INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Molnár Janka Sára fizikus: „A látványos kísérletek a kedvenceim, amik tűzzel, bűzzel járnak, isteni csoda, hogy életben maradtam”

Kisgyerekként szülei támogatták kreatív kísérleteit, ma azt mondja, hogy egy isteni csoda, hogy életben maradt és a lakásunk is, soha nem sérült meg senki, noha mindig törekedett a biztonságra.

Megosztom
Link másolása

Janka, a fiatal fizikus lány a TikTokon népszerűsíti a természettudományokat, azért, mert szívügye, hogy a szülők és a gyerekek minél több dologról tudják meg, hogyan működik a világban.

- Kicsi gyerekként ennyire kíváncsi voltál?

- Abban hiszek és azt gondolom, hogy nincs olyan gyerek, aki ne érdeklődne a világ működése iránt, ezen nem kell meglepődni ez nem egy különleges dolog. Velem is így volt, de ami talán velem különleges volt, hogy a környezetem mindig is támogatta ezt az érdeklődésemet és a kíváncsiságomat.

Amikor kicsi voltam hamar rájöttek a szüleim, hogy főleg a fizikával kapcsolatos dolgoktól voltam elragadtatva.

Már kislányként elhatároztam, hogy fizikus leszek, és mert ezt az állandó kíváncsiságomat ebben az irányban nem elnyomták, nem kiölték belőlem, hanem tényleg támogatták, folytattam. Így indult a természettudományok és a fizika iránti szeretetem.

- Műszaki beállítottságú kislány voltál?

Mindenki születik valamilyen érdeklődéssel, ami, ha megfelelő táptalajra talál, képes lesz növekedni. Azt gondolom, hogy az, hogy milyen beállítottságúak vagyunk, az egy alap, amire lehet majd építkezni, de rengeteg munka kell hozzá, amivel később megvalósul.

Persze kiskoromban, emlékszem, a többiek babázni akartak, de én erre közepesen voltam vevő, valójában a szüleim nem toltak semmilyen irányba.

Így amikor kitaláltam, jó pár évvel később, azt hiszem ötödikes lehettem, hogy fizika versenyre akarok menni, még a tanárom is nagyon meglepődött, hogy miért akarok nyolcadikosokkal versenybe szállni. Ekkor anyukám, aki egyébként nyelvész, elkezdte velem megtanulni a nyolcadikos fizikát, hogy felkészítsen. Szóval amikor érdekelt valami, hagyták és segítettek benne. Apukám szállított ezekre a versenyekre,

a családom beleadott anyait-apait, hogy megvalósíthassam, amit elképzeltem.

Egyenes út vezetett oda, hogy elvégeztem az egyetemet, és oda, hogy ma végtelen mennyiségű tudományt népszerűsítő projekttel foglalkozhatok. A szívem legnagyobb vágya, hogy meggyőzzem a szülőket arról, hogy amit az én szüleim is tettek, az jó irány. Tudom, nem könnyű a gyereknek a lelkesedését fenntartani, a végtelen számú kérdéseikre válaszolni, meg

a sok fura kísérletezés is ott van, ezen anyukámék is átmentek velem.

Azt is tudom mennyire fárasztó lehetett ez nekik, de nagyon megéri. Végtelenül hálás vagyok nekik, hogy végig csinálták velem.

- Nyertél akkor ötödikben az első versenyeden?

- Azt hiszem második vagy harmadik lettem, még nem nyertem. Ez a Lánczos Kornél fizika verseny volt, ami egyébként szerintem az egyik legkevésbé ismert, de a legjobb Magyarországon. Zseniális a koncepciójuk, tényleg rengeteget tanul, aki azon elindul. Később persze már többször is nyertem, amikor egy-két évvel idősebb lettem. Ehhez az úthoz, ami a sikerekhez vezethet, nagyon fontos, hogy gyerekként mindig legyen legalább egy valaki, aki támogat, ha nem a tanár, akkor a szülő.

- Min megy át egy szülő, ha a gyereke a lakást labornak használja?

- Bátran állíthatom, hogy a szüleimnek nagyon durva idegrendszere és tűrőképessége van, mert nagyon jól kezelték ezeket az éveimet, nem borultak ki tőlem.

Én a mai fejemmel mindig azon imádkozom, csak nehogy olyan gyerekem legyen, mint én.

Ettől félek, mert amit a szüleim velem végig csináltak a legnagyobb szeretetben, aogy követették a különböző ötleteimet, amikkel folyton előálltam, nem volt semmi tőlük. Ezzel nem akarom elvenni a szülök kedvét, de tény, hogy nagyon elfogadóak voltak és igyekeztek nekem teret adni.

Már gyerekként is a látványos kísérletek voltak a kedvenceim, amik tűzzel és bűzzel járnak, így ez egy isteni csoda, hogy életben maradtam és a lakásunk is, soha nem sérült meg senki.

Tegyük hozzá, nem őrült kísérletezgető voltam, hanem lelkes, így arra, hogy testi sérülésem ne legyen, mindig nagyon figyeltem. De még a nagy számok törvénye alapján is, simán bekövetkezhetett volna egy baleset, ami szerencsére soha nem fordult elő. Néha a szemöldököm megperzselődött, de az járulékos veszteség. Visszatérve a kérdésre, igen tonna számra hordtuk haza a kísérleteket, amikor gimis voltam, először a kémia, majd a fizika tanárom is elkezdte ezt a lelkesedésemet támogatni, ezért a szertári leselejtezett eszközöket megkaptam, egy garázs van tele a kísérleti cuccaimmal.

15 éve kezdtem el felhalmozni, az optikától kezdve a vegyszerekig, idővel egyre több lett.

Pályázatokra jelentkeztem eszközökért, és ami ebben még nagyon fontos, hogy mindig olyan kísérleteim voltak és olyan eszközökkel, amit otthon bárki meg tud csinálni, a szülők a gyerekekkel. Mind nagyon látványos és izgalmas, biztonságosan használható, nyilván tudni kell használni, de nem különleges a raktárkészletem, engedélyhez sincsenek kötve. Nagyon szeretném ezt is megtanítani a szülőknek, hogy hogyan tudnak biztonságosan a gyerekkel együtt kísérletezni.

- Milyen kísérletekről van itt szó?

- Decemberben indul majd egy karácsonyi otthoni kísérlet sorozatom, abból tudok már példát mondani, ami nagyon izgis lesz.

Lesz olyan, hogy ecetes szódabikarbónás életfestékkel fogunk vulkán kitörést alkotni.

Lesznek bűvészek által kipróbált trükkök is, ami lenyűgözi a gyerekeket. Lilakáposzta levet fogunk indikátorral átszínezni, és fogunk kristályt növeszteni cukrosvízből.

Ezekhez hasonló rengeteg egyszerű és olcsó fizika trükk van, ezért indítom el a sorozatomat a TikTokon, mert szeretném, ha a téli szünetben a szülők a gyerekeikkel ki tudnák együtt próbálni ezeket.

- Szeretsz szerepelni?

- Nekem a tudomány népszerűsítése mindig is a szívem csücske volt. Pontosan tudom milyen amikor az embert hagyják lelkesedni, és hogy mennyi embernek veszik el a kedvét. A pandémia idején fanyalodtam rá én is a TikTokra, pedig rengeteg előítélet volt bennem.

Pár hónapig vitatkozgattam magamban, mire eldöntöttem, hogy belevágok.

A célközönségem már ott volt, én csak a tudományt akartam népszerűsíteni, eljuttatni a gyerekhez és szülőkhöz. Nem hittem benne, hogy az emberek fogja érdekelni, de kiderült, hogy nagyon is oda vannak érte.

@csak_azert_is Marihuána legalizációja? Így készültünk a beszélgetésre A videó felvételeket nagyooon köszönöm a @ Creative Shorts | Lumen csapatának ❤️ @✨Hollósi Jázmin✨ ♬ оригинальный звук - ️Anyalove❤️

Hihetetlen mennyi fantasztikus ember ismertem meg. Rengeteg új lehetőséget nyitott meg előttem a platform, ez egy belső evolúcióm volt, hogy belevágtam ebbe.

- Hívhatunk tudományos influenszernek?

- Az életem nagy része ebből áll, hogy a tudományt népszerűsítem mindenfelé fórumokon. Videókban, saját eseményeken, cégekkel együttműködve, minden ekörül forog. Nagyon nagy a pörgés, de januártól teljesen új stratégiát választottam. Az egyetem után azt hittem, hogy egy fizikus bármit vállalhat, de rájöttem nem volt sok lehetőségem, sok mindent össze kellett szednem, hogy boldoguljak.

Így alakult az, hogy több lábon állok, folyamatosan tanulok.

Végül is minden érdeklődésem a tudomány köré rendezem, ebben mondhatjuk ,,kísérletezem” ki, hogy mi lesz belőle.

Áldozatokat hozok, ami sajnos szerintem a mai világban egyre ritkább, mert manapság nagyon felértékelődött, előtérbe helyeződött, az, hogy érzed magad jól, pedig senki nem fog olyan munkahelyet találni, ami csupa móka és kacagás. Sok pénz nincs kevés munkával úgy, hogy még élvezd is.

- Szeretted Öveges professzort?

- Az ő műsorain nőttem fel. Érdekes, hogy pont ezt kérdezd, mert, egy éve az az álmom, hogy modernizálva újra kellene indítani a kísérleteit. Én anno az ő könyveiből kísérleteztem otthon a szüleimmel, mert neki is van egy csomó otthoni kísérlete.

Ha őt újra akarjuk alkotni, azt csak szuper minőségben lehet.

Az iránta való tisztelet miatt, az nem lehet egy nappaliban elkészíteni, mint egy TikTok-videót. 2026-os terveim között szerepel ezekhez megtalálni a támogatókat, szponzorokat és a helyet, mondjuk egy tévécsatornát, mert ehhez profi stáb és eszközök kellenek.

- A példaképed nyomdokaiba lépnél?

- Szerintem ez egy szerencsés kapcsolódás lenne, hogy újra definiáljuk Öveges professzor hagyatékát és mai értelemben, megújítva visszahozzuk a nézőknek. Építem ehhez a kapcsolatokat, nyitott szemmel járok. Nemrégiben az egyik forgatáson pont megemlítettem valakinek és kiderült, neki van kapcsolata a professzor leszármazottaival, mondta, hogy szívesen összeköt velük, amint aktuális lesz a téma.

A fizika törvényei szerint ez megtörténhet, mert Magyarország annyira kicsi, hogy a teljesen váratlan helyzetekből, beszélgetésekből is simán létrejöhet valami.

Bizakodó vagyok, és projektmániás, nem fogom feladni.

- Tudom, hogy rohanós az életed, átlagos lány vagy?

- Senkinek ne legyen az a benyomása, hogy nem vagyok átlagos. A munkával kelek és munkával fekszem, amit nagyon élvezek, de hosszútávon ez teljesen feltarthatatlan. Egyelőre ez az út visz oda ahová tartok, majd öt év múlva többet pihenhetek. A hobbim a munka és a munkák közötti váltás, mert szerintem nagyon izgalmas egyik projektről átállni a másikra és ezt megcsinálom naponta tízféle dologgal. Főzni egyáltalán nem tudok, az tényleg igazi kísérletezés lenne.

 


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása