ÉLETMÓD

10 dolog, amit soha, de soha ne fogyassz éhgyomorra

Akad a listán több olyan kedvelt élelmiszer is, amelyik egyenes út a gyomorfekélyhez.

Megosztom
Link másolása

Érdekes válogatást közölt nemrég az Instylemen.hu portál. Azok az ételek szerepelnek benne, amelyeket nem szabad éhgyomorra fogyasztani.

Ezek közül több is meglepő, vagy olyan étel-ital, amit naponta milliók fogyasztanak üres gyomorral, úgy, hogy fogalmuk sincsen arról, mennyire károsak lehetnek.

1. Paradicsom

Magas csersavtartalma miatt van tiltólistán. A csersav ugyanis növeli a gyomor savasságát, ami a reflux-betegség és a gyomorfekély kialakulásához vezethet.

2. Éretlen banán

Magas a magnéziumtartalma, emiatt a vér magnéziumszintjét megemeli, és ez megzavarhatja a szív normális működését.

3. Péksütemények

Élesztőtartalmuk miatt szerepelnek a listán. Az élesztő ugyanis fokozza a gázképződést, ami azzal is járhat, hogy megfájdul a hasad.

4. Csípős paprika és erős fűszerek

Ezt talán mondanunk sem kell. Már a hegyes erős is irritálja a gyomor nyálkahártyáját, de a csili egyenesen pusztító éhgyomorra. Biztosa nem gondolnád, de az olyan erőteljes fűszereket sem szabad üres gyomorral fogyasztani, mint amilyen a fahéj vagy a gyömbér.

5. Fermentált tejtermékek és joghurt

Ha éhgyomorra eszed ezeket, a gyomorsav azonnal elpusztítja a jótékony hatású tejsavbaktériumokat.

6. Zöld színű nyers zöldségek

Azért kerüld őket a cikk szerint, mert a bennük található rostok és aminosavak károsíthatják a gyomor nyálkahártyáját, így hasi fájdalmat és puffadást okozhatnak.

7. Édességek

Valóságos cukorlöketet jelentenek a szervezetnek, különösen reggel. Soha ne reggelizz cukros ételeket, de éhgyomorra se fogyassz édességet.

8. Citrusfélék

Savtartalmuk erősen károsítják a gyomor nyálkahártyáját, és gyomorfekélyt okozhatnak. Az úgynevezett lúgosító diéték tehát, amelyekben citromlé fogyasztását javasolják éhgyomorra, kifejezetten károsak. Még egyszer: a citrom és a többi citrusféle SAVAS. A sav pedig marja a gyomrot.

9. Körte

A cikk szerint nyersrost tatalma miatt szerepel a listán: a gyomor falát felsértheti.

10. Kávé

Egyenes út a gyomorfekélyhez, ha éhgyomorra kávézol, csersavtartalma miatt ugyanis gyakorlatilag szétmaratod a gyomrodat.

Forrás: Instylemen

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása