Rossz egyedül? Így szerezhetsz új barátokat a 40-es, 50-es és 60-as éveidben
Barátokat találni középkorúként nemcsak jó érzés, hanem tudományosan bizonyítottan is jót tesz az egészségednek. Csakhogy amikor az ember belép a negyvenes éveibe, vagy akár annál is idősebb lesz, a mindennapok nyomása miatt egyre macerásabb új barátokra lelni.
– mondja Toni Jones, a Shelf Help Club alapítója, aki pontosan tudja, miről beszél. „Bizonyos korban egy nő már azt tapasztalja, hogy a kapcsolatok megtartása egyre nehezebb. Csakhogy pont most lenne rájuk a legnagyobb szükségünk. A közösségeimben sokan épp jelentős életszakasz-váltásokkal küzdenek: perimenopauza, idősödő szülők gondozása, gyereknevelés, vagy akár felnőttkori betegségek. Egyszerűen több minden van, amivel meg kell birkóznunk, mint eddig bármikor.
A valahova tartozás érzése pedig önmagában is fantasztikus dolog, ráadásul egészséges is.”
Hogyan találj magadnak új közösséget felnőttként?
1. Merj sebezhető lenni!
Legtöbbünknek nehéz megnyílni, főleg idegenek előtt, pedig ez az, ami igazán összeköt minket. Nem kell mindent egyedül csinálnunk. Nem is arra vagyunk teremtve.
Ami a legfontsabb tudás a késői barátságok megalapozáshoz:
Pont attól válunk emberivé és kapcsolódunk másokhoz, hogy megmutatjuk, nekünk is vannak problémáink. Ettől mind kevésbé érezzük magunkat magányosnak.
2. Dolgozz a kapcsolataidon!
A stabil kapcsolatok adják az egyik legfontosabb támaszt a mentális egészségünk számára. De erre energiát kell szánni, mert tényleg azt kapjuk vissza, amit beleteszünk. A közösség arról is szól, hogy egyszer másokon segítesz, máskor pedig téged támogatnak. Amikor fizikailag és lelkileg is jól vagy, érdemes kiépítened ezeket a kapcsolatokat – később, amikor szükséged lesz rájuk, ott lesznek neked.
3. Kezdj apró dolgokkal!
Kezdheted azzal, hogy a kasszással váltasz pár szót a boltban, köszönsz a postásnak, vagy szóba elegyedsz egy szomszéddal. Nem kell azonnal minden titkát tudnod, de a társalgás gyakorlással egyre könnyebbé válik. Mosolyogj az emberekre, kezdeményezz rövid beszélgetéseket, kérdezz, figyelj, és mesélj kicsit magadról is!
4. Vállald be a kínos helyzeteket!
Ha tisztában vagy a közösségek előnyeivel, de neked kínos beszélgetni idegenekkel, vagy elmenni egy új jógaórára, akkor igen, valószínűleg lesznek kellemetlen pillanatok. De hidd el, minél többet gyakorolsz, annál gördülékenyebbek lesznek ezek a helyzetek, és idővel már sokkal könnyebben fog menni az egész.
5. Kezeld úgy, mint a randizást!
Nem minden csoport és ember lesz rögtön a szíved csücske, de ezzel semmi gond. Ne vedd személyes kudarcnak, ha valami nem működik elsőre. Írd össze, milyen tulajdonságokat keresel másokban, és azt is, hogy te ezekből mit tudsz nyújtani másoknak. Ha elvárod, hogy más vicces, kedves, fejlődésre nyitott legyen, nézd meg, hogy te is az vagy-e.
6. Ha offline nem megy, menj online!
Az online találkozók rengeteg embernek segítenek: olyanoknak is, akik vidéken élnek, vagy kisgyereket nevelnek, idős szülőkről gondoskodnak, esetleg szociális szorongással küzdenek. Az internetes közösségnek fantasztikus energiája van, és szinte mindenki úgy távozik ezekről a találkozókról, hogy feltöltődött és valahová tartozik.
7. Légy tudatos és célirányos!
Lehet, hogy van már közösséged, de nem kapod meg tőlük azt, amire éppen szükséged van. Például középkorúként, perimenopauza idején jó lehet célzottan olyan csoportot keresni, ahol a téged gyötrő kérdéseket megbeszélheted. Vedd komolyan a saját igényedet.
Via Hello!