Amikor iskola előtt minden reggel hányt a 14 éves lánya, az anya radikális döntést hozott, és ez megváltoztatta az életüket
Sápadtan, remegve ült a fürdőszoba padlóján, miután ismét a szorongástól hányt.
Az anyja ránézett, és egyetlen gondolat fogalmazódott meg benne. Az, hogy ebből elég volt.
Bár a tininek nap mint nap hányingere volt, minden reggeli sírt, ólmos fáradtság és szorongás gyötörte, az iskola ebből semmit nem vett észre. (Vagy nem akarták észrevenni a jeleket.) Egyetlen tanár sem jelzett problémát, a kamaszlány bizonyítványa sem keltett aggodalmat.
– mondta az anya a Huffington Postnak. (A maszkolás az a módszer, ahogyan a neurodivergens emberek, például az autisták próbálnak olyannak látszani, mint a többiek.)
A vizsgálatok végül kimutatták, hogy a lánynak diszlexiája, diszkalkuliája és inattentív típusú ADHD-ja van.
A diszlexiás tünetei egy speciális kezelés után oldódtak, az ADHD-ra pedig gyógyszert kapott, ami számára kulcsfontosságúnak bizonyult.
– hangsúlyozta az anya.
A hagyományos iskola helyett Maya a való életben kezdett tanulni.
Részmunkaidős állást kapott egy kávézóban, Kínába utazott, hogy megértse a globális beszerzést, és elment New Yorkba, hogy valódi üzleti tapasztalatokat szerezzen.
Jövőre egy akkreditált virtuális iskolában folytatja, ahol naponta két és fél óra élő, tanterv-alapú oktatásban vesz részt. A délutánjai szabadok maradnak a készségtárgyakra, a hobbikra és a pihenésre. Az iskola évi 7000 ausztrál dollárba kerül, ami fele a korábbi magániskola díjának, és a külön korrepetálás költsége is megszűnt.
A cikkben említett Alison Lawson-féle vizuális terápia egy speciális eszközre épülő módszer, amely 10 alkalom alatt ígér javulást „vizuális diszlexia” esetén. Ugyanakkor a főbb orvosszakmai szervezetek állásfoglalása szerint a diszlexia nyelvi alapú zavar, és a látástréningek nem számítanak bizonyított, elsődleges kezelésnek. A bizonyítékok gyengék vagy ellentmondásosak, a sztenderd ajánlás az intenzív, fonikai alapú olvasástanítás.
Ausztráliában a virtuális és távoktatási lehetőségek állami keretek között is elérhetők bizonyos jogosultsági feltételekkel, például egészségügyi vagy mentális egészségi okokból. A koronavírus-járvány után megnőtt az ilyen iskolák iránti kereslet, ami magyarázza, hogy egyes családok a magán, akkreditált online iskolákat választják, míg mások állami utat vesznek igénybe.
„Ez az út nem könnyű. Nem mindig egyértelmű. Időnként elbizonytalanodom” – ismerte el az anya, ám hozzátette, hogy minden kétséget eloszlat, amikor a lányát felszabadultan nevet.
„Ha nem illik a gyerek a rendszerbe, nem törd meg. Hanem építs másikat.”
Via HuffPost