SZTÁR
Lili Róza mindössze hat hete született, de Molnár Gusztáv máris komoly következtetéseket vont le az apasággal kapcsolatban. A színész friss bejegyzése sokak szerint arról árulkodik, hogy tudatosan építi új életét, és jó úton halad a felépülés és a családi egyensúly felé.
SZTÁR
,,Bár minden apuka így gondolkozna…" - írta egy kommentelő a színész posztjára amiben kifejtette a véleményét a szülés utáni időszakról és a modern apaszerepről. Szerinte a férfi feladata teret adni a nőnek, hogy önmaga maradhasson.
SZTÁR
Új időszak kezdődik Molnár Gusztáv életében. A korábbi nehézségeket háttérbe szorítva, most apai örömök elé néz.
SZTÁR
A színész nyíltan beszélt a kilenc hónapos komlói rehabilitációról és a függőséggel vívott napi harcáról. Egy friss elfogatóparancs azonban újabb, váratlan fordulatot hozott a felépülésének útjába.
SZTÁR
Nemrég még arról beszélt, mennyire szeretne bizonyítani a fiának, akit rég nem látott. Ehhez képest a bíróság most súlyos bűncselekmény gyanúja miatt keresi.
SZTÁR
A színész sokszor egy kisfiúnak érzi magát egy öregedő férfitestben, és ma is meglepődik, hogy felesége őt választotta. A pár most első közös gyermekét várja, és terápiára járnak.
SZTÁR
New Yorktól a havas autópályáig: kiderült, ki hol táncolta át magát az újévbe a magyar sztárok közül
L.L. Junior a tengerentúlon lépett fel, míg Jákob Zoltán Thaiföldön pihent. Mutatjuk, ki hol és kivel búcsúztatta az óévet!
SZTÁR
A színész megrendítően őszinte interjút adott a Palikék Világa című műsorban arról, milyen mélységből jön, és hogyan építi magát újra.
SZTÁR
A sztárok nem kímélték egymást: Kulcsár Edina visszavágott Gáspár Evelinnek, ifj. Schobert Norbi családi büszkeséget szerzett, Bódi Bence parádézott, Molnár Gusztáv pedig mindent beletett az utolsó menetekbe!
SZTÁR
Nemrég még csak annyit tudtunk, hogy Rómába mentek nászútra. Most már azt is tudjuk, hogy hárman.
SZTÁR
Molnár Gusztáv szeptember 13-án hivatalosan is feleségül vette szerelmét, Dorinát. A szűk körű, közel 40 fős esküvőn családjuk és barátaik voltak jelen.
SZTÁR
A színész már félig a sír szélén állt, mikor jött valaki, aki visszarántotta. Most talán tényleg boldog.
SZTÁR
A színész alkoholproblémák miatt vonult be a pécsi rehabra, de már Budapesten van. Írjuk a részleteket, miért.
SZTÁR
Másfél hónapja van terápián, és igen jól halad Molnár Gusztáv felépülése, állítja egy bennfentes. A függőségek leküzdése azért sosem egy sétagalopp, de a színész eltökélt, és támogató közegben van.
Népszerű
Ajánljuk