INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Lehet, hogy természethiány-zavarod van? Én így gyógyultam ki belőle

Csak lassan derült ki, hogy milyen kulcsfontosságú a természetben töltött idő, hogy megúszd a szorongást és kiegyensúlyozott élet élj

Megosztom
Link másolása

Hosszú ideig olyan munkám volt, ami az egész napomat, minden napomat a négy fal közé szorította. Reggel felkeltem, beültem az autóba, a mélygarázsban kiszálltam, és felmentem az irodába dolgozni. Bármilyen modern és menő hely volt a munkahelyem, még ha fákat láthattam is az ablakból (ha épp volt öt percem erre a luxusra), akkor is izolálva voltam a természettől. Idővel észrevettem magamon, hogy szorongóbb lettem, nyugtalanabb, több időt vett igénybe egy-egy feladat megoldása, már nem élveztem annyira a munkával járó tennivalókat.

Így aztán még több időt töltöttem munkával, még több új projektet vettem magamra, hogy újra érezhessem a kezdeti lelkesedést, az alkotás örömét.

Két nyárral ezelőtt már egyetlen nap szabadságot sem vettem ki. Ősszel azt éreztem, hogy nem megy tovább, el kell bújnom mindenki elől. Ekkor leköltöztem egy magányos erdei faházba két hétre. Se 4G, se folyóvíz, se fürdőszoba, csak az erdő, a mező, a völgyek, a dombok, távolban a Duna vékony szalagja, közel meg a madarak, a szarvasok, őzek, ugató róka, üvöltő sakál, néma röptű bagoly és én.

Hogy mivel töltöttem az időmet? Semmivel. Ringatóztam a függőágyban és néztem a felhőket, nagyokat sétáltam, és közben szedtem az épp érő erdei bogyókat, átaludtam az éjszakákat, és egész kipihenten tértem vissza a hétköznapokba.

Aztán mindent ugyanúgy folytattam tovább, mint azelőtt, és a hatás néhány hét alatt semmivé foszlott.

Nem tudtam, hogy amit évek óta érzek, annak már neve is van. És gyógyszere is.

A természethiány-zavar akkor jelentkezik, ha megfosztjuk magunkat a szabadban töltött zavartalan időtől.

És ezzel rengeteg nemkívánatos mentális és fizikai problémát okozhatunk magunknak, többek között üdvözölhetjük körünkben a stresszt, a szorongást és feledékenységet is. A jó hír az, hogy a természethiány-zavar gyógyítható, már napi 20-30 perc elég lehet a tünetek fokozatos enyhítésére, egyszerűen azzal, hogy kimegyünk a szabadba, és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát.

A szabadban töltött idő csodákra képes, feldobja a hangulatunkat, lecsendesíti a gondolatainkat, és egy kicsit szebb hellyé teszi a világot. A tanulmányok szerint a természetben töltött zavartalan idő közvetlenül befolyásolja, hogy mennyire érezzük magunkat jól a bőrünkben.

Mostanában, ha egy keményebb munkanap van a hátam mögött, már veszem is a cipőmet, a kutyát, és indulok sétálni. Kint a szabadban a feszültség fokozatosan elszáll és helyreáll bennem a világ. Nem számít, milyen idő van, ha fúj a szél, ha vízszintesen esik az eső vagy ha véletlenül meleg van (ahol most élek, ott ez ritkaság), megyek. Néha emlékeztetem magam arra, hogy ha kibírtam egyedül két hetet egy vadonban (sőt még élveztem is), akkor képes vagyok bármire. Rengeteg dolgot meg tudok csinálni, amitől félek, vagy amitől korábban tartottam. Kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, boldogabb vagyok.

Hogyan tesz minket boldogabbá a természet?

Ez leginkább azoknak a boldogsághormonoknak köszönhető, amelyeket a szervezetünk kint a szabadban kezd el termelni. A természetben töltött idő egy csomó kellemes dolgot indít el bennünk: csökkenti a kortizol hormon (ő felel a stresszért) szintjét, növeli a szerotonin hormon (ő meg nagyvonalakban a boldogságért) szintjét, és még a szerelem/kötődés hormonjának, az oxitocinnak a termelődését is fokozhatja.

Az erdei vakáció után az erdők lettek a kedvenc helyeim. Sosem éreztem a fák közt egyedül magam, fura módon ott valahogy legyőzhetetlenné váltam. Jöhetett szembe még vaddisznó is, beleálltam a helyzetbe, ugyanúgy, mint utána az életem más területein. Ezekről a sétákról mindig úgy térek vissza, hogy lelkesnek és kipihentnek érzem magam, és sokkal jobban tudok koncentrálni utána a feladataimra.

Persze nem mindenkinek való az erdei séta, viszont a természet hiánya mindenkit beteggé tesz.

Ha a túrázásnak még a gondolatától is kiráz a hideg, semmi gond. Sokszor elég csak a szabadban tartózkodni, például reggelizni a teraszon, egy jót grillezni a kertben a haverokkal. És ha közben valami igazán szépet látsz, például egy gyönyörű naplementét, a szervezeted máris dopamint (egyfajta örömérzetért felelős jutalmazó hormont) szabadít fel, ami kellemes érzést nyújt - ehhez a fajta boldogsághoz nincs szükség túrafelszerelésre.

A zöld vagy kék felületek látványa, ilyenek például a dombok, mezők vagy folyók, tavak, esetleg a tenger közelében élni, pozitív hatással van a fizikai és mentális állapotunkra, sőt, még az életkilátásainkat is javítja. Amikor a tenger közelében lazulsz, vagy egyáltalán amikor sok a nedvesség a levegőben, negatív ionoknak vagy kitéve, ez pedig csökkentheti a depressziót, energikusabb leszel, és még abban is segíthet, hogy jobban aludj.

Sőt, a talajban élő baktériumokkal való érintkezés is szerotonint szabadít fel a szervezetben, állítólag ezért olyan derűsek a kertészek (gondolj csak Bálint gazdára vagy Kiszel Péterre).

A környezetünk elvárásai nagy nyomást helyeznek ránk, hiszen társadalmi szinten elvárják, hogy mindig a legjobbak legyünk, hasítsunk a karrierünkben, legyünk tökéletes szülők, engedelmes gyerekek, támogassuk a párunkat, maradjunk sportosak, ragyogjon a lakás, főzzünk úgy, mint egy Michelin csillagos séf és ápoljuk a barátságainkat is. Nem csoda, ha nyomasztani kezdenek ezek a valójában egyszerre megugorhatatlan feladatok.

A természet viszont megmutatja, hogy nem kell mindig ragyogni. A fákon a levelek tavasszal és nyáron nőnek, de aztán lehullanak, hogy a fa télen pihenni tudjon. Nekünk is jár a pihenés, és el kell engedni azt a vágyat, hogy majd mi jobban csináljuk.

Mit akarunk jobban csinálni? Kinek-minek mutatjuk meg? Bővel elég, ha a családunknak mi vagyunk a legjobb. És azt csak a kiegyensúlyozott, nyugodt önmagunkkal tudjuk nyújtani.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy a természettől boldogabb legyél?

A természetfóbiások számára jó hír: nem kell sok idő, hogy a szabadban tartózkodás csodát műveljen veled. Az Exeteri Egyetem kutatása szerint

heti két óra az a minimum, ami után már észrevehetően javul a közérzetünk.

Hogy ez túl hosszú idő? Szerencsére nem muszáj egyszerre letudni, napi 20-30 perces adagokban is érvényes, és nem számít, hogy hol vagy épp a szabadban - az erdőben, a folyóparton, a saját kertedben vagy a parkban. Én azt vettem észre, hogy minél több időt töltök kint, annál boldogabb vagyok. Néha elég a megerőltető túra helyett annyi is, hogy csak figyelem az állatokat. A legelésző lovakat, a fekete gólyát, ami a víztől az erdő felé repül, vagy a csendre előmerészkedő nyulakat.

Végül itt van néhány egyszerű módszer a természethiány-zavar enyhítésére - melyeket jó lett volna előbb tudni:

1. Vidd be magadhoz a természetet

Ezt a tippet akkor érdemes megfogadni, ha olyan helyen élsz, ahol nem tudod egyszerűen megoldani azt, hogy kijuss a természetbe. Vagy csak nagy erőfeszítéssel, mondjuk sokat kell hozzá utazni. Ilyenkor köztes megoldásként vidd be magadhoz, hogy a természet minden nap körülötted lehessen. Tegyél cserepes növényeket az asztalodra, tájképeket a faladra, madáretetőt az ablakodba. Ezek az apró változtatások a kezdő hiányt simán enyhítik, és átmeneti megoldást nyújtanak addig, míg a hétvégén végre el tudsz jutni oda, ahol enyhülést találsz.

2. Természet, mikrodózisokban

Ha munka közben pihenned kell, ahelyett, hogy a telódat olvasgatnád, menj ki a szabadba. Igen, az irodaházak között is van tér. Vagy ahol épp dolgozol. Bárhol találhatsz egy kis természetet, amivel kapcsolatba kerülhetsz, vagy legalább nézz fel az égre. A természetet mikrodózisokban megkapni jó dolog, és komoly segítség ahhoz, hogy az egész nap téged érő stresszt enyhítsd. A néhány perces séta fel fog tölteni, és újult erővel tudsz dolgozni tovább.

3. Barátkozz össze egy fával

Minden nap találkozunk fákkal, de ritkán kötünk velük ismeretséget. Pedig a fák csodálatos élőlények és tanulhatunk tőlük - az erő, a stabilitás, a rugalmasság, a másokkal való törődés mind olyan tulajdonságok, amelyeket elleshetünk tőlük. Ha összebarátkozol egy fával és kötődést alakítasz ki vele, az csökkentheti a magányt és a szorongást, hiszen tudod, hogy van egy élőlény a közeledben, amely mindig elfogad, és soha nem ítélkezik feletted.

Hogy hogyan kell ezt csinálni?

Egyszerűen hagyd, hogy a fa szólítson meg. Séta közben elmész mellette, és valamiért felfigyelsz rá. Másnap is. Harmadnap már finoman megérinted. Negyedik nap pedig már várod, hogy megint érzed-e a hívását. Aztán amikor végül megöleled, érezni fogod, hogy ő a te fád.

És hogy mindig ott van, amikor csak szükséged van rá.

4. Ne bújj el a zápor elől

Különösen, ha városi környezetben élsz, ritkán találkozol az időjárás áldásaival. És most nem a kánikuláról beszélek. Engedd, hogy a természet hasson az érzékeidre. Legközelebb, ha jön a zápor, ahelyett, hogy valami kapualjba vagy kávézóba futnál menedékért, próbáld ki, milyen érzés, ha az esőcseppek a kinyújtod a tenyeredre és a fejedre hullanak. Hagyd, hogy az esővíz csöpögjön a hajadról. A záport követő különös illat, melyet petrichornak is szoktak nevezni, tele van a föld és a benne lakó mikroorganizmusok szagával. És boldogsághormonokat aktiválnak benned. Élvezd a záport, és tudd, hogy nagyon jót tesz neked.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása