Ha belül üresnek érzed magad, íme 20 jel, hogy talán véletlenül eladtad a lelkedet
Biztos te is láttál már olyat, hogy valaki, akit ismersz, hirtelen teljesen másként kezdett viselkedni. Vagy olyat tett, amiről nem hitted volna, hogy képes rá. Feladta az elveit valamiért, például több pénzért, vagy csak azért, hogy bekerüljön a „fontos emberek” közé.
Ezt szoktuk úgy mondani: eladta a lelkét az ördögnek. Elárulta önmagát. Feladta azt, amit legbelül igaznak érzett.
De honnan tudod, hogy te nem tetted-e már meg ugyanezt?
Itt van 20 jel, ami arra utalhat, hogy valahol útközben elveszítetted önmagad:
1. Csak magadra gondolsz
Ha mindig a saját érdekeid az elsők, és nem számít, kinek ártasz közben, akkor valamit elengedtél magadból. Az üresség, amit érzel, annak a helye, ahol a lelkiismereted lakott.
2. Folyton bűntudatod van
Megkaptál mindent, amit akartál, mégis rosszul érzed magad. A bűntudat nem véletlen – tudod, hogy valamit rossz úton szereztél meg.
3. Hazudsz, ha szükségét érzed
Ha azért hazudsz, hogy elérd, amit akarsz, az azt jelenti, hogy már nem hiszel abban, hogy az igazság elég lenne. Ilyenkor a lelkiismeret helyét a számítás veszi át.
4. Nem tartod a szavad
Ha csak addig számít az ígéret, amíg neked kényelmes, akkor a szavaid elvesztették az értéküket. És vele együtt te is egy darabot magadból.
5. Nyomást gyakorolsz másokra
Ha ráveszel embereket olyasmire, ami nekik rossz, csak hogy te jól járj, azzal nemcsak őket, hanem magadat is megalázod.
6. Elhallgatsz fontos dolgokat
A szándékos hallgatás is hazugság. Amikor tudod, hogy az igazság megváltoztatná a másik döntését, de inkább nem mondod el – az már árulás.
7. Mindig te akarsz nyerni
Ha minden helyzetből te jössz ki jól, a többiek pedig rosszul, az nem siker. Az csak önzés. Az igazi győzelem közös.
8. Az élvezetet választod a cél helyett
Ha a pillanatnyi öröm fontosabb lett, mint az, amiben hiszel, akkor már elkezdtél lecsúszni. Alkohol, szerhasználat, pornó - de tudd, sz élvezet elmúlik, az üresség megmarad.
9. Képmutató vagy
Máshogy beszélsz, mint ahogy élsz. Azt mondod, te erkölcsös vagy, de a tetteid mást mutatnak. Ez már nem gyarlóság, hanem önbecsapás.
10. Nem hallgatsz senkire
Mindenki próbált lebeszélni dolgokról, de te úgy érezted, te jobban tudod. Csak később jössz rá, hogy nem erős voltál, hanem makacs – és közben elveszítetted a kapaszkodóidat.
11. Csalódást okozol
Nem azért, mert hibáztál, hanem mert tudatosan a könnyebb, önző utat választottad. A többiek nem a hibáid miatt csalódtak – hanem mert már nem azt az embert látják benned, akit régen megismertek.
12. Menekülsz a fájdalom elől
Alkohol, drog, szerencsejáték, alkalmi kapcsolatok – mind csak arra jók, hogy elfelejtsd, mennyire nem vagy jól. De a fájdalom ott marad veled.
13. Azt hiszed, csak egy győztes lehet
Úgy gondolod, ha más nyer, azzal te vesztesz. Pedig a világ nem így működik. Az igazi erő nem abban van, hogy mindenkit legyőzöl, hanem hogy együtt tudsz működni velük.
14. Kihasználsz másokat
A kapcsolatokat puszta eszköznek tekinted. Barátkozol, hogy hasznod legyen belőle. Ez az a pont, ahol a szeretet helyett már csak manipuláció marad. És ez nagyon tetszik az ördögnek.
15. Nem érzed magad boldognak
Mindened megvan, kívülről mindenki irigyel. De belül üres vagy. Mert a siker, amit nem tisztességgel szereztél, nem ad örömet.
16. Elvesztetted az önbecsülésed
Ha olyan dolgokat teszel, amiket mélyen belül rossznak érzel, és mégis folytatod, akkor már te sem tiszteled magad. És ez a legnagyobb veszteség.
17. Szégyelled, amid van
Nem tudsz büszkén beszélni arról, amit elértél, mert tudod, milyen áron lett a tiéd. A szégyen a bizonyíték arra, hogy elárultad önmagad.
18. Mindig más a hibás
Nem vállalod a felelősséget, inkább másokra mutogatsz. Ez a könnyebb út – de minden alkalommal egy kicsit még jobban eltávolodsz attól, aki valaha voltál.
19. Bosszút akarsz állni
Nem tudsz engedni, még akkor sem, ha már régen vége van valaminek. A harag felemészt, és közben észre sem veszed, hogy már rég a saját raboddá váltál.
20. Átléped a határokat
Ha megszeged a törvényt, vagy bármi alapvető erkölcsi szabályt, hogy elérj valamit, akkor már nemcsak másokat, hanem magadat is elárultad.
De a jó hír az, hogy az eladott lélek visszaszerezhető. Nem veszett el végleg. Őszinteséggel, bátorsággal és azzal, hogy felelősséget vállalsz a tetteidért, visszatérhetsz ahhoz az emberhez, aki valaha voltál.