LOVE

„A súlyom miatt cikiz a párom, évek óta nem áll le, elváljak?” – ezt tanácsolta a pszichológus

Nagyon nem mindegy, milyen mondatok hangzanak el otthon.
Sassy - sassy.hu
2022. augusztus 31.


Megosztom
Link másolása

5 évvel ezelőtt hozzámentem egy jóképű, izgalmas, művelt pasihoz – amolyan minden nő álma, akivel lehet mélyeket beszélgetni, és bármikor képes megnevettetni. Ahogy minden kapcsolatban, nálunk is voltak hullámvölgyek, de összességében kiegyensúlyozott, boldog házasságnak nevezném a miénket. Egyetlen kivetnivaló van a viszonyunkban, de ez kis híján már a válásunkhoz vezetett:

A párom folyamatosan cikiz a súlyom miatt, rosszalló pillantásokkal pásztázza a csípőmet, ha törölköző nélkül lépek ki a fürdőből.

Persze nem konkrét, direkt bántó beszólásokra kell gondolni, véleménye szerint csak "ártatlan, jószándékú kritika", amit megfogalmaz. Hogy bizonyos ruhákat kerülnöm kellene, mert vastagítják a combom. Hogy talán új edzéstervet kéne íratnom, mert a jelenlegi nem hatásos. (Heti háromszor kondizom.) Hogy a kétrészes bikini helyett talán mégis jobb lenne a klasszikus, egyrészes fürdőruha.

A szexuális életünk továbbra is működik – sőt, általában ő kezdeményez – ám a lámpákat lekapcsolja, mert véleménye szerint így sokkal "intimebb". Érdekes, a kezdetekkor könyörgött, hogy láthasson az együttlétek közben.

Egészségesen táplálkozom és rendszeresen sportolok, azonban egyre kevésbé érzem magam szépnek vagy kívánatosnak.

Ha beszélni próbálok vele a problémáról, rögtön felkapja a vizet, és közli, hogy csak jót akar, esetleg kipróbálhatnék egy újabb diétát.

Nem meglepő módon elfogyott a türelmem, elkeseredetten csörgettem meg a barátnőm által ajánlott pszichológus telefonszámát. Míg arra számítottam, a szakember a házasságunk megjavítását tanácsolja majd, ő csakis az önképem helyreállításával foglalkozott. Még akkor is, ha ehhez egy válóper szükséges.

Amikor a gyerekünkre hivatkoztam, a probléma egy másik oldalára is rávilágított.

Amellett, hogy mi, nők, minden életkorban megérdemeljük, hogy gyönyörűnek, különlegesnek tartson bennünket a párunk, a gyermekeink előtt is egy boldog házasság példáját szeretnénk felvázolni.

És mi történik, ha a kislányom azt látja, hogy apának nem tetszik anyu, mert "lett egy kis úszógumija"? Hogy az egészség és a sport nem elegendő, minden négyzetcenti narancsbőr "csúnya", "gusztustalan", és küzdeni kell ellene? Nos, valószínűleg az önképe sem pozitív irányba változik majd ilyen intelmek hallatán.

A szakember nem köntörfalazott: amennyiben a férjem nem tud megváltozni – márpedig minden jel erre utal – ideje, hogy keressen magának egy élő Barbie-t.

Egy nő mindig legyen elbűvölő a párja számára – akkor is, ha 20, akkor is, ha 70 éves –, hiszen kizárólag így érezheti magát teljesnek, és így nevelhet magabiztos, erős nőt a gyermekéből is.

SZMO

A címkép illusztráció: Pixabay


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Ez az 5 női név vonzza legjobban a férfiakat – nézd meg, hogy a te neved köztük van-e!
Lehet, hogy ideje lecserélni a nevedet a társkereső alkalmazásokon?

Megosztom
Link másolása

Tényleg ennyire fontosak a nevek? Bizonyos esetekben igen, hiszen a neved adja meg az identitásod, és sok kultúrában különös figyelmet fordítanak arra, hogy milyen nevet adnak a gyerekeknek, amelyek sokszor érzelmi jelentéssel is bírnak.

A párkeresés világában viszont talán nem gondolnád, hogy a neved olyan nagy szerepet játszik. Ha barátot vagy barátnőt keresel, mit számít, hogy hívnak?

Aztán most kiderült, hogy a neved igenis hatással van a szerelmi életedre!

Ráadásul még azt is befolyásolja, hogy mennyi válasz érkezik hozzád az online társkereső oldalakon. A The Grade nevű társkereső alkalmazás megvizsgálta, milyen hatással van a név, amellyel megjelenünk a profilunkban, a sikeres jobbra húzásokra.

Ezek a nők találják meg a szerelmet a legnagyobb eséllyel:

1. Erika

2. Rebeka

3. Niki

4. Jen

5. Sarah

Néhány név esetében már egy betű is hatalmas különbséget jelenthet. Például az "Erica" név kevesebb jobbra húzást kap, mint az "Erika". Ugyanez igaz a "Sarah"-ra is, aki több jobbra húzást kap, mint "Sára" - derítette ki a Yourtango.

Te mit gondolsz? Lehet, hogy a neved befolyásolja a szerelmi esélyeidet?


Megosztom
Link másolása

LOVE
„A bunkó exem visszakérte a nyaralásunk árát - így álltam bosszút”
Te hogy reagálnál a pasi helyében?

Megosztom
Link másolása

Marina Smith és volt barátja nyolc hónapig voltak együtt, aztán a kapcsolatuk véget ért. A szakítás után a férfi meglepő kéréssel állt elő:

vissza akarta kérni annak nyaralásnak az árát, amire korábban ő hívta meg a lányt.

Marina eléggé meglepődött és egy kicsit furcsának is találta ezt a kérést, de semmiképpen nem akart adósa maradni az exének, ezért úgy döntött, hogy visszafizeti a pénzt. Azonban nem a megszokott módon tette ezt, hanem aprópénzben küldte el a 446 dollárt (kb. 160.000 Ft).

„Ha így akarja, akkor én is pontosan fizetek” – mondta a 34 éves lány a NewYorkPost szerint

„Még volt bőr a képén, hogy kiszámlázzon egy közös utazást? – mondta felháborodva. - Azt hittem, viccel.”

A lány mégis elküldte neki a pénzt – de nem olyan módon, ahogy azt az ex várta, például egy gyors digitális átutalással.

„Másodpercek alatt át tudtam volna utalni a pénzt, de inkább adtam neki egy kis pluszmunkát – vallotta be. - Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni.”

Te hogy reagálnál a pasi helyében? Egyáltalán, szerinted kinek van igaza ebben a helyzetben?


Megosztom
Link másolása


LOVE
A szakértő szerint ez jelzi, hogy vége a házasságodnak és már nincs visszaút
Még a legboldogabb kapcsolatoknak is megvannak a maguk hullámvölgyei.

Megosztom
Link másolása

A viták időnként teljesen normálisak minden kapcsolatban, ahogy az is, ha néha eltávolodsz a partneredtől, vagy panaszkodsz rá a barátaidnak.

De hol van az a pont, amikortól egy kapcsolat kudarcra van ítélve?

Egy szakértő szerint van egy egyértelmű jel, amely a legtöbb kapcsolat végét jelzi.

Egy Reddit-fórumban, amelynek a címe: „Mi az, ami azt kiabálja egy párnál, hogy nem fog sokáig tartani?”, a felhasználók megvitatták azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút egy kapcsolatban.

Valaki elmesélt egy dolgot, amit egy házassági tanácsadó mondott neki: „Egyszer egy buliban voltam, és ott volt egy házassági tanácsadó is, aki már húszvalahány éve foglalkozott párokkal. Megkérdeztem tőle, mi az az egyetlen jel, ami azt mutatja, hogy a pár nem fog együtt maradni.

Habozás nélkül azt mondta: 'Ha az egyik fél megvetést mutat a másik iránt, akkor vége!'”

De mit is jelent pontosan a megvetés?

Kristen Mark, a szex és kapcsolatok kutatója a The Knot-nak azt mondta: „A partnered gúnyolása, lekezelő hangnem használata, vagy a szarkazmus kegyetlenségként való alkalmazása mind a megvetés jelei.”

A Reddit-felhasználók más jeleket is megosztottak arról, mikor van vége egy kapcsolatnak, vagy mikor kellene vége lennie.

Valaki így írt:

„Szerintem akkor, amikor már nem érdekel. Nem érdekel, hogy vitatkozz vele. Nem érdekel az intimitás. Nem érdekel, hogy erőfeszítést tegyél.”

Egy másik hozzátette: „Ha a barátaidat kérdezed, hogy szerintük szakítanod kell-e. Legalábbis nálam ez azt jelenti, hogy már meghoztad a döntést, csak szeretnéd, ha valaki megerősítené.”

Egy harmadik pedig így fogalmazott: „Ha azon kapod magad, hogy arról fantáziálsz, hogy újra szingli vagy. A megérzéseid gyakrabban helyesek, mint hinnéd.”

Jeff Guenther, egy amerikai terapeuta öt olyan problémát sorolt fel, amelyeket a párok gyakran képtelenek megoldani.

Először is, ha elkezditek elhanyagolni az apróságokat, például a flörtölést vagy egymás bókolását, Guenther szerint ez „jelentős szakadékot hoz létre”, amit nehéz helyrehozni.

Ha folyamatosan ugyanazokon a dolgokon vesztek össze, az is jelezheti, hogy a kapcsolat a végéhez közeledik.

Jeff azt is említi, hogy az eltávolodás és a függetlenség iránti vágy további jelek arra, hogy a kapcsolat vége felé tartotok.

Végül, ha az egyik fél érzelmeket kezd táplálni valaki más iránt, az szinte mindig biztos jele annak, hogy vége van.

„Az érzelmek áthelyezése egy másik személyre rendkívül megnehezíti az eredeti kapcsolat helyrehozását, ha nem egyenesen lehetetlenné teszi.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
A nő szörnyű felfedezést tett leendő férjéről hetekkel az esküvő előtt, ami mindent megváltoztatott
Ha most azt gondolnád, hogy „á, velem ilyen nem történhet meg”, hát sajnos Megan Clarke sem így indult neki.

Megosztom
Link másolása

Egy nő szívszorítóan őszinte történetben mesélte el, hogyan jött rá, hogy a vőlegénye az egész életéről hazudott, mindössze hetekkel az esküvőjük előtt. És ha most azt gondolnád, hogy „á, velem ilyen nem történhet meg”, hát sajnos Megan Clarke sem így indult neki.

Oké, mindannyian elejtünk néha egy-egy kis füllentést randizás közben, de te vajon meddig mennél el, hogy lenyűgözz valakit? Megan 27 évesen azt hitte, megtalálta a mesébe illő szerelmét, amikor belevágott a kapcsolatba Lord Bertie Underwooddal, egy elbűvölő órásmesterrel (igen, órákat készít és javít).

Azonban itt kezdődnek a gyanús jelek, mert bár Megan nem igazán akart még megállapodni, a jóképű lovag teljesen elvarázsolta – és tegyük hozzá, nem volt nehéz dolga, hiszen Megan 20 éves volt, és épp menedzserként dolgozott Isle of Wight szigetén egy bárban.

Az úriember nem aprózta el: luxus randik, tengerparti villa, amiről mindenki csak álmodhat. Gondolhatnád, hogy mi baj lehet? Nos, elég sok.

„Olyan kedves, figyelmes és odaadó volt, mint egy igazi herceg” – mesélte Megan a Metro-nak. A kapcsolat pedig úgy robogott, mint egy gyorsvonat. Egy hónapon belül már elhangzott a „szeretlek”, Bertie pedig fél év múlva előhúzott egy Cartier gyémántgyűrűt. Mert miért is ne?

És itt jön a klasszikus „túl szép, hogy igaz legyen” szituáció, mert Bertie azt kérte Megantól, hogy ne tegyen fel róla képeket a közösségi médiára.

Persze, magyarázat is járt hozzá: apuci a haditengerészetnél szolgál magas rangban, és hát... tudod, diszkréció meg minden. Ez már önmagában is gyanús lehetett volna, nem beszélve a „Lord Bertie Underwood” névről. De Megan akkor még csak a rózsaszín felhők között lebegett.

A mese végül ott kezdett rémálommá válni, amikor Megan furcsa nevekre érkező leveleket talált az otthonukban.

Bertie persze mindenre tudott választ: „Á, ez csak az előző lakók levele!” – de Megan ekkor már gyanút fogott, és elkezdett nyomozni.

Ami ezután következett, az totálisan összetörte őt: Bertie több bankkártyát is használt különböző álneveken, és amikor Megan rákeresett ezekre a nevekre a neten, kiderült, hogy az ő „Lordja” valójában egy szélhámos. Olyan neveken követett el csalásokat, mint Robert Doughty és Robert Soanes-Madejski.

Megan világa összeomlott, és ha ez nem lenne elég,

a szakítás után kiderült, hogy Bertie nem kevesebb mint 30 ezer font adósságot halmozott fel az ő nevére is.

„Elmentem a rendőrségre és a csalás elleni szervezethez is” – mesélte Megan a The Sun-nak.

Megan azóta kifizette az adósságait, és újra felépítette az életét. Bertie pedig, nos, őt végül elítélték csalásért és öt év börtönt kapott.

De mint egy igazi filmbe illik, 2022-ben megszökött, és azóta is szökésben van.

Ez az egész sztori csak még jobban nyomasztja Megant, aki a Metro-nak azt mondta, ha összefutna Bertie-vel az utcán, megdermedne a félelemtől.

Na, ennyit arról, hogy léteznek-e „tökéletes pasik”...


Megosztom
Link másolása