LOVE
Egy néző, Solti László az Operettszínház közönsége előtt kérte meg párja, Fehér Ibolya kezét. A nem mindennapi eseményt a teátrum művésze, Erdős Attila segítette egy színpadi „bátorságpróbával”.
LOVE
A Texasi Egyetem kutatása szerint a „soft launch”, vagyis a partner rejtett posztolása a kapcsolat gyengeségére utalhat. A felmérés szerint az így posztolók kevésbé elégedettek és elkötelezettek.
LOVE
Igaz: nincs tökéletes kapcsolat. De létezhet olyan kapcsolat, amelyik tökéletesen jó neked.
Ne érd be kevesebbel.
LOVE
A „rózsaszín szemüveg” miatt sokan figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető jeleket egy kapcsolat elején. Egy szakértői teszt segít felmérni, hogy a viszony energiát ad-e vagy inkább elvesz.
LOVE
A puffer-fishing egy érzelmi önvédelem, amely során az illető a saját kapcsolatait szabotálja meg tudattalanul. Egy terapeuta szerint a megoldás a félelem felismerése és a nyílt kommunikáció.
LOVE
A „summer shading” egyértelmű jele, ha a másik fél a nyár beköszöntével hirtelen elérhetetlenné válik. A jelenség lényege nem a szakítás, hanem a kapcsolat „jegelése” a szezon idejére.
LOVE
Egy nő arra lett figyelmes, hogy távkapcsolatban élő párja egyre inkább úgy fogalmaz, mint egy chatbot. A közös fiókba belépve látta, hogy a férfi a szakítás módjáról kért tanácsot a géptől.
LOVE
Egy friss kutatás szerint sokan csak beletörődtek a párkapcsolatukba. A nők ráadásul sokkal többször érzik ezt, mint a férfiak.
LOVE
Szakértők szerint a párok gyakran összekeverik a belső lelki munkát igénylő megbocsátást a bizalom visszaépítésével. A két folyamat szétválasztása elengedhetetlen a kapcsolatok egészséges rendezéséhez.
LOVE
Friss adatok szerint a magyar lakosság jelentős részét érinti a társas izoláció, ami különösen a nagyvárosokban erős. A jelenség növeli a korai halálozás kockázatát, jobban, mint az elhízás.
LOVE
A pszichológia szerint az idegrendszer az ismerős mintákat részesíti előnyben az egészségesekkel szemben. Ezt a jelenséget a traumatikus kötődés és a kiszámíthatatlan jutalmazás is erősíti.
LOVE
A hercegné Instagramon osztott meg bejegyzéseket és egy szokatlan sztorit. A felvételeken a meghitt, családi ünneplés látható.
LOVE
A játszmázás az elterjedt vélekedéssel ellentétben egyáltalán nem lobbantja fel a tüzet, és nem „fűszerezi meg” a kapcsolatot, hanem lassan megöli a bizalmat és lerombolja a párkapcsolatot.
LOVE
Kate Moyle szex- és párterapeuta hét konkrét szabályt fogalmazott meg a konstruktív vitákhoz. Ezek között szerepel a logikus érvelés és a panaszok helyetti kérések megfogalmazása.
LOVE
Évente akár 60 órát is álmodunk a szexről. Egy váratlan személlyel átélt intim álom a határok feszegetését vagy belső konfliktusokat szimbolizálhat.
LOVE
Sokat szokták mondani, hogy az esküvők „már nem olyanok, mint régen”, és ennél pontosabban nehéz is lenne megfogalmazni, mi zajlik most a házasodás körül.
Népszerű
Ajánljuk