LOVE
Sokan hiszik, hogy mindent ki kell beszélni, pedig a vita hevében ez végzetes lehet. A szakértők szerint van öt pillanat, amikor a némaság az egyetlen esély a békülésre.
LOVE
Sokan azt hiszik, az empátia csak az együttérzésről szól, most mutatjuk a két másik szintet, amiről kevesen tudnak.
LOVE
A legtöbben abban a hitben élnek, hogy a kitárulkozás erősíti a kötelékeket. Pedig van, amikor pont ez mérgezi meg a legfontosabb kapcsolatainkat is.
LOVE
Egy friss tanulmány szerint a baby boomerek jó szándékkal mondott bókjai a Z generáció számára gyakran lekezelőnek hangzanak.
LOVE
Az emberi agy szereti az egyszerű történeteket és kapaszkodókat, ezért az első információ, amit hallunk egy témáról, sokáig meghatározza a róla alkotott képünket.
LOVE
„Ne szólj rá az én gyerekemre!” – ez a mondat minden anyukának ismerős lehet, aki megfordult már a játszótéren csemetéjével. A hely, ami gyakran nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is hatalmas kihívás.
LOVE
Azok a párkapcsolatok a legboldogabbak, ahol jól működik az intimitás. Ehhez azonban nagyon fontos a megfelelő kommunikáció.
Népszerű
Ajánljuk