SZTÁR
A sláger, amit olyan átéléssel adott elő, egy anya legmélyebb fájdalmát takarta. Mondvacsinált okokkal elszakították tőle a fiát.
SZTÁR
A rajzfilmkirály sosem tudta feldolgozni a tragédiákat, amelyek végigkísérték az életét. Fájdalmát a meséibe rejtette, ezért lett annyi Disney-hős árva vagy félárva.
SZTÁR
Victoria Kafka Jones holttestére a mentők találtak rá a Fairmont Hotelben. Bár idegenkezűségre semmi nem utal, a halálának pontos oka egyelőre rejtély.
SZTÁR
Sarah Biasini szintén a színészetet választotta hivatásul. Könyvében döbbenetes őszinteséggel írta ki magából feldolgozhatatlannak hitt fájdalmát.
SZTÁR
Egy több emeletes épületből zuhant ki Thaiföldön. Halála körülményeit még vizsgálja a helyi rendőrség.
SZTÁR
A nő alig két hónappal azután halt meg, hogy kimondta a boldogító igent a szerelmének. A nő családja a mai napig a fotóst hibáztatja a történtekért.
SZTÁR
Az Anyakirálynő bizalmasaként a báróné pontosan tudta, milyen világ vár unokájára. A világ eközben a tündérmesét ünnepelte, mit sem sejtve a kulisszák mögötti drámáról.
SZTÁR
Futács Károly azt is mondta, hogy közös jövőt terveztek, össze is akartak költözni, és szerinte a szerelmük mindent kibírt volna.
SZTÁR
A hollywoodi sztár ismét a reflektorfényben, mert hétfőn egy hatalmas fának csapódott luxus kocsijával. Alec Baldwin a felesége kocsiját vezette, testvére ült mellette, és most mindenki azt találgatja hogyan történt ez a baleset.
SZTÁR
A Jóban Rosszban színésznője életének legnagyobb fájdalmát éli át: súlyos autóbaleset után vesztette el ötéves kisfiát. Most először mesélt arról, hogyan szembesült a tragédiával, és hol tart a gyász feldolgozásában.
SZTÁR
Három héttel eltűnése után holtan találták meg a Pilisben a 27 éves Kaszás Nikolettet. A fiatal nő szeptember 7-én indult túrázni, azóta keresték a hatóságok és civilek.
SZTÁR
A mentők és a tűzoltók éjszakába nyúlóan dolgoztak a tragédia helyszínén, a kórházakban még most is küzdenek a sérültek életéért.
SZTÁR
Diana hercegnő és Dodi Fayed románca 1997-ben mindenki szeme láttára bontakozott ki, közös nyaralásukat az egész világ szívrepesve figyelte.
SZTÁR
Úgy véli, minden történés új irányt mutat, és ezekből a változásokból tanulni kell – még akkor is, ha közben úgy tűnik, mintha az élet egyszerre túl sokat pakolna az ember vállára.
SZTÁR
Két neves olasz Barbie-tervező vesztette az életét egy tragikus autóbalesetben az A4-es autópályán, Torino és Milánó között, amikor egy másik szabálytalanul haladó autós a forgalommal szemben nekik ütközött.
SZTÁR
A színész elárulta, hogy amióta ez a tragédia megtörtént velük, a fájdalmat jobban át tudja élni a szerepeiben.
Népszerű
Ajánljuk