GYEREK

Sokszor széllel szemben pisilnek, de a számok őket igazolják – Ők a mosipelusos anyukák!

A mai ötvenes-hatvanas generáció még maga mosta a gyerekei pelenkáját, de aztán olyan könnyedén tért át a világ a kényelmes és popsikímélő eldobható pelusra, mintha nem is létezett volna előtte hipós vödör.

Megosztom
Link másolása

A legtöbben értetlenül állunk a jelenség előtt: mi okból vállalja egy édesanya, hogy a bármelyik sarki boltban kapható eldobható pelenka helyett a mosással, kakivakarással és folyamatos előre tervezéssel járó mosható verzió mellett teszi le a voksát?

Az autentikus válaszok érdekében ezért kérdőívet tettünk közzé, többek között a Mosható pelusok eladás vétel és társalgó csoport-ban, melynek vezetője a főleg magyar mosipelus márkákat forgalmazó PelenKaland bolt tulajdonosa, Csákyné Bognár Aliz.

A válaszokból szépen kirajzolódik, hogy milyen nehézségek igen, és milyenek nem tartoznak a mosis életérzéshez, ezért nem csak a hezitálóknak, de a szilárdan ellenállóknak is érdemes beleolvasni a cikkbe.

Hogyan ismerkedtél meg a mosipelus fogalmával és gyakorlati használatával?

A válaszadók túlnyomó többsége nem meglepő módon az interneten találkozott a mosható pelenka fogalmával, blogon, kismamákra specializálódott tematikus oldalakon, influenszerek közvetítésével Youtube-on vagy TikTok-on, esetleg Facebook-csoportban látott először ilyet.

Kismama újság, babaexpo is szerepelt a válaszok között, de

szerencsére sokan voltak olyan szerencsés helyzetben, hogy családtag vagy barátnő indíthatta el őket a mosizás rögös útján.

Ez hatalmas előnyt jelent, hiszen minden kérdésüket bátran fel tudták tenni, és élő segítséget is többször (és ingyen!) kaphattak, ellentétben a magányos farkasként indulókkal.

Az internetnek ugyanis egyszerre előnye és hátránya az információbőség. Mire egy kezdő anyuka végig bogarássza a számtalan variációt – zsebes vagy csónakos, újszülött vagy all-in-one – egy idő után telítődik és erőt vesz rajta a döntéskényszer okozta stressz. Az anyaság pedig amúgy is egy végnélküli stresszforrás (hol pozitív, hol negatív értelemben), így érthető, ha sokan már az utánajárás során feladják az egészet.

Ezt ússzák meg azok, akiknek van a környezetükben haladó vagy profi mosipelust használó anyuka.

A többiek vagy átrágják magukat a tömérdek infón és saját szakállukra kezdenek el kísérletezni a fazonokkal, méretekkel, vagy elmennek/meghívnak magukhoz egy erre szakosodott tanácsadót, befizetnek egy bemutatóra vagy keresnek egy olyan anyukás kört (hurciklubot, baba-mama klubot), ahol mindezt megtanítják nekik.

Az egyik válaszadó így írt saját útjáról:

-Interneten tájékozódtam, ami nagyon nehézkes volt. Majdnem 2 hétbe telt a megfelelő információk megtalálása, értelmezése, átültetése a gyakorlatba.

Kellő külső támogatás híjján tehát nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki a nulláról kezdjen neki a mosizásnak.

Mielőtt belekezdtél, milyen kételyeid voltak? Ezek hogyan változtak meg azután, hogy belejöttél a dologba?

Új dologba belevágni egyszerre izgalmas és nyomasztó, hiszen nem tudhatjuk, menet közben milyen nehézségeink lesznek. Nincs ez másként a mosipelussal sem.

Minden kezdőben ott lapulnak a jogos kérdések: mennyit kell majd mosni, hogy fog ez beleférni az időnkbe, mennyire fogja bent tartani a kakit/pisit az adott fazon, és egyáltalán: hogy fogom bírni ezt a sok kaki közeli élményt?

A válaszadók őszintén, kertelés nélkül írtak a kezdeti nehézségekről is, amelyek egy jól kialakított saját rutin sikerélményei után gyakorlatilag eltörpülnek. Volt, aki a kezdeti kudarcok után egy ideig abba is hagyta, majd újrapróbálkozott, és végül sikerrel járt.

-Kezdhettem volna hamarabb, rutinnal kb. napi fél óra plusz teendő - írta az egyik anyuka.

Azért pedig senkit nem vitt még el a Mosipelus rendőrség, mert adott alkalommal esetleg rákényszerült az eldobható pelenkára.

Többen megjegyezték, hogy valószínűleg a többség túlmisztifikálja a dolgot, és csak el kellene kezdeni, aztán menet közben úgyis mindenkinek kialakul a maga rendszere.

Mi a legnagyobb pozitívuma a mosipelusnak? És mi a legnagyobb negatívuma?

Aki aztán egyszer belejött, az nem véletlenül szokta megjegyezni, hogy nem is érti, mások miért nem így csinálják.

A mosható pelenka ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem csak azért jó, mert nem terheljük a környezetet 500 év alatt lebomló műanyagokkal.

Egyik legfontosabb előnye a környezetvédelmen túl a gazdaságossága, használatukkal ugyanis több százezer forintot spórolhatunk.

Egy alap készlet 30-60.000 forintból kijön, ami konkrétan a bilizésig elég lehet (hacsak nem gyűjtő az illető, és rendszeresen elcsábítja egy-egy új minta vagy fazon). Ezzel szemben eldobható pelenkára 3 év alatt akár több, mint 400.000 forintot is eltapsol az ember.

Mindebbe még bele sem számoltuk a baba fenekére elkent mindenféle kenőcsöket, amik a műanyagok okozta irritációt hivatottak enyhíteni. Sokan egyébként végül pont emiatt kötöttek ki a mosizásnál, hiszen itt nincs semmiféle irritáció, és nincs szükség krémekre.

-Nincs szemét, csak szép fenék! - ahogy mondják.

A készlet kialakítása után akár egy világjárvány alatt sem kell azon görcsölni, elfogyott-e a pelenka, ráadásul a legtöbb mosipelusos baba sokkal hamarabb lesz szobatiszta.

Mindennek a jónak persze ára van, ezt a válaszadók sem tagadták: ki kell alakítani és tartani magunkat a mosási rendszerhez, ha nincs segítségünk az elején, belefuthatunk nem megfelelő típusú pelenkákba és akkor újat kell venni (bár a nem használtakat nagyon könnyű eladni!) és utazáshoz is nagyobb hellyel kell számolni.

Az internet nyújtotta vásárlási lehetőségekkel is óvatosan kell bánni, mert sok kínai gyártó is meglátta a potenciált a mosikban, a gyártáshoz használt vegyszerekre azonban nem fordít kellő figyelmet.

Milyen más környezetvédő és milyen környezetszennyező szokásod van?

A mosható pelenka környezetkímélő tulajdonságairól más esett szó, a válaszadók is egyöntetűen azért döntöttek mellette, hogy gyermekeiknek és a jövőnek ne kelljen még több vegyi terheléssel szembenézniük. Azt gondolnánk, aki vállalja az ezzel járó plusz munkát, az már régóta ezt a szemléletet követi az életének többi területén is.

Azonban érdekes módon többen is azt írták, a mosipelus egyfajta kapudrogként működött náluk: csak a mosizás kapcsán kezdtek el foglalkozni behatóbban a természetvédelemmel, a fenntarthatósággal.

-A mosi által elkezdtünk átállni egy tudatosabb életre. - írta egyikük.

Többen például a mosizást megismerve kezdtek el mosható mensturációs betétet használni, vagy saját életkörülményeikhez igazodva átalakítani egyes környezetszennyező szokásukat.

Persze bőven akadt olyan is, akik már régóta a zöld utat járja, komposztál, vegyszermentesen takarítja az otthonát, saját maga keveri a kozmetikumait, pálmaolajmentes termékeket vásárol, és így tovább. De mindenki tudott még olyan területet említeni, amit tudna tovább zöldíteni.

Öröm volt a válaszok között (és mögött) látni az őszinteséget, a kudarcok elismerését, a saját életük zöldebbre szabásának egyéni útjait. Van, akinek nem járható, hogy tömegközlekedve intézze a nagybevásárlást, de igyekszik ezt azzal kompenzálni, hogy kerüli a repülőgéppel történő utazást. Aki panelben lakik, értelemszerűen nem tud az egész családnak elegendő friss szezonális zöldséget termeszteni a balkonon, cserébe beltéri komposztálót, bokashi-t használ, amit a kerületben fellelhető közösségi kertekben tud kiüríteni.

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma környezetkímélő út sem, ami az egyiknek könnyű, a másiknak lehet, hogy kivitelezhetetlen.

Az utolsó előtti kérdés erre irányult.

Van-e olyan környezetvédelmi szokás, amit a mosipelusnál nehezebben megugorhatónak gondolsz?

A vegán életmód, a csomagolásmentes vásárlás vagy a több gyerekkel történő bevásárlás tömegközlekedéssel való megoldása sok válaszban felmerült. Ugyanígy, a kitöltők szerint komoly erőfeszítést igényel a helyi élelmiszerek előnyben részesítése, a textilzsepi családi szintű használata vagy mondjuk a víztakarékosság.

Az egyik legkonkrétabb válasz szerint viszont a mosipelusnál már csak a fűrészporos WC a nehezebben kivitelezhető szokás.

Ugyanakkor többen megjegyezték, hogy igazából minden mást nehezebbnek látnak, hiszen a mosizás egy egyszeri beruházás és egy egyszeri rendszerkialakítás után gyakorlatilag önjáró dolog, és nem jár további lemondással vagy folyamatos önkontrollal.

A környezeted támogat/támogatott-e a mosipelus használatban, akár kezdőcsomagokkal, akár gyakorlati segítséggel vagy más módon?

Erre a kérdésre szomorú módon a legtöbb válasz az volt, hogy nem, senki sem támogatta őket. Sem magában az elhatározásban, sem a gyakorlati kivitelezésben, sem máshogy.

A címben említett széllel szemben pisilés problematikája is sok helyen felbukkant, volt, ahol a környezet, a család kifejezetten ellen tartott a törekvésnek.

Hát, innen szép a győzelem. A válaszadók ugyanis ennek ellenére, saját igazuk tudatában beleálltak a dologba, és nem csak magukat, de legtöbbször a környezetüket is sikerült végül meggyőzniük a mosipelus használatának fontosságáról és kivitelezhetőségéről.

Ha egyetlen mondattal kellene meggyőznöd valakit a mosipelus használatának fontosságáról, mi lenne az?

Az utolsó kérdésre adott válaszok közül párat változtatás nélkül közlünk, kiemelve, hogy a válaszadók mindegyike végigment már a mosható pelenka használatának rögös útjain, tehát nem zöld kanapéhuszárok írták őket.

  • Spórolj velünk, költs tudatosan.
  • Mi 1,5 évesen szobatisztultunk.
  • Egy gyerek kb. 1 tonna eldobható pelenkát termel, ami évszázadokig nem bomlik le.
  • Próbáld ki, maximum eladod a készletet, ha nem tetszik ez az egész.
  • Ha megvan a számodra jó készlet és rutin, semmiben nem érzed tehernek, a része lesz mindennapjaidnak. 3 gyerekkel már simán 1-1,5 milliónál járok spórolásban.
  • Nincs szemét, csak szép fenék!
  • Baba bőrének ez a legjobb módszer.

És ami talán a legmeggyőzőbb:

Ne gondold túl, segítek!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
A mesterséges megtermékenyítéssel született babák esetében sokkal gyakoribb ez a betegség
Ráadásul egyre nő a mesterséges megtermékenyítéssel született babák száma.

Megosztom
Link másolása

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant babáknak 36%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy komoly szívhibával szülessenek, mint azoknak, akik természetes úton jöttek a világra – derült ki egy friss kutatásból.

Persze, még így is ritkák a szívproblémák, de az adatok azért beszédesek: a természetes úton fogant babáknál ez az arány 1,15%, míg az IVF-es babáknál 1,84%.

Ha többes terhességről van szó, az IVF-es babáknál ez a szám már 2,47%-ra emelkedik.

Ez az egyik legnagyobb kutatás ebben a témában, több mint 7,7 millió születést vizsgáltak meg Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban.

„Korábbi kutatások már jelezték, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant babák esetében nagyobb a koraszülés és az alacsony születési súly esélye”

– mondta a kutatás vezetője, Ulla-Britt Wennerholm, a svéd Göteborgi Egyetem professzora. „Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a szívfejlődési rendellenességek kockázata is magasabb-e.”

Wennerholm csapata összevetette a természetes úton fogant babákat azokkal, akik IVF-fel, ICSI-vel (amikor egyetlen spermiumot közvetlenül a petesejtbe fecskendeznek), vagy fagyasztott embrióval fogantak. Ezután megvizsgálták, hogy hány babánál diagnosztizáltak súlyos szívhibát a méhen belül vagy az első életév során.

A kutatók az anyai életkortól kezdve a terhesség alatti dohányzáson át a cukorbetegségig és szívproblémákig mindent figyelembe vettek. A céljuk, hogy eredményeik segíthessenek a szívhibák korai felismerésében, így időben megkaphassák a babák a szükséges kezelést. A kutatók remélik, hogy a múlt héten a European Heart Journal című szakfolyóiratban közzétett eredményeik a szívhibák időben történő diagnosztizálásához és életmentő beavatkozáshoz vezetnek.

„A veleszületett szívhibák komoly problémát jelenthetnek, gyakran már nagyon fiatal korban műtétre van szükség, ezért fontos tudni, mely babák vannak nagyobb veszélyben, hogy a lehető legkorábban diagnosztizáljuk őket és biztosítsuk a megfelelő kezelést”

– tette hozzá Wennerholm. Az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság szerint az Egyesült Államokban minden 40. születés mesterséges megtermékenyítés eredménye.

Dániában az IVF aránya még ennél is durvább: az élveszületések 9%-a mesterséges megtermékenyítésből származik, ami világviszonylatban is a legmagasabb.

Wennerholm szerint ahogy egyre többen választják a mesterséges megtermékenyítést, várhatóan a szívhibás esetek száma is növekedni fog.

„Az a tény, hogy a szívhibák kockázata nagyjából azonos minden típusú mesterséges megtermékenyítésnél, azt sejteti, hogy lehet valamilyen közös tényező a szülők meddősége és a babák szívproblémái között”

– mondta.

Az IVF-et eredetileg az 1970-es években fejlesztették ki olyan nők számára, akiknek elzáródott a petevezetékük, de azóta már más helyzetekben is használják, például férfi meddőségnél, ismétlődő vetéléseknél vagy béranyaság esetén. Az eljárás során a petesejteket laboratóriumban termékenyítik meg spermiumokkal, és az így létrejött embriókat beültetik a méhbe.

Az embriókat genetikai rendellenességekre is tesztelhetik beültetés előtt, hogy növeljék a siker esélyét.

A genetikai tesztek után a sikerarány 60-65%, de ha az anya idősebb, vagy a méhe nem ideális állapotban van, ezek az esélyek csökkennek.

Idén a Kaliforniai Egyetem kutatói egy új, nem invazív módszert mutattak be, amely segít előre jelezni az embriók minőségét az IVF során.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Felbukkantak a gyerekek, akik szökésben lévő apjukkal együtt tűntek el három éve
Terepmintás ruhában túrázva szúrták ki őket helyi farmerek.

Megosztom
Link másolása

A 37 éves Tom Phillips 2021 szeptemberében szökött meg Új-Zélandon két lányával és fiával együtt, a 11 éves Jaydaval, a 9 éves Maverick-kel és a 8 éves Emberrel, miután állítólag kirabolt egy bankot.

Az eltűnt gyerekeket azóta nem látták, de szerdán a rendőrség közölte, hogy „hiteles észlelést” kapott Tomról és a gyerekekről, akiket az ország északi részén láttak.

A négytagú csapatot, akik egy magánterületen kóboroltak terepmintás felszerelésben, egy csapat sertéstenyésztő vette észre, akik képeket is készítettek róluk – írta meg a The Sun.

Az egyik farmer a Stuff.co.nz-nek elmondta, milyen beszélgetés folytatott az egyik lánnyal:

„Mondtam, hogy ’Ez magánterület’, mire ő csak annyit mondott: ’Ja... és?!’ Aztán megkérdeztem: 'Tudja valaki, hogy itt vagytok', mire ő azt mondta: 'Nem, csak ti'”.

A gyerekek édesanyja, Cat teljesen összetört a történtek kapcsán. Szerinte lánya üzenni akart az elmondottakkal.

„Ez egy segélykiáltás. Ez a 'Tudja valaki, hogy itt vagyunk? Jön értünk valaki?'. Nem halljuk a hangszínét, de számomra ezt jelenti. Olyan, mintha megpróbálna mondani valamit anélkül, hogy ténylegesen mondana valamit, mert az apja ott van, és aggódik, hogy rosszat mond, és rosszul fogalmaz. Aggódik a későbbi következmények miatt.”

– mondta a kétségbeesett anya.

Az összetört nő azt mondta, úgy érzi, a rendőrség nem tett eleget azért, hogy hazahozza a gyermekeit. Ő bármit megtenne, hogy ártatlan gyermekei újra hazatérjenek. Ennyi idő után már azt sem tudja, hogy néznek ki a gyermekei, de legalább a tény, hogy még életben vannak reményt ad neki.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
„Hisztis tinédzser” - szepszisben halt meg a kislány, akit alig akartak ellátni a kórházban
"Anya, meg fogok halni? - ezt kérdezte a northamptonshire-i tinilány óriási fájdalmai közepette. A kórházban szinte ignorálták, és a vérmérgezésbe belehalt, amire nem kapta meg időben a megfelelő kezelést.

Megosztom
Link másolása

Egészen elképesztő eset borzolja a kedélyeket, egy 13 éves brit kislány esetét tárgyalják, aki még 2022-ben halt meg, pedig élete megmenthető lett volna, ha a kórház dolgozói megfelelően járnak el. Ehelyett inkább becsmérlő szavakkal illették, és egyszerűen nem hitték el, hogy rosszul van - írja a Daily Mail. Amikor megkapta a diagnózist, már késő volt.

A 13 éves Chloe Longster egészséges tinédzser volt, aki egy angliai gyermekgyógyászati ​​sürgősségi osztályra került be súlyos bordafájdalmakkal és megfázáshoz hasonló tünetekkel.

Anyja szerint az intézményben tartózkodásuk során végig megvetéssel bántak velük, könyörögni kellett az ellátásért,

amit végül jóval később kapott meg a kelleténél, pedig épp lett volna ideje a dolgozóknak. Csak épp nem hitték el, hogy a kislány tényleg beteg.

Chloe 2022-ben veszítette el életét, miután a northamptonshire-i Kettering Általános Kórházban végül tüdőgyulladással diagnosztizálták.

Pár órával ez után vesztette életét gyors állapotromlást követően, a halál okának vérmérgezést állapítottak meg. A szükséges kezelést már nem élhette meg a lány.

Az édesanya szerint a haláltusája során a lánynak elviselhetetlen fájdalmai voltak, és többször megkérdezte őt, meg fog-e halni.

Mindezt immár hatósági vizsgálati eredmény is alátámasztja.

Az édesanya, Louise a vizsgálat során elmondta, hogy többször is kérte az orvosok segítségét, de azok úgy kezelték, mint egy inkompetens, állandóan a Google-n keresgélő anyát, a lányát pedig dívának és hisztisnek bélyegezték egészségügyi dolgozóként.

Az anya azt állította, hogy nem értesítették szepszisszűrésről, és a lánya fájdalomcsillapítása késett, mivel még az utolsó óráiban is megvetéssel kezelték őt ahelyett, hogy időben megadták volna neki, amire szepszis esetén szükség van.

A 40 éves nő hozzátette, hogy lánya soha nem kapott a kórházban protokollszerűen a vizsgálatokon átesetteknek adott azonosító karkötőt sem.

Az egyhetes nyomozás első napján az anya azt mondta, hogy Chloe halála megsemmisítőleg hatott rá, és családjával együtt úgy gondolja, megelőzhető lett volna a tragédia.

A nyomozás során ismertették az eset egyéb előzményeit is, miszerint a lány november 28-án lett rosszul, ezért otthon maradt a 17 éves bátyjával. Még a délelőtt folyamán hívta az édesanyját, hogy rosszabbodott az állapota, és fájnak a bordái.

A szülők hazaérkezve ellenőrizték a lányuk állapotát, az anya szerint Chloe pánikba esett attól, amilyen rosszul lett hirtelen. Mentőt hívtak hozzá, de a mentésirányító szerint csak 2 órával később ért volna ki a kocsi, ezért az anyja maga vitte be a lányt a Kettering Általános Kórházba.

A lánynak akkora fájdalmai voltak, hogy alig bírt járni, ezért a bátyja kerekesszékben tolta be a kórházba.

Kivizsgálták, és egy félreeső helyiségbe helyezték, mielőtt Oramorphot adtak volna a fájdalmára.

A tinédzsernek kanült helyeztek be, de az kiesett, a röntgenre pedig a szülők tolták el a lányt. Az anya látta a röntgenfelvételt, és szerinte Chloe tüdejének alján egy massza volt. Amikor visszatért az osztályra, az anyának azt mondták, hogy Chloénak mellkasi fertőzése van.

Egy orvos antibiotikumot írt fel, az első adagot helyben megkapta, majd egy másik osztályra szállították. Az anyuka, látva a lánya szenvedéseit, többször kért fájdalomcsillapítót,

mire azt a megjegyzést kapta, hogy biztos a fájdalomcsillapításért vannak itt, nem betegség miatt. Elmondása szerint a személyzetet végig szinte gyózködnie kellett a lánya rosszullétéről.

Egy ügyeletes orvos aztán közölte az anyával, hogy Chloénak tüdőgyulladása van, és intravénásan kell antibiotikumokat és folyadékot bevinni a szervezetébe.

Egy nővér végig ellenőrizte ugyan az állapotát, de semmit nem csináltak a lánnyal. Az egyik alkalommal, amikor megfigyelte Chloét, a gépek azt jelezték, hogy a lány oxigénszintje leesett, de először azt gondolták, a gép csak elromlott.

Ezután egy külön helyiségbe vitték Chloét, mert az influenza-A tesztje pozitív lett.

Egészen addig nem is vették őt komolyan az anyja szerint.

Dr. Marwan Gamaleldin a vizsgálat során elmondta, egy nővér 14 óra 20 perc körül megkereste őt Chloe szepszis szűrésével kapcsolatban. A kislány pontszáma nem volt elég magas ahhoz, hogy további vizsgálatot indítson el. Állítólag a vérnyomását a nagykönyv szerint mérte meg, de a jegyzeteiben ezeknek nem volt nyoma.

Megkérdezték tőle, hányszor látta Chloét az alatt a két óra alatt, amikor ott volt. Azt mondta, három vagy négy alkalommal, a feljegyzéseit pedig utólag készítette el.

Azt mondta, hogy Chloe nem tűnt olyannak, mint aki nehezen kap levegőt. A fájdalommal járó légzés szerinte más kategória, mint a légzésért való küzdelem.

Azt mondta, hogy a fájdalom szintje és a magas pulzusszám miatt kezdett el gondolkodni a differenciál diagnózison, a szepszisen.

Azt mondta, hogy ő is látott egy árnyékot a tüdejének bal oldalán a röntgenfelvételen. Ebben az összefüggésben a fertőzést valószínűsítette. Mivel nem volt láza, és a fájdalom nem volt arányos azzal, mint amit ilyen fertőzéseknél tapasztalnak, ezért gondoltak először másra.

A nyomozás péntekig tart a northamptoni The Guildhallban.

A súlyos szepsis kezelése intenzív osztályon zajlik,

és ilyenkor az antibiotikumot és a fogyadékot intravénásan adják a betegnek. Emellett különösen kell figyelni a vérnyomás fenntartására, sokszor katétert is kap a beteg, esetleg dialízist. Számos más intézkedést szükséges végrehajtani ilyenkor a páciensen, amit Chloe sajnos nem kapott meg időben.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„És akkor egyszer csak feltűnt, hogy már nem tudja betéve a kedvenc meséjét"
Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?

Megosztom
Link másolása

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Ezek a sokszor furcsa információk azonban nagyon fontosak, az esetleges neurológiai, ortopédiai vagy egyéb problámákat segítenek időben felismerni, hogy a kicsik minél hamarabb megkaphassák a megfelelő fejlesztést.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

a „Nahát, csak most tűnik fel, hogy hetek óta senki sem ordít a fürdőszoba ajtaja előtt, amíg zuhanyzom!” - típusú ráeszméléseken keresztül mindenképpen.

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

Mert hát ki tudja azt megmérni, vagy akár csak megmagyarázni, mi játszódik le egy anyában vagy apában az olyan mérhetetlen mérföldkőnek számító pillanatokban, mint amikor mondjuk először hányja le őt a gyermek, vagy amikor először mondja neki azt, hogy „Utállak!”

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

„Tavaly volt egy ilyen: Anya, képzeld ma beiratkoztam a könyvtárba! - ekkor jött a felismerés, hogy már nélkülem is elintéz dolgokat, van az életének egy része, amiben nem vagyok jelen.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„A legkisebb most tanulta meg magát segítség nélkül bekötni. Addig áthajoltam felette, becsatoltam, aztán puszizás. Most beugrik mindenki a helyére, és indulás. A puszi meg sehol. Erre most ébredtem rá. Úgyhogy külön puszizást kell beiktatnom.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Nem lenne ugyanolyan fontos mérföldkőként fel-és elismerni, amikor mondjuk egy anya először megy bankba, postára, ügyeket intézni a gyerekkel?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

A környezetünk várja el tőlünk az adott szabály betartását? Ha nem lenne, milyen lenne a szülői magatartásunk? Van értelme ennek a szabálynak? Egyáltalán tetszik ez a szabály? Az őszinte válaszokból sok mindent megtudhatunk magunkról.

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

A fejlődésünk mérföldköveinek feldolgozása megköveteli, hogy elengedjük a családunktól, kultúránktól vagy a médiától szerzett prioritásokat. Mi dönthetjük el, hogy „elég jók” vagyunk-e.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.

És ne feledjük: nem az a cél, hogy a valaha volt legjobb szülő legyünk. Hanem az, hogy szülői mivoltunkban is képesek legyünk az önreflexióra és a folyamatos fejlődésre és a saját gyerekünk számára a körülményekhez képest a lehető legjobb szülők legyünk.


Megosztom
Link másolása