Hogy micsoda? András herceget a saját felesége hozta össze Epsteinnel, aki miatt aztán mindent elveszített?
Az Epstein-botrányban rendre András herceg a főszereplő, de a háttérben egyre többször bukkan fel a volt feleség, Sarah Ferguson neve is. A yorki hercegné ugyanis nemcsak pénzt fogadott el a hírhedt pénzembertől, hanem
Sarah 2011-ben még nyilvánosan arról beszélt, hogy „utálja a pedofíliát”, és „gigantikus hibának” nevezte, hogy pénzt fogadott el a milliárdostól, akit kiskorúak szexuális kizsákmányolásával vádoltak, miközben kijelentette: örökre megszakítja vele a kapcsolatot. A háttérben azonban egészen más történt. A Mail on Sunday birtokába került levélben ugyanis bocsánatot kért Epsteintől, és „kitartó, nagylelkű és felséges barátjának” nevezte.
Szóvivője azzal magyarázta a megalázkodó hangvételű levelet, hogy Sarah egy „hátborzongató telefonhívás” után írta meg, amelyben Epstein állítólag azzal fenyegetőzött, hogy „elpusztítja a York családot” – mindezt „Hannibal Lecter-hangon” előadva.
A pénz viszont kézzelfogható tény. Sarah elismerte, hogy 2010-ben 15 ezer fontot kapott tőle adósságai rendezésére.
Arról azonban sehol semmilyen tény nem látott napvilágot, hogy miért és milyen előélet után fordulhatott a férfihez adósságai rendezése céljából Sarah.
És itt jön a csavar: Ghislaine Maxwell – Epstein egykori szeretője és András régi barátja – a kihallgatási jegyzőkönyvekben kerek-perec azt mondta, nem ő mutatta be a herceget a milliárdosnak.
A történet itt kap egy újabb réteget. Évtizedek óta visszatérő kérdés, hogy miért él együtt András és Sarah, annak ellenére, hogy 1996 óta hivatalosan elváltak. Hogyan maradhattak egy háztartásban annyi hűtlenség, botrány és megalázó sajtóügy után?
A választ talán épp az Epstein-szál adja meg. Ha valóban Sarah volt az, aki közelebb vitte a családhoz a hírhedt pénzembert, akkor olyan titkokat tudhat, ami miatt Andrásnak is érdeke, hogy soha ne forduljanak végleg egymás ellen.
A tények mindenesetre magukért beszélnek.
Ott volt Beatrix hercegnő 2006-os 18. születésnapi partiján is – díszes tengeri tisztnek öltözve, Harvey Weinstein és a maszkos Maxwell társaságában –, miközben már javában körözés volt ellene kiskorú megerőszakolása miatt.
És még ez sem volt elég: 2008–2009-es börtönbüntetése után egy évvel Sarah ismét elfogadta a pénzét, hogy enyhítsen a saját adósságain. Ez lett az a „gigantikus hiba”, amely most újra a nyakába szakadt.
Miközben András herceg egész karrierje, jó híre és minden tisztsége ráment a barátságára (sőt, valójában részben a királyi családé is), a legújabb kiszivárgott levelek azt sugallják: lehet, hogy
Ő hozhatta össze a már régóta elváltan élő és elég befolyásolható exférjét a szörnyeteggel. Hogy miért? Talán éppen 2 millió fontért.