INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Csernák Botond extrém, víz alatti étteremben is dolgozott: „Hangyát gyűjtöttünk, egy szezonra pár ezret kellett összeszednünk az erdőben”

Csernák Botond több híres alternatív Michelin-csillagos étteremben is dolgozott, ahol megdöbbentően különc ételek kerültek az asztalra: néha saját gyűjtésű hangya, de előfordult olyan is, hogy a NASA kutatói segítettek egy ételt kikísérletezni.

Megosztom
Link másolása

Mint a mesékben, Botond is vette a vándorbotját meg a tarisznyáját és nekiindult a nagyvilágnak szerencsét próbálni. Rátévedt a Michelin-csillagos útra és ott annyira sikeres lett, hogy nemzetközi éttermek ajtajai egymás után nyílnak meg előtte. Ebbe a különleges világba nézhetünk most együtt körbe.

- Hogyan csöppentél bele a vendéglátásba?

- Már gyerekkoromban megjött az ihlet, mert azt terveztem, hogy az édesanyámmal fogok egy kávézót nyitni. Ezt annyira komolyan vettem, hogy

egy általános iskolai fogalmazásban le is írtam, mint üzleti tervet,

ez a kis irományom egyébként a mai napig meg van, eltettük emlékben. Mindig is érdekelt a vendéglátás, gimnazistaként már Siófokon dolgoztam egy koktélbárban, és az egyetem mellett elkezdtem a kávézóm megnyitásán dolgozni, ahogyan terveztem. Érdekeltek az ételek is, de inkább a szervíz és a menedzsment vonzott, a vendégek körüli teendők összességében.

- Nemrégen még Budapesten dolgoztál, de már Barcelonába van az új munkahelyed, mi történt?

- Igen a Mákból jöttem el nemrégen, mert másképp alakultak a dolgok, amik amúgy ebben a szakmában nagyon gyorsan változnak. Már egy éve dolgoztam ott, mint üzletvezető, és az első Michelin csillag megszerzése volt a közös célunk, de sajnos ez nem jött össze.

Valahol egy kalandor vagyok, bár nehezen vettem rá magam hogy hazamenjek, nem bántam meg,

mert láttam a Mákban a fantáziát és ennek része akartam lenni. Úgy egyeztünk meg, hogy a Michelin-gáláig kapok szerződést, szóval egy nagyon kemény és érdekes egy év van mögöttem, sok új tapasztalatot szereztem. Sajnos, mivel nem értük el együtt a célunkat, az első Michelint, elváltak az útjaink.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csernák Botond (@botond_csernak) által megosztott bejegyzés

A barcelonai étterembe úgy kerültem, hogy a tulajdonosával már Stockholmból ismertük egymást. Kiderült, hogy keresnek egy új üzletvezetőt, ebbe az egy Michelin-csillagos étterembe és bevallom ez egy nagyon izgalmas új lehetőségnek tűnt, megtetszett és elvállaltam. Ez teljesen friss információ velem kapcsolatban, még eddig nem publikáltam sehol.

- Milyen az új helyed Barcelonában?

- A MontBar-ba üzletvezetőnek csatlakoztam, és ez egy sokkal kisebb hely, mint az előző helyeim voltak, mert itt egyszerre húsz embert tudunk fogadni, emiatt kétszer van asztalcsere. Ez időhöz van kötve, csak két turnus van naponta. A menű klasszikusan nemzetközi sok spanyol alapanyaggal. Régebben ez egy befutott tapasos volt, de ma már fent van az egy csillaggal a Michelinek között. Egy hónapja érkeztem, nagyon érdekes kihívás ez a feladat, úgy érzem, jókor jött Barcelona a sok hideg, északi város után.

- Hol is kezdjük el a sikertörténetedet?

- Már 21 évesen több vállalkozásom is volt, most is van egy budapesti kávézóm, amit bérbe adtam végül, és egy étteremmel is próbálkoztam, de éppen, hogy megnyitottam, jött a covid rá három hétre, így az teljesen leállt, fel kellett adnom. Természetesen először Magyarországon akartam szerencsét próbálni, de emiatt hogy minden bezárt, külföldre kellett mennem. Így jött Norvégia, mert ott nyitva volt a híres étterem, az Under, ezért elvállaltam egy felszolgálói munkát, hogy megmenthessem a kávézómat legalább, ha az éttermet már nem is tudtam.

Akkor még nem gondoltam, hogy megdöbbentően bizarr éttermekben is fogok dolgozni,

egészen véletlenül csöppentem bele ebbe a teljesen más világba, ami a Michelin-csillagos éttermek extrém univerzuma.

- Milyen volt a híres norvég vízalatti étteremben dolgozni?

- Mivel szeretem a kihívásokat, és az Under Norvégiában egy nagyon különleges étteremnek számít, azonnal elvállaltam.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csernák Botond (@botond_csernak) által megosztott bejegyzés

A 2-3 Michelin-csillagos éttermekben többnyire különlegesen felépített kóstoló menük vannak, így órákig is eltart az evés, ami egy speciális ízexpedíció, és általában 12-25 fogásból állnak. Ebben az étteremben is a helyi alapanyagokra fókuszált a menüválaszték. Az étterem egy óriási minimalista cement blokk,

Norvégia déli csücskében helyezkedik el, vadregényes, hideg környezetben, ami öt és fél méter mélyen megy le a tenger alá

és 25 centiméter vastag üvegen keresztül láthatjuk az élővilágot evés közben.

Mivel ez az étterem a víz alatt van, így a tengerben élő alapanyagokat, növényeket és állatokat is innen szerezhettük be az étlaphoz. Nagyon sok mindent mi magunk gyűjtöttünk be az ételekhez a tengerből és a környékről. Annyira friss volt minden, hogy búvárként mi magunk merültünk le a kagylókért. Ezt is meg kellett tanulnom, de persze nem volt kötelező. Egyébként

hangyát is kellett gyűjtenünk, szó szerint, egy szezonra körülbelül pár ezret kellett összeszednünk az erdőben és lefagyasztanunk.
Az Underban a felszolgált borok a norvég tengerben a víz alatt 3 évig várakoznak

- Micsoda? Hangyák kellettek valamihez?

- Igen tudom ez nagyon furcsa, de a hangyáknak az egyik védekezősavukat fel lehet dolgozni, kissé hasonló az íze, mint a citromnak, és emiatt ezt egy desszerthez használták fel. Ehhez kellett az egész hangya, amiket -

cryofreezing technikával lefagyasztva tároltunk és a desszerthez a tálaláskor, dekorációként egészben is felszolgáltuk.

Ez a hely az itteni ételek ízkomplexitására törekedett, amikben még a fenntarthatóság is nagyon fontos volt, hogy minden öko legyen és a természetben fellelhető.

- Ez nagyon megdöbbentő...

- Valóban van egy csomó furcsaság, ami nagyon figyelemfelkeltő, mondhatnám például a vér és a csokoládé párosítást is, mint desszertet, ami évek óta befutott dolog volt és a véradásra irányította a  figyelmet. Az ilyen extrémebb éttermekben és gasztro körökben, amúgy gyakori a közérdekű témák támogatása. Ezek a furcsaságok, inkább az északi országok éttermeikben vannak jelen, ahol sokkal erőteljesebben a tesztelésekre, kutatásokra, felfedezésekre hangsúlyozódnak az éttermek, mert ez valóban egy komoly határfeszegetés, amivel változásokat szeretnének elérni a jövőben a fenntarthatóság terén.

- Ezek a furcsa feladatok nem leptek meg?

- Dehogynem. Eleinte nekem is fura volt, ehhez meg kellett értenem a koncepciójukat. Elég szélsőséges ez a két példa, de ezeken a helyeken minimum egy-két olyan étel bekerül a fogásokba, ami ennyire extrém módon feszegeti a határokat. Kreatív elemek inspirálják a séfeket, szinte bármi előfordulhat ami teljesíthető, például

van, hogy százéves kagylókat szervíroztak fel, ami szintén elég durván hangzik, ha belegondolunk.

Különc missziókat kellett megtanulni, de nem volt kötelező, sem a hangya begyűjtés, vagy a búvárkodás a jeges vízben, de úgy voltam vele, hogy elég érdekesek, így hát kipróbáltam.

- Honnan tudták, hogy mi ehető, mi nem?

- Rengeteg mindent fel lehet használni a természetben, amit sokszor nem is gondolnánk. Ennek az étteremnek is több tudományos szakértője volt, saját halásza van, és érdekesség, hogy

tengerbiológiai kutatóközpontként is működik, amellett hogy étterem.

- Miért jöttél el onnan?

- Fantasztikus idők voltak, csodálatos környezetben, de az egész a semmi közepén volt. Budapest után egy kicsit belefásultam az eseménytelenségbe. Többre vágytam, ezért kezdtem el keresni az új helyemet, így következett a sorban az Alchemist Koppenhágában.

- Egyik extrém helyről mentél a másikba...

- Ez egy nagyon progresszív étterem, ezért érdekesnek tűnt, úgyhogy jelentkeztem, és felvettek egy többkörös interjú után, amihez azért szerencse is kell, mert ott nincs sűrűn személyzetváltás. Nem könnyű leírni ezt a helyet, de talán az ad egy képet róla, hogy

a világ legjobb 50 étterme között van. Már én is ott dolgoztam, mint menedzser, amikor az 5. helyre kerültünk,

ez hatalmas elismerés volt.

Ebben az étteremben kifejezetten forradalmi ételek készülnek, amiket talán el sem tudunk képzelni. A Harvard egyetem valamint a NASA kutatói is velünk dolgoztak a kísérleti ételek tudományos elkészítésében. Teljesen hihetetlen dolgok kerültek ki a konyhából, és itt nem csak a molekuláris gasztronómiára kell gondolni, ezek űrkorszaki gondolkodók voltak.

Az elkészített ételek nagy része ehető volt, ezeket egy 5-6 órás vacsora-show keretében,

színházi elemekkel, beszélgetésekkel, performanszokkal, zenével kombinálva kínálták, így adva át kritikus, mély üzeneteket, különc ételekkel kísérve. Voltak akik, egy-egy tematika végén sírtak vagy éppen nevettek, de mindenképpen egy érzelmekkel teli kaland volt.

Ezen a helyen a hatásos látványvilág kialakításához az étteremnek saját grafikusai, dizájnerei is vannak. A vendégek különböző szobákon mennek keresztül, mint stációk, de végül a dómteremben kapják meg a legtöbb információt. Kivetítés is van, mint egy színházban, közben szervírozzák hozzá a fogásokat a téma érzékenységéhez kapcsolódóan. A vendégek folyamatos hatásoknak vannak kitéve, erre a legelején mindig felkészítettük őket.

- Mivel hökkentették meg a vendégeket?

- Egy példa, ami a csokoládéval, a kakaóbab kitermeléssel kapcsolatos. Ezt főleg Afrikában végzik, ráadásul gyerekmunkásokkal embertelen körülmények között. Az étteremben emiatt csak olyan csokit használtak fel, ami megbízható forrásból jött és senki nem volt kizsákmányolva emiatt. Úgy hogy, erre felhívva a figyelmet

a desszert egy csoki koporsó formájában érkezett az asztalra,

amihez azok az adatok is meg voltak adva, hogy mennyi embert érint ez a kizsákmányolás a világon.

Rengeteg provokatív dolog és iróniai van ezekben a tálalásokban. A koncepciók a séfeknek a vízióján keresztül, egy komoly üzentté válik, felhívják a figyelmet azokra a dolgokra, amikben változást szeretnének elérni.

- Milyen ételeket ehettünk volna ott vacsorára?

- Ez nem egy hagyományos étterem, volt jó néhány étel, amivel a vendégek kiléphettek a komfortzónájukból. Az Alchemistben is alapvetően a gasztronómiával való kísérletezgetés a fontos, ehhez saját termesztésű gombafajtájuk is volt, a mycelium, ami behálózza az egész világot, annyira jelentős, mint az internet. Az NASA-val való egyik kollaborációjuk az volt, amikor

megkérdezték az űrhajósokat, hogy milyen étel hiányzott nekik a űrben a legjobban,

és ők azt mondták, hogy egy friss szelet kenyér vajjal megkenve. Ez adta az inspirációt, a tejbe áztatott kenyérre ami felhabosított tejbuborékokkal volt megfagyasztva. Ez egy ropogós összhatást keltett, mint a friss kenyér héja, ami mellé kaviárt adtak.

1984 Orweltől, a nagy testvér figyel szimbóluma: egy orvosplasztikai műanyagból készült élethű szem, aminek a szembogarából lehetett kikanalazni, a krémes idényszerű fogást

Csak hogy pár példát mondjak még, a melegszendvicset egy mocsival fuzionálták össze, ebben az ízek keveredése és formája volt a kihívás. A tálalás is lehetett meghökkentő, amikor például egy valódi méretű szilikon nyelven voltak feltálalva szezonális finomságok, amikről konkrétan le kellett nyalni az ételt.

Nekem talán a legfurcsább kísérlet az volt, amikor a kenyér be lett oltva rockfort sajtpenésszel, úgy hogy a vendégek penészes kenyeret is kaptak, az egyik anderseni mese sztorija alapján.

Az élethű nyelven tálalt fogás, amiről le kell nyalni az ételt

- Hogyan kerültél Svédországba?

- Dániában elég sok feladatot kaptam, többet is mint vártam, nagyon megbecsültek, mégis két és fél év után úgy éreztem, hogy már nincs hova fejlődnöm ott. Éppen volt két hét szabadidőm és elutaztam a stockholmi Frantzénba, ismertem a menedzsert, így felajánlottam neki, hogy szívesen mennék gyakorlatra erre a kis időre. Ez olyan jól alakult, hogy félévre rá állást kínáltak, úgy hogy átmentem hozzájuk, így lett a következő állomásom a stockholmi Frantzén. Provokatív és határokat feszegető helyekről érkeztem oda, ahol nem mindennapi dolgokat láthat az ember, ellenben ebben az étteremben teljesen más környezet várt.

Ez is egy három Michelin-csillagos étterem, de kisebb mint az előzőek, mégis a 18. a világranglistán.

Ez maga a klasszikus tökéletesség volt, valamilyen szintű lazasággal. Itt nem volt extrém kísérletezgetés, hanem elegancia és perfekcionizmus. Itt is minden egyes alapanyagokból a legeslegjobbakat használtuk, amit a világ minden pontjáról hozattak, Japánból, Kolumbiából, mindent a legjobb helyről. Ez az étterem az ételekre és az italokra fókuszált nem a nézőpont kitágítására. Azt hiszem ez volt az egyik legközvetlenebb hely ahol a vendégeket szinte barátként kezeltük, semmi konvenció nem volt benne. Profin felépített házigazda szerepben fogadtunk mindenkit, szinte régi ismerősként.

Egyébként nem titkolt vágyam volt, hogy Svédországba messek, mert változások történtek a magánéletemben is.

A Frantzén egy egyszerű bérház, ám a világ egyik legfelkapottabb Michelin étterme Stockholmban

- Rád talált a szerelem?

- Koppenhágában megismertem egy svéd lányt, aki ma már a menyasszonyom, így adta magát a történet, hogy elmegyek vele Svédországba és ott fogok dolgozni, úgyhogy mikor a Frantzén felvett, össze is állt a kép. Mind a ketten tudatosan alakítjuk a karrierünket és ezzel egy ideig egy országban is lehettünk. Most csak én költöztem Spanyolországba, a kedvesem csak nyáron tud utánam jönni.

- Ennyi különleges helyen találkoztál hírességekkel is?

- Az Underban egyszer a norvég hercegnő eljött enni az egész családjával. Erre az étterem életében nem volt példa, hatalmas megtiszteltetés volt. Mivel a gyerekeket is hozták, velük kimehettünk búvárkodni, mert éppen jó idő volt a tengeren.

Leúszhattunk velük az üveg elé és beintegethettek a hercegi szüleiknek.

Koppenhágában, az Alchemistben például Edward Northon és Ed Sheeran evett rendszeresen. Az biztos, hogy ezekre az éttermi kihívásokra nem mindenkinek van meg az affinitása és azonkívül pénzügyileg sem engedheti ezt meg mindenki.

Ha valaki nem teheti meg, vagy nem ismeri és nem érti, annak elképzelhető, hogy csalódás lesz a látogatás, még akkor is, ha van rá pénze. Ha valaki alapvetően ritkán jár étterembe, ne ilyen helyekkel kezdjen.

Arról nem beszélve, hogy nagyon drága,

két emberre egy kényelmes vacsora akár egymillió forint is lehet.

Az Alchemist top kategóriás hely, világszinten is drága, mégis három hónap a várólista, hogy valaki asztalt szeretne foglalni.

- Milyen országok szerepelnek a terveidben?

- Amerikáról is volt már szó, de nem jött össze - amit nem bánok, mert annyira azért nem vonz, bár Chicagóba elmentem volna, egy ottani híres étterembe az Alinea-ban, Grant Achatz-hoz, a híres séfhez. Ázsia már egy fokkal érdekesebb, de szerintem itt Európán belül meg vannak azok a helyek amiket szívesen megnéznék, emiatt nem kell messzebb utaznom.

- Könnyen váltasz?

- Tudatos ez az egész, de amikor legelőször kiköltöztem Norvégiába az volt a legnehezebb. A döntéseimet egy cél szolgálatában hoztam meg akkor is.

Az a tervem, hogy annyi tudást szerezzek, hogy tudjam majd otthon kamatoztatni,

erre volt kísérlet már a Mák is, de még korainak bizonyult.

Mindenképpen a szakmai tapasztalatok miatt keresem a feladatokat, hogy mi lenne a következő, nyilván elsődlegesen a fejlődés miatt. Itt is most, teljes felelősséggel vezetek egy egy Michelin-csillagos éttermet, a cél, hogy szeretnénk ezt feljebb vinni. Igazából szerteágazó, az hogy mi motivál.

Sokan keresnek meg ajánlatokkal, de én soha nem erőltetek semmit.

Ehhez kell az összhang, ez nagyon fontos. Ha ez nincs meg, én nem szeretek benne lenne egy projektben. Egy évet általában szeretek mindenhol eltölteni, itt Barcelonában is, jónak tűnik az egész, remélem működni fog és sikerül a célkitűzésemet elérni.

- Öreg rókának számítasz a szakmában?

- Mondhatjuk, hogy igen, mert huszonegy éves voltam amikor megcsináltam az első saját kávézómat, és ma már aránylag hamar találok remek pozíciókat.

Hála istennek eddig jól alakultak a dolgaim, szuper feladatokat kaptam, mint amikor az Alchemistben embereket kellett betanítanom, kiválasztanom, akikkel együtt akartam dolgozni. Ott is jó helyen voltam jó időben szerintem.

Nagyon fontos számomra, hogy a kreatív ötleteimet is megvalósíthassam.

A családi hátterem miatt, ha mondhatom így, a vénámba van a művészet: apukám szobrász, a nagyszüleim között színész is van, anyukám televíziós, a testvérem pedig zenész.

- Van valami, amit nehezen élsz meg ebben a sok változásban?

- Már annyira megszoktam a változásokat, hogy most amikor ide jöttem Barcelonába, mintha Kaposvárról jöttem volna Budapestre. Megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket, hogyan találok majd új helyet, szállást, mert rengeteg hatás ért már. Ez nyilván néha túl sok is, belecsöppenni egy új országba, kell pár nap, hogy feldolgozzam, de ez a szépsége is ennek, hogy intenzív.

- Egy saját étterem a végcélod, esetleg Magyarországon?

- Azt még tudom, de valamikor alapvetően szeretnék hazatérni, de mivel sok jót és sok rosszat is láttam az elmúlt év alatt, ezt még fel kell dolgoznom. Sok ötletem van, mindenképpen egy újszerű dolgot képzelek el, de még nem találtam ki, hogy mi lesz az.

Valami különlegeset szeretnék, ami lehet akár egy kávépörkölő, vagy valami különleges reggelizőhely, de még nem állt össze bennem a kép.

Saját kútfejemből az egyetem mellett vittem a kávézómat. Nem volt könnyű, sok munkaóra volt benne, mindent meg kellett tanulnom, engedélyeket beszerezni, intézni, árut megrendelni. Én voltam a szakács, a felszolgáló és a mosogató is egyben. Később aztán már megtanultam megosztani a feladatokat és jobban tudtam fókuszálni a üzletvezetésre.

Még csak 27 éves vagyok, és legalább 30 éves koromig akarok jönni-menni és felfedezni. Mivel nagyon sűrű és mozgalmas időszakok vannak a hátam mögött, meg sem álltam az utóbbi pár évben, szinte minden nap dolgoztam, ezért egy biztos, hogy mielőtt lehorgonyzok majd valahol, előtte nagyon szeretnék egy teljes évet szörfözni a Kanári-szigeteken, hogy kifújjam magam.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása