Világ fűnyírói, pihenjetek!

Korábbi cikkünkben már említettük, hogy egy ökológiai szempontokat szem előtt tartó kertész májusban szabadságra küldi a fűnyíróját. A No Mow May, vagyis a Vágatlan/Fűnyírásmentes Május kezdeményezést az Egyesült Királyságban működő Plantlife nevű szervezet indította még 2019-ben.

Fentiek enyhítése céljából arra kéri a kerttulajdonosokat, hogy egy hónapig ne nyírják le a füvüket, vagy csak a szükséges, sokat használt részeket kurtítsák meg, a kevésbé forgalmas helyeket hagyják békén. Ezzel ugyanis több szén-dioxid kötődik meg, a fű környezetében lévő levegő hűvösebb, párásabb lesz, ami kedvező a benne lakó élőlények számára, bolygatás nélkül pedig sokkal több élelmet szolgáltató növény tud virágot bontani, magot érlelni.  Az internetnek köszönhetően ma már számtalan magán- és köztulajdonú fűnyírót pihentetnek ebben az időszakban, nem csak a smaragdzöld kertjeiről híres Albionban, hanem a világ más kertjeiben is. De mielőtt bárki pázsitnácinak nevezné a kezdeményezés elkövetőit, nézzük meg, miért érdemes letenni (vagy rá se állni) a kert ilyenfajta leszőnyegezéséről.

Lady Pázsit, a trendszetter

A híres angol gyep első magvait valamikor a XVII. század második felében vetették el ugyanazzal a nem titkolt szándékkal, amivel a mai gazdagok a Louis Vuitton táskájukat veszik- státuszmutogatásból.

A rongyrázás eme módja természetesen más gazdagoknak is megtetszett, így hamar meghódította a kontinens, majd az Újvilág alkalmazottakkal jól ellátott kertjeit is. Utóbbiak, mármint az amerikai gazdagok piaci igényét állítólag a kertész-zseni shaker közösségek elégítették ki oly módon, hogy nemesítették az első, ipari termesztésben is használható fűmagokat.

Idővel a kevésbé tehetős rétegek számára is életcéllá vált a saját pázsit, hiszen megtestesítette mindazt a high-life érzést, kockás plédeken elköltött pazar piknikeket, jól szabott öltönyökben való tollaslabdázásokat, amik együtt jártak egy ilyen zöld pénztemető fenntartásához szükséges anyagi biztonság érzésével.

Gyakorlatilag a fél világ beleszerelmesedett ebbe a zöld ruhás kirakatfeleségbe, csak senki se gondolt bele, mivel jár a fenntartása.

A közismert viccnek ugyanis sajnos igaza van: a tökéletes pázsit titka az évszázadokig tartó rendszeres nyírás és locsolás. Ezért aztán akinek még nincs, az jobb, ha bele se kezd, főleg nem a mi éghajlatunkon, ahol ráadásul az elmúlt évek aszályai miatt rendre víztakarékosságra kérik (vagy kényszerítik) a lakosságot.

Az a szép ősgyep

Azon túl, hogy a filmekben és fejekben élő pázsit megteremtéséhez és fenntartásához angol lordnak kell lenni, egy ilyen zöldfelület az élővilág szempontjából is jóval kevésbé hasznosítható: gyakorlatilag egy „dísz-monokultúra”. Ezzel szemben

Az ősgyep olyan, jellemzően pázsitfűfélékből és pillangósvirágúakból álló természetes növénytársulás, mely az adott terület földrajzi és biológiai tulajdonságaihoz egy hosszabb időszak után a legjobban alkalmazkodott. Egy ilyen élőhely azáltal, hogy a természetes szelekció révén minden évszakban tartalmaz nektárt és virágport adó növényeket, táplálékot és menedéket nyújt számtalan élőlénynek a gombáktól a gerincesekig.

Egy ember alkotta vagy használta kertben azonban rendszerint nincs már meg ez az ősgyep, hiszen minden egyes kapavágás vagy ásónyom évtizedek munkáját teszi tönkre, hogy aztán átvegye a helyét a gyomok és kultúrnövények közti állóháború.

Apropó, gyomok. A gyom az agrárium kifejezése, mely alatt a termesztett haszonnövény mellett felbukkanó, azt elnyomni képes planta non grata-t érti.

Így lehet az, hogy a pipacs, a búzavirág vagy a veronika számos faja a mezőgazdaságban gyomnövény, a mi kertünkben meg a vadvirágos rét megbecsült lakója, a pillangóbarát virágágyásunk oszlopos tagja vagy egyenesen talajtakaró növény.

Ősgyepet készíteni sajnos majdnem olyan hosszú és fáradtságos munka, mint pázsitot telepíteni.

Ha viszont nincs ilyen szerencsénk, de boldog gyeptulajdonosok szeretnénk lenni, akkor érdemes először körbejárni a környék érintetlenebb helyeit és megfigyelni az ott előforduló növényeket - ezek a fajok ugyanis az ember gondozása nélkül is jól elboldogulnak, így nemesített változataik jól fogják érezni magukat a mi kertünkben is. Előfordulhat persze, hogy nincs időnk vagy kedvünk magunk bíbelődni a fajtaválasztással, ebben az esetben célszerű felkeresnünk egy olyan kertészetet, ahol segítenek egy, a mi kertünk lehetőségeinek és igényeinek megfelelően összeállított magkeveréket találni. Ha pedig megvan a mag, kész a vetési terv, és a család minden tagja katonás rendben várja, mikor kell locsolnia, már csak türelemre van szükségünk. Ugyanis sajnos sokan elfelejtik belekalkulálni egy füvesítés/gyepesítés munkálataiba a „békénhagyás idejét”.

Mert hiába a leggondosabban előkészített morzsalékos föld, a megfelelő időben vetett helyes összeállítású magkeverék, ha kikelés után nem hagyunk neki kellő időt a megerősődésre, és túl hamar vesszük használatba, a munkánk kárba fog menni. Ezért érdemes nem egyszerre, hanem  helyes stratégiát felállítva, módszeresen foglalni el a terepet. Ha pedig beállt a rendszer, ugyanígy járni el a gondozás, fűnyírás kérdésében is.

Kíméletes népirtás

Képzeljük el, hogy ostrom alá veszik a házunkat. Még nem látjuk a tankokat, de érezzük: a föld dübörög, a levegő melegszik, és ahogy telik az idő, egyre több menekült érkezik hozzánk. Egyenletes, áthatolhatatlan gyűrűben közeledik felénk az ellenség, nincs esélyünk elmenekülni.

Hát valahogy így kell elképzelni egy rosszul kivitelezett fűnyírást vagy kaszálást.

Akár egy kiskert, akár egy városi park fűnyírásáról beszélünk, fontos ismernünk az ott honos élőlények mobilitását. Ha fontos nekünk a füvünkben lakó élőlények élete, egyáltalán nem mindegy, hogyan nyírjuk a füvet.

A Kiskunsági Nemzeti Park oldalán így írnak a kaszálás irányának kérdéséről:

„Ha egy területet kívülről befelé haladva kaszálnak le (középre tartó spirálvágás), akkor a végén megmaradt területre koncentrálódnak a menekülni képes hüllők, emlősök, madárfiókák, földön szívesen mozgó madarak (fogoly) jelentős része, és ha azt is lekaszálják, akkor ezek sorsa is megpecsételődött, ezért kötelező védett természeti területen a sávos vagy a spirálisan kifelé tartó kaszálás."

Egy kiskertben persze kevésbé számít az ember „földön szívesen mozgó madarakra”, de a hüllők, rovarok számára is fontos, hogy humanitárius folyosót biztosítsunk nekik, ha fűnyírásra kerül a sor.

A legjobb persze, ha a kertünk ember által ritkábban használt részein egyáltalán nem bolygatjuk a dolgokat, vagy mozaikszerűen végezzük a fűnyírást. A fűnyíró feltalálása előtt ez nem volt kérdés, hiszen a kézi kaszálás idejében ergonómiai okai voltak annak, hogy egy réten vagy kertben mindig akadt elegendő menedék az élőlények számára: egy nap alatt még fél hektárt is alig tudott lekaszálni az ember, mert a füvet csak harmatosan lehetett jól vágni. Még nagyobb területeken is, ahol csapatban dolgoztak, ez a kis lépésekben haladó kézi betakarítás sokszor akár egy hónapig is eltarthatott.

Ehhez képest a manapság közterületeken végzett gépi kaszálás igazi atombomba: a dobkaszák szinte a föld felszínén vágják el a növényeket, ezáltal gyakorlatilag ledarálják a gyepek mikrodomborzatát, a benne található hangyafészkekkel együtt. A dobkaszáknak ráadásul van még egy nagyon rossz tulajdonsága: szívóhatásuk miatt a talaj felszínén mozgó, gyors helyváltoztatásra képtelen élőlények jelentős része a késeik között leli halálát. Egy ilyen terület regenerálódása évekbe telik.

Jusson eszünkbe ez a mészárlás, ha frissen kialakított városi méhlegelőt látunk, hiszen a hosszú évek módszeres pusztítása után senki se várhatja el, hogy hipp-hopp egész évben dúsan virágzó paradicsom legyen a letarolt gyep helyén.

Tippek kertes és kerttelen gyepbarátoknak

Akinek van kertje, az azért, akinek nincs, az azért csatlakozzon a kihíváshoz. Saját lehetőségeinket mi ismerjük a legjobbat, ezért például lehet, hogy a mi kertünkben egy Vágatlan Április vagy egy Vágatlan Június kivitelezése több haszonnal jár, mint az elterjedt májusi nyírásszünet.

Gondoljunk magunkra méhpásztorként, aki egész évben élelmet és szállást biztosít a nyájnak - ha kell, részleges munkabeszüntetéssel. Azon túl, hogy olyan növényekkel gazdagítjuk a kertet, melyek egymást váltva egész szezonban táplálékot nyújtanak a beporzóknak, biztosítsunk nekik vizet is, és ha nincs természetes búvóhelyük, csináljunk nekik bogárhotelt.

Akinek pedig nincs saját kertje, az nevezze ki magát a lakóhelye vagy egy általa sokat látogatott zöld terület önkéntes gyepmesterének. Ha még nincs rajtuk méhlegelő, rovarhotel kialakítva, kezdeményezhetjük a fenntartónál vagy egy környékbeli zöld szervezetnél a létesítésüket, és ha már ott vagyunk, csatlakozhatunk is hozzájuk (mármint a zöld szervezethez, nem a fenntartóhoz).

Amit pedig bárki meg tud tenni, az az edukálás, szóban és írásban is. Nyugodtan hívjuk fel a kerttulajdonos ismerősök figyelmét a téma fontosságára, osszuk meg ezt vagy más, a témával foglalkozó cikket a közösségi médiában.