SZTÁR
Jenna Ortega, a Wednesday sorozat 22 éves sztárja most a vörös szőnyegen bebizonyította: felnőtt nőként már Hollywood igazi végzet asszonya. Ezzel a ruhával ikonikus divatpillanatot teremtett!
SZTÁR
A követőik imádják a színésznő és a popdíva produkcióját, amit a Wednesday második évadának eseményén mutattak be.
SZTÁR
A Wednesday-sorozat tette világhírűvé Jenna Ortegát, de az ezzel járó figyelem nemcsak ajtókat nyitott ki előtte, hanem a szerepbe zárta. Most arról beszélt, hogyan tette őt boldogtalanná a siker, és miért érzi, hogy sokszor lekezelik.
SZTÁR
Még be sem mutatták a második évadot, de Jenna Ortega már most a „Wednesday” harmadik felvonásáról pletykál.
SZTÁR
Mint kiderült, pár évvel ezelőtt az akkor még csak 17 éves színésznő forgatott hasonló jelenetet a 37 éves Kid Cudival. Valamiért az mégsem kavart akkora vihart.
SZTÁR
A rajongók teljesen vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, hogy Freeman és Ortega együtt játszik a filmben. Volt olyan is, aki már a film cselekményét is fáradtnak és eltúlzottnak nevezte.
SZTÁR
A kapcsolat hírét mindkét sztár cáfolja, és állítják, hogy még soha az életben nem találkoztak egymással.
SZTÁR
A 20 éves Jenna Ortega azt nyilatkozta egy podcastban, hogy a Netflix-sorozat forgatása alatt át kellett írnia a saját szövegét, mert úgy érezte, hogy a karakterével kapcsolatban semminek sincs értelme.
Népszerű
Ajánljuk