GASZTRO

A mediterrán étrend titkai + 3 könnyű nyári olasz vacsora

A mediterrán étrend azóta szerepel a címlapokon, amióta a kifejezést körülbelül hat évtizeddel ezelőtt kitalálta valaki. Szerencsére nem kell a Földközi-tenger partján élnünk, hogy élvezhessük ennek az étrendnek a csodálatos ízeit és jótékony hatását.

Megosztom
Link másolása

Egyetlen másik diéta sem rendelkezik ennyi, jól dokumentált bizonyítékkal arról, hogy jótékony hatású. És a kutatások egyre újabb egészségügyi előnyökre derítenek fényt: a mediterrán étrend javítja a szív- és érrendszer állapotát, csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség és a rák kockázatát. A becslések szerint minden nyolcadik szív- és érrendszeri haláleset elkerülhető lenne ezzel a diétával.

A legújabb bizonyítékok azt mutatják, hogy még a demencia ellen is védelmet nyújthat.

A mediterrán étrend előnyeivel először az 50-es és 60-as években kezdtek foglalkozni, amikor a tudósok felfigyeltek rá, hogy a krónikus betegségek, például a szívbetegség, sokkal ritkábbak Görögországban és Olaszországban, mint Európa északibb részén. Amikor egy tanulmány 12 000 férfi étrendjét és életmódját követte nyomon, kiderült, hogy az étrend és az életmód közvetlenül hatással van a szív állapotára.

A gyümölcsön és zöldségen, hüvelyeseken és olívaolajon alapuló étrend és a hosszú, egészségben töltött élet között szoros összefüggés van.

Egy nemrég megjelent tanulmány ennél is tovább megy: a kutatók azt találták, hogy a mediterrán étrendek követőinél ritkábban fordul elő a demencia. A vizsgálat 60 000-nél is több, 60 év körüli férfi és nő egészségügyi és életmódbeli adatait elemezte. A résztvevők étrendjét megvizsgálva azt nézték, hogy az mennyire felel meg az ideális mediterrán diétának.

Akik a leginkább betartották azt, azoknál 23%-kal ritkábban alakult ki demencia a vizsgálat 10 éve alatt, mint akiknek az étrendje a legkevésbé felelt meg az elvárásnak.

De milyen is a mediterrán étrend? Egy egész kultúra kapcsolódik hozzá, az is számít, hogy az ember hogyan eszik, kivel, nem csak az, hogy mit.

Ezek az ideális mediterrán étrend összetevői:

Naponta:

OLÍVAOLAJ - 4 evőkanál

ZÖLDSÉGEK- 2 vagy több adag (egy adag 200g)

FRISS GYÜMÖLCS - 3 vagy több adag (3 x 80-100g)

VÖRÖS- ÉS FELDOLGOZOTT HÚSOK - kevesebb, mint 1 adag (100-150g)

VAJ, MARGARIN VAGY TEJSZÍN - Kevesebb, mint 1 adag (128g)

CUKROZOTT- VAGY ÉDESÍTETT ÜDÍTŐITALOK Kevesebb, mint 1 ital.

Hetente:

HÜVELYESEK (bab, lencse, borsó...) - 3 vagy több adag (3 x 150 g)

HAL - 3 vagy több adag (3x 100-150g)

DIÓFÉLÉK - 3 vagy több adag (3x30g)

DESSZERTEK? SÜTEMÉNYEK? KEKSZEK - Kevesebb, mint 3 adag

Sok más étrend tartalmaz a mediterrán étrendhez hasonló összetevőket, mégis van egy fontos különbség.

Sokat nyomnak a latban a kulturális és életmódbeli elemek, amiket a Földközi-tenger partján annyira jól ismernek.

Tudják, hogy nem csak az étel fontos, amit eszel, hanem az is, hogy hogyan eszel, és kivel osztod meg az asztalodat. Tudják, milyen fontos friss, szezonális élelmiszerekkel dolgozni, amelyeket feldolgozatlanul visznek a konyhába, otthon főznek meg és a családdal meg a barátokkal fogyasztanak el.

Ja, és ott van a bor, amiből egy pohárnyi mindig jár a vacsorához.

Habár a bor tele van hasznos vegyületekkel, amelyek tényleg védik az egészséget, a pontos napi mennyiség állandó vita tárgya. Abban a legtöbb orvos egyetért, hogy napi egy pohár vörösbor nem árthat (ezt a mennyiséget a régi doktorok kifejezetten javasolták, még Magyarországon is). Persze aki nem szereti, csak emiatt ne kezdjen el inni, hasonló vegyületeket találhat a vörös szőlőben, az áfonyában, a feketeszederben, de még a földimogyoróban is.

Az olaszok és görögök étrendje hagyományosan gazdag gyümölcsökben és zöldségekben, szeretik a hüvelyeseket (bab, borsó és lencse), a teljes kiőrlésű gabonaféléket, bőséggel használnak olívaolajat, dióféléket és magvakat, halat, tojást, baromfit, tejterméket, valamint módjával vöröshúst és füstölt húsféléket, alkoholt és cukrot. A rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban bővelkedő gyümölcsök és zöldségek központi helyet foglalnak el az asztalukon. Az étrend elég gazdag olyan zsírokban is, amelyek képesek a rossz koleszterin csökkentésére.

Ha az átlagos napi menüjüket nézzük, az a követezőkből áll: a reggeli egyszerű, például valami szezonális gyümölcs egy maréknyi vegyes diófélével, vagy natúr görög joghurt granolával és bogyós gyümölcsökkel, esetleg hozzáadott cukor nélküli müzli magvakkal. Ebédre jöhet a saláta, például répa-, feta- és diósaláta; tonhal vagy görög saláta.

A vacsorának viszont megadják a módját. Nagyon gyakori a tészta, amit lehetőleg együtt főznek, de mindenképpen családi vagy baráti eseménynek számít, ahol nincs helye se telefonnak, se tévének, csak a beszélgetéseknek és utána egy jó esti sétának.

Az Olaszországban vagy Görögországban élő emberek számára, akik évszázadok vagy inkább évezredek óta így élnek, mindez magától értetődő. Nálunk nem mindig jut idő otthon főzni, és nem sok család tud együtt enni minden étkezéskor.

Nehéz lassítani – de ha átvesszük a mediterrán életmód egyes elemeit, azzal valószínűleg az egészségügyi előnyökből is be tudunk gyűjteni néhányat.

Ha belevágnál, itt van 3 pofonegyszerű olasz recept, melyek könnyűek, gyorsan elkészülnek és tökéletesen beleillenek a mediterrán étrendbe.

Nyári tészta

Egy nyers szósszal tökéletes megoldást kínálunk a kánikulára, amikor túl meleg van a hosszú főzőcskéhez. A recept a lehető legegyszerűbb és legizgalmasabb módon hozza ki a legtöbbet a napérlelte paradicsomból: azt legjobb barátjával, a bazsalikommal párosítva. Csak néhány összetevőből áll, így jól kiemeli a paradicsom édességét, a bazsalikom illatát és az extra szűz olívaolaj ízét.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg lédús, érett paradicsom

120 ml extra szűz olívaolaj,

1 nagy csokor bazsalikom

1-2 gerezd fokhagyma

400 g Fusilli

Elkészítés:

Vágd előbb negyedekre, majd apróra a paradicsomot. Ha nem szereted a magját, akkor a negyedelés után egy kanál segítségével magozd ki. Tedd egy nagy keverőtálba az összevágott paradicsomot, tépkedd bele a bazsalikomlevél nagy részét, és nyomd hozzá a fokhagymát. Öntsd hozzá az olívaolajat, és sózd meg tengeri sóval. Jól keverd össze és tedd legalább egy órára, de legfeljebb 2 napra a hűtőbe. Ezalatt a paradicsom kiengedi a levét, és az ízek szépen összeérnek.

Főzd meg a tésztát a dobozon lévő leírás szerint. Csöpögtesd le, és a forgasd bele a paradicsomba. Ha szükséges, még sózd meg. Tálalás előtt szórd rá a maradék bazsalikom levelet, és locsold meg még egy kevés olívaolajjal

Spagetti Carbonara

A carbonara klasszikus római étel – ha van tojás és szalonna a hűtőben, akkor már minden van, ami kellhet. Ez a spagetti szereti a fekete borsot és egy kis chilit is jól visel. Tejszín nincs benne - a felvert tojás, a reszelt pecorino és egy kevés tésztafőző víz gyönyörűen krémes, selymesen sima bevonatot ad a tésztának. Késő nyári estéken egy jó pohár bor mellett csodálatos vacsora.

Hozzávalók 4 főre:

20 g vaj

100 g kockára vágott húsos szalonna felkockázva

2-3 gerezd fokhagyma, finomra vágva

3 nagy tojás, jól felverve

50 g pecorino vagy parmezán finomra reszelve, plusz ízlés szerint valamennyi a tálaláshoz

370 g spagetti

Elkészítés:

Egy jó nagy (tényleg nagy!) serpenyőben olvaszd fel a vajat, és abban pirítsd meg közepes lángon a szalonnát. Legyen jó ropogós, akár 5 perc is kellhet neki. Tedd bele a fokhagymát és a chilipehelyet, és pirítsd további 1 percig, majd vedd le a serpenyőt a tűzről.

Tedd fel főni a tésztát és a dobozon lévő leírás szerint főzd meg.

Közvetlenül a spagetti leszűrése előtt kislángon melegítsd fel a szalonnás keveréket. Tegyél bele a tészta habos főzőlevéből 2-3 evőkanállal.

Ha a tészta elkészült, szűrd le és forgasd a nagy serpenyőben lévő szalonnás keverékhez. Öntsd hozzá a tojást és a sajtot, és keverd jól össze. Azonnal tálald – a tojásnak még krémesnek kell lennie, és nem szabad teljesen megfőni. Egy kis extra sajttal és frissen őrölt borssal a legfinomabb.

Mozzarellás padlizsán

A mozzarella és az olívaöntet a legtöbbet hozza ki a padlizsánból, és tökéletes mediterrán vacsorává teszi. Feldobhatod dióval, mandulával vagy mogyoróval, és ha egy kevés umami ízre vágysz, tegyél szardellát is az öntetbe.

Hozzávalók 2 főre:

2 nagy padlizsán, hosszában félbevágva

2 vastag szelet (kb. 100 g) fehér kenyér, az olaszok héj nélkülit választanak

1 kis chilipaprika apróra vágva (vagy ½ teáskanál chili pehely)

5 evőkanál olívaolaj

40 g magozott zöld olajbogyó (vagy fekete is fincsi)

125 g mozzarella golyó,

1 nagy csokor korianderlevél (ha nincs, petrezselyemlevéllel is finom)

1 gerezd fokhagyma, apróra vágva

tálaláshoz lime- vagy citromlé, esetleg balzsamecet

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 190°C-ra. A padlizsánokat vágott oldalukkal felfelé tedd egy sütőlapra, kend meg 2 evőkanál olívaolajjal a felszínét, szórd meg sóval és süsd 25 percig.

Ezalatt az olajbogyót és a korianderlevelek felét vágd apróra. Tedd egy tálba a fokhagymával és a chilivel. Keverj hozzá 2 evőkanál olívaolajat, sózd meg és tedd félre. (Ez az a pont, ahol a szardella is landolhat a keverékben.)

A kenyeret kockázd 1-2 cm-es darabokra és tedd sütőlapra, locsold meg 1 evőkanál olajjal, egyenletesen terítsd szét.

Fordítsd meg a padlizsánokat vágott oldalukkal lefelé, és tedd vissza a sütőbe 10 percre, a sütő felső polcára az utolsó 5 percre told be a kenyeret is, és süsd együtt őket, amíg a kenyér aranybarna lesz, a padlizsán pedig megpuhul.

A padlizsánt a vágott felével felfelé tedd tányérra, kanalazd rá az öntet nagy részét, majd tépegesd rá a mozzarellát. A tetejére szórd a krutonokat, aztán mehet a maradék öntet és szórd meg a maradék korianderlevéllel is. Tetszés szerint facsarj rá lime- vagy citromlevet, esetleg locsold meg egy kevés balzsamecettel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Steiner Kristóf: „Íme a világ legegyszerűbb muffinreceptje, ami tényleg mindent visz” 
Aki egyszer megtanulja a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, annak nem lesz többé szüksége útbaigazításra.

Megosztom
Link másolása

Az első „professzinális” gasztro-melóm Londonban talált rám: a Golsdmith Egyetem kreatív-írás kurzusának hallgatójaként egy helyi kávézónak készítettem muffinokat.

Napközben írtam, este interjúkat készítettem filmbemutatókon, éjszaka bulizni jártunk a lakótársaimmal, hajnalban pedig… sütöttem.

Minimum négy tálca készült, négy különböző ízben - és amíg én kavartam-kevertem, Sabina, bangladesi származású főbérlőnk dahlt, azaz vöröslencse curry-t készített, hogy ébren tartson. Eztán rohantam a friss, meleg sütikkel a kávézóba, aludni pedig bőven elég volt a metrón, buszon, vagy azokra várva.

A megszámlálhatatlan ízkombináció megalkotása után akár közzétehetnék valami puccos muffin receptet, mondjuk a citrom- vagy levendula tortácskát,

és innentől fogva időről-időre újabb muffinokkal bombáznám a népet - persze nem szó szerint, mint Lucy Liu a Charlie Angyalaiban. Én azonban megkegyelmezek, és most elárulom a nagy titkot:

aki egyszer megtanulja a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, annak nem lesz többé szüksége útba igazításra. A legjobb benne, hogy általános piskóta receptként is remekül működik - készülhet belőle brownie, répa torta, vagy kuglóf is. És természetesen gluténmentes liszttel, vagy bármilyen cukor-alternatívával is már-már elronthatatlan.

Az elronthatatlan alap-muffin recept:

Hozzávalók, 12 darabhoz:

2 csésze liszt

1 zacskó sütőpor

1 csésze cukor

⅓ csésze olaj

1 csésze víz, vagy más folyadék (ezt később kifejtem)

2 x ½ fél csésze "finomság" (ezt is később kifejtem, na)

1. A sütőt 180 fokra melegítem.

2. Egy tálba a lisztet, sütőport, fahéjat, cukrot szórok, és összekutyulom.

3. És akkor a „finomság” is mehet bele a lisztes cuccba: ez lehet fél csésze mák és fél csésze durván tört mandula, vagy lehet akár aszalt füge apróra vágva, zabpehellyel. Aki Bounty-rajongó, használhat kókuszreszeléket és csokit, akinek a Snickers a fétise, sós mogyorót, és csokival kevert datolya falatokat is önthet bele.

4. A másik tálba öntsd bele az olajat, és a vizet, vagy pedig… ismét ideje kreatívnak lenni: víz helyett az olaj mellé önthetünk narancslevet (csokival-dióval nyerő), kókusztejet (citromhéj reszelékkel, mandulával szuper), pezsgőt (fehér csokival és aranymazsolával lenyűgöző). Akár lekvárt is, vizzel lazítva, és extra ízélményért löttyinthetünk bele egy kiskanál balzsamecetet, vanília aromát, vagy akár vodkát.

6. Összeforgatom a két keveréket, de nem túl vehemensen, mert a sütőpor már dolgozik is, hogy habosra, lazára fújja fel a tésztát. Ha brutálisan kavarunk, összeesik a cucc. Olyasmi állagra gyúrunk, mint egy könnyű humusz.

7. A tésztát a muffinformába kanalazom - ha nem szilikonosat használok, négyszögekre vagdosott sütőpapírral bélelem ki a gödröcskéket. Nem szabad teljesen megtölteni őket, mert a sütőben rendesen megduzzadnak majd.

8. Ha nem akarok flancolni, már mehet is a sütőbe, ha dekorra vágyom, megszórom a tetejét valamivel, amit a tésztába tettem (tört magvak, csokimorzsa, ilyesmi). 22 percet sülnek a muffinok. Minimum 15 percig nem nyitom ki a sütő ajtaját, ám ha ezután úgy látom, hogy nagyon pirul a tetejük, finoman letakarom egy sütőpapírral. Ha letelt az idő, kikapom a tepsit, es békén hagyom tíz percre, majd a sütikéket egy rácsra rakom hűldögélni.

További receptjeink szakácsakönyveinkben, a Kristóf’s Kitchen YouTube csatornán, és az Insta oldalainkon: @kristofsteiner és @nimrodagan.


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
Itt van az 5 legjobb immunerősítő őszi étel, amit októberben meg kell főznöd!
A magyar konyha gazdag hagyományokra épül, és rengeteg immunerősítő alapanyagot használ.

Megosztom
Link másolása

Ahogy beköszönt az ősz és vele együtt a hűvösebb idő, mindannyian tudjuk, hogy ideje felkészíteni a szervezetünket és az immunrendszerünket, hogy meg tudjuk őrizni az egészségünket a tél folyamán is. Mi a legjobb módja ennek? Olyan ínycsiklandó ételek készítése (és persze evése), amelyek nemcsak finomak, de segítenek megóvni az egészségünket is.

Íme öt immunerősítő fogás, amiket mindenképp ki kell próbálnod októberben!

1. Töltött káposzta – Az igazi immunbomba!

A töltött káposzta nem véletlenül klasszikus! A savanyú káposzta tele van C-vitaminnal, ami segít megóvni a szervezetet. A darált hússal és rizzsel töltött káposztalevelek nemcsak laktatóak, de a probiotikumokban gazdag savanyú káposzta még a bélflórát is rendben tartja. Az immunerősítés sosem volt ennyire finom!

 2. Sütőtökkrémleves – Őszi kényeztetés a testednek

A sütőtökkrémleves maga az ősz a tányérodon! Az A-vitaminban gazdag sütőtök támogatja a nyálkahártyák egészségét, ami különösen jól jön a légutak védelmében. Ráadásul a krémes, fűszeres leves nemcsak az immunrendszeredet erősíti, hanem az ízlelőbimbóidat is kényezteti. Dobd fel pirított tökmaggal vagy egy kis tejszínnel, és élvezd a melegséget, amit ad!

3. Hagymaleves – Az egyszerű, de ütős immunerősítő

Hagymaleves? Igen, és nem véletlenül! A hagyma gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, és tele van antioxidánsokkal, amelyek segítik a szervezet védekezését. Egy jó adag hagymaleves a tetején ropogós kenyérkockákkal és olvadó sajttal tökéletes választás a hűvös októberi estéken. Nemcsak melegít, hanem az immunrendszered is hálás lesz érte.

4. Gombapaprikás nokedlivel – D-vitamin felturbózva

Ki ne szeretné a gombapaprikást? A friss gombák tele vannak D-vitaminnal, ami az immunrendszer erősítésének egyik kulcsa. A selymes paprikás mártás és a nokedli kombója igazi magyar komfort food, ami egyszerre tápláló és finom is. Ráadásul a gombák antioxidánsai segítenek a betegségek elleni védekezésben is.

5. Csipkebogyó lekvár és tea – A természet vitaminbombája

Ha valaha is ittál csipkebogyó teát, tudod, hogy ez nemcsak nagyon finom meleg ital, hanem az egyik legjobb természetes immunerősítő is. A csipkebogyó lekvár pedig szuper módja annak, hogy extra C-vitamint juttass a szervezetedbe, akár reggelire, pirítósra kenve. Ha eddig nem etted, kezdd el most szokásoddá októberben, és máris tettél egy lépést a megfázás elleni küzdelemben!

Októberben fontos, hogy ne csak finom, hanem tápanyagokban gazdag ételekkel támogasd az egészségedet.

A töltött káposzta, sütőtökkrémleves, hagymaleves, gombapaprikás és csipkebogyó lekvár olyan fogások,

amik nemcsak feltöltenek, hanem segítenek megőrizni az immunrendszered erejét is.


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
A Rovatból
A krumplipüré nem egy bonyolult kaja, a séf szerint azonban valószínűleg te is rosszul csinálod
Persze mindenki a saját ízlése szerint szeret főzni, de egy próbát megérhet ez a verzió.

Megosztom
Link másolása

Egy séf elárulta, hogyan készíthetjük el a lehető legkrémesebb krumplipürét, miközben megosztotta azt a hibát is, amit sokan elkövetnek a főzés során.

Rosemary Gill, a bostoni Milk Street Cooking School oktatási igazgatója a TikTok-on osztotta meg a pofonegyszerű étel receptjét, ám úgy, ahogy szerinte a legjobb.

„A krumplit tejben főzzük, ne vízben, a burgonya olyan, mint a tészta, keményítőt enged a főzőfolyadékba.”

A séf „folyékony aranynak” nevezi a krumpli főzővizét, pontosabban főzőtejét. Hiszen a kioldódott keményítő teszi majd igazán krémessé a masszát.

„Ha kidobjuk a folyadékot, amelyben a burgonyát főzzük, az összes keményítőt kidobjuk a lefolyóba, tehát pazarolunk.”

A tejbe kioldódó keményítőnek köszönhetően szinte tejszínszerű végeredményt kapunk. Ez, az apróra tört krumplival a lehető legkrémesebb végeredményt biztosítja majd Rosemary állítása szerint.

@177milkstreet Simmer your mashed potatoes in milk, not water! Potatoes are like pasta, in that they leach starches into their cooking liquid. In the case of pasta, you want to reserve some of that liquid to give sauce a luscious shine and bind it to the noodles. In mashed potatoes, cooking in milk, and preserving that starchy liquid, gives your potatoes a natural creaminess and allows you to skip the weighty heavy cream. #MilkStreetCookingSchool director Rosie Gill demonstrates. #milkstreet #milkstreetrecipes #milkstreetsides #sidesrecipes #thanksgiving #thanksgivingrecipes #potatoes #potatorecipes #mashedpotatoes #mashedpotatorecipes #vegetables #milkstreetrecipes #holiday #holidayrecipes #food #cooking #easyrecipes ♬ original sound - Milk Street

Forrás: Mail Online


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Íme a New York Times híres szilvatortája, te sem bánod meg, ha elkészíted
Annyira közkedvelt volt a 80-as években, hogy a Times majdnem minden évben publikálta a receptet.

Megosztom
Link másolása

A The Times 1983-tól 1989-ig minden szeptemberben közölte Marian Burros szilvatorta receptjét – olvasható a New York Times Cooking rovatában.

Nem csoda, hogy az emberek ennyire odavoltak a receptért, hiszen egyszerű, mutatós és nagyon finom, ráadásul a szilva szezonra tökéletes.

Mutatjuk is az eredeti receptet, ami nagyjából 8 szeletre elég:

• 1 csésze (~20 dkg) kristálycukor

• ½ csésze puha vaj

• 1 csésze liszt

• 1 tk. sütőpor

• 2 tojás

• csipet só

• kb. 12 darab szilva félbevágva

• citromlé

• fahéj

Egy tálban keverjük ki a cukrot a vajjal, majd adjuk hozzá a lisztet, sütőport, sót és tojásokat. Az egész masszát jó alaposan verjük fel.

Oszlassuk el a masszát egy nagyjából 20-25 centiméter átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformában. Majd az alaposan megmosott, félbevágott, magozott szilvákat helyezzük a massza tetejére körkörösen. Ha ezzel megvagyunk, hintsük meg őket egy kis cukorral és fahéjjal, egy kevés citromlével is meglocsolhatjuk.

Előmelegített sütőben, 180 Celsius fokon, nagyjából 50 perc alatt süssük aranybarnára.

Az évek alatt több variáció is készült a torta receptjéből. Vannak, akik 10 dekagramm durvára reszelt marcipánnal teszik még ízletesebbé, ahogy az alábbi videóban is látható:

@annuskam Fedezd fel a New York Times legendás szilvatortájának titkát! Ez a klasszikus torta évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend. A titka? Egyszerű, mégis ellenállhatatlan. Nézd meg a videóban, ahogy lépésről lépésre elkészítem és te is próbáld ki! A New York Times legendás szilvatorta receptje Hozzávalók: 10 dkg teavaj (puha) 10 dkg cukor 1 csipet só 2 tojás 13 dkg finomliszt 1 teáskanál sütőpor 10 dkg marcipánmassza 9 db szilva fél narancs leve 2 evőkanál barnacukor 1-1/2 teáskanál őrölt fahéj Elkészítés: 1. Habosra keverjük a vajat, cukrot, sót és tojásokat. A lisztet és a sütőport hozzá szitáljuk, majd simára keverjük a masszát, és egy 22 cm-es tortaformába simítjuk. 2. Ráreszeljük a marcipánt, elrendezzük a félbevágott szilvákat, ráfacsarjuk a fél narancs levét, és megszórjuk barna cukorral, fahéjjal. Sütőben 180 fokon 50 perc alatt aranybarnára sütjük. Langyosra hűlve tálalhatjuk. Ha tetszett a recept, lájkold és mentsd el a videót! Ne hagyd ki a többi finomságomat sem; kövess a további kreatív receptekért. #szilvatorta #klasszikusrecept #sütés #gyümölcsös #házilag #finomság #receptvideó #sütirecept #egyeteksütit #szilvaszezon #torta #mik_gasztro #mutimiteszel #mutimitsütsz #foodporn #otthonsütés #tanuljsütni #sütnijó #süssünkegyütt #tiktokrecipe #recept #food #recipe #süti #hazicukrasz #fyprecipe #annuskam ♬ eredeti hang - Anna Wichmann

Nincs is jobb választás egy meleg finomságnál a borongós napokon.


Megosztom
Link másolása