A szülők szerint az ajándékoktól lesznek boldogok a gyerekek — de a kutatások szerint valami sokkal fontosabb számít
Mi lenne, ha idén karácsonykor nem a fa alatti csomagok száma, hanem a közös élmények száma döntené el, hogy sikerült az ünnep? A kutatók szerint a gyerekeid boldogságát nem a dobozok szám és mérete, hanem az élmények növelik – és nem csak öt percre. A karácsony el-üzletiesedése miatti görcsölés lassan ugyanolyan hagyomány, mint a faállítás, az ezüst- és aranyvasárnapok pedig évről évre nagyobb üzleti lavinát indítanak el, miközben a gyerekekbe azt a mítoszt sulykolják, hogy a jóság egyenlő a játékok mennyiségével. Christine Carter, a Berkeley Egyetem szociológusa szerint
A jelenség mögött egy tudományos fogalom áll: a hedonikus adaptáció. Ez azt jelenti, hogy bármilyen jó vagy rossz dolog is ér minket, egy idő után hozzászokunk, és visszatérünk a korábbi boldogságszintünkre. A vadonatúj játék izgalma elhalványul, a birtoklása pedig beépül az „új normálisba”. Más szóval ez egy hedonikus futópad: rengeteget futsz rajta, hogy boldoggá tedd a gyereked, de közben elfáradsz, és egy tapodtat sem jutsz előrébb. Carter szerint a tárgyak kibontása valójában nem is ad mély, pozitív érzelmeket.
Ezzel szemben a fogyasztói kutatások szerint az élményalapú ajándékok teljesen más neurokémiai reakciókat váltanak ki, amik valódi örömöt és boldogságot okoznak. A trükk paradoxnak tűnik:
Míg a játék ott marad a sarokban, egy jó koncert vagy egy közös utazás emléke beépül a személyiségbe. Carter szerint az élmények az örömön túl sokkal értékesebb dolgokat is adhatnak:
Persze a hagyományokat nehéz átírni, de a szakértő szerint van néhány praktikus trükk. Az egyik, hogy az élményt kössétek a családi értékekhez. Ne csak adj egy utazást, hanem mondd is el, hogy azért teszitek, mert a ti családotok értékeli a kalandot és a multikulturalizmust. Fontos, hogy olyan programot válassz, amitől te sem kapsz idegrohamot. Ha te végig feszült és kimerült leszel a vidámparkban, a gyereked ezt megérzi, és az egész élményt hazavágja. Ha már elég nagy, adj neki nagyobb szabadságot: fizesd ki a repülőjegyét, hogy meglátogathassa egy barátját, de a szuvenírekre spóroljon ő.
A lényeg, hogy a hangsúly az élményen maradjon, nem a tárgyon.
Via YourTango