SZTÁR

„Őrülten szerelmes voltam belé” – Megdöbbentő dolgok derültek ki az elhunyt Kirstie Alley és John Travolta kapcsolatáról

Annyira komoly volt, hogy Travolta felesége volt kénytelen közbelépni.
Sassy - sassy.hu
2022. december 06.


Megosztom
Link másolása

Ahogy arról az egész világsajtó beszámolt, 71 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt Kirstie Alley, akit legtöbben a Nicsak, ki beszél!-filmekből ismerhettek. A szomorú hírt a színésznő családja jelentette be az Instagramon. Filmbéli partnere, John Travolta is egy rendkívül megrendítő Instagram-posztban búcsúzott a sztártól, amelyben ezt írta: „Kirstie-vel volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben. Szeretlek, Kirstie! Tudom, hogy találkozunk még.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Travolta (@johntravolta) által megosztott bejegyzés

A People magazin beszámolója szerint azonban ez a pár sor jóval többet jelent, mint egy szeretetteljes búcsút. Kirstie Alley ugyanis utolsó pillanatáig azt vallotta: Travolta volt élete nagy szerelme.

A két sztárt az 1989-es blockbuster, a Nicsak, ki beszél! hozta össze, a filmet ezután még két folytatás követte. Kirstie sokkal később, egy 2018-as Big Brother show-ban árulta el: a forgatások idején, és később "olyan őrülten szerelmes volt Johnba, hogy ha nem lett volna házas, azonnal megszökött volna vele, hozzáment volna, és együtt röpködtek volna Travolta repülőgépén." (Travolta képzett pilóta, egy saját utasszállítón vitte a családját és a barátait mindenhova).

Alley pár évvel korábban, 2013-ban, Howard Stern műsorában már mesélt arról, hogy vonzalmuk Travoltával nagyon komoly, hosszú deig tartó és kölcsönös volt, de soha nem realizálódott, mert mindketten házasok voltak.

Ám a színésznő bevallása szerint szinte soha nem tudott Travoltára csak barátként tekinteni, és sokat vívódott, nagyon nehéz volt neki, mert szerelmes volt, ám mégsem volt képes megcsalni a férjét. Azt viszont, hogy mennyire egy húron pendülnek, és milyen sokat flörtölnek, a színésznő szerint Travolta felesége, a szintén színésznő Kelly Preston is kiszúrta (ő 2020-ban, mellrákban halt meg), és felelősségre is vonta Alley-t. "Eljött hozzám, és azt mondta: mondd, te miért flörtölsz állandóan a férjemmel?"

Állítása szerint Kirstie akkor döntött úgy, hogy véget vet ennek az érzelemnek, nem évődik többet Travoltával. Ám a szerelem a lelke mélyén soha nem múlt el teljesen.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Brasch Bence váratlanul megnősült! Ezt a gyönyörű lányt vette feleségül
Néhány hónapja még arról nyilatkozott, tanulja az egyedüllétet.

Megosztom
Link másolása

Brasch Bence néhány hónapja robbantotta a hírt az Instáján: a Márkus Lucával való szakítása után ismét rátalált a szerelem! Ezúttal is egy színésznő hódította meg a szívét, méghozzá

a nála 10 évvel fiatalabb, gyönyörű Gál Réka Ágota. És ha ez nem lenne elég, a friss szerelmesek nemrég titokban össze is házasodtak!

Bence és Márkus Luca három év után mondta le az eljegyzését, amiről a színész idén januárban beszélt először. Akkor elárulta, hogy hosszú idő óta először él egyedül, mivel korábban igazi kapcsolatfüggő volt. A szingliség viszont nem tartott sokáig: nyáron már egy rejtélyes lánnyal jelent meg, és cuki szerelmes képeket is posztolt az Instára.

A rejtély nem tartott sokáig: az új kedves Gál Réka Ágota, a 23 éves színésznő, akit A tanár című sorozatban is láthattunk, és jelenleg az SZFE-n tanul.

Sőt, a sztori még izgalmasabb, hiszen Réka épp abban a Vígszínházban dolgozik, ahol Bence és volt menyasszonya, Márkus Luca is színpadra lépnek. Dráma? Lehet, de úgy tűnik, a friss szerelmespárt ez nem zavarja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brasch Bence (@braschbence) által megosztott bejegyzés

Bár csak pár hónapja alkotnak egy párt, a szerelmük egyre csak mélyül, amit a szaporodó Insta-fotók is bizonyítanak.

És most itt a nagy meglepetés: a szerelmesek titokban összeházasodtak!

Nem volt klasszikus esküvői ruha és nagy csinnadratta, inkább egy letisztult, bézses-barnás, elegáns szettben kötötték össze az életüket. A gyűrűiket már büszkén mutogatják az Instán is – és láthatóan madarat lehetne fogatni velük!

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Hujber Feri megdöntötte Puskás Peti rekordját, ennyi nővel bújt már ágyba a színész
A Nyerő Páros abszolút rekordját eddig Puskás Peti tartotta, de most letaszították a trónról.

Megosztom
Link másolása

Még négy éve került terítékre Puskás Peti csajozós múltja a Nyerő Párosban, amikor kiderült, hogy a színész-műsorvezetőnek nem kevés partnere volt korábban. Bár Peti nem akarta, hogy párja, Dallos Bogi tippeljen, Sebestyén Balázs kíváncsi volt Bogi véleményére is. Az énekesnő azt mondta, nagyjából 200-as számra gondolt, de hozzátette, hogy „nem biztos, hogy akarja tudni” a valóságot.

Végül Balázs árulta el, hogy Peti valójában 400-500 nővel feküdt le, ami teljesen kiborította Bogit. Sokáig tartotta ezzel a számmal a csúcsot Puskás Peti.

Hujber Feri most, a műsor legutóbbi adásában árulta el, hogy sokkal több partnere volt, mint azt bárki gondolta volna. A színész nyíltan beszélt a kalandos éveiről, de gyorsan leszögezte, hogy ezek mind a jelenlegi párkapcsolata előtt történtek. „Ma már csak egyetlen emberé a szívem” – mondta, majd hozzátette, hogy ezek a régi kalandok ma már semmit nem jelentenek.

Hujber elmesélte, hogy fiatalabb korában komoly nehézségei voltak a nőkkel való ismerkedéssel, és részben ezért lett színész.

„Nekem mindig nagyon nagy problémát okozott, hogy lányok felé nyissak. Azért lettem színész, hogy egyszer csak csókolózzon velem egy lány. És én akkor nagyon elkezdtem erre rákapni”

– vallotta be.

Majd elárulta a sokkoló számot: életében több mint 2000 nővel volt dolga.

Ezt hallva a műsor többi szereplője hitetlenkedve reagált, és nehezen tudták feldolgozni a kapott infót. Hujber azonban továbbra is kitartott amellett, hogy bár a múltja viharos volt, ma már csak egyetlen emberé a szíve, és ez az egyetlen dolog, ami igazán számít neki.

„Az én testem az enyém. A szexualitásom az enyém. A szex semmi! De a szívem az egy emberé, és mindig is egy emberé volt és lesz: az övé”

– mondta, miközben büszkén mutatott párjára.

Via Blikk.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Már biztos: NEM Istenes Bence lesz az Álarcos énekes műsorvezetője - utódja a TV2-től jön
Csak kapkodjuk a fejünket a változásokat látva.

Megosztom
Link másolása

November 10-én érkezik az Álarcos énekes új évada az RTL-re, és már most sokan találgatják, kik bújnak majd a maszkok mögé.

A nyomozócsapatból eddig három nevet jelentettek be: Csobot Adél, Istenes Bence – aki korábban a műsorvezetői feladatokat látta el – és Sebestyén Balázs biztosan ott lesznek a zsűriben.

A negyedik nyomozó személye azonban továbbra is rejtély.

A műsorvezetői posztot viszont már tudni vélik: a Blikk információi szerint Puskás-Dallos Peti kapta meg a szerepet. Ami azért érdekes, mert Peti egészen múlt szombatig a TV2 műsorában, a Sztárban Sztár All Starsban tűnt fel hétről hétre.

„Peti egyeztetett mindkét csatornával, és mivel a két műsor nem egyszerre megy, hanem egymás után, így nem volt akadálya, hogy mindkét produkcióban szerepeljen”

– mondta egy névtelen forrás a lapnak.

Az Álarcos énekes forgatásai még a nyár végén befejeződtek, így Peti már rég lezárta ezt a projektet, mire a TV2 műsorában szerepelt. Az RTL-nek valószínűleg jól jött a váltás, hiszen Puskás-Dallos Peti ismertsége és népszerűsége stabil, ráadásul frissen tartja a műsort azzal, hogy épp egy másik nagy produkcióból érkezik. Ezzel a lépéssel az RTL és a TV2 között ismét új szintre léphet a rivalizálás, hiszen a nézők most egyetlen évad alatt láthatják ugyanazt az arcot két különböző show-ban.

A negyedik nyomozó kilétéről azonban egyelőre csak találgatások vannak, és bár a műsor közösségi oldalain is sokan tippelnek, az RTL egyelőre titokban tartja.

A műsor eddigi évadai mindig hoztak valami váratlant, így nem kizárt, hogy idén is nagy meglepetéssel készülnek. Kérdés, hogy a mostani szezon tudja-e majd tartani a tempót az előzőekkel, vajon ki lesz az, aki felrázza a show-t, és hogyan sikerül majd az új évad?

Az biztos, hogy az RTL nem veszi félvállról a feladatot, hiszen Sebestyén Balázs és Istenes Bence már most garantálják a szokásos pimasz és szókimondó hangulatot, amit a nézők megszoktak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Videóval! Florence Pugh új külsővel sokkol: kopaszra borotválta fejét!
Megdöbbentő látvány. Még egy búcsúképet is kirakott a haja emlékére.

Megosztom
Link másolása

Florence Pugh egy igazán drámai hajátalakulás képeit osztotta meg velünk.

Október 20-án, vasárnap, a 28 éves angol színésznő több posztot is megosztott a legújabb projektje, a A szerelem ideje forgatásáról, ahol Andrew Garfielddel (41) játszik együtt.

„Ez volt az utolsó kép, amit a hajammal készítettem”

– írta egy Instagram-sztoriban, ahol rövid, szőke bob frizuráját mutatta meg. A filmben Florence egy Almut nevű nőt alakít, akinél késői stádiumú petefészekrákot diagnosztizálnak.

„Az, hogy ezt a szerepet eljátszhattam, egy igazi megtiszteltetés és kiváltság volt.

A testemmel átadni ezt a történetet – erre mindig szenvedélyesen és magabiztosan készültem. Csak hálás vagyok. Annyira hálás” – folytatta.

A poszt egy korábbi Instagram-képsorból származik, ahol Florence Pugh összefoglalta a romantikus dramedy forgatásának élményeit.

Egy hosszú bejegyzésben elárulta, hogy azért várt ilyen sokáig a megosztással, mert „átköltöztette az életét a világ másik felére.”

„Azt mondani, hogy teljesen lefoglalt, enyhe kifejezés – szóval csak bocsánatot kérek, hogy eddig nem osztottam meg veletek ezt az élményt!”

– írta.

Pugh büszkén és „nagyon hálásan” mesélt a filmről: „Már évek óta vágytam egy ilyen szerepre. Egy nőre, aki életszerű, modern és olyan dolgokon megy keresztül, amelyeken a mai nők nap mint nap átesnek” – osztotta meg Florence, aki az Oppenheimer után most egy újabb különleges karakter bőrébe bújt.

Megköszönte azoknak a „hihetetlen művészeknek”, akik segítettek a film létrejöttében, és a stábtagoknak, akik mindezt lehetővé tették. Még több forgatási fotót is posztolt, köztük a „HIHETETLEN csapatról”, akik naponta 3-4 órán át készítették el a műhasát – őket „szupersztároknak” nevezte.

A megható posztot azzal zárta, hogy „habozott” ennél többet elárulni a filmről, „mert tudja, hogy még nem jelent meg világszerte, és nem akarja elrontani a meglepetést”.

Az A24 hivatalos szinopszisa szerint: „Almut (Pugh) és Tobias (Garfield) egy váratlan találkozás során találnak egymásra, amely megváltoztatja az életüket.

Ahogy egy idővel határolt úton haladnak előre, megtanulják értékelni minden pillanatot, amelyet az életük szokatlan szerelmi története hoz.”


Megosztom
Link másolása