GYEREK
Sokak szerint az anyuka túllépett egy határt ezzel az extrém húzással, mások szerint pedig helyesen tette. Te mit gondolsz?
GYEREK
Kőkemény matekkal és számolgatással jár a vásárlás egy többgyermekes családban, és nem a szülők fizetnek mindent, amit szeretnének megszerezni a gyerekek.
GYEREK
Az imádnivaló testvérpárnak több mint 150 ezer követője van a TikTokon, édesanyjuk büszkén posztolja videóikat.
GYEREK
A kisgyerek mellett ülő másik gyerek köhögési rohamot kapott, amikor a vape páráját beszívta.
GYEREK
Apró kis megnyilvánulások, amikkel ha nem foglalkozunk szülőként, sokkal nehezebb helyzethez vezethet. Sok-sok türelem és odafigyelés kell a kezelésükhöz, de ez az út végén biztosan megtérül majd a befektetett energia.
GYEREK
Azok a szülők pedig jobban érzik magukat, akik megosztva nevelik tovább a gyerekeiket, ez derül ki a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének kutatásából.
GYEREK
Ékszerek, Dior táskák, luxusbabakocsi, mi kellhet még egy ilyen pici babának? Szerintünk valami egésze más.
GYEREK
A válás mindig nagy teher és egy elképesztően nehéz élethelyzet. Azonban ahogy mindig, a gyerekek érdekeit ilyenkor is előtérben kell tartani.
GYEREK
Érdemes odafigyelni, hiszen az anorexia jelenleg a legfenyegetőbb mentális betegség a fiatalok körében.
GYEREK
A mai ötvenes-hatvanas generáció még maga mosta a gyerekei pelenkáját, de aztán olyan könnyedén tért át a világ a kényelmes és popsikímélő eldobható pelusra, mintha nem is létezett volna előtte hipós vödör.
GYEREK
Korábban is kiszúrták páran, hogy valami nem stimmel a családdal, de csak akkor derült ki, mekkora a baj, amikor elszökött otthonról az egyik gyerek és kitálalt.
GYEREK
A magyarázata ugyan elég érdekes. A kommentelők persze nem kímélik, de a nő vicces válaszokkal teszi őket helyre.
Népszerű
Ajánljuk