INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk

Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása