Döbrösi Laura: „Már nem áltathatom magam azzal, hogy majd magától jóra fordul minden”
Döbrösi Laura színésznő, amióta az eszét tudja, mindig is játszott, már fiatalon kitűnt a sorból. Az igazi ismertséget az Aranyélet című magyar HBO sorozat hozta meg számára, azóta számos produkcióban láthatta a közönség, legyen szó filmről, sorozatról vagy színházról. Már arcjóga oktatóként is találkozhatunk vele, első dedikált online face yoga kurzusa éppen az interjú előtti napokban indult.
- Látszik, hogy siettél az interjúra. Mindig rohansz valahová?
- Most éppen egy munkamegbeszélésről jövök, de az interjú után már nincs más dolgom, a családommal fogok filmet nézni.
Például ilyen az arcjóga. Éppen tegnap indult az első online face yoga kurzusom, amelyre négyezer nő jelentkezett.
- Emlékszem, közel három éve egy nyári napon arról meséltél, hogy van egy nagy terved, amiről akkor nem mertél beszélni, viszont azt már tudtad, hogy megvalósítod. Hát ez volt az!
- Akkor még gondolni sem mertem arra, hogy ilyen sok embert érdekelhet az én face yoga kurzusom, igaz, akkor még azt sem tudtam, hogy ebből vállalkozás lesz. Most pedig rá kell döbbennem, hogy üzleti tevékenység lett abból, amit a magam örömére kezdtem tanulni. A face yoga mindig nagyon felvillanyoz, és úgy fest, hogy másokat is érdekel ez a csodálatos gyakorlat. Ma van a kurzus negyedik napja, az egész négy hétig tart, vagyis a java még hátra van.
- Az arcjóga mellett egyre többet foglalkozol jótékonykodással.
- Azért nem állandó téma ez az életemben sajnos, de tény, hogy az utóbbi időben kétszer is volt adománygyűjtés az oldalamon. Mondjuk legutóbb csak besegítettem egy számomra fontos ember családjának szervezett gyűjtésbe, az nem saját kezdeményezés volt.
Akkor éppen egy kenyai barátnőm kért segítséget, dublini tandíjra gyűjtött, de nem tudott annyi pénz összeszedni, amennyire szüksége volt. Ezért felajánlottam a támogatásomat, mondtam neki, hogy én pénzzel nem tudok segíteni, de szívesen megkérdezem az embereket, akik követnek. Végül összegyűlt akkora összeg, amennyire a lánynak szüksége volt. Ez volt életem eddigi legnagyobb sikere, ami egyben rávilágított arra is, hogy a népszerűség egy erőforrás számomra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
- Sok idődet lefoglalják ezek a tevékenységek. Mi a helyzet a színészettel?
- A feladataim ötven százaléka jelenleg is színészi munkákból áll az arcjóga, a klímavédelmi- és az egyéb projektek mellett. Nyáron viszont folytatódik a Mi kis falunk című sorozat forgatása és egy kisfilm is várható, akkor újból a színészi munka fog dominálni az életemben.
hiszen évről évre folytatódik a munka. Ezen kívül előkészületi fázisban van egy klímavédelmi érzékenyítő előadás is, amiben szerepelni fogok. Ami a futó darabokat illeti, most az Egykutya (PopUp Produkció) és a Többszörös Orgazmus című előadásokban játszom (Budapesti Anarchista Színház). A közelgő Budapesti Színházak Éjszakája programsorozat alatt pedig arra is lehetősége lesz a közönségnek, hogy velem együtt pakolja be az Egykutya című előadás kellékeit és így láthatja, hogyan készülök fel az általam megformált Patika karakterére.
- Stabilnak tűnsz és határozottabbnak. A forgatás teszi?
- Inkább az elmúlt évek eseményei.
Nehéz volt, de sokat fejlődtem. Kiderült, hogy én vagy félek, vagy szeretek, a kettő együtt nem megy.A tanulási folyamat alatt elveszítettem nekem kedves világokat és kapcsolódásokat is. Mára nem maradt mellébeszélés, tisztán látom, mi épít engem és mi rombol. Már nem áltathatom magam azzal, hogy majd magától jóra fordul minden, a dolgok majd megváltoznak az idővel. Már tudom, hogy nekem kell tennem a változásért. Az is nagy tanulság volt számomra, hogy amit magamnak adok, azt másoknak adom, és amit magamnak nem tudok megadni, azt másoknak hiába próbálom. Ha viszont én rendben vagyok, akkor körülöttem is rendben lesznek a dolgok. Az elmúlt két évben sok munka ment abba, hogy rendben legyek. Szerintem ezt látod most rajtam.