SZTÁR
A Rovatból

8 sztár, akit durván megcsaltak és hiperőszintén beszél róla

Egy szakítást feldolgozni mindig nehéz, de ha egy kapcsolat félrelépés miatt ér véget, az még sokkal nehezebbé teheti a fájdalom elviselését

Megosztom
Link másolása

Nem egy könnyű téma, legyünk őszinték, melyikünk szeretne a legbelsőbb ügyeiről nyilvánosan olvasni, ki teregeti ki azt, hogy durván lecserélték? (Igen, általában egy olyan nővel, akire soha életünkben nem gondoltunk volna. Komolyan a dadus?? Vagy ez a semmilyen kolléganő??? Nem lehet igaz.) Néhány híresség mégis úgy döntött, hogy megosztja a történetét a nagyvilággal. Ha olvasás közben magunkra ismerünk, ne lepődjünk meg, a dolgok legtöbbször hasonlóan történnek. A sztárok őszinte vallomásai nem csak őket teszi szerethetőbbé, de segítenek azoknak is, akik hasonló cipőben járnak. Mert a seb, amit egy megcsalás a lelkünkön üt, mindig nagyon mély. Az nem mindegy, hogy ezt a sebet hogy gyógyítjuk, és mennyi ideig hagyjuk vérezni.

1. Jennifer Lopez

Jennifer Lopez az a nő, aki képes kétszer is ugyanabba a folyóba lépni. Amikor elhalasztotta esküvőjét Ben Affleckkel (2004-et írtunk), arra hivatkoztak, hogy a média részéről túl nagy volt a nyomás. Csakhogy néhány hónappal később az eljegyzést is felbontották, és Jennifer volt az, aki visszaadta az akkor 2.5 millió dollárt érő gyűrűt. Később bevallotta, hogy korábbi kapcsolataiban megcsalták, és bár azt nem árulta el, hogy pontosan melyik volt partnere volt hűtlen hozzá, nem kell nagy képzelőerő, hogy rájöjjünk. Jennifer azt mondja, hogy fontos leckéket tanult a kapcsolatnak köszönhetően. Annyira jó tanuló volt, hogy nemrég újra eljegyezték egymást Affleckkel, és ezúttal az esküvőt is megtartották. Igaz, azóta állandóan veszekednek - és természetesen nyilvánosan teszik ezt, de ha ezt nem számítjuk, jól megvannak.

„A hűtlenség arra tanított meg, hogy rájöjj, hogy ez nem rólad szól.

Amikor valaki megcsal téged, az őróla szól... az ő hiányosságairól. Ő úgy érzi, mintha a mi hiányosságainkról szólna amit tesz, mintha valami baj lenne velünk.

De az igazság az, hogy valójában az egója, és az, amivel ki akarja tölteni az űrt, az hajtja őt, hogy ilyen dolgokat tegyen. Nem azért, mert te nem voltál elég” - mondta a Glamournak adott interjújában.

2. Khloé Kardashian

Khloé Kardashian is megjárta már a maga poklát, különösen az első házasságában faragott rá az exével, Lamar Odommal. Kapcsolatuk alatt Lamar számtalanszor volt hűtlen, ami Khloét, amikor végül kiderült, egyszerűen sokkolta. Van az a típusú pasi ugyanis, aki olyan ügyesen manipulál és hiteti el veled, hogy csak te létezel a világon, hogy ő soha senkire rá sem nézne rajtad kívül (hiszen te vagy az ő életének az egyetlen értelme), hogy amikor benéz a valóság az ablakon, akkorát üt, hogy abból talán sosem állsz fel.

„Lamar nagyon értett ahhoz, hogy éreztesse velem, hogy én vagyok az egyetlen, hogy én vagyok az ő hercegnője, így meg se fordult a fejemben soha, hogy esetleg hűtlen lehet hozzám. Annyira jó érzés volt ebben az álomban élni.

Ráadásul semmi kompromittáló nem volt soha a mobiljain - emlékezett vissza később Khloé a The Howard Stern Show-ban. Azt is elmondta, hogy olyan teljes életet éltek, annyira jó volt a szexuális életük, hogy oka sem volt aggódni. Utólag sem érti, mikor szakított az afférokra időt Lammar.

Kiderült, hogy volt férje a legtöbb viszonyát egy asszisztense telefonján szervezte, és amikor kibukott a dolog, Khloé elmondhatatlanul kiakadt és nagyon megalázottnak érezte magát.

A helyzet ellenére a nő azt állítja, hogy nem bánja már, amiért így történtek a dolgok, és még mindig figyel az exére - és megérti, hogy annak „egy nagyon elcseszett pakli kártyát osztottak egész életében.” Üdv a mérgező kapcsolatok világában, Khloé! Ebből nincs kiút.

3. Eva Longoria

Amikor Eva Longoria rádöbbent, hogy férje, Tony Parker megcsalta őt, nagyon megviselte, megtépázta az önbizalmát. Elmondta, hogyan kényszerítette magát arra, hogy letörje ezt az érzést, és meg tudja értetni magával, hogy a férfi hűtlensége nem róla szólt. Azért szerencsére az ő önbizalma elég acélos, mert csak másodpercekre hitte el, hogy vele van baj.

„Voltak olyan pillanataim, hogy 'Nem vagyok elég szexi? Nem vagyok elég szép? Nem vagyok elég okos? De nagyon sok ilyen kérdésnél azonnal megálltam, és azt mondtam magamnak: 'Nem, ne kezdd el ezt csinálni'. Mert beleragadhatsz ebbe a hülyeségbe”

- mondta Eva a Beszélgetés Amanda de Cadenet-vel című műsorban. Majd így folytatta: „A társadalom általában azt gondolja, hogy ha a pasi félrelép, valami baj van a nővel: Ó, a férfi megcsalta, tehát biztos nem elégítette ki szexuálisan. Biztosan utálatos volt! Miért kell olyan okot találni a félrelépésre, aminek köze van hozzám? Annyira biztosan tudom, hogy mit érek. Tényleg. És nem vagyok beképzelt.”

4. Emma Thompson

Ha volt a filmes világban álompár, akkor Emma Thompson és Kenneth Branagh volt az. Az okos nő és a szép, tehetséges férfi. Aki nem tudta, hogy házasok, el sem akarta hinni elsőre. Csakhogy kiderült, hogy a szép és tehetséges férfi nem csak Emmának kell miden áron, hanem a híres házasságromboló Helena Bonham Carter is kivetette rá a hálóját. Bár Helena nem fogható Emmához, Kenneth azért fogható a többi férfihez, és ha ott volt a lehetőség, ő élt is vele. Később a helyzetre reflektálva Emma azt mondja, megbékélt az egésszel. Sőt, inspirációként használta az Igazából szerelem című film azon jelenetéhez, ahol a karaktere rájön, hogy megcsalják.

„Teljesen, teljesen vak voltam, el sem tudtam képzelni, hogy más nőkkel is lehet kapcsolata egy forgatáson”

- mondta Thompson a The New Yorker-nek 2022 novemberében. - Amit az egészből megtanultam, hogy milyen könnyű elvakítani magunkat a saját vágyainktól, milyen könnyen becsapjuk magunkat.”

„Amikor kiderült, hogy megcsalt, félig-meddig voltam csak életben. Teljesen eltűnt belőlem minden olyan érzés, hogy szerethető vagy értékes ember vagyok.”

Arra a kérdésre, hogy mit érzett a vetélytársával kapcsolatban, a Sunday Timesnak adott interjújában ezt mondta:

„Ez már a múlt. Semmihez sem szabad ragaszkodni. Semmihez sem szabad így ragaszkodni. Értelmetlen. Nincs hozzá energiám.”

„Helena és én már évekkel ezelőtt megbékéltünk egymással. Ó, mi egyformák vagyunk. Talán ezért szeretett Ken mindkettőnket. Ő egy csodálatos nő, Helena.”

5. Sandra Bullock

Mekkora durranás volt, amikor a gyönyörű színésznő egy igazi rosszfiút választott magának és hozzáment egy teletetovált motorszerelőhöz! Kevesen jósoltak hosszú és boldog házasságot kettejüknek. Nem is lett igazuk.

A férfi olyan közegből érkezett, ahol a nő még akkor sem számít teljes értékű embernek, ha világhíres és gyönyörű színésznő, akiért milliók epekednek. Neki csak a saját státuszát emelő trófea lehetett.

Aztán 2010-ben olyan pletykák láttak napvilágot, hogy Sandra Bullock férje, Jesse James megcsalta a színésznőt. A férfi azzal magyarázta a húzását, hogy bántalmazó közegből érkezett, meg hogy ezt tanulta otthon, bla, bla bla. Sandra jó ideig hitte, hogy ő majd meg tudja menteni a pasiját, sokáig tűrt, nem is tudjuk, mennyi mindent viselt el. Öt év házasság után aztán beadta a válókeresetet, és nem sokkal később örökbe fogadta Louis nevű fiát. A mikor kérdezték a válás körülményeiről, nem volt bőbeszédű. A helyzetre reflektálva azt mondta, hogy nem tervezi, hogy a múltban éljen, és szerinte most pont ott tart, ahol tartani akar.

„Mindannyian ott vagyunk, ahol lennünk kell. Én most pontosan ott vagyok, ahol lenni akarok. Nem lehet visszafelé élni az időben. Én sem élek a múltban."

„Hálás vagyok, hogy itt lehetek, áldott vagyok, hogy megvan, amim van. Senki sem tud felkészülni minden eshetősége. Megtörtént, ami megtörtént és én nagyon szerencsés vagyok, hogy most ott ülhetek, ahol ülök"

- mondta a Vogue-nak adott interjújában. Mire utalhatott? Csaknem egy durva, fizikai bántalmazásra?

6. Robert Pattinson

Ó, azok a gyönyörű idők, amikor a vásznon látott szerelem a való életben is bimbózott! Ó azok a boldog, Twilight-tal átitatott évek! Egy egész világ drukkolt, hogy a szép, de jéghideg vámpír a forróvérű, de ügyetlen lány társa maradjon akkor is, amikor lekapcsolják a moziban a fényeket. És úgy is lett! Hogy mennyi volt ebben a közönség kényszerítő ereje? Valószínűleg elég sok. Mert miután lefutott a sorozat, jéghideg lett a lány is.

A való életben úgy tűnt, Robert ragadt jobban benne a történetben. Nem csoda, hogy 2012-ben aztán egy megcsalásos botrány közepén találta magát,

amikor Kristen Stewartot lefotózták, amint a Hófehérke és a vadász című film rendezőjével, Rupert Sandersszel csókolózott. Bár Kristen bocsánatot kért, és egy rövid ideig még együtt maradtak, végül szakítottak, és a színész, furcsa módon, nem neheztel rá. Vagy a büszkesége nem engedi, hogy kimutassa, mennyire padlóra küldte őt a hűtlenség? Vagy az segített neki feldolgozni, hogy Kristen hamarosan már mindenirányban kísérletezett, ami a szexuális érdeklődést illeti? Mára a lánynak eljegyzett menyasszonya van.

„Megesik az ilyesmi, tudod? Nagyon fiatalok voltunk... akkor az ilyesmi normális. És őszintén, kit érdekel már az egész?” - nyilatkozta később az Esquire-nek.

„A legnehezebb része az volt, hogy utána beszélni kellett róla, mint most is.

Mert amikor másokkal beszélsz erről, sosem tudod, mit fognak gondolni rólad, vagy az egészről. Ezt nem tudod előre kiszámítani.”

7. Halle Berry

Amikor először röppentek fel a pletykák, hogy Halle Berry-t férje, a sármos Eric Benét megcsalja, a színésznő a férfi nevében is tagadta az állításokat, és perrel fenyegetett meg a mindenkit, aki ezt híresztelni meri. Nem sokkal később szakítottak. Visszatekintve Halle azt mondja, rá kellett jönnie, hogy a hűtlenségnek semmi köze hozzá, és mindenkinek, de legfőként neki az lesz a legjobb, ha továbblép.

„Megtanultam, hogy ha legközelebb vörös zászlót látok egy kapcsolatban, ismerjem fel, hogy az egy figyelmeztető vörös zászló. Ne győzzem mg magam arról, hogy 'Ó, ez csak egy árnyék'. Mert az egy rohadt nagy vörös zászló.

Később, amikor visszanéztem az életünkre, már láttam azokat a zászlókat... de én nagyon akartam ezt a kapcsolatot. Annyira szerettem ezt a férfit, hogy meggyőztem magam, hogy nem azt látom, amit valójában láttam” - mesélte az Oprah Winfrey Show-ban, majd még hozzátette: „Nekem, mint elkötelezett házastársnak és partnernek igenis jogom van tudni, hogy hol voltál hajnali négykor. És ettől nem számítok bizonytalannak, és nem leszek szánalmas.”

8. Sienna Miller

2005-ben röppent fel a hír, hogy Jude Law megcsalta Sienna Millert a gyerekek dadusával - és ez eléggé odacsapott az amúgy is embert próbáló időszakot élő színésznőnek. Mondjuk egy megcsalás azért mindig odacsap.

Csakhogy ő akkor épp egy menő West End darab főszereplője volt, emiatt a fotósok mindenhová követték. Kisírt szemmel? Kócosan? Melegítőben? Miféle szépítkezéshez van kedve az embernek a legnagyobb érzelmi válság közepette?

„Az egyik legnehezebb időszak volt az életemben, remélem, soha nem kell többé ilyenen keresztül mennem. Amikor az embert megcsalják, összetörik, olyan fájdalmat él meg, hogy még az ágyból sincs ereje felkelni reggelente, nemhogy minden este 800 ember elé kiállni és játszani. Ez egyszerűen az utolsó dolog, amit tenni akarsz olyankor” - osztotta meg a Daily Beasttel.

„Van az életemben egy hat hetes időszak, amire egyáltalán nem emlékszem. Nem emlékszem rá. Az emberek, akik meglátogattak, azt mondják, hogy együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, de én nem emlékszem. Annyira sokkolt az egész.”

Jude Law nőfaló természetének még magyar vonatkozása is van, igaz, a színész akkor már nem volt együtt Siennával. A 2014-ben a Budapesten forgatott A kém című filmben Jude mellett feltűnt egy statiszta is, aki nagyon megmozgatta a sztár fantáziáját, talán, mert kicsit hasonlított volt feleségre, Sienna Millerre. Még videó is készült arról, ahogy Zimány Lindával nagyon közeli kapcsolatba kerülnek egy szórakozóhelyen (Kedd az új péntek! - ez volt a színész belépőmondata, mely egy darabig kedvelt idézet maradt). Utólag ment a tagadás, mindenesetre az beszédes, hogy Lindát a végső vágás során kivették a filmből. Reméljük, nem azért, mert a cinematrix infromációi szerint durva szerződésszegésnek számít, ami történt,

hiszen a forgatás idején a statisztáknak nem hogy smárolnia, de még beszélgetnie sem szabad a színészekkel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Életműdíjat kaptak Regőczyék, de a 46 éve elcsalt olimpiai aranyat sosem kapják vissza
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.

Megosztom
Link másolása

Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.

A tomboló ünneplés döbbent csendbe, majd fülsiketítő, egységes pfújolásba csap át. A magyarok megnyerték a kűrt, de a hidegháborús matek végén, egy hajszálvékony különbséggel mégis a szovjet kettős, Natalja Linicsuk és Gennagyij Karponoszov nyakába akasztják az aranyat.

De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.

A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.

A korabeli pontozási rendszer maga volt a megtestesült bürokrácia, egy olyan sportdiplomáciai aknamező, ahol a tizedesek és a bírói rangsorok döntöttek életekről.

A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.

De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.

Regőczy és Sallay ahelyett, hogy összezuhantak volna, odamentek és megmutatták. Megnyerték a világbajnoki címet, ami a mai napig a magyar jégtánc egyetlen felnőtt vb-aranya. Sporttörténelmi elégtétel volt, a legjobb válasz, amit a jégen adni lehetett.

A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.

Az 1980-as világbajnoki cím után még három évig profiskodtak az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevü sztárjaiként, ahol három profi világbajnoki címet is bezsebeltek.

A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.

Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.

 


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Fordulat a Nagy Ő-ben: az évad legmegosztóbb versenyzője lehet a végső győztes?
Danny Blue mentalista tesztelte a lányokat, hogy kiderüljön, kinek tiszták a szándékai Stohl Andrással.

Megosztom
Link másolása

Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.

A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.

A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:

„Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról.”

Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.

„Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el.

A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.

Forrás


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt
Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy képkockát sem bír látni belőle?

Megosztom
Link másolása

A tavaly december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül képernyőre február 7-én, szombaton a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorában. A színész özvegye, Lestár Ágnes elmondta, mit érez a körülbelül egy éve rögzített felvétel sugárzásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni”

– nyilatkozta Lestár Ágnes, aki hozzátette, bár támogatja az adásba kerülést, ő személyesen még nem áll készen arra, hogy megnézze a felvételt. „Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni.

Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott.”

A műsorban nem ez az első eset, hogy egy időközben elhunyt híresség szerepel: korábban a tavaly júliusban elhunyt Schmuck Andor is feltűnt egy adásban.

Lestár Ágnest ugyanakkor felbőszítik azok a kamu oldalak, amelyek férje nevével élnek vissza. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak.

Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon? Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában.

Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette” – mondta az özvegy, aki inkább azokra a projektekre koncentrál, amelyek a színész emlékét őrzik.

Március 14-én a Riz Levente Sportcsarnokban emlékező rendezvényt tartanak, ahol egy amerikai produkció első kockáit is bemutathatják. „Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből.

De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.

Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – vázolta a terveket Lestár Ágnes.


Megosztom
Link másolása