GYEREK
Tavaly tavasszal diagnosztizálták agresszív, gyorsan terjedő ráktípussal, ezért meg kellett műteni. Most kiderült, hogy nem csak melleit kellett eltávolítani.
GYEREK
Andy Vajna özvegye megmutatta műtéti sebeit, amiket a teherbeesésért vívott küzdelemben szerzett.
GYEREK
Sérvműtéten esik át Csonka András a közeljövőben, és bár nem gondolja, hogy fel kéne fújni ezt az egészségügyi problémát, azért eléggé fél a beavatkozástól.
GYEREK
Sokkoló Insta-sztorit osztott meg Gelencsér Timi, kénytelen volt műtőasztalra feküdni. Rutinfolyamatról volt szó, amivel gyorsan végzett a sebész.
GYEREK
Meglepő tanácsot adott, nem javasolja sem a sanyargató diétát, sem a túlzott konditerembe járást. Szerinte minden napot ki kell élvezni.
GYEREK
A 43 éves színésznőnél ugyan negatív lett a mammográfia, az orvosa kiszámolta, hogy mennyi esélye lehet Munn-nak a mellrákra. Ezt látva MRI-re, ultrahangra és biopsziára küldte, ahol agresszív, gyorsan terjedő ráktípust találtak.
GYEREK
Kezd egyre gyanúsabbá válni a hercegné elvonulása. Sokan azt fejtegetik, hogy nem is a műtét áll a háttérben.
GYEREK
11 éves korában kellett először kés alá feküdnie. Azóta pedig mintegy 20 alkalommal operálták már meg az énekest.
GYEREK
A walesi herceg vasárnap egyedül sétált a vörös szőnyegen a 77. BAFTA-gálán a londoni Royal Festival Hallban, Katalin nincs jól a műtétje után.
GYEREK
Eddig csak pletykák keringtek az énekes betegségéről, most azonban ő maga is bevallotta, hogy igaz. Ettől függetlenül még bízik a teljes felépülésben.
Népszerű
Ajánljuk