal egyetemben, aki Afrikából jött, és akkor ők nagy szerelemben voltak.

Én megszülettem, de anyám ettől nagyon megrémült, mert nem voltak férj-feleség. Mátészalkáról származott egy meglehetősen konzervatív közegből, nem a szó politikai, vagy világnézeti értelmében, de mindenféleképpen konzervatív közegből. Egyedülálló anya 1970-ben egy félvér gyerekkel. Ettől ő megrémült, és itt hagyott a kórházban. Akkor rögtön állami gondozásba kerültem, és tulajdonképpen 18 éves koromig két megszakítással ez így is maradt. Egyszer anyám vett magához öt éves koromban, nála laktam nyolc éves koromig, aztán megint visszakerültem állami gondozásba, aztán még egyszer kilenc éves korom tájékán volt egy örökbefogadási kísérlet, és akkor fél évig laktam egy arab orvosnál és az ő feleségénél. Onnan származik a Kálid (Khaled) név.

- A legtöbben a hangodat ismerhetik filmekből, de lehet, hogy rólad kevesebbet tudnak.

- Egyébként nagyon érdekes a fiatal a korosztály. Valahova elmegyünk egy előadással, ami legtöbbször mondjuk éppen a Shakespeare összes rövidítve a S.Ö.R. című előadásunk, és annak általában fiatal közönsége van, középiskolás, főiskolás korosztály, és ugye ott szinte törvényszerűen az van, hogy (miközben elképesztően sokat dolgozom színházban), addig erőszakoskodnak, amíg valami nevet kicsikarnak belőlem, hogy végül is kit szinkronozom. Ilyenkor mondom, jó, legyen: Will Smith. Ők meg, „jaj, tényleg!”, és onnantól kezdve látod a szemén, hogy egy egészen más polcra helyez téged. Hirtelen valaki leszel.

- Ezen nevetsz elsősorban, vagy bosszant téged? Meghalhatsz a színpadon, és mégis Will Smith magyar hangja vagy?

- Nézd, ezt dobta a gép. Én mind a mai napig szenvedélyesen szeretem a szinkron. Legyen mondjuk az önreklám helye, van a magyarszinkron.hu nevű oldal, azt megszállott szinkronrajongók működtetik, és minden évben kihoznak egy listát (ugye nagyjából 1600 színész van az országban, abból nem tudom hányan szinkronizálnak, de sokan). Tehát kihoznak egy úgynevezett top 50-es listát, ami arról szól, hogy van egy szinkron adatbázis, és

azt nézik, hogy ott mekkora a kattintás szám az egyes színészre. Én úgy általában ennek alapján mindig valahol az első tízben szoktam végezni, és most első alkalommal fordult elő, hogy én jöttem ki első helyre.

De ez igazából nem feltétlenül az én teljesítményemnek, vagy az én munkám minőségének szól, hanem inkább azt mondanám, hogy az eltelt évekkel azonosan növekszik az ismertségem vagy hozzáad, ha beköltözik ehhez egy olyan sorozat, mint a La Casa de Papel, vagy ahogy itthon ismerjük a Nagy Pénzrablás, amiben egy nagyon jó figurát szinkronizáltam. Tehát valószínűleg az, hogy volt egy ilyen nagyon-nagyon nézett sorozat, az bőven elég volt ahhoz, hogy ebben a kattintás háborúban, vagy nem tudom miben, én jöjjek ki elsőre.

A hangom mondhatni már egy védjegy, vagy egy márka lett. Rengetegszer előfordul, hogy csak annyit mondok, hogy „jó napot kívánok”, és „jaj, de imádjuk a hangját”! De én ezt kaptam. Nekem igazából inkább ezt csak karban kell tartanom. Meg ugye Szabolcsból jöttem, és nagyon-nagyon kemény Szabolcsi tájszólással beszéltem, és ezt a főiskolán kigyomlálták teljesen.

- De még vissza tudod hozni egyébként?

- Ha forszírozzák, akkor igen. De elég Szabolcsban töltenem egy napot, és azonnal visszajön.

- Én azt képzelem rólad, hogy te a hétköznapok nappali részét azt szinkronstúdióban töltöd, és este pedig színházban létezel. Ez mennyire állja meg a helyét?

- Hullámzó. Bizonyos időszakokban ez fullra így volt, tehát ez a csúcsra járatás kategóriája. Egyrészt ahogy én is öregszem, nyilván a szerepek is kicsit fogynak. Másrészt meg egy picit, nem nagyon, de egy picit válogatósabb vagyok már, tehát már van, hogy azt mondom, hogy gyerekek, ne haragudjatok, ezt nem vállalom.

- Mi a szelekció alapja? A film minősége?

- A film minőségét azt előre igazából nem nagyon tudom megítélni, mert olyan dömping van, hogy azt nem nagyon tudod. Inkább az, hogy ha nagyon-nagyon sok elfoglaltságot jelent, például szappanopera, akkor azt inkább nem vállalom be.

- Attól félsz, hogy beleunsz a karakterbe?

- Nem ad annyi élményt, élvezetet.

- Visszakanyarodnék oda, amire nem kaptam végül is választ, hogy a te gyerekkori élményeid, azok mik az irodalommal, a szépirodalommal kapcsolatban? Kaptál-e az otthonban, az iskolában, a rövid szülői otthonlétezésben?

- Utóbbira röviden tudok válaszolni, ott nem igazán kaptam ilyen inspirációt, vagy nem volt ilyenfajta indíttatás az én anyámban. Bár ő maga nagyon szeretett olvasni, de az még az az időszak volt, amikor éppen bekerültem az iskolába, tehát akkor még nem is tudtam olvasni. Ebben igazán meghatározó az a gyermekotthonbeli létem volt.

Ott elég hamar, kilenc-tíz éves korom környékén már helyi szinten úgy voltam elkönyvelve, mint az ügyeletes versmondó.

Már nem is tudom, hogy kezdődött ez. Azt bizton állíthatom, hogy nagyon sokan, akik akár kortársaim voltak, vagy akár gyermekfelügyelők, vagy nevelők, vagy pedagógusok, visszaidézik mind a mai napig, hogyha esetleg elmegyek Berkeszre, hogy bennük az a kép van meg, hogy „te ülsz az ágyon és olvasol”. És ez nagyon hamar kialakult bennem.

- Miért lehettél te az a gyermek, aki többieknél többet olvas?

- Azért, mert valószínűleg - ez most lehet, hogy nagyképűen hangozhat, de - megvolt az az intellektusom, hogy megérezzem azt, hogy ettől egy ilyen furcsa, ritkán művelt tevékenységet folytatok az intézet falain belül.

- Tehát ez egy mesterségesen kialakított szerep lehetett?

- Azt gondolom, hogy igen. Egy védekező szerep.

- Mi ellen kellett védekezni?

- Békén hagytak a társaim.

- Kikezdtek téged sokszor?

- Nem jobban, mint bárki mást, de így még jobban békén hagytak. Egyébként mind a mai napig fontos nekem az egyedüllét. Tehát példának okáért, hogyha van egy színházi próbafolyamat, akkor én mindig megkeresem magamnak azt a kis kuckót, vagy valamit, fészket a színpad sarkában, ahol egyedül tudok lenni, ha akarok. Ha meg nem, akkor bemegyek a közösségbe.

- Legyen egy olyan hely, ahova el lehet mindig menekülni, ami mondjuk gyerekkorodban a könyv volt?

- Ez már nem annyira menekülés manapság, de akkor is jó. És ezt érdekes módon tiszteletben is tartják a kollégák. Hogyha ott üldögélek, és lehet, hogy éppen csak falból lapozom a példányt, akkor nincs az a késztetésük, hogy feltétlenül velem akarjanak kommunikálni.

Úgyhogy én azt gondolom, hogy gyerekkoromban - visszatérve erre az előbb nagyképűen bedobott „intellektus” szóra -, valami ilyesmiből fakadhatott, és aztán nagyon hamar rájöttem arra, hogy imádok olvasni. Faltam a könyveket, aztán a versek nagyon hamar beelőztek érdekes módon. A verseket azért kezdtem el nagyon hamar megszeretni, mert volt ez az ügyeletes vers-mondóság. Ilyen kilenc-tíz éves koromban az iskolai ünnepségeken már én mondtam a verseket, bármit, amit akkor adtak, és azt nagyon hamar megérezték, hogy egészen másképp fogalmazom meg a versbéli gondolatokat.

Erre elég hamar rájöttek, és elkezdtem versmondó versenyekre járni. Nekem a környező megyék szintjén is vérengző hírem volt. „Indul az Artúr!”.

Kállói Molnár Petivel szoktunk ezen poénkodni, hogy ő meg Debrecenbe járt gimnáziumba, és ő is indult ezeken a versmondó versenyeken, és nagyon sokan nézték a listát, hogy valamelyikünk szerepel-e rajta, mert ha igen, akkor mondták, „na jó, akkor menjünk haza”.

Mert rendre vagy egyikünk, vagy másikunk nyert. Hát ezt adottság, valószínűleg.

- Ha az adottságoknál tartunk, mi az, amit szerinted édesapádtól kaptál?

- Amikor egyszer sikerült eljutnom Afrikába és ott volt velem a feleségem, Murányi Tünde is, egyszer csak azt mondta, hogy most már érti. Kérdeztem, hogy mit? Azt felelte, hogy már érti, hogy az időhöz való viszonyom miért más. Egy európai közegben az ember rohan reggeltől-estig ide-oda-amoda, de nekem a rohanásban is van egy nyugalom, egészen másként kezelem az időt. Azt érzem, hogy semmi okom rá, hogy siessek. Így vagyok a szerepformálással, barkácsolással, kerttel, bármivel. Amikor ott voltunk Afrikában apáméknál, nem velük együtt laktunk, hanem egy szállodában. Ők egy vörös földből döngölt házban éltek, aminek se ajtaja, se ablaka, de nem ez volt a probléma, hanem hogy

ott laktak 24-en, ha akartunk volna, se tudtunk volna hova feküdni. „Ez nem is nektek való, európai embereknek” - mondta apám.

Így aztán reggel mentünk hozzájuk és az egész napot együtt töltöttük egészen sötétedésig, utána visszamentünk aludni a szállodába. De volt olyan nap, hogy elmentünk apámékhoz, mindenütt ez a vöröses föld, amin sétáltak a kistermetű keselyűk, meg néhány állat ott szaladgált, a gyerekek ott rohangáltak, ordibáltak, énekeltek.

Műanyag székeik voltak, azokba leültünk apámmal és néztünk valahova. Apám is nézett valahova, meg néztem én is valahova.

Tünde ott ült mellettünk, és megállapította, hogy ezek jól elvannak. Ha arrébb ment az árnyék, akkor felálltunk, és mi is követtük. És ekkor jött valamelyik tesóm, mert ott 12 féltestvérem van, és mivel én vagyok az elsőszülött, úgy hozták utánam a széket. Közben én egy percig nem érzetem, hogy unatkozom, vagy semmit teszek.

Ezt az időtlenséget, ezt a lassúságot ott tudtam megélni a teljes valójában. Ezt nem hozhattam máshonnan.

A színpadon ez az egyik legfontosabb dolog, az idővel való bánásmód. Hogyan tartasz szünetet, hogyan tempózol valamit. Az, hogy egy csendet hogyan tudok megtartani, hogy annak nagyon nagy ereje legyen. Ami nem teszi üressé azt a színpadi jelenlétet a csend ellenére sem. És ez az adottság valószínűleg szintén innen fakad.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A gerincműtét sikeres volt” – nagyszerű hír érkezett a Jókai utcai házomlásban megsérült balerináról
A Tóth Nikolett Alapítvány jelentette be a jó hírt a táncosnő sikeres németországi műtétjéről. A beavatkozásra a kezeinek folyamatos gyengülése miatt volt szükség, de már javulást tapasztalnak.

Megosztom
Link másolása

Miközben itthon a Jókai utcai házomlás felelősei a bíróságon tagadják a bűnösségüket, a tragédia túlélője, Tóth Nikolettet Németországban megműtötték. A fiatal balerina sikeres gerincműtéten esett át, és a kezében már érezhető is a javulás. Az otthon töltött egy hét pihenés után ma újra megkezdte az intenzív gyógytornát, hogy a műtét eredményét a lehető legjobban kiaknázzák.

Ez a mostani beavatkozás létfontosságú volt. Nikolett állapota január óta folyamatosan romlott, a kezei egyre gyengébbek lettek, és ez a negatív folyamat már a mindennapjait is komolyan nehezítette. Ezt a leépülést kellett megállítani a beavatkozással, amire a neves Asklepios Klinikum Bad Abbach kórházban került sor – írta a Tóth Nikolett Alapítvány közleménye alapján a Blikk. A remények szerint ez volt az utolsó ilyen jellegű operáció a táncosnő életében.

Az alapítvány beszámolója szerint „az azóta eltelt időszak és a kezében tapasztalható javulás egyértelműen azt mutatja, hogy a beavatkozás sikeres volt”.

A másfél hetes kórházi tartózkodás és az otthoni regenerálódás után a pihenésnek tehát vége. Az alapítvány szerint Nikolett „most azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a javulásból, és tovább erősödjön".

A közleményben külön köszönetet mondtak a klinika orvosainak és dolgozóinak a magas színvonalú ellátásért, valamint a Schiller Autó Családnak, akiknek köszönhetően a balerina az alapítvány autójával biztonságban haza tudott térni Németországból.

Tóth Nikolett az elmúlt hetekben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon is megjelent, hogy szembenézzen a házomlás négy vádlottjával, akik tagadták bűnösségüket. A tárgyalás után nem rejtette véka alá a fájdalmát.

Egy erős mondatban fogalmazta meg, mit érez a felelősök iránt: „Legszívesebben kívánnám nekik, hogy éljék át ugyanazt, amit én.”

A jogi csatározás mellett pedig ott van az anyagi bizonytalanság is, hiszen a megítélt kártérítéséhez továbbra sem jut hozzá, mert a fizetésre kötelezett cégek felszámolás alatt állnak. A mindennapi helyzete a legutóbbi beszámolók szerint rendkívül megterhelő, és a legegyszerűbb mozdulatokhoz is segítségre szorul. Egy korábbi, szívszorító vallomásában így fogalmazott: „Egyedül képtelen vagyok egy napot is végigvinni.”


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A Metallica titokban 6 millió forintot adott a Budapest Bike Maffiának, eddig nem beszélhettek róla
A Puskás Arénában tartott koncertek után derült fény az All Within My Hands alapítvány támogatására. A pénzt a Vitamin Kommandó projektre fordítják, a szendvicsekre pedig az alapítvány matricái kerülnek.

Megosztom
Link másolása

Amíg Budapest a Metallica-koncertekre készült, a színfalak mögött valami egészen más zajlott.

Kiderült ugyanis, hogy a thrash metal ikonjai nemcsak zúzni jöttek.

A zenekar profin megszervezett jótékonysági akciókat is levezényeltek a helyi erőkkel.

A végeredmény: 1600 adag kaja rászorulóknak, és egy hatmillió forintos csekk, ami egy teljes évre megoldja a Budapest Bike Maffia egyik legfontosabb projektjének finanszírozását.

A nagy bejelentést, amiről eddig nem beszélhettek, most tették közzé a Budapest Bike Maffia Facebook-oldalán: a Metallica All Within My Hands nevű alapítványa 6 milió forintot adott bringás aktivistáknak.

„A támogatás összege elegendő ahhoz, hogy egy teljes éven át biztosítsuk a Vitamin Kommandó csapatunk szendvicseit és rászorulókhoz juttassuk el.”

Ennek látható jele is lesz, a szendvicsekre ugyanis a jókívánságok mellé a Metallica alapítványának matricái is rákerülnek majd.

Renée Richardson, az All Within My Hands jótékonysági igazgatója tolmácsolta a zenekar üzenetét, akik szerint a magyar csapat munkája kimondottan egyedi.

„...a Metallica tagjai külön kiemelték, hogy mennyire cool és mennyire egyedi az, amit csinálunk. Olyan, amivel ritkán találkoznak.”

Az egész persze nem a semmiből jött. Az alapítvány már hónapokkal ezelőtt megkereste a magyar szervezetet, hogy segítsenek nekik megmenteni a stadionban megmaradt ételeket. A koncertek alatt aztán három napon keresztül jártak ki a Puskásba, hogy bedobozolják és elszállítsák a felesleget. Összesen 1100 adag levest, főételt, desszertet és gyümölcsöt mentettek meg, amit hét budapesti hajléktalanellátó intézménybe vittek ki.

A szállók visszajelzései pedig mindent elárulnak: „A szállókon nagy örömmel fogadták az adományokat, különösen hétvégén, amikor egyáltalán nem magától értetődő, hogy ilyen mennyiségű, no pláne minőségű étel álljon rendelkezésre.”

Közös főzés is volt, a Bike Maffia Farmon a Metallica önkénteseivel együtt dobtak össze még 500 adag ételt, így jött ki a végső, 1600 adagos mérleg.

A koncertek idejére egyébként a Puskás Aréna környéke gyakorlatilag megbénult, a BKK-nak komoly közlekedési lezárásokat kellett bevezetnie, ami jól mutatta az esemény méretét. A zenekar körüli felhajtást az is jelezte, hogy a sajtó még a frontember, James Hetfield különleges autógyűjteményével is foglalkozott.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Egy ország rajongott érte 1994-ben, de Bayer Friderika nógrádi albérletre cserélte Budapestet
Az 1994-es Eurovízió sztárja, Bayer Friderika a fővárosból Nógrád megyébe költözött családjával. Legidősebb fia a budapesti lakásban maradt, ő két kisebb gyermekével él a bérelt házban.
Sassy - sassy.hu
2026. június 15.


Megosztom
Link másolása

Több mint három évtizeddel azután, hogy 1994-ben a negyedik helyen végzett az Eurovízión, és az egész ország megjegyezte a nevét, Bayer Friderika élete más fordulatot vett.

A fővárosi nyüzsgést egy nógrádi albérlet nyugalmára cserélte.

23 évesen lett sztár, és egy ideig a zene körül forgott az élete.

Ám pár hónapja úgy döntött, változtat.

Férjével és két kisebb, örökbe fogadott gyermekével, Szofival és Robival hosszas keresgélés után Nógrád megyében találtak rá az ideális fészekre, egy kertes, bérelt ház formájában

– írta a Meglepetés magazin a Best interjúja alapján.

A család legidősebb fia, a felnőttkor kapujában álló Krisztofer maradt a budapesti lakásban.

A döntés, úgy tűnik, azonnal bevált, Friderika szerint a környezetváltozás látványos hatással volt a gyerekekre.

„Jó azt látni a gyerekeken is, hogy megnyugodtak, hogy szinte azonnal volt eredménye, mit jelent, ha nem cibáljuk, tépjük őket nap mint nap egyik helytől a másikig, hanem igazán van időnk egymásra” – mondta.

Az énekesnő arról beszélt, hogy a költözés szinte azonnal éreztette a pozitív hatását, mert végre nem kell a családot ide-oda rángatni a városban.

Bayer Friderika ma is aktív, elsősorban gospel-előadóként találkozhat vele a közönség.

Vagyis a nyugalomra váltás nem a zenei karrier végét jelenti, inkább csak egy új, sokkal békésebb fejezetet. Ez a lépés tökéletesen illeszkedik abba az életútba, amit a hirtelen jött népszerűség után választott: a popszakma helyett a család és a spirituálisabb zene felé fordult.

Az énekesnő pár éve a Palikék világában adott interjút:


Megosztom
Link másolása