INSPIRÁLÓ
A helyszín, az időszak és a körülmények alapján egyre többen gondolják úgy, hogy a maradványok akár Charles de Batz-Castelmore, vagyis a közismert nevén D’Artagnan földi maradványai is lehetnek.
INSPIRÁLÓ
A NASA mérnökei egy szoftveres beavatkozással javították meg a Voyager–1 hibás fedélzeti memóriáját. A sikeres művelet után a szonda mind a négy tudományos műszere ismét értékes adatokat küld.
INSPIRÁLÓ
A korábbi tinibálvány a teljes összeomlás szélén állt, amikor a váratlan csodák mindent megváltoztattak.
INSPIRÁLÓ
Amikor az alkoholproblémái súlyosbodtak, megfordította a sorsát. Önként terápiára ment, elvégzett egy mentálhigiénés képzést, és most ő segít másoknak.
INSPIRÁLÓ
A történelemkönyvek lapjain sokáig leginkább a márciusi ifjak férfias alakjai domináltak, pedig a háttérben, a kórházakban, a nyomdákban és sokszor a harctereken is nők irányították az eseményeket.
INSPIRÁLÓ
Csicsmanczay Emília ötlete is a törött tányérok és az undorító mososgatólé miatt született meg a fejében, de csak amerikai sorstársa lett a milliomos az ötletből
INSPIRÁLÓ
Tudományos kísérletek sora igazolja, hogy a belső beszédünk hat a gyulladásos markerekre és a hormonokra. A hála megélése például bizonyítottan javította szívbetegek élettani mutatóit.
INSPIRÁLÓ
Ismerős a mosoly a régi fotón? Ugyanaz a kézmozdulat, ugyanaz az ismerős tekintet? Nem véletlen.
INSPIRÁLÓ
Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrász a Thököly úton szólította meg Gaál Erzsébetet. A nő tíz napig állt modellt, a munkát pedig társadalmi felajánlásnak tekintették.
INSPIRÁLÓ
A jellegzetes hangú, energikus kolumbiai énekesnő és dalszerző egyike azoknak, akik a latin popot világszerte ismertté és népszerűvé tették.
INSPIRÁLÓ
Soha nem felejtette el, honnan jött, és amióta csak lehetővé teszi a vagyona, különböző egészségügyi és oktatási programokat finanszíroz.
INSPIRÁLÓ
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
INSPIRÁLÓ
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.
INSPIRÁLÓ
A felnőttek alig tizenegy százaléka játszik hangszeren, pedig a zenélés a stressz és a szorongás ellen is hatásos eszköz.
INSPIRÁLÓ
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.
Népszerű
Ajánljuk