GYEREK
A Rovatból

Sokszor széllel szemben pisilnek, de a számok őket igazolják – Ők a mosipelusos anyukák!

A mai ötvenes-hatvanas generáció még maga mosta a gyerekei pelenkáját, de aztán olyan könnyedén tért át a világ a kényelmes és popsikímélő eldobható pelusra, mintha nem is létezett volna előtte hipós vödör.

Megosztom
Link másolása

A legtöbben értetlenül állunk a jelenség előtt: mi okból vállalja egy édesanya, hogy a bármelyik sarki boltban kapható eldobható pelenka helyett a mosással, kakivakarással és folyamatos előre tervezéssel járó mosható verzió mellett teszi le a voksát?

Az autentikus válaszok érdekében ezért kérdőívet tettünk közzé, többek között a Mosható pelusok eladás vétel és társalgó csoport-ban, melynek vezetője a főleg magyar mosipelus márkákat forgalmazó PelenKaland bolt tulajdonosa, Csákyné Bognár Aliz.

A válaszokból szépen kirajzolódik, hogy milyen nehézségek igen, és milyenek nem tartoznak a mosis életérzéshez, ezért nem csak a hezitálóknak, de a szilárdan ellenállóknak is érdemes beleolvasni a cikkbe.

Hogyan ismerkedtél meg a mosipelus fogalmával és gyakorlati használatával?

A válaszadók túlnyomó többsége nem meglepő módon az interneten találkozott a mosható pelenka fogalmával, blogon, kismamákra specializálódott tematikus oldalakon, influenszerek közvetítésével Youtube-on vagy TikTok-on, esetleg Facebook-csoportban látott először ilyet.

Kismama újság, babaexpo is szerepelt a válaszok között, de

szerencsére sokan voltak olyan szerencsés helyzetben, hogy családtag vagy barátnő indíthatta el őket a mosizás rögös útján.

Ez hatalmas előnyt jelent, hiszen minden kérdésüket bátran fel tudták tenni, és élő segítséget is többször (és ingyen!) kaphattak, ellentétben a magányos farkasként indulókkal.

Az internetnek ugyanis egyszerre előnye és hátránya az információbőség. Mire egy kezdő anyuka végig bogarássza a számtalan variációt – zsebes vagy csónakos, újszülött vagy all-in-one – egy idő után telítődik és erőt vesz rajta a döntéskényszer okozta stressz. Az anyaság pedig amúgy is egy végnélküli stresszforrás (hol pozitív, hol negatív értelemben), így érthető, ha sokan már az utánajárás során feladják az egészet.

Ezt ússzák meg azok, akiknek van a környezetükben haladó vagy profi mosipelust használó anyuka.

A többiek vagy átrágják magukat a tömérdek infón és saját szakállukra kezdenek el kísérletezni a fazonokkal, méretekkel, vagy elmennek/meghívnak magukhoz egy erre szakosodott tanácsadót, befizetnek egy bemutatóra vagy keresnek egy olyan anyukás kört (hurciklubot, baba-mama klubot), ahol mindezt megtanítják nekik.

Az egyik válaszadó így írt saját útjáról:

-Interneten tájékozódtam, ami nagyon nehézkes volt. Majdnem 2 hétbe telt a megfelelő információk megtalálása, értelmezése, átültetése a gyakorlatba.

Kellő külső támogatás híjján tehát nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki a nulláról kezdjen neki a mosizásnak.

Mielőtt belekezdtél, milyen kételyeid voltak? Ezek hogyan változtak meg azután, hogy belejöttél a dologba?

Új dologba belevágni egyszerre izgalmas és nyomasztó, hiszen nem tudhatjuk, menet közben milyen nehézségeink lesznek. Nincs ez másként a mosipelussal sem.

Minden kezdőben ott lapulnak a jogos kérdések: mennyit kell majd mosni, hogy fog ez beleférni az időnkbe, mennyire fogja bent tartani a kakit/pisit az adott fazon, és egyáltalán: hogy fogom bírni ezt a sok kaki közeli élményt?

A válaszadók őszintén, kertelés nélkül írtak a kezdeti nehézségekről is, amelyek egy jól kialakított saját rutin sikerélményei után gyakorlatilag eltörpülnek. Volt, aki a kezdeti kudarcok után egy ideig abba is hagyta, majd újrapróbálkozott, és végül sikerrel járt.

-Kezdhettem volna hamarabb, rutinnal kb. napi fél óra plusz teendő - írta az egyik anyuka.

Azért pedig senkit nem vitt még el a Mosipelus rendőrség, mert adott alkalommal esetleg rákényszerült az eldobható pelenkára.

Többen megjegyezték, hogy valószínűleg a többség túlmisztifikálja a dolgot, és csak el kellene kezdeni, aztán menet közben úgyis mindenkinek kialakul a maga rendszere.

Mi a legnagyobb pozitívuma a mosipelusnak? És mi a legnagyobb negatívuma?

Aki aztán egyszer belejött, az nem véletlenül szokta megjegyezni, hogy nem is érti, mások miért nem így csinálják.

A mosható pelenka ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem csak azért jó, mert nem terheljük a környezetet 500 év alatt lebomló műanyagokkal.

Egyik legfontosabb előnye a környezetvédelmen túl a gazdaságossága, használatukkal ugyanis több százezer forintot spórolhatunk.

Egy alap készlet 30-60.000 forintból kijön, ami konkrétan a bilizésig elég lehet (hacsak nem gyűjtő az illető, és rendszeresen elcsábítja egy-egy új minta vagy fazon). Ezzel szemben eldobható pelenkára 3 év alatt akár több, mint 400.000 forintot is eltapsol az ember.

Mindebbe még bele sem számoltuk a baba fenekére elkent mindenféle kenőcsöket, amik a műanyagok okozta irritációt hivatottak enyhíteni. Sokan egyébként végül pont emiatt kötöttek ki a mosizásnál, hiszen itt nincs semmiféle irritáció, és nincs szükség krémekre.

-Nincs szemét, csak szép fenék! - ahogy mondják.

A készlet kialakítása után akár egy világjárvány alatt sem kell azon görcsölni, elfogyott-e a pelenka, ráadásul a legtöbb mosipelusos baba sokkal hamarabb lesz szobatiszta.

Mindennek a jónak persze ára van, ezt a válaszadók sem tagadták: ki kell alakítani és tartani magunkat a mosási rendszerhez, ha nincs segítségünk az elején, belefuthatunk nem megfelelő típusú pelenkákba és akkor újat kell venni (bár a nem használtakat nagyon könnyű eladni!) és utazáshoz is nagyobb hellyel kell számolni.

Az internet nyújtotta vásárlási lehetőségekkel is óvatosan kell bánni, mert sok kínai gyártó is meglátta a potenciált a mosikban, a gyártáshoz használt vegyszerekre azonban nem fordít kellő figyelmet.

Milyen más környezetvédő és milyen környezetszennyező szokásod van?

A mosható pelenka környezetkímélő tulajdonságairól más esett szó, a válaszadók is egyöntetűen azért döntöttek mellette, hogy gyermekeiknek és a jövőnek ne kelljen még több vegyi terheléssel szembenézniük. Azt gondolnánk, aki vállalja az ezzel járó plusz munkát, az már régóta ezt a szemléletet követi az életének többi területén is.

Azonban érdekes módon többen is azt írták, a mosipelus egyfajta kapudrogként működött náluk: csak a mosizás kapcsán kezdtek el foglalkozni behatóbban a természetvédelemmel, a fenntarthatósággal.

-A mosi által elkezdtünk átállni egy tudatosabb életre. - írta egyikük.

Többen például a mosizást megismerve kezdtek el mosható mensturációs betétet használni, vagy saját életkörülményeikhez igazodva átalakítani egyes környezetszennyező szokásukat.

Persze bőven akadt olyan is, akik már régóta a zöld utat járja, komposztál, vegyszermentesen takarítja az otthonát, saját maga keveri a kozmetikumait, pálmaolajmentes termékeket vásárol, és így tovább. De mindenki tudott még olyan területet említeni, amit tudna tovább zöldíteni.

Öröm volt a válaszok között (és mögött) látni az őszinteséget, a kudarcok elismerését, a saját életük zöldebbre szabásának egyéni útjait. Van, akinek nem járható, hogy tömegközlekedve intézze a nagybevásárlást, de igyekszik ezt azzal kompenzálni, hogy kerüli a repülőgéppel történő utazást. Aki panelben lakik, értelemszerűen nem tud az egész családnak elegendő friss szezonális zöldséget termeszteni a balkonon, cserébe beltéri komposztálót, bokashi-t használ, amit a kerületben fellelhető közösségi kertekben tud kiüríteni.

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma környezetkímélő út sem, ami az egyiknek könnyű, a másiknak lehet, hogy kivitelezhetetlen.

Az utolsó előtti kérdés erre irányult.

Van-e olyan környezetvédelmi szokás, amit a mosipelusnál nehezebben megugorhatónak gondolsz?

A vegán életmód, a csomagolásmentes vásárlás vagy a több gyerekkel történő bevásárlás tömegközlekedéssel való megoldása sok válaszban felmerült. Ugyanígy, a kitöltők szerint komoly erőfeszítést igényel a helyi élelmiszerek előnyben részesítése, a textilzsepi családi szintű használata vagy mondjuk a víztakarékosság.

Az egyik legkonkrétabb válasz szerint viszont a mosipelusnál már csak a fűrészporos WC a nehezebben kivitelezhető szokás.

Ugyanakkor többen megjegyezték, hogy igazából minden mást nehezebbnek látnak, hiszen a mosizás egy egyszeri beruházás és egy egyszeri rendszerkialakítás után gyakorlatilag önjáró dolog, és nem jár további lemondással vagy folyamatos önkontrollal.

A környezeted támogat/támogatott-e a mosipelus használatban, akár kezdőcsomagokkal, akár gyakorlati segítséggel vagy más módon?

Erre a kérdésre szomorú módon a legtöbb válasz az volt, hogy nem, senki sem támogatta őket. Sem magában az elhatározásban, sem a gyakorlati kivitelezésben, sem máshogy.

A címben említett széllel szemben pisilés problematikája is sok helyen felbukkant, volt, ahol a környezet, a család kifejezetten ellen tartott a törekvésnek.

Hát, innen szép a győzelem. A válaszadók ugyanis ennek ellenére, saját igazuk tudatában beleálltak a dologba, és nem csak magukat, de legtöbbször a környezetüket is sikerült végül meggyőzniük a mosipelus használatának fontosságáról és kivitelezhetőségéről.

Ha egyetlen mondattal kellene meggyőznöd valakit a mosipelus használatának fontosságáról, mi lenne az?

Az utolsó kérdésre adott válaszok közül párat változtatás nélkül közlünk, kiemelve, hogy a válaszadók mindegyike végigment már a mosható pelenka használatának rögös útjain, tehát nem zöld kanapéhuszárok írták őket.

  • Spórolj velünk, költs tudatosan.
  • Mi 1,5 évesen szobatisztultunk.
  • Egy gyerek kb. 1 tonna eldobható pelenkát termel, ami évszázadokig nem bomlik le.
  • Próbáld ki, maximum eladod a készletet, ha nem tetszik ez az egész.
  • Ha megvan a számodra jó készlet és rutin, semmiben nem érzed tehernek, a része lesz mindennapjaidnak. 3 gyerekkel már simán 1-1,5 milliónál járok spórolásban.
  • Nincs szemét, csak szép fenék!
  • Baba bőrének ez a legjobb módszer.

És ami talán a legmeggyőzőbb:

Ne gondold túl, segítek!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása