GYEREK
A Rovatból

Kiakadtak a kommentelők: nyolcéves gyerek egyedül ment a játszótérre

Én még a panel aljában bandáztam az osztálytársaimmal, de a fiamat a saját kertünkbe se merem kiengedni. Vélemény.

Megosztom
Link másolása

Kertváros. Úgynevezett „jó környék”. Helyi anyukákat tömörítő facebookos csoport. Forró dróton érkezik a hír: „Két kisiskolás gyereket szülők nélkül engedtek le a társasházuk melletti játszótérre.” Ennek a kockázatait fejtegeti a posztoló.

Na most mi lesz? Felbolydul a tyúkól? Felváltva szedik szét majd a kérdezőt és a gyerekek szüleit a kommentelők?

Szerencsére inkább őszinte aggódás volt kiérezhető a posztból, mint ítélkezés. Így a komment szekció se robbant nagyot, a trollok is távol maradtak.

De lassan egy hete újra meg újra eszembe jut ez az eset. És minél többet gondolkodok rajta, annál több a kérdésem. És annál kevesebb a válaszom.

Eszembe jutnak az anyukák a játszótéren, akik hetven centinél messzebbre nem távolodnak el a csemetéjüktől. Van, aki az iskolás korú gyerek mellett is ott áll, amíg békésen homokozik.

Eszembe jut a döbbent csend a karácsonyi vásárban, amikor kiderült egy sokgyerekes család elsős nagyfiáról, hogy egyedül jár iskolába reggelente. Méghozzá busszal.

Eszembe jut az anyuka, aki mint „ősi vad, kit rettenet űz” rohan oda az elhuppanó gyerekéhez felkapni, és keblére szorítva vigasztalni. Vajon azért sír, mert megütötte magát? Vagy azért sír, mert látja a riadalmat az anyja szemén? Kívülről nehéz megmondani. De szerintem belülről se könnyű.

Aztán eszembe jut, hogy apám mennyit mesélt arról, ahogy kisgyerekként napestig korcsolyáztak télen a kiöntött Galga patak jegén - szülők nélkül.

Hogy utált óvodába járni, mert sokkal nagyobb muri volt az árok szélén a többi gyerekkel bandázni. Rég volt. Kis falu volt. Talán igaz se volt...

De aztán rájövök, hogy én se voltam még iskolás korú, de már a földszinti lányokkal építettük a bunkert a társasház kertjében - évszaktól függően hóból, avarból vagy a lomtalanításból összelopkodott kincsekből. Nagymamám ebédidőben lekiabált az emeletről, délután pedig a felkapcsolódó utcai lámpák jelezték, hogy ideje hazamenni. Pedig akkoriban én „túlféltett” gyereknek számítottam.

Ám álszent se akarok lenni. Mert én is a lelkére kötöm az óvodás fiamnak, hogy a kertünknek csak azon a részén játszhat, amire rálátok a nappaliból és a konyhából. És nem tagadom: öt percenként rá is nézek. Vagy inkább két percenként… Sőt, a mai napig van bennem egy kicsi rossz érzés, ha az emeleten játszik a szobájában, amíg én a földszinten főzök.

Fogalmam sincs mi volt, vagy mi lenne az „egészséges” mérték. Vajon az előttünk lévő generációk voltak vakmerőek a gyerekek biztonságát illetően? Vagy tényleg veszélyesebb lett a világ?

Az biztos, hogy már több információ áll rendelkezésünkre. Több gyerekekkel kapcsolatos tragédia híre jut el hozzánk. És próbálunk ezekből helyes tanulságokat levonni. Csak felmerül a kérdés - és nem csak bennem, hanem a pszichológia és a szociológia számos szakértőjében -, hogy az emberi elme alkalmas-e ilyen mennyiségű adatot rendszerezni és kezelni? A megfelelő következtetésekre jutni - torzítások nélkül?

Vajon a rövidtávú veszélyek elkerülésével mennyit veszítenek a gyerekek hosszútávon? Önállótlanul és az állandó kontrolltól végletekig kimerült szülők mellett felnőni semmiképp se jó, de szinte garantált alapélménye lesz a felnövekvő generációnak.

De ott a másik oldalon a viszonylag kis esélyű, ám visszafordíthatatlan tragédia lehetősége: a fulladás, a gerinctörés, gázolás, pedofilok… nem is sorolom, mert leírni is szörnyű. Mind tudjuk.

Minek mekkora a kockázata? Na és a valószínűsége? Mi az az elővigyázatosság, ami valódi védelmet biztosít, és mi az ami csak megnyugtató álbiztonságot nyújt a szülőknek? Hány tudományterülettel kéne tisztában lennem, hogy ezekre a kérdésekre megfelelő választ tudjak adni?

Annyit tudok, hogy én most még nagyon messze vagyok attól, hogy egyedül elengedjem a fiamat a játszótérre. Viszont ha egy másik anyuka máshogy dönt, ígérem pont úgy fogok vigyázni az ő gyerekére, mint annak idején a kispadon üldögélő szomszéd nénik vigyáztak az árokparton játszó gyerekekre. Talán ezzel vissza tudok csempészni egy kis biztonságot a régi szép időkből ebbe az elidegenedett jelenkori valóságba. És ha egyre többen tesznek így, még a végén talán nem is lesz olyan veszélyes hely a világ.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
DNS-tesztet csináltatott az anyuka, mert nem hitték el neki, hogy a szőke kislánya a vér szerinti gyermeke
Utálja, amikor azzal vádolják, hogy csak kölcsönzi a gyereket, és amikor megkérdezik, kié a kislány.

Megosztom
Link másolása

Alex és Rob boldog amerikai pár.

Ám DNS-tesztet végeztettek a legfiatalabb gyermekük, Pudge Pudge miatt, hogy a teszt megerősítse, a kislány tényleg az ő gyerekük.

Az afroamerikai nő és kaukázusi férfi három gyermeket nevel: a hétéves Chub Chub-ot, az ötéves Bubba-t és a kétéves Pudge Pudge-ot. Ám amikor Pudge Pudge megszületett, ők maguk is meglepődtek, hiszen fehér volt a kislány bőre.

Alex a Truly-nak elmondta:

"Azért döntöttünk úgy, hogy elvégezzük a DNS-tesztet, mert annyira fehér volt. Mesterséges megtermékenyítéssel estem teherbe vele, és mivel hibák ennál az eljárásnál is előfordulhatnak, szerettük volna kizárni ezt a lehetőséget."

Alex néhány évvel ezelőtt kezdett el szórakozásképpen posztolni a közösségi médiában.

Miután egy idegen megdicsérte, hogy "milyen jó dadus", posztolt erről, ami után támogató, de negatív kommenteket is kapott.

Sajnos máskor is hasonló élményben volt része.

A háromgyerekes édesanya elárulta, hogy főleg az ehhez hasonló beszólásokat utálja: "Ez kinek a fehér gyereke?". De olyan is akadt, aki azzal vádolta, hogy "kölcsönzi" a fehér gyereket a videók elkészítéséhez. És persze a szokásos rasszista megjegyzések sem hiányoznak.

Míg Alexnek beszólnak a kislánya miatt, fehér bőrű férjének nem, az ő szülői mivoltát nem kérdőjelezik meg, és senki sem ellenőrizgeti.

A pár reméli, hogy a jövő boldogságot tartogat a családjuk számára, a gyereknevelést ugyanis csodálatos dolognak tartják.

Íme, a róluk készült videó:


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Nem fogsz hinni a szemednek! Így néz ki most a világ legerősebb kissráca - 24 évvel később
Így él ma a „kis Herkules”: a világ legerősebb kisfiúja felnőve egy teljesen más útra lépett. Mutatjuk a képet róla!

Megosztom
Link másolása

Richard Sandrakot mindössze nyolcévesen nevezték el Kis Herkulesnek, és sokan azt várták, hogy ő lesz a testépítés következő nagy neve.

Az ukrán-amerikai fiú azonban nem azt az utat választotta, amit sokan vártak tőle. Idővel teljesen hátat fordított a súlyemelésnek, ami meglepte azokat, akik figyelemmel követték élettörténetét.

Richard, aki harcművész világbajnok édesapja, Pavel Sandrak, és aerobik sztár édesanyja, Lena Sandrak gyermekeként született, először 2000-ben került reflektorfénybe, amikor szülei megmutatták különleges izomzatát a világnak.

 

Szupererős kiskrapek

Gyerekkorában szigorú edzésprogramot követett, a szülei szerint teljesen önként:

naponta akár 600 fekvőtámaszt és felülést, valamint 300 guggolást végzett, mert „csatlakozni akart” édesapja edzéseihez.

Nem csoda, hogy nyolcéves korára valóságos izompacsirta volt.

Az izmos kisfiú, akinek kockahasát és kidolgozott karjait, lábait mindenki csodálta, lenyűgözte a világot. Ekkor kapta a Kis Herkules becenevet is, mert ennyi idősen képes volt fekve nyomásban kinyomni 95 kilót.

Három évvel később elnyerte a „Világ legerősebb kisfiúja” címet, és ahogy kamaszodni kezdett, még izmosabb lett.

Képes volt saját testsúlyának háromszorosát megemelni, miközben harcművészeti jártasságát is továbbfejlesztette, és mestere lett a karaténak.

Egészségügyi kockázatok és kritikák

Intenzív edzésének köszönhetően Richard testzsírszázaléka mindössze 1%-ra csökkent, ami rendkívül veszélyes. A Men’s Journal szerint

az ilyen alacsony testzsír komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, például súlyosan legyengíti az immunrendszert és szívproblémákat okozhat.

Az izmok drasztikus gyengülése is bekövetkezhet, ami akár a mindennapi életet is megnehezítheti.

A történetét bemutató dokumentumfilm után szülei durva kritikákat kaptak. Sokan etikátlannak tartották, hogy ilyen szigorú edzésre kényszerítették fiukat.

Egyes orvosok szerint Richard életkorában nem termelődhet még elegendő tesztoszteron ahhoz, hogy ilyen fizikumot érjen el

természetes módon. Felmerült a szteroidhasználat gyanúja is, amit édesanyja határozottan tagadott.

Herkules egy új úton

Bár sokan azt gondolták, Richard felnőttként is megőrzi elképesztő izomzatát, ő mindenkit meglepett azzal, hogy teljesen más életet választott. 2015-ben adott interjújában elárulta, hogy már nem emel súlyokat.

„Az emberek próbáltak úgy beállítani, mintha valami természetellenes csodabogár lennék, de rengeteg gyereknek van hasonló fizikumuk”

– mondta.

Bár gyerekként sokszor kirekesztve érezte magát, Richardnak nincs oka megbánni a múltját: „Nagyon büszke vagyok arra, ami volt, de nem akarom, hogy az határozza meg a jelenemet.”

Ma, 32 évesen Richard a Universal Studios Hollywood Waterworld show-jában dolgozik kaszkadőrként. Bár továbbra is jó formában van, ma már inkább kardióedzéseket és gördeszkázást választ a testépítés helyett.

Az interjúban elárulta, hogy álma a NASA mérnökeként dolgozni.

„Nincs okom azt gondolni, hogy ez nem valósulhat meg”

– mondta, és ezzel újabb bizonyítékot adott arra, hogy a „Kis Herkules” tettvágya és energiája továbbra is határtalan.

Via LadBible


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A 7 éves kislány olyan beszédet mondott a közös játék fontosságáról, amitől leesik az állad
Ha csak egy videót nézel meg ma, ez legyen az!

Megosztom
Link másolása

A mindössze 7 éves Molly Wright kiállt a színpadra, és mindenkit lenyűgözött.

Az ausztrál iskolás lány 2021-ben adott egy inspiráló TED-előadást, amiben a közös játék fontosságáról beszélt a gyermekkori agyfejlődés korai szakaszában.

A kislány olyan magabiztossággal mondta el a hozzáértő felnőttek által összerakott beszédet, hogy azt sokan megirigyelhetnénk.

„Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a ’kukucska’ játék megváltoztathatja a világot?”

– kezdi az előadást.

Ezek után egy ismerős kisbaba példáján keresztül mutatta be, milyen hatással van a kicsikre, ha a szülők a rájuk fordított figyelem helyett inkább telefonjukat nyomkodják.

Kutatások kimutatták, hogy a korai fejlődési szakaszban a gyerekeknek rendkívül fontos a megfelelő figyelem és gondoskodás, mert ez az időszak alapozza meg az agy fejlődését és a későbbi érzelmi, szociális, valamint kognitív készségeket.

A figyelemhiányos környezetben felnövő gyerekek gyakran nehezebben alakítanak ki kapcsolatokat. A kötődés hiánya gátolhatja az érzelmi szabályozás képességét, ami növelheti a szorongás, depresszió és más érzelmi problémák kockázatát a későbbi élet során.

A kis Molly előadásából megtudhatjuk, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából mennyire meghatározó az első 5 év. Ebben az időszakban hihetetlen mértékben fejlődik az emberi agy.

A kislány előadása arra világít rá, hogy egy olyan hétköznapi dolog, mint a közös játék, aminek talán nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mégis mekkora hatással lehet gyermekeinkre.

„Látjátok, a kukucska tényleg meg tudja változtatni a világot!”

– fejezte be beszédét a kis Molly, aminek üzenete napjainkban is igazán aktuális.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Válóperes nonszensz: az apa még a gyerek cipőjét is bepoloskázta, hogy információkat gyűjtsön az anyáról
Gyomorforgató módon használta fel gyermekét egy kecskeméti apa arra, hogy megfelelő pozícióba kerüljön a válás során. Úgy látszik, a lehallgatósdi divat lett.

Megosztom
Link másolása

A kiskorú gyermeke kabátjába és cipőjébe is lehallgatókészüléket tett az apja, hogy az éppen zajló válóper alatt információkhoz jusson.

A férfi azt akarta megtudni, mit mond az anya a jelenléte hiányában.

Amellett, hogy ez masszívan kimeríti a kontrollmánia fogalmát, bűntett is. A Kecskeméti Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit, írta meg a 24.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményt adott ki az esetről. Eszerint polgári peres eljárás volt folyamatban ekkor a férfi és a nő közt, egyrészt

a válópert indították meg, másrészt a gyermek elhelyezéséről kellett dönteni.

Amíg zajlott az eljárás, a gyerek az apánál volt hétköznap, a hétvégéket pedig az anyánál töltötte február óta. A lehallgatósdit márciusban kezdte meg a férfi.

Ekkor a kabát bélésébe helyezte el akkurátusan az eszközöket, amit az anya viszont észre vett, és eltávolított. Azonban

a gyerek cipőjébe is került 1-1 mini hangrögzítő,

az apa a cipőket meghekkelve a sarokrészbe helyezte a diktafonokat. Ezekkel az anya beszélgetéseit rögzítette. A nő egy héttel később találta meg ezeket a hangrögzítőket.


Megosztom
Link másolása