ÉLETMÓD

Így mondhatsz fel anélkül, hogy felégetnéd magad mögött a hidakat

Te is ismered azt a típust, aki csak addig teper, amíg haszna van belőle? Ha pedig már nincs, még egy köszi sem jön ki a száján? Aztán fel van háborodva, ha legközelebb nem áll vele szóba senki. Ha váltanál, de szeretnéd, hogy legyen visszaút, fogadd meg a tanácsainkat.

Megosztom
Link másolása

Mindannyian érezzük, hogy mikor jött el az ideje annak, hogy váltsunk. Legyen az élet bármilyen területéről szó. A leghúsbavágóbb hibákat igazán akkor tudjuk elkövetni, amikor a munkahelyünket készülünk lecserélni. Felmondani mindig nehéz, szépen elmenni egy munkahelyről még nehezebb. Különösen, ha olyan okok kényszerítnek rá, mint mérgező munkahelyi légkör, rossz vezetés, borzalmas munkahelyi kultúra.

Bármilyen csábítónak is tűnik, csak a filmeken menő kirohanni egy megbeszélésről és becsapni magad mögött az ajtót, esetleg néhány ízes káromkodást is megeresztve.

Ha a felmondás során megőrzöd a munkahelyi kapcsolataidat, akkor nyitva hagyod a lehetőségét annak is, hogy később ugyanezekkel a kollégákkal dolgozz, vagy szükség esetén referenciákat adjanak rólad, esetleg egy új helyről más közös projektjeitek legyenek.

Szóval lehet úgy lelépni egy munkahelyről, hogy az összes híd érintetlen marad? Igen. Csak be kell tartani néhány egyszerű szabályt, hogy az átmenet mindenkinek zökkenőmentes legyen.

Íme, így mondhatsz fel anélkül, hogy felégetnéd magad mögött a hidakat:

1. Töltsd ki a felmondási idődet!

Két hét, egy hónap egy örökkévalóságnak tűnhet, ha már eldöntötted, hogy elmész. Pláne, ha az új, álommunkahelyen tárt karokkal várnak. De ezt a szabályt nem véletlenül találták ki. Ennyi idő kellhet a kollégáknak, hogy feldolgozzák a távozásod hírét, és igyekezzenek megoldani a helyettesítésedet. Neked pedig, hogy elvarrd az elvarratlan szálakat, és rendezetten hagyj ott mindent magad után.

A felmondási időt veheted szakmai udvariassági szabálynak is.

Ha már régóta dolgozol a cégnél, vagy vezető beosztásban vagy, még az is megeshet, hogy arra kérnek, egy hónapnál is hosszabb felmondási idővel menj el.

Persze, ha túl sokáig tart a búcsú, az minden érintett számára kellemetlenné teheti a helyzetet.

Szóval hiába lépnél le akár másnap, nézd az ott maradó kollégák érdekeit is, és ez alapján egyezz meg a HR-rel a felmondási idő hosszáról.

2. Először a főnöknek szólj!

Egy olyan fontos hírt, mint a felmondás, a főnöködnek kell először elmondanod, nem pedig a kollégáidnak. Az ilyen hírek úgyis futótűzként terjednek. Így ha reggel kávézás közben bedobod egy kollégádnak, délre az egész ház tudni fogja.

Kezdd azzal, hogy a közvetlen főnöködnek szólsz, és beszéljétek meg azt is, hogyan/mikor lehet ezt a többiekkel megosztani.

Ha magad szeretnéd elmondani a csapatnak, erről is egyeztessetek - mert lehet, hogy neki még időre van szüksége a tervezéshez, hiszen a csapat jogosan azt is tudni szeretné, mi fog történni, miután te kilépsz. Az is fontos, hogy a HR képben kerüljön.

Viszont! Nagyon lényeges, hogy miután szóltál a főnöknek, add át írásban is a felmondásodat.

Különben további hetekig ott ragadhatsz egy olyan helyzetben, ami senkinek sem jó.

3. Nem kell mindent elmondani!

Bár a legtöbb esetben az őszinteség a legkifizetődőbb dolog a világon, a felmondás talán a kevés kivételek egyike.

Nem kell részletesen elmesélned - és semmiképpen sem a hivatalos felmondólevélben -, hogy miért döntöttél úgy hogy felmondasz, függetlenül attól, hogy szerettél-e ott dolgozni vagy sem. Minden beszélgetésnél próbálj szuper-professzionális maradni.

Ha bízol a HR-ben, akkor a kilépési papírok átvétele után, az exit interjún megoszthatsz minden kis részletet. De csak akkor, ha biztos vagy benne, hogy ezzel az ott maradó kollégáknak segítesz és nem ártasz.

Ugyanígy érdemes elgondolkodni azon, hogy jól jársz-e, ha elárulod, hová mész, mi lesz az új munkahelyed.

Ha azért váltasz, mert egy versenytárshoz igazolsz, az esetleg összeférhetetlenségnek minősülhet. Nem kell elmondanod senkinek, hogy miért vagy hová mész, úgyhogy nyugodtan adj kitérő válaszokat.

4. Ne állj le panaszkodni!

Akár a mérgező környezet miatt váltasz, akár egy álomállást ajánlottak fel, a búcsúkávézások során próbáld minimumra szorítani a panaszkodást, az eddigi kollégák/főnökök szidását.

Minden munkahelyen vannak idegesítő dolgok, nehéz kollégák vagy félresiklott projektek. Később hasznosnak fogod érezni, ha sikerült ellenállnod a késztetésnek, és nem teregetted ki minden munkahelyi ismerősnek a szennyest.

Ha mégis megteszed, fennáll a veszélye, hogy a hírek villámgyorsan eljutnak azokhoz is, akik bosszúból később keresztbe tudnak tenni neked, még az új helyeden is. Tartogasd a legjobb sztorikat a munkahelyen kívüli barátokkal eltöltött estékre!

5. Segíts az utódodnak!

Függetlenül attól, hogy miért lépsz ki, fontos, hogy hagyj egy listát, útmutatót, amelyben minden fontos információt leírsz az utódodnak, különösen, ha embereket vagy projekteket irányítasz. Ennek a listának tartalmaznia kell a legfontosabb feladataidat, a folyamatban lévő projektek információit és ideális esetben egy „tippek és trükkök” részt is. Ha neked három hónapba telt, mire rájöttél, hogyan kell megoldani egy problémát, nyugodtan oszd meg ezt a titkot azzal a személlyel, aki utánad érkezik.

Van, aki még azt is beleírja ezekbe az átadó-átvevő dokumentumokba, hogy hol van a munkahelyhez legközelebbi jó kávézó. Fontos infó ez a munka szempontjából? Nem. Értékelni fogja az utódod? Igen.

Ha ezután az új állásodból bármiért szükséged lesz a vele való kapcsolatra, nem kérdés, hogy segíteni fog-e.

6. Maradj elkötelezett!

Amikor már kifelé áll a rúd, nehéz a legjobb formádat hozni munka közben, mégis fontos, hogy amennyire csak lehet, tedd ezt. Ne haragíts magadra senkit, aki a cégnél marad.

Mindenki tudja, hogy távozni készülsz, de értékelni fogják, hogy nem okozol nekik többletmunkát, mert az utolsó napig teljes erőbedobással dolgozol.

Továbbra is legyél figyelmes és konstruktív a megbeszéléseken, végezd el a feladataidat, és szükség szerint támogasd a többieket.

7. Ne írj bosszúposztot!

Miután az utolsó nap becsuktad magad mögött az ajtót, csábító lehet a gondolat, hogy végre kitedd a cég oldalára azt az őszinte értékelést, amit fejben ezerszer megírtál már. Vagy alaposan beszámolj a közösségi médiában mindenről, ami miatt felmondtál. Elvégre nem rúghatnak ki, hiszen már felmondtál, nem igaz?

Meglepődnél, ha megtudnád, milyen könnyű rájönni, hogy pontosan ki írt „névtelen” értékelést, vagy mennyire tesz szimpatikussá az új helyeden, ha meglátják, hogy megosztod a közösségi médiában a korábbi munkahelyed viselt dolgait.

Ha mégis úgy érzed, hogy meg szeretnéd osztani a tapasztalataidat - legyenek azok jók vagy rosszak -, tudd, hogy szinte soha nem fog sikerülni úgy kipakolni, hogy közben te ne tűnj fel rossz színben. Mindenképpen várj egy kicsit, hogy leülepedjenek az érzéseid, és tényleg ne írj semmi olyasmit, amiből be lehet azonosítani. Ha például te vagy az egyetlen, aki a közelmúltban távozott a pénzügyi osztályról, meg ne említsd, hogy a pénzügyön dolgoztál. De hát általánosságokat írni meg minek?

Ha őrülten szeretted a céget, egy hálás posztot megereszthetsz, de azt is csak a LinkedIn-en.

8. Ne legyen bűntudatod!

A munkánk életünk nagy részét elveszi, akár akarjuk, akár nem.

Munka-magánélet egyensúlyt? Ne vicceljünk már!

Amikor végül úgy döntesz, hogy állást változtatsz, néha bűntudatot érezhetsz, amiért cserben hagytad a cégedet vagy a kollégáidat - de ez nem így van!

Nem tartozol semmivel a munkáltatódnak, hiszen minden fillérért megdolgoztál, amit kaptál tőlük, sőt, sokkal több hasznot hoztál nekik, mint amennyit visszaadtak neked pénz formájában.

Próbáld leküzdeni a bűntudatot, és ne hallgass azokra, akik megpróbálják elhitetni veled, hogy cserben hagyod őket.

Inkább koncentrálj az új állásra, és a búcsú buli után egy ideig tarts egy kis távolságot a volt kollégáktól, ezzel nekik is segítesz beilleszkedni a normális kerékvágásba, magadnak meg továbblépni az új kihívások felé.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása