Connect with us

Emlékszel még a Tokio Hotelre? Tinikorunk bálványai Budapestre látogatnak!

CULT

Emlékszel még a Tokio Hotelre? Tinikorunk bálványai Budapestre látogatnak!

Itt az ideje, hogy leporold a 15 évvel ezelőtti posztereidet.

Kevés zenekar kavart akkora port a 2000-es évek elején, mint a Tokio Hotel. A Kaulitz fiúk bandájának köszönhetően az egész világ két táborra szakadt, és a rajongó tinilányok ujjongása mellett bizony negatív kritikát is bőven kaptak a fiúk.

Azonban a híres Schrei óta már 13 év eltelt, a srácok felnőttek, zenéjük és megjelenésük egyaránt komolyodott. Továbbra is aktívan írják a dalokat, folyamatosan frissítik és színesítik a tracklistet, és legnagyobb örömünkre a magyar közönség előtt is megmutatják ezt. Bizony, jól olvastad, tinikorod bálványai június 2-án a Tüskecsarnokban adnak koncertet.

A Tokio Hotel épp 6. albumán dolgozik, viszont elárulták, hogy az új hangzás mellett a már közel két évtizednyi örökségét sem szeretnék hátra hagyni, sőt, a 2019-es koncertekre is ennek jegyében készülnek. Az énekes Bill Kaulitz nyilatkozta a tavasszal induló turné kapcsán: „Egy varázslatos nyári utazás ihlette a show-t, amelyhez egy igazán különleges dalsort raktunk össze a rajongóinknak.”

Amennyiben szeretnél egy hatalmasat tombolni a nyár első napjain, már vásárolhatsz jegyet a koncertre.

Még több CULT

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel