Pszichológus az anyákról: „Nagyon sokan akár két órát is pörgetik naponta a social médiát”
A legtöbb nőnek van valami elképzelése a gyerekkérdésről, hányat szeretne, mi lesz a nevük, hogy néznek majd ki, hogyan fogja őket nevelni. Aztán persze a való élet ezzel nem foglalkozik, és a legtöbbször a közelébe se érünk annak, amit elképzeltünk.
Ezekről a kérdésekről faggatták Kovács Orsolya, pszichológust az RTL Reggeli műsorában, ahol el is mondta, hogy sokan valójában nem készülnek fel az anyaságra, hiszen ez nem egy olyan dolog, amit tanítanának a nőknek. Pedig kéne. De persze a gyereknevelés esetében főleg, mindig ott vannak az elvárások, amit vagy a külvilág vagy mi magunk támasztunk magunk felé, és amiknek borzasztó nehéz kevés tudással megfelelni.
Ha valami nem alakul vagy alakult úgy, ahogy szerettük volna - legyen az terhesség, szülés vagy maga a gyereknevelés - érdemes kimondanunk, és megbirkóznunk azzal az érzéssel, hogy ez bizony nem volt jó.
A pszichológus azt is elmondta, hogy sok anya a közösségi médiában keresi a válaszokat, pláne mondjuk az első gyerekes anyukák esetében, ezért óriási felelősség, hogy ki mit ír le, na meg, hogy mit olvasunk el.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!