SZTÁR
Sophie Turner azt mondja, rájött, hogy szülőhazájában, az Egyesült királyságban érzi magát otthon leginkább. Ebben azért a volt férjétől való válása is vastagon benne van.
SZTÁR
Sophie Turner megint összemelegedett az arisztokrata exével: „Úgy néztek ki, mint akik megőrülnek egymásért”.
SZTÁR
Sansa Stark kiszállt a párkapcsolatok harcából, és egy vad leánybúcsún mutatta meg, hogy mesebeli alakkal is lehet szakítani.
SZTÁR
Ha valaki ismeri a modern szakítások forgatókönyvét, akkor pontosan tudja: először jön az unfollow, aztán az Instastory-bölcsesség, végül a közös képek eltüntetése. Sophie Turner most épp az első kettőnél jár, és a net máris felkészült a „Single Sophie” korszakra.
SZTÁR
A válókeresetet Joe Jonas egy éve adta be, most jutottak a véglegesítéshez. De mi lesz a gyerekkel?
SZTÁR
Tegnap még arról írtunk, hogy felejteni utazott Montenegróba, mára kiderült, útközben valahol csatlakozott hozzá egy szépség is, hogy segítsen a felejtésben.
SZTÁR
Eddig csak lesifotósok képein lehetett őket együtt látni, de a színésznő most felvállalta kapcsolatát a nyilvánosság előtt.
SZTÁR
Novemberben látták őket először csókolózni, most közös sétára mentek és csak úgy sütött róluk a boldogság.
Népszerű
Ajánljuk