Mit árul el a pszichológia azokról a barátaidról, akik szeretnek egyedül lenni - és rólad?
Na, túlélted a szilveszteri és karácsonyi kötelező smúzolást? Ha a gondolat, hogy egy szobában kelljen cseverészni egy csomó emberrel, mentálisan jobban lefáraszt, mint egy hétfő reggeli futás, akkor van egy jó hírünk: valószínűleg nem vagy antiszociális, csak az agyad máshogy van bekötve.
Egy Jaime Higuera nevű vállalkozó, az E-Com Growth Partners alapítója nemrég magyarázta el, hogy nem az emberek kerüléséről van szó, hanem arról, ahogyan az agy a különböző ingerekre reagál. Ezt a képességet introspektív kogníciónak nevezik, és gyakori a magas intelligenciával élő emberek körében.
Az introspektív kogníció lényegében egy olyan mentális működés, amelyben
Míg a legtöbb ember agya a társaságtól kapja meg a napi betevő jutalomfröccsöt, addig mások ugyanezt az élményt a koncentrációból, a mintázatok elemzéséből, a komplex kihívásokkal való birkózásból vagy a megszakítás nélküli munkából nyerik ki. Ezért van az, hogy egy szoba, tele emberrel, mentálisan kimerítő lehet számukra, míg egy nehéz kérdés vagy egy komoly projekt mélyen motiválóvá válik.
Ahogy Higuera rámutatott, ezek az emberek nem kerülik a többieket, hanem a fókuszukat védik.
A túl sok felszínes, stimuláló beszélgetés, az értesítések és a megszakítások számukra csak zajt jelentenek. Ezzel szemben a csend, a választott egyedüllét és az alacsony zavaró tényezőjű környezet lehetővé teszi, hogy az agyuk a legjobb formájában működjön. Ezért érezhetik magukat sokan lemerülve több órányi társasági élet után, miközben éjszaka, egyedül dolgozva valami számukra fontos dolgon, teljesen ki tudnak kapcsolódni.
Az egyedüllétet kedvelő embereknek általában kevesebb, de sokkal intenzívebb és tartalmasabb kapcsolatuk van. Nincs szükségük széles szociális hálóra ahhoz, hogy kapcsolódni tudjanak. „Elég, ha tudják, hogy folytathatnak egy ösztönző beszélgetést valakivel, aki megérti, hogyan gondolkodnak.” Az intellektuális kompatibilitás a kötelék kulcsfontosságú részévé válik. Emiatt a sekélyes, ismétlődő vagy triviális csevegések mentálisan lemerítik őket. Nem nyújtanak kognitív vagy érzelmi stimulációt, és a közelség érzése helyett csak a fáradtságot hagyják maguk után. „
Az ötletekről való beszélgetés, a nézőpontok ütköztetése vagy a komplex kérdések feltárása energiát ad és örömöt hoz.
Az introspektív kogníció ráadásul egy fejleszthető készség. Ehhez nemcsak külső, hanem mentális csendre is szükség van. Napi tíz-tizenöt perc stimuláció nélkül – telefon, zene és megszakítások nélkül – már különbséget jelenthet.
Nem kell jól írni, csak őszintén. Sokan pont írás közben jönnek rá, mi is történik velük valójában. Az introspekció nem az önostorozásról szól, hanem a tiszta kérdésekről.
A túlstimuláció csökkentése is kulcsfontosságú; a közösségi média és a hírek visszaszorítása teret ad a saját gondolatoknak. A lényeg, hogy megfigyelj ítélkezés nélkül, és ha azt veszed észre, hogy mindig ugyanoda lyukadsz ki, ideje eszközt váltani: írj, beszélj valakivel, vagy hozz egy konkrét döntést. Az introspekciónak a cselekvést kell segítenie, nem megbénítania.
Nem kell ehhez elvonulni a világtól. Egy magányos séta, egy ráérős zuhany vagy egy ismétlődő feladat elvégzése zavaró tényezők nélkül ideális pillanatok a reflektálásra. Sok tiszta gondolat akkor bukkan fel, amikor a test le van foglalva, és az elmének van tere.
Ez nem annak a jele, hogy rosszul csinálod, hanem annak, hogy mélyre mész. A lényeg nem az, hogy elmenekülj vagy dramatizálj, hanem hogy megfigyelj és megérts.
Via ¡Hola!
