GYEREK
A Rovatból

Karácsony a mozaikcsaládban: trükkös időbeosztás és felfokozott érzelmek időszaka

Amikor elválsz az exedtől, azt gondolod, hogy végre vége. Aztán hamarosan rájössz, hogy csak a házasságodnak van vége, a közös szülőség egy életre összeköt benneteket. És ami a hétköznapokban még elviselhető, az a karácsony közeledtével nagyon nehézzé tud válni.

Megosztom
Link másolása

Hogy mennyire nehéz a karácsony a mozaikcsaládok számára, azt sok minden befolyásolhatja. Ha az egykori szerelmed azóta újraházasodott, ragyogó boldog életet él, vagy épp nálad érkezett meg az új társ - néhány megörökölt gyerek kíséretében - ez mind új helyzetet teremt.

Karácsony egyszer van egy évben, csakhogy a gyerekeknek ezentúl két családjuk van.

És igaz, hogy maga a karácsony több napos ünnep, de mindannyian tudjuk, hogy ezek a napok nem azonos értékűek. A szenteste mindent visz - gyertyagyújtással, ajándékbontással, csillagszórós-társasozós órákkal. A december 25-e fontos nap, akkor szoktuk a szülőket meglátogatni, és hát ott van még a 26-a…

Ahogy te látod a napok értékét, ne aggódj, az exed is látja, vagy ha ő nem, akkor az új párja. Nem véletlen, ha szívetek szerint ugyanazokon a napokon szeretnétek együtt lenni a gyerekekkel, ahogy akkor is együtt voltatok velük, amikor még (legalábbis a felszínen) minden rendben volt. És bár a család kettészakadt, kétfelé mégsem lehet szakítani a gyerekeket is, így muszáj valamiféle kompromisszumra jutni ahhoz, hogy a karácsony fénye bevilágíthasson az ablakon, és a gyerekek békében élvezhessék az év leginkább várt ünnepét.

Aki maga is mozaikcsaládban, vagy egyszülős családban nőtt fel (és bizony nagyon sok ilyen felnőtt van már), annak lehet valamiféle előzetes elképzelése arról, hogy hogyan szeretné, vagy éppen hogyan nem szeretné tölteni az ünnepeket. Aki olyan szerencsés volt, hogy teljes családban nőhetett fel, annak azonban teljesen új lesz ez a kétfelé vágott ünneplés. Az adatok szerint az egyszülős családok aránya 30 százalék körül mozog, jelenleg 503 ezer ilyen magyar család van, az újraházasodásokkal kétszülőssé, mozaikcsaláddá bővült famíliákról nincs adat. Jól látszik, hogy ez a probléma nem keveseket érint.

A legegyszerűbb helyzetben azok vannak, akik békében váltak el és jelenleg egyiküknek sincs komoly kapcsolata.

Ők legtöbbször a karácsonyt is együtt töltik, legfeljebb az egyikük a kanapén fekszik le aludni. Ilyenkor a gyerekek teljesen biztonságban érezhetik magukat, és az ünneptől mindenki azt kapja, amit várt.

De mi a helyzet akkor, ha ez nem így van?

Akkor jön el a trükkös időbeosztás és a felfokozott érzelmek időszaka. Ha eddig szeretted a karácsonyt, most egy kis időre megváltozhat benned ez az érzés. Lehet, hogy már nem akarod bömböltetni a kocsidban a karácsonyi dalokat, vagy ha belefutsz egy karácsonyi filmbe az ideális családok ideális problémáival, akkor zokogásba törsz ki, egyszóval a változás minden szinten megvisel. Előfordulhat, hogy a fiad az apjával karácsonyozik először, és boldogan felhív, hogy elmesélje, milyen Pokémon játékot hozott neki a Jézuska - pontosan ugyanazt, amelyik a te fád alatt várja őt.

Az ünnepek még a legboldogabb házaspárok számára is tele lehetnek konfliktusokkal és kompromisszumokkal. Ez exponenciálisan bonyolultabb annak a körülbelül félmillió szülőnek, akik elváltak - vagy külön élnek és új partner nélkül nevelik a gyerekeket. Aztán ott vannak a mozaikcsaládok… A gyerekek és mostohagyerekek idejének megosztásáról tárgyalni sosem könnyű, de az évnek ez az az időszaka, amikor a legnehezebb engedni.

A karácsony azért is bonyolult téma, mert sok hagyomány és rituálé kapcsolódik az ünnephez, és ezeket valahogy meg kellene osztani.

Mégis, a legfontosabb szabály olyan egyszerű, hogy alapesetben nem is lehet rajta mit magyarázni: szülőként mindig a gyereket és az ő igényeit helyezd előtérbe. A gyereknek kell az előkészületek középpontjában állni. Győződj meg róla, hogy te és az exed is arra összpontosítotok, ami leginkább a gyerek(ek) érdekeit szolgálja.

Hogyan? Néhány tipp, hogy az ünnepi időszak idén vidámsággal - és ne szomorkodással - teljen:

1. Készíts tervet.

Nyilván nem akarod, hogy a gyerekek amiatt szorongjanak, hogy mit fognak csinálni karácsonykor. Ülj le az exeddel, és egy naptár mellett találjátok ki, hogy a karácsony, a Szilveszter és az egész téli szünet alatt kinél és mikor, meddig lesznek. Pontosan tervezzétek meg a dolgokat egészen odáig, hogy mikor érkezik/érkezel, a gyerekekért bejön-e, vagy kimenjenek az autóhoz, és milyen dolgokat kell majd becsomagolni nekik. Ez persze lehet képlékeny és változhat is, de így ki lehet zárni minden félreértést.

Az sem baj, ha meg tudtok egyezni abban, hogy az ajándékokról tájékoztatjátok egymást, végül is meglepetést a gyerekeknek akartok okozni, nem egymásnak.

Hogy elkerüljétek a fenti Pokémon-forgatókönyvet, érdemes lehet minden évben együtt átnézni a gyerekek kívánságlistáját, hogy eldöntsétek, ki mit vesz meg, és mennyit költ. Persze így is, úgy is nehéz lesz. Vagy szenteste nem kapod meg őket, vagy karácsony napján. De legalább így mindkettőtöket láthatják a gyerekek.

2. Középpontban a gyerekek.

Amikor leültök a volt pároddal, a sérelmeitek helyett arra összpontosítsatok, hogy mi a legjobb a gyerekeknek, mit élveznének igazán? Mi működne számukra?

Ezek általában egyszerű dolgok, például hogy a gyerekek karácsonykor felhívhatják anyát/apát, vagy december 24.-én elmehetnek a másik szülővel megnézni egy jó filmet vagy akár a Diótörőt.

Ez a gondolkodás egészen szélsőséges válaszokat is szülhet: előfordulhat, hogy végül úgy döntötök, a karácsony napját együtt tölti a két új család.

Ebben nagy segítség lehet egy megértő nagyszülő, aki meghívja magához az ex új családját is és együtt ülnek le az asztalhoz, bontanak ajándékot és beszélgetik át a délutánt. De mindez jól működhet valamelyikőtök lakásában is. Ezek a különleges napok annyira gyerekközpontúak lehetnek, és mindketten annyira élvezhetitek az ő örömüket, hogy alig veszitek észre, mit is éreztek ti egymás iránt. Ha úgy döntötök, hogy ezt kipróbáljátok, döntsetek úgy is, hogy a gyerekek ne érezzék azt a feszültséget, amit a két háztartás között ide-oda ingázó gyerekek érezni szoktak.

Sok szülő takarózik azzal, hogy megkérdezte a gyereket és az nem szeretne a másik féllel lenni karácsonykor. Ez nagyon rossz irány, kivéve ha egy igazi érzelmi vagy fizikai bántalmazó exről van szó. Bár mindig szem előtt kell tartani a gyerekek és mostohagyerekek preferenciáit, nem szabad túl sok beleszólást hagyni nekik abba, hogyan töltsék az ünnepeket.

A gyerekek nem akarják a választás terhét, mert pontosan tudják, hogy ez az egyik szülőt nagyon boldogtalanná teszi.

Mindegyik szülőnek azt válaszolják majd, amit, úgy hiszik, az hallani akar. A legtöbb gyerek számára ez a megkérdezős dolog egy rémálom. Amire valójában vágynak, az egy kiszámítható program, amellyel mindkét szülő elégedettnek látszik (még akkor is, ha csak jó arcot vág az egészhez). A legfontosabb, hogy a különválástól függetlenül szerető szülők maradjatok, és a konfliktusokat tartsátok távol a gyerekektől.

3. Teremtsetek új hagyományokat.

A karácsony megünneplése a válás után sokat változhat, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne továbbra is varázslatos. Az új szokások kialakítása fontos része a továbblépésnek - nem csak neked, a gyerekeidnek is. Üljetek le és gondolják át, hogyan szeretnétek ezután együtt ünnepelni.

És ugyan fájdalmas lesz, de készülj fel arra, hogy el kell engedned néhány dolgot, amit a válás előtt csináltatok.

Ha december 24-én mindig az apjukkal mentek bandázni amíg te főztél és a fát díszítetted (hogy teljes legyen a csoda), lehet, hogy most erre nem számíthatsz, mert apa már az új családjával teszi ugyanezt. Ha nem tudod elengedni ezt a szokást, akkor kérd meg a nagyszülőket, hogy töltsék veletek együtt az ünnepet, és ők akár el is tudják vinni a gyerekeket addig, míg te készülsz. Vagy egyszerűen engedd el a varázslatot és vondd be a kicsiket is a készülődésbe. Ha nem tudod befaragni a fát a karácsonyfatalpba, vegyél műfenyőt, azt csak össze kell rakni.

Amikor a gyerekek az exeddel vannak, bele kell nyugodnod, hogy nem úgy ünnepelnek, ahogy te szeretnéd. Azért ne éreztesd velük, hogy ezt rosszul élted meg, vagy hogy lemaradtak valamiről, amikor hazaérnek.

És bármennyire is szomorú vagy dühös vagy, még ha igazad is van, ne szidd az exedet a gyerekek előtt. Tartogasd a panaszáradatot olyasvalakinek, aki nem ennyire mélyen érintett, mint ők.

4. Foglald el magad.

Ha egyedül leszel az ünnepek alatt, készülj fel rá. Ne gondold azt, hogy majd megleszel valahogy. Mert amikor ott ülsz, és unalmadban nézed azokat a filmeket, amiket korábban a gyerekekkel és az exeddel néztél, vagy eszed azokat az ételeket, amiket annyira szeretnek, akkor az nagyot fog ütni. A legjobb, ha azon az estén, amelyiken a gyerekek a másik, új családjukkal vannak, elmész te is a saját családodhoz vagy a barátokkal ünnepelsz.

5. Engedd el az elvárásaidat.

Csak mert a dolgok most nehezek, ez nem jelenti azt, hogy örökké így is maradnak. Sokat segít, ha képes vagy a beidegződéseket elengedni, és az elvárásaidon enyhíteni. Mindenképpen azt szeretted volna, hogy olyan gyönyörű közös karácsonyotok legyen, mint a filmeken? Együtt az ex, annak új családja, a közös gyerekek, te, a mostani párod és a kis mostohagyerekeid? Végül is a filmeken ez nagyon jól mutat.

Sokszor az ünnep menetével kapcsolatos elvárások elengedése a leghasznosabb dolog, amit csak megtehetsz a békés karácsony érdekben.

Mert az elvárások alattomosak. Beosonnak a tudatod radarja alatt, és beékelődnek a lelkedbe. Aztán éles fájdalmat okoznak neked és ettől te másoknak, amikor nem teljesülnek. Az ünnepi szezon előtt és közben is ellenőrizd magad néha, hogy milyen elvárásaid vannak, és próbáld meg elengedni őket.

Végül pedig itt van néhány nagyon gyakorlati tanács a mozaikcsalád gyerekeinek boldogsága érdekében:

- A szentestét minden évben felváltva töltse a gyerek veled vagy az exeddel, így ha idén veled lesz szenteste, akkor jövőre a volt társaddal, és ugyanez vonatkozik december 25-re is.

- Az iskolai szünet napjait felezzétek meg egymás közt.

- A karácsony napját meg is oszthatjátok, így a gyerek mindkét szülőjét láthatja aznap.

- Tarthattok egy nagy családi ünnepséget, ajándékokkal és különleges menüvel a gyerekekkel együtt az ünnep előtt vagy után. Így a karácsony már kevésbé lesz fókuszban.

A mozaikcsaládok gyerekeinek életére vonatkozóan nincsenek szigorú és egyértelmű szabályok; ami nektek megfelel, az egy másik családnak nem biztos hogy jó, ezért fontos, hogy tervezzetek, beszélgessetek és az ünnepek lezajlása után értékeljétek a dolgokat: mi mennyire jött be. Kérdezz meg minden érintettet arról, hogy mit szerettek, mi az, ami szerintük jól működött, mi az, ami nehéz volt, és kérd ki a véleményüket a jövőbeli ünnepekkel kapcsolatban. Könnyebb lehet megvitatni az új ötleteket, amikor a karácsony nem közeledik, hanem épp elmúlt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása