SZTÁR
A Rovatból

Harcsa Veronika: „Amikor megtudtam, hogy babát várok, lemondtam minden külföldi koncertet”

A jazzénekes különleges koncertre készül, amire érdemes lesz figyelni, hiszen hosszú ideig ez lesz az utolsó bemutatója. Milyen élménnyel készült a közönség számára Harcsa Veronika és miért fúj visszavonulót? Erről mesélt nekünk a művésznő.

Megosztom
Link másolása

Harcsa Veronika énekesnő sikeres karrierje mellett új területen kezdett tanulni, és beiratkozott a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia képzésére, majd a tanulmányaira építkezve kidolgozott egy interaktív koncertprogramot. Az egyedülálló projekt egészen új élményt kínál a közönségnek.

- Két diplomád van, sikeres karriert építettél. Miért ültél vissza az iskolapadba?

- Ilyen alkat vagyok, szeretek tanulni, és az eddigi mintázat azt mutatja, hogy minden kerek születésnapomon elkezdtem egy új iskolát. Húszévesen a Műszaki Egyetemre jártam, harmincévesen a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumba jelentkeztem, 2022-ben, negyvenévesen pedig beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia képzésére. Ezt a mintát otthonról hozom magammal, én azt láttam, hogy édesapám ötvenévesen is egyetemre járt, ezzel pedig bebizonyította számomra, hogy sosem késő új dolgokat tanulni, és hogy nemcsak diákkorban lehet egyetemre menni. Miért ne tanulnánk felnőtt fejjel?

- Választhattál volna valamilyen marketingképzést is, ami egy ismert ember számára nélkülözhetetlen, te mégis zeneterápiát kezdtél tanulni.

- Mindig is foglalkoztatott a zene személyiségformáló ereje, régóta érdekel a pszichológia, és mivel mindig is zenével foglalkoztam, adta magát, hogy ezt a képzést válasszam, és nem bántam meg! Sok érdekes dolog mellett arról is tanultunk, milyen gazdag hatása lehet, ha valaki a hallgatáson túl aktívan is kapcsolódik a zenéhez.

Számos interaktív koncert létezik gyerekek számára, ám a felnőtteknek nem igazán van ilyen, ezért azt kérdeztem magamtól, hogyan tudnám beépíteni a terápiás eszközöket a saját koncertjeimbe. Így született meg az a koncertkoncepció, amelyet március 20-án hallhat először a közönség. A különlegessége, hogy egyszerű hangi eszközöket kínálok majd a hallgatóknak, melyekkel zenei előképzettségtől függetlenül, bárki bekapcsolódhat a dalokba. Fontos, hogy semmi sem kötelező, ha valakinek jobban esik, nyugodtan csendben is végig hallgathatja az estet, viszont aki kedvet kap, az velem dobolhat a térdén, tapsolhat, dúdolhat vagy éppen egy nagyot sóhajthat egyes zeneileg meghatározott részeknél. Társam a tehetséges zeneművész, Nora Thiele, aki különböző ütős hangszereken kíséri a koncertet, mint a keretes dob. Az élményt fokozza a helyszín is, hiszen a Zeneakadémián a közönség mindig nagyon fegyelmezetten ül, és még a tételek között sem tapsol, csak a legvégén, ezen a koncerten viszont bárki hangot adhat az érzéseinek a fellépés alatt. Formabontó lesz!

- Miért volt szükség erre az újításra?

- Ez egy kísérlet, egyszerűen érdekel, hogy lehetséges-e bevonni az embereket, és ebből írom a diplomamunkámat is. A képzést azért is kezdtem el, mert nem akarom kiszolgáltatni magam a változó zeneiparnak.

Ma a mesterséges intelligencia elképesztő térnyerésével kiszámíthatatlanná vált, milyen irányba fog változni a zenei színtér, és bár hiszek az élőzene különlegességében, szükségét éreztem, hogy új formákkal kísérletezzek

a szokásos, frontális koncertezésen túl. Az első ilyen alkalom a zeneterápiás eszközökkel színezett koncert, amelyet szívből csinálok. Ezt követően pedig a stúdióban folytatom a munkát, jövőre szeretném kiadni az új dalokat, majd indul a turné, ahol a hallgatóknak ismét alkalmuk lesz bekapcsolódni velem a zenei élménybe. Ez viszont csak 2025. őszén lesz, ugyanis júniusra kisbabát várok, és a március 20-i est után már csak kisebb klubkoncertjeim lesznek.

- Ha jól tudom, az interjúkat is szüneteltetni fogod, és ez a beszélgetés már az utolsók között van.

- Szeretnék pihenni a várandósság utolsó felében, majd a szülés után együtt lenni a kisgyermekemmel, ezért hamarosan valóban háttérbe szorítom a munkát.

Amikor megtudtam, hogy babát várok, akkor lemondtam minden külföldi koncertet, mivel az utazás nagyon fárasztó, és lelkileg is jól esik most itthon lenni.

Bár sokat köszönhetek a nemzetközi turnéknak, ezekről most le kell mondanom egy időre.

A hazai koncertek között pedig a március 20-ai az utolsó kiemelt esemény. Ugyanakkor bizonyos formában ott leszek a fontosabb helyszíneken, ilyen a Művészetek Völgye, ahol tíz éve vezetem a Harcsa Veronika Udvart, és ez idén sem lesz másképp. Mivel a fesztivál alatt még nagyon kicsi lesz a gyermekem, nem tudok személyesen elmenni a helyszínre, de előre gondoskodtam a programokról, koncertekről, izgalmas műsorokról, és ezeken keresztül bizonyos formában mégis ott leszek az emberekkel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Harcsa Veronika (@harcsaveronika) által megosztott bejegyzés

- A tanulmányaid lezárása és a szülés között nagyon kevés idő lesz. Hogyan tudod összehangolni a teendőket?

- Szeretem Pécs városát, szívesen jövök ide, és remélem, a kisbabám megvárja majd, hogy megvédjem a diplomamunkámat. A posztgraduális képzés miatt két-három hetente egy hétvégét kell a városban töltenem, ilyenkor lent is szoktam aludni, ami valódi töltődést jelent.

- Jól tudod, hogy milyen hatással van a gyermekre magzati korban a zene. Énekelsz a kicsinek?

- Igen, van, hogy dedikáltan csak neki éneklek, ugyanakkor ő szinte egész nap hallja az énekhangom, hiszen ma még aktívan próbálok, gyakorlok, ami azt jelenti, hogy naponta több órát dalolok. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen sokat énekelhetek a gyermeknek, mivel ez segíti közöttünk a kapcsolódást. Minden kismama számára fontos lehet, hogy énekeljen a gyermekének magzati korban is, mert az éneklés rengeteg érzelmet hordoz, függetlenül a képzettségtől, nem kell tisztának lennie. Minél előbb találkozik a kicsi az érzések gazdagságával, annál jobban tudunk majd kapcsolódni.

Ne gondoljuk azt, hogy ezek a kicsi emberi lények nem hallják a külvilág hangját. Saját példából tudom, hogy már nagyon korán hallanak, ezt szeretném elmesélni.

A várandósság elején voltam, amikor egy dobos próbára mentem, és amikor megszólalt a hangszer, a magzat azonnal reagált, jelezve, hogy ilyet nem hallott korábban, nagyon érdekes tapasztalat volt.

Vagyis a zene hatása az első perctől az utolsóig kísérheti és gazdagíthatja az életünket, ennél fogva nagy szeretettel invitálok mindenkit március 20-án a Zeneakadémiára!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Kellemetlen percek a köztévén: Berkesi Judit kétszer is beleszólt Dragóner Attila megjegyzésébe
A 2026-os foci-vb nyitóműsora kínos párbeszéddel indult, amikor Dragóner Attila a férfi szurkolókat emelte ki. A műsorvezető, Berkesi Judit hiába próbálta korrigálni, a szakértő csak a meccs szünetében kért elnézést a szavaiért.

Megosztom
Link másolása

A 2026-os foci-vb úgy indult csütörtök este a köztévén, mintha valaki elfelejtette volna, hogy már nem 1986-ot írunk, és a nők nemcsak a konyhából hallgatják a meccsek hangfoszlányait, miközben a család vacsoráját készítik. Az M4 Sport stúdiójában Dragóner Attila, korábbi válogatott focista és a csatorna szakértője ugyanis egy olyan gondolatmenettel nyitott, amitől a műsorvezető, Berkesi Judit láthatóan másodpercek alatt lefagyott.

Dragóner azzal indított, hogy a világbajnokság a férfi szurkolók számára egy nagy ünnep és öröm.

Berkesi azonnal közbeszólt, hogy ez talán nemcsak a férfiaknak szóló esemény, de a szakértőt nem lehetett megállítani. Azzal folytatta, hogy lényegében bocsánatot kér a női nézőktől, amiért a következő öt hétben elveszítik a párjukat.

A műsorvezető ekkor már másodszor próbálta menteni a helyzetet, jelezve, hogy rengeteg nőt is érdekel a torna, de Dragóner rátett még egy lapáttal, és kitartott amellett, hogy a vb mégiscsak a férfiak kiemelten várt eseménye.

A nyitómeccs félidejében aztán jött a korrekció: Dragóner elnézést kért a stúdióban, amiért félreérthetően fogalmazott – írta a 24.hu. Az eset addigra persze már körbejárta a magyar internetet, jelezve, hogy egy ekkora sportesemény nyitányánál talán már nem férnek bele az ennyire régimódi, sztereotip megjegyzések.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Borbély Alexandra kitálalt: Nagy Ervinnek vasalt ing kell az új munkájához – két hete tart a vita otthon
Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy vasalással kapcsolatos konfliktusról mesélt, ami azután robbant ki, hogy a színésznek új munkahelye miatt elegánsabban kell öltöznie. A pár elmondta, a feszültség ellenére a gyerekeik előtt sosem veszekednek.

Megosztom
Link másolása

Nagy Ervin, a magát „dunaújvárosi parasztgyereknek” valló színész, aki sokáig hallani sem akart vasalt ingről, most egy „rendes munkahelyre” kénytelen bejárni, ami azonnal egy két hete a nappaliban álló ingkupacot eredményezett. A Nagy–Borbély házaspár legfrissebb, a Nők Lapja Évszakoknak adott interjújában olyan őszintén beszéltek a mindennapi harcaikról, hogy abban egy fél ország magára ismerhet.

A színésznő elmondta, a gyerekek miatt különösen figyelnek a vitákra. „Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük” – mondta Borbély Alexandra, miközben azt is elárulták, a színpadra azért mentek már fel úgy, hogy előtte pár órával még az előadás lemondásán gondolkodtak. Aztán a tapsra persze mindig kibékülnek.

Borbély szerint a legutóbbi vita gyökere, hogy a férje imázsa és a valóság most épp frontálisan ütközik.

„Amikor összekerültünk, én még vasaltam és imádtam is. De Ervin azt mondta, neki semmit se vasaljak ki, mert ő egy dunaújvárosi parasztgyerek, nem lesz egy 'vasalt alak'. Nem akar rendes lenni. Most viszont annak kell lennie.”

A gyakorlati megoldás azonban elakadt a kivitelezésnél. „Azt gondoltam, hogy jóasszonyként megoldom, hogy rendben legyenek az ingei. Csak annyit kértem, válogassa ki, melyiket kell és melyik nem. Ez a kupac most már két hete ott van a nappaliban.”

Borbély szerint a helyzet tökéletesen leképezi a nemek közti feszültséget.

„Ő megsértődik, amikor tizedszer szólok, valójában én egyszer sem szeretnék szólni. Valójában ebben gyökerezik, hogy a férfiak házisárkánynak tartják a feleségüket.”

A színésznő nevetve tette hozzá, hogy ez szinte az összes férfira igaz, mire Nagy Ervin odaszúrta, hogy „kivétel David Beckham”.

Via Story


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása