GYEREK
A Rovatból

Luxustjacht, Michelin-csillagos étkezés, örökös bérlet az elit világba - a legdrágább nyári gyerektáboroknak is van azonban árnyoldala

Még a több millió forintos beugró sem biztosíték arra, hogy a gyerek valóban a neki legmegfelelőbb módon és biztonságban fogja tölteni a tábori napokat.

Megosztom
Link másolása

Van olyan szülő, aki még csak most eszmél: hamarosan itt a szünidő, és még nem dőlt el, milyen táborba menjen idén a gyerek, lesz-e rá egyáltalán keret.

A világ szupergazdagjai viszont valószínűleg már rég tudják, hol fogják elkényeztetni gyermekeiket a vakáció alatt.

A nyári táborok számukra nem a párizsis zsemlés természetjárást jelentik, cserébe viszont jóval nagyobb nyomás alatt kell élvezniük a nyarat: egy több milliós tábor ugyanis többnyire nem a pihenésről szól.

Megnéztük, mit tudnak a világ legdrágább táborai, és mi az, amit a leggazdagabbak sem tudnak elintézni a gyerekeiknek.

Az elitből a gyerek sem megy szabadságra

A nagy hatalommal és pénzzel nagy felelősség is jár- tartják a világ legtehetősebb emberei, a vagyon és státusz megtartása érdekében pedig a gyerekeiket az átlaghoz képest jóval hamarabb dobják a gazdasági és társasági mélyvízbe.

A legtöbb elit tábor ennek megfelelően egyáltalán nem egy 0-24 órás élménycunami vagy feltöltő pihenőidő, hanem sokkal inkább egy nyári iskola, ahova már az írni-olvasni épp csak megtanult korosztályt is ismeret-és kapcsolatbővítés céljából küldik a pénzes szülők.

Az egyik legdrágább ilyen tábor az Alpok szívében található SILC Academy.

A csodálatos svájci környezetbe az extra drága programok mellett kifejezetten a különböző vezetői készségeket is elsajátítása miatt érkeznek a gyerekek.

Az egy hetes táborért elkért 3400 svájci frank (majdnem 1,4 millió forint) biztosítja a luxusszállást és a Michelin-csillagos étkezést, emellett pedig különböző hegyi sportok (vadvízi evezés, falmászás, gleccsertúra, stb.) és számos drága program ára is benne foglaltatik az árban.

Egyetlen hétre azonban igen kevesen mennek: a nyár hosszú, a szülők elfoglaltak, és ha már ott van a gyerek, elvárják, hogy tényleg beleássa magát a vezetői és kapcsolattermető készségekbe. Vagy legalább elég ideje legyen barátságokat kötni, és ezzel a jövőjét megalapozni a többi milliárd dolláros bébivel. Így aztán többség a nyár nagyobbik részét egy táborban tölti, hogy legyen mit felmutatni a szülők felé.

Az élménybeszámolók mellett ehhez papírt is kapnak: a résztvevők a tábort egy tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal és egy személyre szóló cselekvési tervvel fejezik be, amely kiterjed az összes, a tábor szervezői szerint a 21. században elengedhetetlen vezetői kompetenciára és készségre.

Sok öregdiákunk úgy látja, hogy ez egy értékes eszköz a jövőbeli fejlődéshez, és nagyszerű módja annak, hogy megmutassák az iskolai mentoroknak, barátoknak vagy bárki másnak, hogy mit tanultak nálunk. -írják a tábor honlapján.

It’s a cruel summer

Akár az Ace of Base, akár Taylor Swift hangján halljuk, az elit világ gyerekeinek fejében bizony sokszor megfordulhat a fenti mondat a nyári hónapokban.

A hivatalos tanév végével legtöbbjük bizony csak egyik padból a másik padba ül át, és tanul valamit, amit a szülők, vagy jó esetben ők maguk hasznosnak és érdekesnek tartanak.

Az Eton College, az Egyesült Királyság legismertebb elit oktatási intézménye is minden nyáron megnyitja- jobban mondja nyitva tartja- kapuit a tudásvágytól égő gyerekek és szüleik előtt, kurzusaikat sokszor kifejezetten a felvételi előtt álló diákok igényeire szabják.

'Ezek a nem bentlakásos tanfolyamok az Etonban nem az A-szintű jegyek javításáról szólnak - állítja az iskola. Inkább „arra szolgálnak, hogy a tanulóknak egy izgalmas és kihívásokkal teli tanulmányi időszakon keresztül segítsenek felkészülni az egyetemi felvételire”.

- olvashatjuk ebben a cikkben.

Az akadémiai kurzusok mellett persze a résztvevők fejleszthetik evezős képességeiket is a Temze vizén, vagy Eton saját szigetére, a Queen Eyot-ra is ellátogathatnak a délelőtti és délutáni órák után.

Egy két hetes Vállalkozói és üzleti vezetői alapok kurzus az illusztris intézményben 5200 fontba, azaz nagyjából 2,4 millió forintba kerül. Hogy miért fontos egy 12-16 éves számára a nyarat ilyen fajta tanulmányokkal tölteni, azt majd az idő eldönti.

Persze vannak olyan extrém drága táborok, ahol kevésbé felnőttes területen szélesítik a gyerekek tudását. A svájci Le Rosey Institute nyári táboraiban a művészetekre és a sportokra helyezik a hangsúlyt: a délelőtti nyelvórák és sportolás mellett gasztronómiai és képzőművészeti kurzusokat is látogathatnak a jelentkezők, belekóstolhatnak a digitális alkotásba vagy a kódolás, a robotika és a 3D modellezés rejtelmeibe is.

Mindez négy héten keresztül csak 6,4 millió forintjába kerül a szülőknek.

A Le Rosey táboraiba persze nem csak azért küldik a csemetéket, hogy ilyesmikkel foglalatoskodjanak, hanem hogy már egészen fiatal korban beágyazódjanak az aktuális elitbe.

Egyesek szerint ugyanis az intézmény öregdiákjainak névsora olyan, mintha a valaha megrendezett legexkluzívabb nagyköveti fogadás vendéglistája lenne.

Mindenki ott van, aki számít: a szórakoztatóipar, a pénzügyek, a hajózás, a divat, a társadalom, a politika és a királyi családok vezető személyiségei. Olyan sok kékvérű, hogy a „királyok iskolájának” is nevezik, hiszen többek között Juan Carlos spanyol király, II. Fuad egyiptomi király és II. Albert belga király is tanult itt a Rockefellerek és Rothschildok, vagy mondjuk John Lennon fia mellett. Azonban még ez a kiemelkedő iskola sem tudja mindig megvédeni a hallgatóit.

Amire nincs ott a Mastercard- bullying és társai

A Le Rosey egyik diákja, az indiai Oswal család egyik gyermeke ugyanis a szülők szerint komoly bullying áldozatává vált az intézményen belül. Állítólag a diákság etnikai és vallási sokszínűségétől függetlenül olyan beszólásokat kapott, mint hogy „India Ázsia szemetesvödre”  vagy hogy „Az indiai szülők úgy néznek ki, mint az utcaseprők”.

A család legnagyobb döbbenetére az esetet az intézmény végül azzal zárta le, hogy kirúgták a diákot.

Az édesanya, Radhika szerint ez azért különösen felháborító, mivel amíg a család nem tett panaszt, a lánya mindig a maximális pontszámot kapta a bizonyítványában az iskolai magaviseletére.

Azt remélik, hogy jogi keresetük egyik következménye az lesz, hogy precedenst teremtenek a cyber-bullyingra vonatkozó svájci törvények számára. Megfogadták, hogy a kapott pénzt a zaklatás elleni jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel.

Egy nyilatkozatban a Le Rosey vezetősége azt mondta, hogy Oswal-ék állításait követően az iskola vizsgálatot indított „a tények megállapítása érdekében, amelyek végül csak egy banális, tinik közti rövid vitának tűntek”.

Hiába tehát a korlátlan vagyon és hatalom, van, amitől még a legtehetősebbek sem tudják megvédeni a gyerekeiket.

Egy ennél is rosszabb eset a Camp la Junta-ba történt, ahol a 600.000 forintos ár sem tudta megvédeni a gyerekeket a szexuális abúzustól.

A több, mint 90 éve működő elit fiútáborban elkövetett bűntény sajnos nem egyedi eset: a houstoni Crime Stoppers szerint az elmúlt 10-15 évben több mint 1000 gyerek vált szexuális zaklatás áldozatává csak az Egyesült Államok táboraiban.

Biztos, ami biztos

Nehéz a gyerekeket mindentől megvédeni, hiszen nem lehetünk mindig mellettük.

A szünidő kapcsán azonban kiemelten fontos, hogy körültekintően válasszunk nekik kikapcsolódási lehetőséget.

A szakemberek szerint például nagyon hasznos, ha az iskola utáni napokat, 1-2 hetet nem rögtön egy aktív időszak követi, hiszen a gyerekeknek igenis ki kell pihenniük a tanévet, az pedig a biztonságot nyújtó otthonban, vagy jól bevált, tényleg rekreációra fókuszáló, a gyerekek által ismert helyen tudják a legkönnyebben megtenni. Így biztonságosabban, megerősödött immunrendszerrel és pihent idegrendszerrel tudnak belevágni a nyári kalandokba.

Azon túl, hogy mindig csak a gyerekkel közösen megegyezve válasszunk tábort, jó, ha nem egyedül engedjük el, hanem egy baráttal, rokon gyerekkel együtt, akihez bármilyen probléma esetén bizalommal tud fordulni.

A táborokkal kapcsolatban érdemes a Táborminősítő honlapjával megismerkedni, ahol azokat a hazai táborokat találjuk, melyek a szakmai követelményeknek megfelelően, jogilag rendezetten működnek.

Emellett a biztosításokat is érdemes átböngészni, hiszen akár otthon, akár egy táborban történik meg a baj, nem mindegy, miből kell utána kigazdálkodni a gyógyulás napjait, hiszen például az ingyenes állami gyerekbiztosítás egy kéztörésért még mindig csak 3000 forintot fizet.

Az elit táborok túlzsúfolt tevékenységeivel ellentétben a szakemberek szerint az ideális helyszín a feltöltődésre a szabadban van, ahol a gyerekek kedvükre mozoghatnak, legyen az mező, erdő vagy vízpart, ahol találkoznak a természettel és eldönthetik, hogy focizni, biciklizni és rohanni akarnak, vagy bunkert építeni, virágot szedni, esetleg fára mászni.

Ezen tevékenységek közben nem csak az izmaik, hanem az agyuk és az idegrendszerük is rengeteget fejlődik. Talán még többet is, mint egy több milliós bentlakásos tábor percre beosztott keretei között.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása