ÉLETMÓD

Ez az egyszerű, 10 másodperces teszt megmutatja, túléled-e a barátaidat

Hogy meddig fogsz élni, azt nem mi sem tudjuk megmondani, de egy gyors teszttel leellenőrizhetitek, hogy álltok most.

Megosztom
Link másolása

Ha csak a lényeget akarod megtudni, akkor van egy megfelelő és nagyon gyors teszt, amit kipróbálhatsz, és amelyből megtudhatod, hogy nagyjából mennyi időd van még hátra.

A teszt egy brazíliai egészségügyi tanulmány részét képezte, és mindössze 10 másodperc kell az elvégzéséhez. Először is, ezt szilárd talajon végezd, egy olyan helyen, ahol nem ütközöl semmibe, és ha elesnél, akkor nem ütöd meg magad különösebben.

Ha megvan, állj az egyik lábadra, a másikat lazán tedd a stabil lábad mögé, a karjaidat pedig nyújtsd ki kétoldalt magad mellett. Majdnem úgy, mint amikor repülőt játszottál, csak nem kell annyira komolyan venni a helyes testtartást.

Ha 10 másodpercig meg tudod tartani ezt az egy lábon álló pozíciót, az azt mutatja, hogy még elég hosszú életre számíthatsz.

A The Metro szerint a tanulmány 1700 olyan embert követett, akik 50 és 70 év közöttiek voltak.

A kísérlet vezetői azt találták, hogy akik nem tudták megtartani az egyensúlyukat 10 másodpercig, azok 84 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg a következő 7 évben, mint akik átmentek a teszten.

Az egyik vezető halálozási ok a világon a - ne lepődj meg - elesés és annak következményei. Ahogy öregszünk, a testünk egyre több izomtömeget veszít és romlik az egyensúlyozó képességünk is. Tanulmányok szerint az emberek a 30-as éveik elejétől évente izomtömegük egy-két százalékát veszítik el.

Az emberek 80 éves korukra általában feleannyi izomtömeggel rendelkeznek, mint 40 évesen.

A Rio de Janeiróban működő mozgásgyógyászati klinika (CLINIMEX) által végzett vizsgálatba átlagosan 61 éves, túlsúlyos résztvevőket vettek fel, akiknek 68%-a férfi volt. A vizsgálatban résztvevők közül minden ötödik személy képtelen volt 10 másodpercig egy lábon állni.

Ha érdekel, van még néhány ilyen jellegű teszt, amely a fizikai állapotod egy-egy részét teszi próbára.

Ilyen teszt az „ülésből felállni”, ahol keresztbe tett lábbal kell leülnöd a padlóra, és meg kell próbálnod felállni anélkül, hogy használnád a kezedet. Nem könnyű teszt, itt megnézheted:

10 pontról indulsz, és minden alkalommal, amikor a kezed, alkarod, térded vagy a lábad oldalát használod felállás közben, levonnak egy pontot.

Ha végül nulla és három pont közötti értéket kapsz, akkor hatszor nagyobb eséllyel halhatsz meg, mint a korcsoportod más tagjai.

Ez a bizonyos teszt elsősorban az 50 és 80 év közöttieknek szól, így ha te fiatalabb vagy, és mégis nehezen teljesíted ezt a tesztet, még nem kell végrendelkezned, de gyakorolj, hogy jobb legyél benne. Ha erősíted az izmaidat és javul az egyensúlyérzéked, azért a későbbi évtizedekben még hálás leszel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Millióik vannak veszélyben, ha paracetamolt szednek - sürgős figyelmeztetést adtak ki az orvosok
Bár a paracetamol továbbra is az egyik leggyakrabban használt fájdalomcsillapító, a szakértők figyelmeztetnek, hogy hosszú távú szedése komoly egészségügyi problémákat okozhat.

Megosztom
Link másolása

A paracetamol, más néven acetaminofen, az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapító, hiszen olcsó, hatékony és általában biztonságosnak tartják. De vajon mennyire biztonságos ez a gyógyszer valójában?

Aggasztó kutatási eredmények

Egy nemrég az Arthritis Care and Research folyóiratban megjelent tanulmány szerint a paracetamol rendszeres szedése idősebb felnőtteknél súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet.

A Nottingham Egyetem kutatói több mint 180 ezer olyan ember egészségügyi adatait elemezték, akik rendszeresen kaptak paracetamolt, és összehasonlították őket közel 400 ezer olyan emberrel, akik nem szedték a gyógyszert.

A kutatás megállapította, hogy a paracetamolt szedők nagyobb kockázatnak vannak kitéve több komoly egészségügyi probléma, például gyomorfekély, szívelégtelenség és krónikus vesebetegség kialakulása szempontjából.

A kutatásuk során a következő, elég rosszul hangzó adatokat találták:

Gyomorfekély bevérzése: 24%-kal magasabb kockázat

Alsó emésztőrendszeri vérzés: 36%-kal magasabb kockázat

Szívelégtelenség: 9%-kal nagyobb valószínűség

Kik számára lehet veszélyes?

Bár a paracetamol a gyógyszergyár szerint ritkán okoz mellékhatásokat, bizonyos emberek számára nem biztonságos. Kik ők és mivel összefüggésben mutatták ki a magasabb kockázatokat?

Testsúly: A szokásos dózis túl magas lehet 50 kg alatti személyeknek.

Máj- vagy vesebetegségek: Ezekkel a problémákkal küzdők számára a paracetamol szedése veszélyes lehet.

Alkohol: Akik rendszeresen több mint 14 egység alkoholt (kb. 6 pohár bor) fogyasztanak hetente, szintén veszélyeztetettek, mivel az alkohol is megterheli a májat, akárcsak a paracetamol.

Ibuprofen és paracetamol: Szabad együtt szedni?

Az orvosok szerint a paracetamol és az ibuprofen – amely gyulladáscsökkentőként működik – biztonságosan szedhető együtt.

Azonban fontos, hogy ne szedjünk egyszerre két olyan gyógyszert, amely paracetamolt tartalmaz.

Bár a paracetamol továbbra is az egyik leggyakrabban használt fájdalomcsillapító, a szakértők figyelmeztetnek, hogy hosszú távú szedése komoly egészségügyi problémákat okozhat bizonyos embereknél. Dr. Weiya Zhang, a tanulmány szerzője szerint: „További kutatásokra van szükség az eredmények megerősítéséhez, de az idősek esetében a paracetamol elsődleges fájdalomcsillapítóként való alkalmazását alaposan meg kell fontolni.”


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Az Alzheimer-kór lényegesen kevesebb embert betegít meg azok közül, akik két gyakori foglalkozást űznek
Olvasd el azt is, hogyan csökkentheted hétféleképpen a demencia kockázatát.

Megosztom
Link másolása

A taxisofőrök kisebb eséllyel halnak meg Alzheimer-kórban, mivel a mindennapi vezetés frissen tartja az agyukat – derül ki egy tanulmányból.

A tudósok megállapították, hogy a taxisofőröknek és mentősöknek az átlagnál alacsonyabb a halálozási aránya ebben a betegségben.

Úgy vélik, ennek oka az lehet, hogy az útvonalak fejben tartása és kiszámítása egy létfontosságú agyterületet erősen tart idősebb korban is - írja a The Sun.

Az amerikai halálozási nyilvántartások elemzése szerint a taxisofőrök Alzheimer-kórral összefüggő halálozási aránya 1,03 százalék, szemben az országos átlaggal, ami 3,9 százalék.

A mentősöknél még ennél is alacsonyabb arányt találtak: mindössze 0,74 százalékot.

Dr. Anupam Jena, a Harvard Egyetem kutatója így nyilatkozott: „A gyakori navigációs és térbeli feldolgozási feladatok bizonyos mértékű védelmet jelenthetnek.”

Egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy a londoni taxik sofőrjeinek különösen fejlett a hippokampuszuk – az agynak az a része, amely a memóriáért felelős. Köztudott, hogy a túl kevés szellemi stimuláció növeli az Alzheimer-kór, a demencia vezető okának kockázatát.

Prof. Tara Spires-Jones, az Egyesült Királyság Demencia Kutatóintézetének munkatársa azonban rámutatott:

„A tanulmányban szereplő taxi- és mentős sofőrök halálozási életkora körülbelül 64–67 év volt, míg más foglalkozások esetében ez az érték 74 év.”

„Lehetséges, hogy hosszabb élet esetén náluk is kialakult volna Alzheimer-kór.”

Az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázata csökkenthető bizonyos életmódbeli változtatásokkal. Bár egyetlen magatartás sem garantálja a megelőzést, számos kutatás azt sugallja, hogy az életmódbeli szokások módosítása pozitívan befolyásolhatja a kockázatot.

Az Alzheimer Társaság szerint a demencia kockázata a legalacsonyabb azoknál, akik középkorban – 40 és 65 éves kor között – egészséges szokásokat alakítanak ki.

Íme néhány egyszerű változtatás, amelyet megtehet:

- Mozogj rendszeresen: Javítja a szív egészségét, a vérkeringést, és segít fenntartani az egészséges testsúlyt.

- Fogyassz kevesebb alkoholt: Hetente legfeljebb 14 egység alkohol ajánlott, ami körülbelül egy korsó sör vagy egy kis pohár bor naponta. A túlzott alkoholfogyasztás növeli az agy és más szervek károsodásának kockázatát, így a demencia kialakulásának esélyét is.

- Ne dohányozz: A dohányzás rontja a vérkeringést, különösen az agyi ereket, valamint károsítja a szívet és a tüdőt.

- Vegyél részt társas tevékenységekben: A szociális kapcsolatok erősítik az agy stresszoldó képességét és javítják a hangulatot. A depresszió és a társadalmi elszigeteltség a demencia kockázati tényezői közé tartoznak.

- Kezeltesd egészségügyi problémáidat: A magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség mind növelhetik a demencia kockázatát.

- Óvd látásodat és hallásodat: A látás- és hallásvesztés növeli a demencia kialakulásának kockázatát, és a hallásvesztés a demencia korai tünete is lehet.

- Vigyázz a fejedre: A traumás fejsérülések elindíthatják az Alzheimer-kórt okozó anyagok felhalmozódását az érintett agyterületeken.

Az életmódbeli változtatások időben történő bevezetése jelentősen csökkentheti a demencia kockázatát és javíthatja az életminőséget.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Az Alzheimer-kór évtizedekkel azelőtt kezdődik, hogy észrevennéd - 4 figyelmeztető jel, hogy bajban vagy
Az Alzheimer-kór elsősorban a 65 év felettieket érinti, de fontos lehet figyelni túl a korai intő jelekre.

Megosztom
Link másolása

Dr. Daniel Amen, kaliforniai agykutató szerint a betegség már évtizedekkel a tünetek megjelenése előtt elkezdődik. Az Alzheimer fokozatosan rontja le a memóriát, a gondolkodási képességeket és a mindennapi tevékenységeket.

4 fontos jel, hogy bajban lehetsz:

1. Romló memória

Ha azt veszed észre, hogy a memóriád lényegesen rosszabb, mint 10 évvel ezelőtt, érdemes odafigyelni.

Bár a néha előforduló feledékenység az öregedés normális része, a demenciával élők gyakran elfelejtenek fontos eseményeket vagy beszélgetéseket is.

Az Alzheimer elsőként a hippokampuszt támadja meg, amely az új emlékek kialakításáért felelős.

2. Rossz döntések és meggondolatlan viselkedés

Az agy elülső lebenyének károsodása miatt nehézségek adódhatnak a döntéshozatalban, a problémamegoldásban és a pénzügyek kezelésében. „Mintha az agyad leállna” – magyarázta Dr. Amen.

3. Rövid figyelmi idő

Az Alzheimer-kórban szenvedők számára nehéz lehet a figyelmüket hosszabb ideig egy feladatra összpontosítani. Ha egyre gyakrabban tapasztalsz ilyen problémát, érdemes szakemberhez fordulni.

4. Rossz hangulat, durva érzelmi hullámzás

Az Alzheimer-kórban szenvedők közel fele küzdhet depresszióval. Gyakori az ingerlékenység, a hangulatingadozás és az érzelmek feletti kontroll elvesztése. A betegek könnyen összezavarodhatnak, szoronghatnak, főleg, ha ismeretlen helyzetbe kerülnek.

Mi növelheti a kockázatot?

Dr. Amen szerint bizonyos életmódbeli tényezők növelhetik a demencia kockázatát.

@docamenWarning signs your brain health might not be in the best standing..♬ original sound - BrainMD

Ezekre érdemes odafigyelni:

Túlsúly:

„Ahogy nő a testsúlyod, romlik az agyad működése” – figyelmeztetett Dr. Amen. Ezen nincs mit magyarázni.

Energiahiány:

Ez az agyba irányuló csökkent véráramlás jele lehet. Állandó fáradtságot érzel, kimerült vagy, lelassulsz, csökken az életkedved.

Erekciós zavar:

„Ha a véráramlás problémát okoz az egyik testrészben, az máshol is fennállhat” – mondta a szakember.

Krónikus álmatlanság vagy alvási apnoé:

Az alvás segíti az agy méregtelenítését és a felesleges anyagok kiürítését. Ha rosszul alszol, mindezek nem történnek meg rendesen, és ez később problémát okoz.

Az egészséges életmód, a rendszeres mozgás és a megfelelő alvás mind hozzájárulhat az agyad hosszú távú egészségéhez. Ne várj a tünetekre – kezdj el időben figyelni magadra!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Megcáfolta a gyermekorvos: ez a 3 otthoni gyógymód NEM hatásos megfázás tüneteinek kezelésére
Pedig biztos, sokunknak javasolta már a nagymamája valamelyiket…

Megosztom
Link másolása

Dr. Meghan Martin a floridai Johns Hopkins gyermekkórház sürgősségi gyermekorvosa elárulta, mik azok az otthoni gyógymódok, amiket gyakran alkalmazunk megfázás és influenza tüneteinek kezelésére, ám egyáltalán nem hatásosak, sőt egyenesen károsak lehetnek.

Dr. Martin szívesen osztja meg tudását a közösségi médiában követőivel, akik ezt nagyra értékelik. A videója, amiben megcáfolja néhány házi kezelés hatékonyságát, például több mint 40 ezer lájkot kapott.

Mutatjuk is, mik azok a praktikák, amik a doktornő szerint a valóságban semmit sem érnek:

Hagyma a zokniba

Az első gyógymód, amiről Dr. Martin beszélt, hogy nyers burgonya- vagy hagymaszeleteket teszünk éjszakára a zokninkba, amivel egyesek szerint ki lehet vonni a „méreganyagokat” a szervezetünkből, amikor betegek vagyunk.

„Nincs olyan mechanizmus a szervezetünkben, amely a lábunkon keresztül kihúzza a méreganyagokat, vírust vagy a hurutot.”

– mondja a doktornő.

Hagyma az ágy alatt

Egy másik trükk, amikor meghámozol egy hagymát, félbevágod, és a hagyma felét az ágyad alá teszed, amikor alszol.

A doktornő szerint nem érdemes valós eredményt várni tőle, de nincs nagy egészségügyi kockázata, ha mégis kipróbálnád.

„A szobádnak hagymaszaga lesz, de az egészségügyi kockázatok alacsonyak”

– tette hozzá Dr. Martin.

Csak abban az esetben kell odafigyelni, ha kisállatok vannak a házban, mert ha megeszik, nekik akár árthat is.

Fokhagyma gerezd az orrba

Nem utolsó sorban Dr. Martin szerint idén az a technika is népszerű volt, hogy az emberek hámozott fokhagyma gerezdeket dugtak az orrukba, hogy megszüntessék az orrdugulást.

„Ezt nem ajánlom, mert a hámozott fokhagyma valójában irritálja az orr belső felszínét, a nyálkahártyát”

– mondta a doktornő, és hozzátette, ez a trükk egyenesen fokozhatja is a váladéktermelődést, ahelyett, hogy javítana a helyzeten.

A videóhoz sok egyetértő komment érkezett, ám voltak, akik továbbra is kitartanak a házi praktikák mellett. Dr. Martin szerint amíg nem veszélyeztetjük velük az egészségünket, nyugodtan lehet kísérletezni.

@beachgem10 There are so many home remedies on social media! Some are helpful and others can be harmful. When it comes to vegetables, consider making soup! Groceries are expensive! #sick #hack #homeremedy #doctor #vegetables #foot ♬ original sound - Beachgem10

Via


Megosztom
Link másolása