LOVE

Magánnyomozó árulta el, a hűtlenkedők milyen durva trükköket vetnek be, hogy eltitkolják a kicsapongásaikat

Bár gyakran a férfiakat gyanúsítjuk megcsalással, sok esetben a nők sem ártatlanok, de a tapasztalat azt mutatja, ők jobban titkolják.

Megosztom
Link másolása

Az angol magánnyomozó sok mindent látott már munkája során. 15 éve van a pályán, ezalatt pedig 5000 megcsalásnak volt szemtanúja.

Londoni irodájában a The Sunnak adott exkluzív nyilatkozatot:

„Már semmi sem lep meg. Vannak, akik egyszerre akár három viszonnyal is képesek zsonglőrködni.”

Elmondása szerint havonta nagyjából 25-30 megkeresés érkezik hozzájuk az aggódó partnerektől. Megdöbbentő adat, hogy a férfiak 60 százaléka, a nők 45 százaléka a házasságuk egy pontján megcsalja a szeretőjét.

Az afférok titokban tartására használt módszerek pedig egészen megdöbbentőek. Az Illicitencounters.com házas társkereső honlap kutatásai alapján a vizsgált alanyok 38%-a hazudott már egy családi halálesetről, hogy elrejtse a hűtlenségét.

Összegyűjtöttek 5 olyan elképesztő esetet, amivel a csalfa partner próbálkozott, hogy elrejtse hűtlenségét:

1. Helymeghatározás:

"Egyszer volt egy célpontunk, aki a helyi golfpályán parkolt le, a telefonját egy műanyag zacskóba tette, és diszkréten elhelyezte egy közeli bokorban. Ez lehetővé tette számára, hogy egy közeli szállodában találkozzon a másik személlyel anélkül, hogy a felesége akár gyanút fogott volna. A mobil helymeghatározó szolgáltatásait továbbra is bekapcsolva tartotta, ezért úgy látszott, hogy a napot a golfpályán töltötte."

2. Magánrepülő:

"Néhány évvel ezelőtt egy feleség fordult hozzám, aki gazdag férjét hűtlenséggel gyanúsította, mivel az hetente néhány napra eltűnt "üzleti útra". A férjnek volt egy kis repülőgépe, és pilótaengedéllyel is rendelkezett. Kiderült, hogy egyszerre három különböző nővel folytatott viszonyt, mindhárman a közeli szigeteken szétszórva éltek, így éveken keresztül tudott válogatni a nők között."

3. Kutyasétáltatás:

"Egy férfit kérdőre vontak, hogy mennyit telefonozik, ezért elment, és egy kiskutyával lepte meg a párját. Ez tökéletes ürügyet adott neki arra, hogy minden este "kutyát sétáltasson", amikor valójában a szerelmével szextingelt."

4. Önkénteskedés:

"Egy nő azt állította a partnerének, hogy jótékonysági munkát végez önkéntesként. Még azt is kitalálta, hogy Nepálba utazik, hogy segítsen az embereknek újjáépíteni az otthonukat a földrengés után, a valóságban azonban nyaralni ment, és titkos találkozókat tervezett egy másik férfival."

5. Uber:

"Volt egy munkás, aki azt mondta a párjának, hogy plusz munkát vállal, hogy egy kis extra pénzt keressen. Azt állította, az Ubernek fog dolgozni, azaz gyakorlatilag taxizik. Még egy Toyota Priust is vett erre a célra. Ez azt jelentette, hogy szó szerint akkor mehetett el a szeretőjével, amikor csak akart."

A szakértő szerint egyébként a "női megérzés" szinte mindig helyes. Megállapította, hogy az ügyfelek mintegy 85 százalékának, akik úgy érzik, hogy a férjük vagy házastársuk megcsalja őket, valóban igazuk van.

Azt tapasztalta, hogy a férfiak általában ösztönösen cselekszenek, míg a nők igyekeznek érzelmileg jobban kötődni, és több erőfeszítést tesznek a hűtlenség megtervezésére és a nyomok eltüntetésére.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A hűtlenség új formája zúzza szét a kapcsolatokat - és a férfiaknak nem fog tetszeni a válasz
Sokak szerint ez pont olyan, mint a megcsalás.

Megosztom
Link másolása

Egy perth-i nő egyetlen kattintással rúgta ki a pasiját: amikor rájött, hogy a srác előfizetett egy népszerű pornós OnlyFans-oldalára, azt mondta, ez pont olyan, mint a megcsalás. És úgy tűnik, ezzel nincs egyedül.

Egy friss felmérés szerint az emberek többsége is úgy gondolja, hogy

ha a párjuk erotikus/pornográf képeket és videókat nézeget, azzal átlépi a hűség határát.

A kérdést a Great Aussie Debate című országos felmérés boncolgatta, amelyben több mint 54 ezren vettek részt – és nem csak a házárakról vagy a bevásárlásról mondtak véleményt, hanem többek közt az OnlyFansről is.

A válaszadók 50 százaléka szerint az ilyesmi egyértelműen megcsalás,

míg 42 százalék azt mondta: attól függ, milyen kapcsolatot alakít ki a user és a tartalomgyártó. Csupán 8 százalék véli úgy, hogy az OnlyFans része lehet egy párkapcsolatnak.

„Nem kérek a haverjaidtól meztelen képet, te se kérj más nőktől”

Az egyik legismertebb ausztrál OnlyFans-modell, Maddi Miller, havonta közel 19 ezer dollárt keres, mégis azt mondja, vannak határok, amiket ő sem lép át.

„Nagyon fontos a bizalom.

Én is kidobtam az exemet, miután lebukott, hogy más nőkről nézeget pucér képeket miközben mellettem feküdt az ágyban”

– mondta a news.com.au-nak.

Miller szerint más lenne a helyzet, ha a fiú őszintén beszélt volna róla, de nem ez történt.

„Több olyan nőre még elő is fizetett, akiket személyesen ismerek.

Ez árulás volt. Nem kértem a haverjaitól meztelen képeket – ő miért érezte úgy, hogy ezt megteheti más nőkkel?”

A 20 éves nő szerint a történtek után hosszú időre megingott az önbizalma és a bizalma is másokban. Hozzátette: fiatal, független nőként gyakran találkozik olyan férfiakkal, akik nem tisztelik a határait – különösen, ha tudják, hogy ő az OnlyFansből él.

„Attól még, hogy ez a munkám, nem jelenti azt automatikusan, hogy neked bármit szabad.”

A nők végre szigorúbbak

A kutatás szerint a nők 61,3 százaléka szerint a partner pornóhasználat egyértelmű megcsalás. A férfiaknál ez az arány jóval alacsonyabb, mindössze 35,5 százalék gondolja így. Ehelyett 46,1 százalékuk szerint ez inkább attól függ, milyen a kapcsolat a user és a tartalomkészítő között.

A felmérés utolsó részében a lap megszólaltatott néhány „utcai véleményt” is. Egy nő szerint az egész attól függ, milyen jellegű tartalomra fizet elő valaki, míg a barátnője azt mondta: az is számít, ha pénzt költ rá a pasi.

„Ha fizetsz érte, beszélgetsz vele, sőt talán még flörtölsz is – az bizony megcsalás.”

Egy megkérdezett férfi szerint nem megcsalás, de mégiscsak tahó húzás:

„Ha öt éve együtt vagyok valakivel, és ezt csinálja? Az nagyon durva. De ha friss kapcsolat? Akkor inkább viszlát.”


Megosztom
Link másolása

LOVE
Mennyi az ideális számú szexuális partner? Egy tanulmány kiderítette, de az eredmény téged is meg fog lepni
Hány emberrel feküdtél le eddig? Van egy szám, aminél már senki nem ítél el

Megosztom
Link másolása

Egy friss tanulmány szerint létezik egy úgynevezett „ideális szexuális múlt” – egy szám, ami fölött már jön a fújolás, alatta meg a sajnálkozás. És nem, még mindig nem ugyanaz a szám érvényes a férfiakra és nőkre.

A kutatást a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban publikálták, és azt vizsgálta, hány korábbi partner az, amit a társadalom még okésnak tart.

A helyzet az, hogy az emberek sokkal konzervatívabbak, mint gondolnánk – és persze egyáltalán nem ugyanúgy ítéli meg a nőket és a férfiakat.

Ha pasi vagy, a társadalmilag elfogadható szám életed során 4-5 partner, és ebből maximum 2-3 lehet futó kaland. Az első akciózásra ideális életkor férfiaknál 18 és 20 év között van.

A nőknél szigorúbb a helyzet: nekik 2-3 partner a még elfogadható, ezen belül is maximum 1-2 lehet laza kapcsolat.

Náluk az első alkalom ideje korábban jön el, általában 16-18 évesen – írja az eredmények alapján a Vice.

Hogy miért pont ezek az ideális számok? A kutatók szerint a társadalom kevesebbet ítélkezik azok fölött, akik nem túl aktívak. Ahogy ők írják:

„Vannak hasonlóságok és különbségek is a férfi és női szexualitás társadalmi megítélésében. Azonban

ellentétben a szokásos feltételezésekkel, a mérsékelt, és nem a nagyon alacsony vagy extrém magas aktivitás a leginkább elfogadott mindkét nem esetében.”

Vagyis: aki középen marad, azt nem piszkálják.

Csakhogy itt jön a csavar: egy másik kutatás szerint

az átlagos amerikai 14 emberrel feküdt le életében, ami ezekhez az „ideális” számokhoz képest már-már botrány.

A kutatást a Talker Research végezte a szexjátékipar egyik nagyágyújának, a LELO-nak a megbízásából.

A németországi felmérés több mint 340 résztvevőt kérdezett meg arról, hogyan ítélnek meg egy 25 éves fiatal felnőttet a szexuális előélete alapján.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a férfiakat sokszor amiatt nézik le, mert „nincs elég skalpjuk”, vagyis a teljesítménykényszer még mindig él és virul.

A nőket viszont még mindig a „túl sok partner” miatt szégyenítik meg, mintha 2025-ben nem lenne már lejárt lemez ez az egész kettős mérce.

Tavaly ősszel készült egy másik felmérési is, amelyből kiderült, hogy az amerikai párok negyede még mindig titkolja a pontos számokat a partnere elől. A 2000 résztvevő bevallása alapján

sokan nem árulják el, hogy pontosan hány emberrel volt szexuális kapcsolatuk a jelenlegi partnerük előtt:

* 26% soha nem mondta el a tényleges számot,

* 16% pedig direkt kevesebbet mondott, amikor rákérdeztek.

* 60% szerint egyszerűen nem kérdezték meg őket,

* míg minden kilencedik ember azt gyanítja, hogy a párja is hazudik róla.

És a legjobb: bár a szinglik 83%-a állítja, hogy gond nélkül bevallaná az igazságot, mindössze 62% az, aki valóban tudni is akarná, hogy a másik pontosan hány emberrel feküdt le.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Itt a férfiak legvonzóbb külső jegyei a nők szerint - a kopaszság a második legszexibb!
Egy felmérés szerint a kopasz pasik nagyobb valószínűséggel keltik fel a nők figyelmét, mint a szőrös férfiak - és ez csak a jéghegy csúcsa a férfiak legszexibb pontjainak rangsorát illetően.

Megosztom
Link másolása

Hol van már a férfi ideáltól a kefebajuszú Tom Seleck! Azért persze a klasszikusok is meg tudják dobogtatni a női szíveket, de egy új felmérés szerint a nők az alábbi külső jegyeik szerint tartják vonzónak a mai pasikat.

A haj hiánya például az egyik legvonzóbb vonás volt egy férfiban – közvetlenül az izmos testalkat mögött.

A közvélemény-kutatás azt is megállapította, hogy

a kék szem, a szakáll és a sötét haj szintén növeli a férfiak esélyét arra, hogy a nők csábos pillantásokat vessenek rájuk. Emellett a göndör haj, a magas arccsont, a szőke haj, a zöld szemek és a szőrös mellkas is top 10-es tulajdonságok.

Az illicitenencounters.com társkereső weboldal 2000 nőt kérdezett meg a kutatásában, megkérték őket, hogy értékeljék a listán szereplő három legfontosabb férfi küllemi tulajdonságot.

Az izmos testalkat a szavazatok 42 százalékát kapta, míg a kopasz fej a szavazók 40 százalékának jön be nagyon.

A The Sun idéz egy 30-as éveiben kopasszá vált férfit.

"Először megrémültem, és sapkát kezdtem hordani. De végül egy barátnőm azt mondta, hogy egyszerűen csak legyek kopasz és büszke, én meg így is tettem – és azóta sem bántam meg. A kopaszság egyfajta önbizalmat ad az embernek. Nem tudom megmondani, miért, de

mióta elhagytam a kalapok viselését, többször jövök szóba a nőknél"

- számolt le azzal a mítosszal, hogy a kopaszság ciki.

Jó, jó, persze a kisugárzás a lényeg, nem az, hogy

most a barna szeműek felvásárolják az ország kék meg zöld kontaktlencse készletét, vagy a Temuról rendeljenek ál-mellkasszőrt.

Az Illicit Encounters munkatársa, Jessica Leoni azt mondta, hogy a vonzerő "a szemlélő szemében van", és hogy a felmérés bizonyítja: a kopasz férfiak a legszexisebb férfiak közé tartoznak.

Szerinte nem menekülni kell a kopaszság - vagy bármilyen más adottság - elől, hanem kihozni abból a legjobbat, amink van.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Eláruljuk, melyik 4 meglepő testrész az, amiért a férfiak titokban totál odavannak
A jó hír: nem kell homokóra alkat ahhoz, hogy magadhoz vonzd álmaid férfiját.

Megosztom
Link másolása

A szerelem – az igazi, mély, romantikus értelemben vett szerelem – messze túlnő a hormonális reakciókon. A partnered iránt érzett szeretetnek össze kellene kuszálnia az agyadat, és felborítania a világodat. Ez az igazi vonzalom. Ez az érzés, ami életben tart.

Tanulmányok is alátámasztják:

a megbízható és jó embereket sokkal inkább a kedvesség, az empátia és a közös értékek vonzzák, nem pedig egy-egy tökéletesnek tartott testrész.

A szerelem szubjektivitása – az, hogy valakinek a partner minden aprósága tetszik – is ezt bizonyítja.

De mégis: mi az a finom, sokszor észrevétlen részlet egy nőn, amit a férfiak tényleg észrevesznek?

Nemcsak észrevesznek, hanem meg is jegyeznek.

Ennek járt utána egy csapat szakértő. És amit találtak, az legalább annyira meglepő, mint felemelő.

Íme a 4 meglepő testrész, amiért a férfiak titokban odavannak:

1. Minden apró részlet – a fejtetőtől a lábujjakig

Az egyik szakértő személyes történettel kezdte: amikor friss házas volt, megkérdezte a férjét, hogy mit szeretett benne leginkább.

A húszas évei elején járt, és rettenetesen szorongott a széles csípője miatt – ami akkor még nem számított trendinek,

persze negyvenévesen már menő lett.

Gyerekkora óta kapta a megjegyzéseket: „asszonyos csípője” miatt, mondták rá, hogy „rosszul oszlik el a súlyod.” Ezek után nem csoda, hogy az első randikból nem lett második.

Hiába fogyott annyira, hogy a bordái is kilátszottak, a csípője akkor is két számmal nagyobb maradt, mint a felsőteste.

És akkor megtalálta azt az embert, aki mindenestül szerette.

Amikor újra és újra rákérdezett, hogy melyik részét tartja a legszebbnek, a férje mindig ugyanazt mondta: „Mindent.” „Az egészet.” „Te vagy az egész csomag.”

Ez a szeretet gyógyította meg. És ez az üzenet minden nőnek: szeresd magad minden részeddel együtt – mert az tesz téged azzá, aki vagy.

2. A kulcscsont

A férfiak és nők testpreferenciái nagyon személyesek – és a kulcscsont bizony meglepően előkelő helyen szerepel.

Egy kapcsolati szakértő szerint a kulcscsont olyan, mint egy megálló: egy hely, ahol megpihenhet a figyelem, mielőtt az érzelmi energia tovább áramlik.

Ez a kis szünet tiszteletet és csendes figyelmet sugall: egyfajta néma ígéret arra, hogy most tényleg odafigyelünk egymásra.

Ahogy Sidhharrth S Kumaar asztro-numerológus és párkapcsolati coach fogalmazott: a kulcscsont az érzelmi áramlás egyik rejtett központja.

3. Az illat – a test természetes illata

A nők illata egy másik olyan „részlet”, ami mélyen megérinti a férfiakat – és nem, nem egy adott testrészéről van szó, hanem a nő egész testének illatáról.

Ez az első azonosító jel, amit egy férfi érzékel: hogy a nő elfogadó-e, kész-e a közelségre.

És bár az illat nem köthető egyetlen ponthoz a testen, az egész személyiség részévé válik.

Az illat a kapcsolódás egyik legelső és legfontosabb kapuja – és gyakran sokkal mélyebbre hatol, mint bármilyen vizuális benyomás.

4. A nő minden dimenziója – különösen a lelke

És végül: van, aki egyszerűen nem tudja szétszedni a nőt részekre.

Tom Matlack író és férfiak egészségével foglalkozó aktivista úgy fogalmazott: számára a szerelem háromdimenziós.

Nem tudna csak egy testrészt kiválasztani, mert amikor a feleségére gondol, az egész lényét látja – testestül, lelkestül.

Minden este, amikor összebújnak elalvás előtt, azt érzi, hogy egyek – és hogy a világ legszerencsésebb embere, mert szeretik és szerethet.

Sok férfi hiszi, hogy az összebújás nem szexi vagy nem elég szenvedélyes – de számára ez a legintimebb dolog. Egy olyan mély, megingathatatlan lélek-kapcsolat, amit nem lehet egyetlen testrészre redukálni. Ez az igazi háromdimenziós szerelem.


Megosztom
Link másolása