TRENDI
A Rovatból

Olyan nagy divatházak utasították vissza kezdetben Zendaya-t, mint a Gucci vagy a Dior - a színésznő pedig nem felejt

Feketelistára tette ezeket a márkákat, és azóta sem hajlandó ruháikat nyilvános eseményeken viselni.

Megosztom
Link másolása

27 éves létére olyan hatással van a divatra Zendaya, ami egyszerűen elképesztő. Ez persze nem valósulhatna meg állandó stylistja, Law Roach nélkül, akivel immáron 13 éve dolgoznak együtt.

A színésznő az elsők között volt, aki filmpremierre is tematikus ruhát választott, ezt a szokást pedig mára többen is átvették.

De nem kell ennyire messzire mennünk, gondoljunk csak a hét elején tartott Met-gálára, ahol két ruhakölteményben is felvonult a Met lépcsőjén, és egyikkel sem tudott hibázni.

Egyszerűen mindig a legjobban öltözött sztárok között van. PONT.

De nem volt ez mindig így. Manapság valószínűleg az összes nagy divatház ott tolong Zendaya ajtaja előtt és gyakorlatilag bármit megtenne azért, hogy az ő márkájuktól válasszon.

A színésznő azonban feketelistára tett ötöt

a legnagyobbak közül.

És hogy miért?

Mert karrierje kezdetén ez az öt ismert tervező és márka elutasította őt, mikor a színésznő segítséget kért tőlük.

„Felkerestem az öt nagy divatházat, és mind elküldtek. Olyanokat mondtak, hogy próbáljam meg újra jövőre, hogy még túl zöldfülű, hogy most nincs hely a naptárjukban. Ezek a visszajelzések máig megvannak nekem”

- mesélte a színésznő az ET Online-nak.

Stylistja pedig konkrétan meg is nevezte ezeket a divatházakat: a Chanel, a Saint Laurent, a Dior, a Gucci valamint a Valentino márkáját ugyanis azóta sem viselte nyilvános eseményeken a 27 éves sztár. Ez alól persze kivételt képeznek a divatmagazinos fotózások.

Zendaya pedig úgy tűnik, nem is kíván ezen változtatni,

Roach ugyanis elmondta:

„Soha nem viselt Diort a vörös szőnyegen, ahogy Chanelt és Guccit sem, egyetlen sajtóeseményen vagy bemutatón sem, sehol, soha. Az első alkalom, amikor Valentinóban volt nyilvánosan, akkor volt, amikor szerződés kötelezte erre, szóval amikor korábban azt mondtam neki, »ha nemet mondasz, az örökké nem lesz«, az nagyon-nagyon sokáig igaz volt.”

Via: 24.hu

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
Szinte melegítőben jelent meg Majka és felesége a molett modelleket is felsorakoztató fashion shown - őrület, ami ott volt
Mondjuk a sztárpárnak még ezt is sikerült stílusosan megugrania, panasz nem lehet erre a meghökkentő megjelenésre.

Megosztom
Link másolása

Richard Demeter Fashion Show-ján járt Majka és felesége, Majoros Hajnalka. A divattervezőnek köszönheti a Dundika néven ismertté vált playmate-modell a menyecskeruháját is, és többször működtek már együtt. A tervező legújabb őrületes ruháit nézték meg a kifutón.

Ide sikerült felvenni egy-egy rohanós-kényelmesnek tűnő szettet, ám ha jobban megnézzük, tudatos kompozíciókról van szó.

Majka egy mokka színű tornacsukában, sporzakóban és már-már melegítő hatású nadrágban jelent meg egy pólóval.

A kétrészes melegítő-szerű öltöny a sportosan elegáns kategóriát kimaxolja,

bár a szabása nem megszokott egy divatbemutatón, mégsem lehet belekötni az önazonos megjelenésbe.

Hajni egy tűsarkú szandálban tipegett be az eseményre, ehhez egy fekete cargo nadrág-szerűséget húzott klasszikus fekete felsővel.

Megbolondította egy kéken irrizáló pufidzsekivel és egy szivárványszínű ridiküllel.

A rohanós szettet egyszerű, kiomló hajjal koronázta.

Hajni posztolta ki a képeket, amely alá odaírta, hogy a ruházat évszázadokon át a társadalmi hovatartozást jelentette, mára azonban ez megváltozott. Szerinte ugyan nem a ruha teszi az embert, de sokat elárul arról, aki viseli.

"Öltözködünk alkalomhoz illően, vagy kedvünktől függően, mi csajok pedig amilyen érzelmi hullámvasútra ülünk fel néha a célállomásunkra történő elindulásunk előtt, annyiféle ruhát veszünk fel cirka másfél óra alatt és érkezünk meg az eredeti ötletünktől merőben eltérő szetthez a kitűzött elindulási időpont után 20 perccel. Hát ez van."

Gondolatait azzal folytatja, mennyi mindent köszönhet a divattervezőnek, aki mindig mögötte állt, és több ruháját is jegyzi.

"Ellenben, ha egy olyan kiváló tervező tervezi a ruhámat, mint a mi kedvenc Demeter Ricsink, akkor nincs kérdés, nincs érzelmi hullámvasút, és amit kigondoltunk 2 héttel az esemény előtt, bizony azt is vesszük fel"

- mondta el hozzátéve, hogy nagyon megkedvelte Demetert, főleg, hogy a menyecske ruhájában is ragyoghatott miatta.

Richard Demeter fashion show-ján egyébként nem a sztárpár volt az egyedüli kirívó jelenség. A divattervező kifutóján ugyanis nemcsak a nagyon vékony alkatú modelleknek adott helyet, hanem

hétköznapi testalkatú és molett modellek is vonulhattak.

Csodás ruhakölteményeket, a legújabb kollekciót mutatták be a közönségnek.

Hajni kommentelői is több ízben megjegyezték, mennyire jó látni az ilyen eseményeken a többféle alkatú női modelleket, szerintük igazán jót tesz a szakmának és a női önértékelésnek, közmegítélésnek is az ilyen rendezvény.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
Kidobja a rövidnacit a Z generáció a szekrényből, helyette boxeralsót hordanak a lányok is idén nyáron
Aztán nehogy véletlenül bokazoknit vegyél fel hozzá, mert öregnek és cikinek fognak gondolni a Z generáció tagjai.

Megosztom
Link másolása

Újabb Z generációs divattrend hódít.

Lehet, hogy ez lesz 2024 meghatározó trendje?

A Z generációs lányok ugyanis férfi alsónadrágra cserélik a rövidnadrágot (shortot, ahogyan éppen a Z generáció tagjai nevezik.

Nincs új a nap alatt, már az 1990-es években is hordtak a lányok például kockás boxeralsót forrónaci (igen, ez a rövidnaci) helyett. De a Femina szerint az 1980-as években kezdett terjedni, egy népszerű Levi’s reklámnak köszönhetően.

Most TikTokon, Pinteresten és Instagramon is felbukkant az alsónemű utcai viseletként.

Boxeralsóhoz természetesen nagy méretű (oversize) felsőket, pólókat húzz, mert a Z generáció szerint ez a divat, és ha jót akarsz magadnak, a sportcipődhöz ne bokazoknit vegyél fel, hanem sima rövidzoknit, különben öreg és ciki leszel a Z generáció szemében.

Forrás: Pinterest, Femina


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Iszonyú jóképűek az új magyar űrhajósok
A második magyar űrküldetésre jelentkezők közül egy gépészmérnök került ki kvázi győztesen, aki a következő magyar űrhajósunk lesz Farkas Bertalan után. A tartalékűrhajós pedig egy villamosmérnök lesz, mindketten a harmincas éveikben járó ifjú titánok.

Megosztom
Link másolása

Hogy pontosan mikor jut ki az űrbe az újonnan megválasztott magyar űrhajósunk, nem tudni, ám óriási szenzáció már az is, hogy 44 évvel Farkas Bertalan űrutazását követően ismét lett egy magyar űrhajós, aki elhagyva a bolygót kutatásokat végezhet az űrben.

Többszáz jelentkezőből választották ki Kapu Tibor 32 éves gépészmérnököt, aki most már a kutatóűrhajós pozíciót is megjelölheti LinkedIn oldalán.

A Külügyminisztérium közleményben kiadott tájékoztatása szerint Kapu Tibor főleg az autóiparban dolgozott akkumulátor-fejlesztési területen.

Fotó:Hunor Program Facebook
A HUNOR Program néven futó űrhajós küldetést nem bízzák a véletlenre, így ha bármi történne a leendő kutatóűrhajóssal, egy tartalékost is kijelöltek. Ő lenne a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula.

Együtt végezhetik majd az űrhajós kiképzést.

Farkas Bertalan felbocsátásának 44. évfordulóján, május 26-án határozta meg a HUNOR Program irányító testülete, ki lesz Magyarország második kutatóűrhajósa és tartalékosa.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Nyáron sem kell takargatni a teltebb alakot – Divatszakértő tanácsai a bikiniszezonra
Hidd el, van jobb választás a sokat takaró, bő ruháknál is!

Megosztom
Link másolása

Sajnos még 2024-ben is sok nőből vált ki rossz érzést a gondolat, hogy a nyár közeledtével előkerülnek a kevesebbet takaró ruhadarabok is és könnyebben észrevehetőek lesznek a gömbölyded formák.

A divatszekértő szerint azonban itt az ideje, hogy megfeledkezzünk ezekről a gátlásokról. Helyette pedig inkább arra koncentráljunk, hogyan tudjuk minél jobban kiemelni előnyös vonásainkat.

Sasha Wilkins két évtizedes divatszakértői tapasztalatát osztotta most meg a Daily Maillel.

A ruha érhet térd fölé

Bizonyos jövendölések szerint idén nyáron a maxiruhák népszerűségét átveszik a rövidebb fazonok.

Wilkins, aki maga is teltebb alkatú, bevallása szerint 20-as, 30-as éveit hosszú tunikákban élte le. Most szaktudásának köszönhetően úgy látja, semmi baj nincs a térd fölé érő fazonokkal sem.

A csinosabb hatás érdekében, azonban lapostalpú tornacipőt vagy balerinacipőt javasol hozzájuk. Szerinte a magassarkú már túlzás lehet.

Felejtsd el a címkén feltüntetett méretet

Mindannyian tudjuk, hogy a ruhagyártóknál nincsenek szabványméretek. Ezért nem érdemes a feltüntetett méretezéshez ragaszkodni, hanem arra figyelj, hogy áll az adott darab a te alakodon.

„Kerüld a fodrokat és a redőket. Ezek csak növelik a tömeget, és általában ott, ahol a nők a legkevésbé szeretnék, a csípőn és a vállon”

-mondja Wilkins.

Próbáld fel a különböző méreteket, és ha kétségeid vannak, mindig vegyél nagyobbat, és ne törődj azzal a belső hanggal, amely azt mondja, hogy ez nem lehet a te méreted, mivel nincs is annál előnytelenebb, mint a túl szűk ruhák.

Nagy fenék, kis bugyi

De akár hiszed, akár nem, a bikini mesésen mutat egy szép nagy fenéken! Valójában sokkal előnyösebb, ha kevesebb anyag van rajta, úgyhogy állj ellen a késztetésnek, hogy nagymama bugyit válassz.

Ha nagyobb mellekkel rendelkezel, akkor a félnyak a legjobb formát és tartást nyújtja, akár fürdőruhán, akár bikinin.

Nagyméretű minták

Itt az ideje elfelejteni apróvirág-mintás ruhákat. A formás alkaton jól mutatnak a határozott formák. A merész nyomatok és pöttyök ebben a szezonban sokkal modernebbek, ráadásul minden méreten jól mutatnak.

A rövidnadrág lehet rövid

Nem akarjuk senkinek sem azt sugallni, hogy vegye át a fenékre simuló, lényegében bugyit jelentő rövidnadrágok divatját, de nem is szabad az ellenkező irányba menni.

A bermudanadrágok ideje lejárt, válassz combközépig érő hosszúságot - az alakod sokkal kiegyensúlyozottabbnak fog tűnni valamivel kevesebb anyaggal.

Fehér a nyár színe

Tudjuk, hogy csábító a megbízható fekete lepelhez nyúlni, de gyakran egy lazább fekete ruha sátornak tűnhet. Az optikai csalódásnak köszönhetően, azonban egy szellős fehér ruha beleolvad a háttérbe.

Világos rúzzsal viselve semmi sem tűnik nyáriasabbnak, és a fehér fényt az arcodra vetíti, hogy a bőröd szépen ragyogjon.

Figyelj oda, hogy kerüld az izzasztó poliésztert és válaszd a pamutot!


Megosztom
Link másolása