SZTÁR
Az énekes, aki egyénként is csak kéthetente láthatja a közös gyermekeiket, igyekszik jó képet vágni az egészhez egy bennfentes forrás szerint.
SZTÁR
A színésznő a Keith Urbantól való, január 6-án véglegessé vált válása után egy podcastben beszélt az ismerkedésről. A nyilatkozat egyértelművé teszi, hogy a sztár a magánéletében is határozott elveket követ.
SZTÁR
A 17 éves Sunday Rose már korábban is kapott kritikákat a mozgására a párizsi divathéten. A mostani Calvin Klein-szereplése után azonban elszabadult a pokol a közösségi médiában.
SZTÁR
A színésznőt a sydney-i reptéren fotózták le, ahová lányai is elkísérték. A laza szettjét egy több százezer forintot érő tornacipővel tette teljessé.
SZTÁR
Egy közeli ismerős szerint a színésznőnek a békés ünneplés volt a legfontosabb a nehéz időszak után. A szülői felügyeleti terv pedig garantálja a nyugalmat.
SZTÁR
Az a legdurvább, hogy még ezt után is bármikor visszamenne Nicole Kidman a férjéhez, annyira szereti. Egy régi ismerőse legalábbis ezt állítja.
SZTÁR
Az már több mint árulkodó volt, amikor Keith Urban félbeszakított egy interjút, és kilépett a beszélgetésből, miután a feleségéről kérdezték.
SZTÁR
A sajtóban folyamatosan írnak a válás vélt vagy valós részleteiről, például a tartásdíjról, de eddig sem a színésznő, sem a zenész nem nyilatkozott róla.
SZTÁR
Az Oscar-díjas színésznő most ismét a figyelem középpontjába került. 58 évesen újra szingli nőként néz a jövőbe. Nem ez az első válása, és talán épp ezért sokkal bölcsebben, mélyebben éli meg ezt az időszakot.
SZTÁR
Ez a kép, ez a furcsa, visszafogott ruha, ez az új frufru – mind egy történet részei. Egy nőé, aki épp most írja újra az életét.
SZTÁR
A válás sosem könnyű, még a sztároknak sem. Nicole Kidman és Keith Urban 19 évnyi házasság után külön utakon folytatják, és az érzelmi hullámvasút mellett most a 36 millió dolláros ingatlanbirodalom sorsa is kérdéses.
SZTÁR
Keith Urban már tavaly is fanyalgott Nicole Kidman új filmjén, mostanra viszont válókereset és levett jegygyűrű lett a dologból.
SZTÁR
Nicole Kidman és Keith Urban 19 év után jelentették be a szakításukat, ám a történet messze nem zárult le a válókereset benyújtásával. A botrányba most már a gyerekek is beléptek, lányuk, Sunday Rose nyíltan figyelmeztette apját, ez pedig lavinaként söpör végig Hollywoodon.
Népszerű
Ajánljuk