Drámai fogyása után a válás szélén áll Amy Schumer, akinek most a férjével való szexről szóló régi poénjai is kísértenek
Amy Schumer ledobott 22 kilót, de a netet most mégis az a kérdés foglalkoztatja, hogy a házassága túléli-e. A komikus-színésznő december 1-jén egy Instagram-posztban jelentette be, hogy a látványos fogyás mögött nem hiúság, hanem kőkemény egészségügyi okok állnak. Ahogy fogalmazott, azért tette, „hogy túléljen”, és „nem azért, hogy dögös legyen”. Azt sem titkolta, hogy a Mounjaro nevű gyógyszert használta, ami szerinte nem befolyásolt semmit, az ételei „továbbra is nagyon kielégítőek, és rengeteg energiát adnak”.
A posztban aztán rátért a lényegre, ami a bulvársajtót hetek óta lázban tartja: a válási pletykákra. Schumer 2018 óta él házasságban Chris Fischer amerikai séffel, 2019-ben született meg fiuk, Gene.
– írta, utalva férje diagnózisára, majd hozzátette: „Szorítok, hogy átvészeljük, ő a legjobb.” Ezt a képet árnyalja némileg egy magát Schumer „barátjának” nevező forrás, aki a Daily Mailnek egészen mást mondott. „Amy száz százalék, hogy válik. Lefogyott, és túllépett rajta” – állította a névtelen ismerős, aki szerint a színésznő hamarosan be is adja a papírokat. Schumer a törölt Instagram-posztokat azzal magyarázta, hogy azt akarja, „a világ lássa”, mennyire „erős és gyönyörű” a fogyása után – írta a LADbible.

A válási pletykák közepette most újra előkerültek Schumer korábbi, kíméletlenül őszinte megjegyzései a házaséletükről. 2022-ben a The Ellen DeGeneres Show közönségét sokkolta, amikor kendőzetlenül beszélt a szexuális életükről, vagy annak hiányáról. „Négy éve vagyunk házasok, és nehéz szexelni” – mondta, majd így magyarázta:
– viccelődött, majd hozzátette: „Ez gusztustalan.” Azt is elmondta, hogy a pajzán beszédnek is lőttek.
A megoldás a szerepjáték, de ott is van egy kis bökkenő.
Idén februárban Schumer azt is elárulta, hogy fiuk születése óta az intimitást konkrétan ütemezniük kell. „Születésnapokon csináljuk… igen, beütemezzük, beütemezzük. Soha senki nem mondja, hogy »Ó!«. Sosem jön csak úgy a hangulat” – magyarázta, majd feltette a költői kérdést: „Más csinál ilyet?” A pletykákra reagálva a PEOPLE magazinnak egy forrás azt nyilatkozta, a pár „a hosszú házasságokban megszokott, normális problémákon igyekszik túljutni”, és hozzátette, „mindketten elkötelezettek a kapcsolat mellett”. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy Chris „többnyire nincs otthon”, és a pár állítólag árulja a brooklyni és New Orleans-i házaikat.