GYEREK
A Rovatból

Az évnyitók olyanok, mint a temetések: senki sem emlékszik a beszédekre, de mindenki örül a rég látott barátoknak

Balsors, akit régen tép, a szokás hatalma és a nyitott kérdés: milyen legyen jövőre az évnyitó?
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. szeptember 01.


Megosztom
Link másolása

[sz]Fotó: Fortepan[sz]

Szeptember 1-jén a diákok nem csak a nyarat, a szabadságukat is temetik. A szomorú eseményre „gyászba” (de legalábbis kényelmetlenbe) öltöznek, elbandukolnak az intézménybe, csendben meghallgatják a rítust vezetők pátosszal leöntött konzerv-gondolatait arról, miért is gyűltek össze. Szabadtéri változat esetén sokszor rekkenő hőségben, beltéri esetben pedig fülledt láb-és izzadságszagban töltik azt a pár órát, ami papíron egy örömünnep, gyakorlatilag viszont olyan, mint egy igazából senki által sem kedvelt távoli rokon temetése: személytelen és unalmas.

Az esemény egyetlen élvezhető része pedig a hivatalos rész utáni kötetlen baráti összejövetel.

Cui bono?...Tanárnőkérem, nem tudom.

Három gyerekem közül idén már kettő tölti így az ősz első napját, ennek kapcsán pedig próbáltam magamban a saját emlékeimet felidézni, nem túl sok sikerrel. A férjemről pontosan tudom, hogy óvodai karrierje óta szívből gyűlöl mindenfajta oktatási intézményt és a velük kapcsolatos bárminemű eseményt. Ennek okán csak négyszemközt mertem a témáról kérdezni, mert félő volt, hogy meghallja az értekezést a szelektív hallású középső gyermek, aki a „Fogmosás!” felszólítást nem, de a rá nem tartozó információkat azonnal meghallja, és egy életre elmegy a kedve az iskolától. A gyerek apja adta végül a címbéli frappáns hasonlatot. Ezek után azért a barátokat és ismerősöket is megkérdeztem, ők milyen élményeket őrizgetnek ezzel kapcsolatban, és hamar kiderült: az évnyitó felnőttként visszatekintve is egy semmitmondó és „csak legyünk túl rajta” – esemény.

A visszaemlékezéseket olvasva egyértelművé vált, hogy egy formailag és tartalmilag is egységes, nagy közös traumának vagyunk kis gazdái, hiszen évtizedek óta ugyanazt az gyerekélettel összeegyeztethetetlen műsort kapja a dédestapolcsányi és a bajánsenyei diák is.

Az ünnepség kezdetén nyikorgó mikrofonpróba után igazgató a polgármester úr, a polgármester úr kedves neje, Zsuzsika, az államtitkár úr, a plébános úr, valamint az iskola udvarát borító murvát olcsón szállító helyi tüzépes úr köszöntése után a gyerekeknek is odaszúr egy „Sziasztok!”- ot.

Az énektanár odaperdül a pianínóhoz és igyekszik tiszta zenei kíséretet biztosít a Himnusz garantáltan hamis közös elénekléséhez.

Egy Kovács Pisti a kisdiákok számára gyakorlatilag értelmezhetetlen verset mond, aztán egy Nagy Zsófia félhamisan, de nagy összpontosítás közepette elfurulyázza vagy hegedüli az Örömódát, aztán legalább egy kórista lány kiájul a sorból. Utóbbit irigykedő tekintetek közepette kiviszik a levegőre.

A diákok, mint a nyári felhőnézegetéseknél, igyekeznek a drapériákra tűzőgépezett falevelek csoportjába valami állatot vagy emberfejet belelátni.

Vagy csak bárhova máshova képzelni magukat.

A pódiumról Naftalin Ernő stílusában előre elhangzik minden olyan információ, amit a diákok az osztályfőnöki órákon amúgy is hallani fognak, valamint egy csomó olyan költségvetési és szervezeti tudnivaló, amihez a gyerekeknek semmi köze.

Aztán még egyszer felmegy a színpadra egy Kovács Pisti és elszaval egy másik lelombozó verset, elhangzik „A Szózat eléneklése után az osztályfőnökök vezetésével mindenki fegyelmezetten vonuljon el a saját termébe!” – mondat, majd mindenki megkönnyebbülten rohan a mosdókba az ünnepség előtt elfelejtett dolgát elvégezni.

De hogy kinek jó ez? Azt senki se tudja. Csináljuk, mert így szoktuk.

Szokás, amit megszoktunk

„Szokásnak minősül minden társadalmi jelenség, ha működését az egyöntetűség, az ismétlődés és a szabályozottság jellemzi, még akkor is, ha a szabályozottság nem jelent többet, mint a gyakorlat erős megszokottságát”

-írja a Néprajzi Lexikon.

A szokásnak tehát sajnos szokása, hogy nehezen kopik ki és alakul át, leginkább azért, mert legalább olyan lassan kristályosodnak ki, mint a bórax. A szokás társadalmi szerepe egyébként a hétköznapok változékonyságának, az élet kiszámíthatatlanságának egyfajta ellensúlyozása. Szabályozza, mit és hogyan kell elfogadnia és megélnie az adott társadalmi csoportnak – jelen esetben például a diákok, tanárok, szülők és egyéb érintettek nagy létszámú társulásának. Az évnyitó, mint szokás keretet ad a tanévnek, egyfajta ceremoniális zsilipként választja el az tanulással töltött és az tanulásmentes időszakot és irányt mutat az elvárt viselkedés kérdésében.

Ahhoz, hogy egy ilyen esemény a körülményekhez képest gördülékeny legyen, szükség van egy követhető, kiszámítható, a csoport tagjai által ismert szerkezetre, eszközkészletre, jelrendszerre. Ha pedig ez egyszer kialakult, azon logisztikai és koordinációs okokból nem nagyon szoktunk változtatni. Erre mondja a szakirodalom, hogy a szokásnak van egyfajta tehetetlenségi nyomatéka.

Mert hát demokratikus keretek között hány ember összehangolt munkája kellene ahhoz, hogy egy ilyen szokás, mint az évnyitó, megváltozzon?

És ha egyetértésre is jutna mondjuk egy adott iskola, hány amúgy is kizsigerelt tanár plusz munkájára lenne ahhoz szükség, hogy ez megvalósuljon?

Az Oktatási Hivatal egyébként nagyon kedvesen készített egy mindenkori vonalvezetőt az iskolai ünnepélyek lebonyolításának „modernizálására”. A kiadványban az évnyitót taglaló részből idézünk:

„A gondtalan nyári hónapok után változatos és élményekben gazdag programokkal könnyítsük meg a tanulók számára az átállást. Legyen az első nap mindenki számára emlékezetes! Célunk, hogy a tanulók érezzék jól magukat az iskolában. Teremtsünk együttműködésen alapuló tanulói és pedagógusi viszonyokat, biztonságos, barátságos és gyermekközpontú környezetet!”

Ezek után a segédlet néhány külföldi példát mutat be, majd ötleteket ad az évnyitó ünnepség UTÁNI első órákhoz, amikor már csak egy osztálynyi gyereket kell lefoglalni.

A hivatalos ünnepség lebonyolításának alternatíváiról egy betű sincs benne. Minek is az.

Meg amúgy is, adjuk meg a szokásnak, ami a szokásé, nem érdekes, hogy a felnőttek is ugyanúgy szenvednek tőle, mint a diákok. Miért is tennénk igazi ünneppé ezt a napot mondjuk egy elsős számára?

A teljesen új környezet vagy az ijesztően nagy létszám okozta sokkot biztos felülírja egy gondosan kiválasztott Vörösmarty-idézet, vagy ha a kicsik is hallhatják, hogy az iskola alapítványába tavaly befolyt összegből sikerült kifesteni a tornatermet.

Ja, nem.

Tégláról téglára

Ha valami célja még lehet egy évnyitónak, akkor az az újonnan érkezettek köszöntése, a közösségbe való befogadása. Talán egyetlen értelme ennek az egész kőkorszaki zárványnak annak a kommunikálása, hogy az adott épületben mindenki biztonságban és elfogadva érezheti magát. Ha pedig mindenképpen el akarunk mondani nekik valamit az emelvényről, akkor mondjuk el nekik, mire számíthatnak itt. Nem arra, hogy nézd, legkisebb Kovács Pisti, jövőre már neked kell majd a verset mondanod az ünnepségen, hogy öregbítened kell az iskola jó hírét vagy hogy minél többet tanulsz, annál többre fogod vinni majd a nagybetűsben.

Azt kell neki mondani, hogy nézd, legkisebb Kovács Pisti, tudom, hogy ez most sok neked és félsz is talán, de majd segítünk. Mindenki segít. Nem csak a számokban vagy a betűkben, hanem a barátkozásban, az összeveszés utáni kibékülésben meg a kulturált vitatkozásban is.

Hogy ha szeretnéd, itt segítenek neked megtanulni szaltózni, megérteni a külföldön látott feliratokat, vagy kiszámolni, hány darab deszkát kell venned a kerti kisházad alapjához. Segítünk megtalálni, miben vagy a legjobb, segítünk abban, hogy az is menjen, amiről most azt gondolod, kizárt dolog, hogy valaha is megértsd, és segítünk abban, hogy később te is segíthess másoknak.

Most pedig menj a tanító nénivel az osztályba, vár ott téged egy kis meglepetés.

És egy ilyen beszéd elején lehet Himnusz és a végén lehet Szózat, és lehet fekete-fehér az ünneplő, és lehet Vöröstmarty a vers.

Azokat majd a következő években cseréljük le.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Nem fogsz hinni a szemednek! Így néz ki most a világ legerősebb kissráca - 24 évvel később
Így él ma a „kis Herkules”: a világ legerősebb kisfiúja felnőve egy teljesen más útra lépett. Mutatjuk a képet róla!

Megosztom
Link másolása

Richard Sandrakot mindössze nyolcévesen nevezték el Kis Herkulesnek, és sokan azt várták, hogy ő lesz a testépítés következő nagy neve.

Az ukrán-amerikai fiú azonban nem azt az utat választotta, amit sokan vártak tőle. Idővel teljesen hátat fordított a súlyemelésnek, ami meglepte azokat, akik figyelemmel követték élettörténetét.

Richard, aki harcművész világbajnok édesapja, Pavel Sandrak, és aerobik sztár édesanyja, Lena Sandrak gyermekeként született, először 2000-ben került reflektorfénybe, amikor szülei megmutatták különleges izomzatát a világnak.

 

Szupererős kiskrapek

Gyerekkorában szigorú edzésprogramot követett, a szülei szerint teljesen önként:

naponta akár 600 fekvőtámaszt és felülést, valamint 300 guggolást végzett, mert „csatlakozni akart” édesapja edzéseihez.

Nem csoda, hogy nyolcéves korára valóságos izompacsirta volt.

Az izmos kisfiú, akinek kockahasát és kidolgozott karjait, lábait mindenki csodálta, lenyűgözte a világot. Ekkor kapta a Kis Herkules becenevet is, mert ennyi idősen képes volt fekve nyomásban kinyomni 95 kilót.

Három évvel később elnyerte a „Világ legerősebb kisfiúja” címet, és ahogy kamaszodni kezdett, még izmosabb lett.

Képes volt saját testsúlyának háromszorosát megemelni, miközben harcművészeti jártasságát is továbbfejlesztette, és mestere lett a karaténak.

Egészségügyi kockázatok és kritikák

Intenzív edzésének köszönhetően Richard testzsírszázaléka mindössze 1%-ra csökkent, ami rendkívül veszélyes. A Men’s Journal szerint

az ilyen alacsony testzsír komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, például súlyosan legyengíti az immunrendszert és szívproblémákat okozhat.

Az izmok drasztikus gyengülése is bekövetkezhet, ami akár a mindennapi életet is megnehezítheti.

A történetét bemutató dokumentumfilm után szülei durva kritikákat kaptak. Sokan etikátlannak tartották, hogy ilyen szigorú edzésre kényszerítették fiukat.

Egyes orvosok szerint Richard életkorában nem termelődhet még elegendő tesztoszteron ahhoz, hogy ilyen fizikumot érjen el

természetes módon. Felmerült a szteroidhasználat gyanúja is, amit édesanyja határozottan tagadott.

Herkules egy új úton

Bár sokan azt gondolták, Richard felnőttként is megőrzi elképesztő izomzatát, ő mindenkit meglepett azzal, hogy teljesen más életet választott. 2015-ben adott interjújában elárulta, hogy már nem emel súlyokat.

„Az emberek próbáltak úgy beállítani, mintha valami természetellenes csodabogár lennék, de rengeteg gyereknek van hasonló fizikumuk”

– mondta.

Bár gyerekként sokszor kirekesztve érezte magát, Richardnak nincs oka megbánni a múltját: „Nagyon büszke vagyok arra, ami volt, de nem akarom, hogy az határozza meg a jelenemet.”

Ma, 32 évesen Richard a Universal Studios Hollywood Waterworld show-jában dolgozik kaszkadőrként. Bár továbbra is jó formában van, ma már inkább kardióedzéseket és gördeszkázást választ a testépítés helyett.

Az interjúban elárulta, hogy álma a NASA mérnökeként dolgozni.

„Nincs okom azt gondolni, hogy ez nem valósulhat meg”

– mondta, és ezzel újabb bizonyítékot adott arra, hogy a „Kis Herkules” tettvágya és energiája továbbra is határtalan.

Via LadBible


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
DNS-tesztet csináltatott az anyuka, mert nem hitték el neki, hogy a szőke kislánya a vér szerinti gyermeke
Utálja, amikor azzal vádolják, hogy csak kölcsönzi a gyereket, és amikor megkérdezik, kié a kislány.

Megosztom
Link másolása

Alex és Rob boldog amerikai pár.

Ám DNS-tesztet végeztettek a legfiatalabb gyermekük, Pudge Pudge miatt, hogy a teszt megerősítse, a kislány tényleg az ő gyerekük.

Az afroamerikai nő és kaukázusi férfi három gyermeket nevel: a hétéves Chub Chub-ot, az ötéves Bubba-t és a kétéves Pudge Pudge-ot. Ám amikor Pudge Pudge megszületett, ők maguk is meglepődtek, hiszen fehér volt a kislány bőre.

Alex a Truly-nak elmondta:

"Azért döntöttünk úgy, hogy elvégezzük a DNS-tesztet, mert annyira fehér volt. Mesterséges megtermékenyítéssel estem teherbe vele, és mivel hibák ennál az eljárásnál is előfordulhatnak, szerettük volna kizárni ezt a lehetőséget."

Alex néhány évvel ezelőtt kezdett el szórakozásképpen posztolni a közösségi médiában.

Miután egy idegen megdicsérte, hogy "milyen jó dadus", posztolt erről, ami után támogató, de negatív kommenteket is kapott.

Sajnos máskor is hasonló élményben volt része.

A háromgyerekes édesanya elárulta, hogy főleg az ehhez hasonló beszólásokat utálja: "Ez kinek a fehér gyereke?". De olyan is akadt, aki azzal vádolta, hogy "kölcsönzi" a fehér gyereket a videók elkészítéséhez. És persze a szokásos rasszista megjegyzések sem hiányoznak.

Míg Alexnek beszólnak a kislánya miatt, fehér bőrű férjének nem, az ő szülői mivoltát nem kérdőjelezik meg, és senki sem ellenőrizgeti.

A pár reméli, hogy a jövő boldogságot tartogat a családjuk számára, a gyereknevelést ugyanis csodálatos dolognak tartják.

Íme, a róluk készült videó:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A 7 éves kislány olyan beszédet mondott a közös játék fontosságáról, amitől leesik az állad
Ha csak egy videót nézel meg ma, ez legyen az!

Megosztom
Link másolása

A mindössze 7 éves Molly Wright kiállt a színpadra, és mindenkit lenyűgözött.

Az ausztrál iskolás lány 2021-ben adott egy inspiráló TED-előadást, amiben a közös játék fontosságáról beszélt a gyermekkori agyfejlődés korai szakaszában.

A kislány olyan magabiztossággal mondta el a hozzáértő felnőttek által összerakott beszédet, hogy azt sokan megirigyelhetnénk.

„Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a ’kukucska’ játék megváltoztathatja a világot?”

– kezdi az előadást.

Ezek után egy ismerős kisbaba példáján keresztül mutatta be, milyen hatással van a kicsikre, ha a szülők a rájuk fordított figyelem helyett inkább telefonjukat nyomkodják.

Kutatások kimutatták, hogy a korai fejlődési szakaszban a gyerekeknek rendkívül fontos a megfelelő figyelem és gondoskodás, mert ez az időszak alapozza meg az agy fejlődését és a későbbi érzelmi, szociális, valamint kognitív készségeket.

A figyelemhiányos környezetben felnövő gyerekek gyakran nehezebben alakítanak ki kapcsolatokat. A kötődés hiánya gátolhatja az érzelmi szabályozás képességét, ami növelheti a szorongás, depresszió és más érzelmi problémák kockázatát a későbbi élet során.

A kis Molly előadásából megtudhatjuk, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából mennyire meghatározó az első 5 év. Ebben az időszakban hihetetlen mértékben fejlődik az emberi agy.

A kislány előadása arra világít rá, hogy egy olyan hétköznapi dolog, mint a közös játék, aminek talán nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mégis mekkora hatással lehet gyermekeinkre.

„Látjátok, a kukucska tényleg meg tudja változtatni a világot!”

– fejezte be beszédét a kis Molly, aminek üzenete napjainkban is igazán aktuális.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Válóperes nonszensz: az apa még a gyerek cipőjét is bepoloskázta, hogy információkat gyűjtsön az anyáról
Gyomorforgató módon használta fel gyermekét egy kecskeméti apa arra, hogy megfelelő pozícióba kerüljön a válás során. Úgy látszik, a lehallgatósdi divat lett.

Megosztom
Link másolása

A kiskorú gyermeke kabátjába és cipőjébe is lehallgatókészüléket tett az apja, hogy az éppen zajló válóper alatt információkhoz jusson.

A férfi azt akarta megtudni, mit mond az anya a jelenléte hiányában.

Amellett, hogy ez masszívan kimeríti a kontrollmánia fogalmát, bűntett is. A Kecskeméti Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit, írta meg a 24.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményt adott ki az esetről. Eszerint polgári peres eljárás volt folyamatban ekkor a férfi és a nő közt, egyrészt

a válópert indították meg, másrészt a gyermek elhelyezéséről kellett dönteni.

Amíg zajlott az eljárás, a gyerek az apánál volt hétköznap, a hétvégéket pedig az anyánál töltötte február óta. A lehallgatósdit márciusban kezdte meg a férfi.

Ekkor a kabát bélésébe helyezte el akkurátusan az eszközöket, amit az anya viszont észre vett, és eltávolított. Azonban

a gyerek cipőjébe is került 1-1 mini hangrögzítő,

az apa a cipőket meghekkelve a sarokrészbe helyezte a diktafonokat. Ezekkel az anya beszélgetéseit rögzítette. A nő egy héttel később találta meg ezeket a hangrögzítőket.


Megosztom
Link másolása