ÉLETMÓD

Vigyázat! Ezek az alkoholok azok, amelyek növelik a köszvény kockázatát!

Hogy nem csak a máj van veszélyben, de a köszvény is bejöhet a képbe, arra azért nem számítottunk. De nem mindegyik ital árt!

Megosztom
Link másolása

Jól tudjuk, hogy az alkohol micsoda kárt tud okozni a szervezetben. A májkárosodástól kezdve egy csomó testrészünk lesz boldogtalan tőle, míg mi magunk egy ideig elég boldogok. Csakhogy egy újabb vizsgálat kimutatta, hogy ott is árt az ital, ahol senki nem gondolta eddig. Az ízületeket is kicsinálhatja.

Azoknál a férfiaknál, akik hetente legalább ötször isznak, kétszer nagyobb a köszvény kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik hetente kevesebbszer isznak

- állapították meg kutatók, akik több mint 400 000 ember alkoholszokásait elemezték.

A nők kicsit jobban járnak, az ő esetükben a gyakoribb alkoholfogyasztás a köszvény „mérsékelten megnövekedett” kockázatával jár a JAMA Network Open című szaklapban szerdán közzétett eredmények szerint.

A köszvény az ízületi gyulladás leggyakoribb formája - többnyire a húgysav ízületekben történő felhalmozódása okozza. Még olyan hírességek, mint Jared Leto vagy Jim Belushi is szenvednek tőle.

„A köszvénynek számos kockázati tényezője van. Néhány kockázati tényező genetikai eredetű. Vannak olyan emberek, akiknek magas a húgysavszintjük, és bármit is tesznek, náluk nagyobb a köszvény kialakulásának kockázata” - magyarázta a The Postnak Dr. Diane Horowitz, a Northwell Health Reumatoid Arthritis Center igazgatója.

„A férfiaknak nagyobb a köszvény kockázata, mint a nőknek. A menopauza után nagyobb a kockázata, mint előtte

- tette hozzá Horowitz. - Bizonyos étrendi tényezők és az alkoholfogyasztás, valamint a genetika és a nemek mind kapcsolatban állnak a köszvény kialakulásával”.

Az alkohol növeli a köszvény kockázatát, és visszatérő rohamokat válthat ki. Az új tanulmány kutatói azt vizsgálták, hogy a különböző alkoholtartalmú italok hogyan befolyásolják a köszvény kockázatát a férfiak és a nők körében.

A pezsgő, a fehérbor, a sör, a cider és a tömény italok fogyasztása mindkét nem esetében összefüggött a köszvény magasabb kockázatával, a tanulmány szerint a sör és a cider fogyasztása mutatta a legerősebb összefüggést.

A tömény italok a nők esetében jobban növelték a köszvény kockázatát, míg a vörösbor a férfiak esetében enyhébb köszvénykockázatot adott.

„A portói borok és a sherryk esetében egyik nem esetében sem találtak jelentős összefüggést” - írták a kutatók.

Horowitz szerint a köszvényt életmódbeli változtatásokkal lehet kezelni, például az alkoholfogyasztás csökkentésével, a köszvényhez köthető ételek, köztük a vörös húsok, belsőségek és néhány tenger gyümölcse fogyasztásának korlátozásával, valamint rengeteg vízivással.

Emellett léteznek olyan gyógyszerek, amelyek segítenek megelőzni a köszvényes rohamokat.

„Ha valaki úgy gondolja, hogy köszvénye van, vagy korábban már voltak köszvényes rohamai, keresse fel háziorvosát vagy keressen fel egy reumatológust, és kérjen segítséget a köszvény kezelésére, hogy megelőzze a későbbi fájdalmas rohamokat - mondta Horowitz. -

A rohamok ugyanis károsíthatják a csontokat, ezért tényleg fontos megelőzni a köszvény újbóli visszatértét”.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Elég napi 3 pohár ebből az italból, és elkerül a demencia - bizonyítják a kutatások
A demencia mellett a szívbetegségek, sőt a rák ellen is hatásos.

Megosztom
Link másolása

A demencia világszerte egyre nagyobb probléma: a számítások szerint 2060-ra meg fog duplázódni a betegek száma.

Sokan próbálnak életmódváltással védekezni: az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a társas kapcsolatok és a mentális aktivitás mind segíthetnek csökkenteni a demencia kockázatát.

Egy új japán kutatás viszont egy meglepően egyszerű módszert talált: egy hétköznapi italt,

amely már néhány korty után is hozzájárulhat az agy egészségéhez.

A zöld tea és az agy

Japán kutatók közel 9000 felnőtt kávé- és teafogyasztási szokásait elemezték, és agyi vizsgálatokkal nézték meg, milyen hatással vannak ezek az italok a fehérállományukra. Az eredmények egyértelműek voltak:

a rendszeres zöldteafogyasztók körében kevesebb volt az olyan agyi elváltozás, amely a demencia előfutára lehet.

Bár a kávé ilyen téren nem mutatott védőhatást, a kutatók szerint napi három vagy több csésze zöld tea jelentősen csökkentheti a kognitív hanyatlás esélyét. Ez egybecseng más kutatásokkal is:

- Egy 2022-es meta-analízis szerint minden rendszeresen elfogyasztott csészényi zöld tea 6%-kal csökkentheti a demencia kockázatát.

- Egy másik tanulmány azt mutatta ki, hogy napi 2-3 csésze zöld tea jelentősen csökkenti a kognitív hanyatlás esélyét – de ha valaki ennél többet iszik, már nem tapasztalható ugyanilyen erős védőhatás.

Nem véletlen, hogy a görögországi Ikaria szigetén, ahol a lakosok rendkívül magas életkort érnek meg, és alig fordul elő demencia, a zöld tea is a hosszú élet titkai között szerepel.

A zöld tea több fronton is harcol

A zöld tea előnyei nem állnak meg az agy védelménél. Tele van antioxidánsokkal, különösen epigallokatekin-galláttal (EGCG), amely:

- Gyulladáscsökkentő hatású

- Segíthet csökkenteni a rák és a stroke kockázatát

- Javíthatja a szív egészségét

A kutatások szerint a rendszeres zöldtea-fogyasztás hozzájárulhat a vérnyomás és a koleszterinszint csökkentéséhez,

így segíthet megelőzni a szívbetegségeket és a stroke-ot.

Egy 2023-as tanulmány szerint azok,

akik napi 2-4 csésze zöld teát isznak, akár 24%-kal is csökkenthetik a stroke kockázatát.

Tehát ha eddig azt gondoltad, hogy a zöld tea csak egy ártalmatlan luxuscikk a kávé helyett, lehet, hogy érdemes újragondolnod. Az eredmények szerint nemcsak az agyműködésedet, hanem a szívedet és az egész testedet is védi – ráadásul pár csésze is elég lehet ahhoz, hogy hosszú távon érezhető legyen a hatása.

Via NewYorkPost


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A 10 legjobb kutyafajta lakásokba és kis házakba - a hetedik meg fog lepni mindenkit!
Ha csak kis hely áll rendelkezésedre, de nagyon vágysz egy szőrös barátra.

Megosztom
Link másolása

Lakásban élni egy kutyával nem mindig egyszerű mutatvány, de szerencsére vannak olyan fajták, amelyek kifejezetten jól tűrik a kisebb tereket. Fontos persze átgondolni, mennyi mozgásteret tudsz nekik biztosítani, de több mint egy tucat fajta simán megállja a helyét egy lakásban is – és nem mindegyik pici termetű!

Például ott az angol agár, akiről elsőre mindenki azt hiszi, óriási tér kell neki, pedig valójában nem olyan nehéz kielégíteni a mozgásigényét. A lényeg, hogy legyen lehetősége kirohangálni magát.

A mérettől függetlenül minden kutyának jár a napi legalább 30 perc mozgás, akár egyben, akár több kisebb sétára elosztva.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy felelős gazdiként mekkora időt és figyelmet tudsz szentelni a négylábúnak. Ha mindenre felkészültél, mutatjuk a lakás- és kiskertes-otthon kompatibilis fajtákat, visszafelé haladva a tizediktől az első helyezettig.

10. Cavalier King Charles spániel

Magasság: kb. 30-33 cm

Súly: 6-8 kg

Várható élettartam: 12-15 év

Ez az elbűvölő spániel soha nem nő 33 centi fölé, és akár 15 évig is hű társad lehet. Kiváló választás kisebb lakásokba, mert imád a gazdája közelében lenni, de nem foglal túl sok helyet. Egy igazi kis árnyékkutya, aki mindig követ, akármerre is mész.

9. Bulldog

Magasság: 35-38 cm

Súly: 18-23 kg

Várható élettartam: 8-10 év

Tömzsi test, ráncos pofa, cuki tekintet – a bulldog remek társ lehet egy kisebb otthonban is. Nem túl aktív, így nem fog össze-vissza rohangálni és láb alatt lenni. Ha szeretnéd elkerülni, hogy fél lépést se tehess nélküle, gyakran épp elég lusta lesz, hogy békésen szundikáljon valahol a nappali sarkában.

8. Bichon frisé

Magasság: 24-29 cm

Súly: 5-8 kg

Várható élettartam: 14-15 év

Ha allergiás vagy a kutyaszőrre, de mégis szeretnél egy kis bolyhost, a bichon frisé lehet a megoldás. Göndör bundája alig hullik, így kevésbé irritál. Kicsi termetű, ezért egy lakásban sem foglal sok helyet. Játékos, barátságos, könnyen alkalmazkodik a szűkebb élettérhez is, csak a napi mozgását ne felejtsd el biztosítani.

7. Basset hound

Magasság: kb. 38 cm

Súly: 18-29 kg

Várható élettartam: 12-13 év

Hosszú fülek, rövid lábak, elképesztő szaglás – a basset hound mindent megszimatol, ami az orra elé kerül. Szerencsére már egy háztömb körüli séta is ki tudja elégíteni a kíváncsiságát, hiszen lépésenként megáll vizsgálódni. Lakásban is megfér, ráadásul nem igényel óriási mozgásteret.

6. Yorkshire terrier

Magasság: 18-20 cm

Súly: kb. 3 kg

Várható élettartam: 11-15 év

Parányi termet, nagy temperamentum – a yorkshire terrier nem csak egy imádnivaló öleb, de igazi kis védelmező is. Előfordulhat, hogy a hatalmas szívével többet ugat, mint hinnéd, de méretéből adódóan még a legkisebb lakásban sem lesz útban. Esténként pedig boldogan kucorodik oda a gazdi ölébe.

5. Mopsz

Magasság: 25-33 cm

Súly: 6-8 kg

Várható élettartam: 13-15 év

Az ennivalóan gömbölyded mopsz hajlamos kicsit túlenni magát, ezért figyelj oda az adagokra, nehogy túl sok hurkát növesszen magára. Mozgásigénye nem túl nagy (persze ez a nevelésétől is függ), így egy lakásban is remekül tartható. Nem árt, ha hozzászoktatod a rendszeres sétához, hogy egészséges maradjon.

4. Máltai selyemkutya

Magasság: 17-23 cm

Súly: kb. 3 kg

Várható élettartam: 12-15 év

A máltai selyemkutya apró, hófehér teremtés, amely képes egészen hosszú bundát növeszteni. Sokan masnis copfot vagy más édes fazont alakítanak ki a szőréből. Kicsi, ezért könnyen elfér egy lakásban, és boldogan csatlakozik a gazdi minden tevékenységéhez. Szeret a középpontban lenni, de nem csinál nagy felfordulást.

3. Biewer terrier

Magasság: 18-28 cm

Súly: 2-4 kg

Várható élettartam: akár 16 év

A biewer terrier létezik, és nem csak egy rosszul tenyésztett "yorkie". Ez a játékos kis szőrpamacs kifejezetten szeret kergetni mindent, ami mozog, vagy legalábbis kis prédának látszik. A lakásban ezért érdemes vigyázni a szétszórt zoknikkal és tárgyakkal. Komolyabb kalandokat sem veti meg, de a kis helyet is könnyen megszokja.

2. Border terrier

Magasság: 30-38 cm

Súly: 6-7 kg

Várható élettartam: 12-15 év

Bár kicsit magasabb, mégsem foglal túl nagy helyet a border terrier. Könnyű testalkatú, és imád kirándulni, mozogni, kalandozni a gazdival – de a lakásban is simán elvan, ha már levezette az energiáit. Nem kell aggódnod, hogy felborogatja a bútorokat, de a rendszeres mozgást mindenképp biztosítsd neki.

1. Angol agár

Magasság: 71-76 cm

Súly: 27-32 kg

Várható élettartam: 10-13 év

Talán elsőre furcsa, de a listán az első helyezett a karcsú, atlétikus angol agár. Sokan azt hiszik, hatalmas lakás kell neki, de a valóságban az angol agár meglepően lustává válik a futásokon kívül. Ha biztosítod számára a lehetőséget, hogy időnként nagyot rohanjon vagy hosszabb sétákat tegyen, akkor a nap hátralévő részét szívesen szundikálja át akár egy kisebb lakásban is.

(A nyitóképen egy Bajor hegyi véreb látható)


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Jó hír volt Covidosoknak: vissza lehet hozni az elvesztett szaglást és ízérzést!
Visszatérhet a covid utáni szaglás és ízlelés? Felbukkant egy új módszer – és elég durva.

Megosztom
Link másolása

Aki átvészelte a koronavírust, az tudja, hogy az egyik legrosszabb covid-örökség a makacs szaglás- és ízlelésvesztés. A WHO adatai szerint száz fertőzöttből nagyjából hatnál makacsul és hosszú távon fennmaradhat a probléma, sőt világszerte milliókat érinthet ez a kellemetlen állapot. Eddig sokan szaglótréninggel vagy szteroidos kísérletekkel próbáltak visszakapaszkodni a régi ízek és illatok világába, de sokan vannak, akiknek ez sem jött be.

Most viszont egy új, kicsit sci-fibe illő orvosi megoldás is szóba került:

a londoni University College London Hospitals NHS Foundation Trust (UCLH) sebészei egy funkcionális orrvövényplasztikának (fSRP) nevezett módszerrel bővítik az orr légútjait – és ettől, ahogy ők tapasztalják, újraindul a szaglás.

12 páciensnél alkalmazták ezt a technikát, akik mind jelentős javulásról számoltak be, míg a kontrollcsoportban szaglás tréninget végzők közül 40%-nál romlottak a tünetek.

Az apró rekonstrukciós műtét körülbelül 30%-kal megnöveli az orrjáratot és a légáramlást is, így visszaadja az illatok megérzésének, és ezzel együtt az ízek felfedezésének képességét.

Az orvosok szerint az eljárás rendkívül biztonságos, és ha további kutatások is megerősítik hatékonyságát, akkor a jövőben szélesebb körben is elérhetővé válhat a hosszú Covid tüneteitől szenvedő betegek számára.

A kutatás egy fontos áttörés, mert eddig a hosszú Covid miatt kialakult szaglás- és ízlelésvesztésre nem létezett hatékony, sebészeti megoldás,

és sok beteg évekig küzdött ezekkel a tünetekkel.

Hogy mi lehet a háttérben, arról Dr. Mangó Gabriella orvos-természetgyógyász is elmondta a véleményét a Borsonline-nak:

„Az fSRP-nél

az orrsövény megpiszkálásával a vérkeringés fokozódhat, ez pedig segíthet a regenerációban. Ekkor az immunrendszer nagyobb lehetőséget kap arra, hogy felismerje azokat a sejteket, amik esetleg coviddal fertőzöttek.”

Szerinte az idegvégződések is kaphatnak egyfajta „ütést” a műtét során, ami beindíthatja a regenerációjukat, miközben a megnövelt vérellátás is rásegít a gyógyulásra.

Egy biztos:

aki a covid nyomán belefáradt, hogy nem érzi a reggeli kávé illatát, vagy csak félkarú óriásként kóstol végig bármilyen ebédet, annak minden ötlet jól jöhet,

ami esélyt ad a szaglás és az ízek visszanyerésére. Az fSRP valószínűleg hamarabb lehet elérhető, hiszen a rekonstrukciós műtéteket hazai fül-orr-gégészek is már régóta alkalmazzák.

Via Borsonline


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Meddig maradhatnak a vizes ruhák a mosógépben? A szakértő elárulja!
Sőt még tippet is adott, ha véletlen ott felejtetted volna őket!

Megosztom
Link másolása

Mindannyian jártunk már úgy, hogy elindítottunk egy mosást, majd teljesen megfeledkeztünk róla, és a vizes ruhák órákig a gépben maradtak.

De vajon mennyi idő után kell újra kimosni őket?

A higiéniai és tisztítási szakértő, Mary Futher, aki a közösségi médiában Madame Sweat néven ismert, most elárulta, mit érdemes tudni erről.

„Az általános szabály az, hogy ha a ruhák 12 óránál tovább állnak nedvesen, akkor újra kell mosni őket.”

Mary továbbá azt javasolja, adj fél csésze szódabikarbónát a mosószerhez, hogy biztosan eltüntesd a kellemetlen szagokat.

További trükkök a kellemetlen szagok ellen

Miután a szakértő megosztotta a tippjét, mások is elmondták kommentben, milyen módszereket használnak a dohos szagok megszüntetésére:

• Ha egy kevés ecetet adsz a mosáshoz, az is elősegítheti a kellemetlen szagok megszűnését

• Ha elöltöltős mosógéped van, soha ne csukd be teljesen az ajtaját! Hagyd félig vagy teljesen nyitva, hogy jól kiszellőzzön. A gumigyűrűt is töröld szárazra két mosás között, és ha lehet, a mosószer-adagoló fiókot is hagyd nyitva

• Ha kisebb adagokat mosol gyorsprogramon, sokkal könnyebb és hatékonyabb lesz

Via


Megosztom
Link másolása