INSPIRÁLÓ
A Piramis legendás énekese bejelentette, hogy végleg befejezi az énekesi pályafutását. Döntését tüdőkapacitási problémákkal és a kitartott hangoknál jelentkező köhögési rohamokkal indokolta.
INSPIRÁLÓ
Az énekesnő nemrég váratlanul megszakította a rehabilitációs kezelését, pedig a hírek szerint hosszabb időre lett volna szüksége a klinikán.
INSPIRÁLÓ
A Pulitzer-emlékdíjas rádiós nem sokkal a születésnapja előtt szenvedett súlyos esést, ami után meg kellett műteni. A rehabilitációja napi sétákból és otthoni tornából áll, miközben új esszékötete kiadására is készül.
INSPIRÁLÓ
A Baywatch sztárjáról friss felvételek jelentek meg, amelyeken egy rehabilitációs segédeszközre támaszkodik. Szóvivője szerint a színész jól van, felépülése pedig a tervek szerint halad a korábbi műtéteit követően.
INSPIRÁLÓ
Januári balesete után ismét megtörtént a baj. „Sírok a fájdalomtól, hogy mikor is tudok újra talpra állni, dolgozni.”
INSPIRÁLÓ
Egy állatvédelmi alapítvány és a büntetés-végrehajtás közös kísérleti programot indított pszichológusok által kiválasztott elítélteknek. A nemzetközi minták alapján a kezdeményezés javíthatja a benti légkört.
INSPIRÁLÓ
A színész nyíltan beszélt a kilenc hónapos komlói rehabilitációról és a függőséggel vívott napi harcáról. Egy friss elfogatóparancs azonban újabb, váratlan fordulatot hozott a felépülésének útjába.
INSPIRÁLÓ
Egy brit lap szerint a hétszeres világbajnok kerekesszékben ül, és ki tudják tolni a szabadba. A család továbbra is hallgat, de a rajongók világszerte reménykednek.
INSPIRÁLÓ
A legendás rádiós szomorúan emlékezik a múltra, a régi, pörgős életéből mára csak a csend maradt.
INSPIRÁLÓ
A színész alkoholproblémák miatt vonult be a pécsi rehabra, de már Budapesten van. Írjuk a részleteket, miért.
INSPIRÁLÓ
Már előtte is voltak kétségei a színházi szakma jövőjével kapcsolatban, a baleset pedig erre még jobban ráerősített.
INSPIRÁLÓ
„Valahogy mindennek mélysége lett körülöttem.” - írta a költő a posztban, amiben beszámolt az ijesztő esetről.
INSPIRÁLÓ
Egyre valószínűbb, hogy Jamie Foxx-nak stroke-ja volt. Átszállították egy rehabilitációs intézménybe
Egy chicagói reghabilitációs központban lábadozik tovább az áprilisban a forgatásról kórházba került Jamie Foxx. A gyógyulás helyszíne többet árul el a betegségéről, mint a családja.
Népszerű
Ajánljuk